Én úgy vagyok ezzel hogy minden védés ugyanannyit ér. Hiszen ellenkező esetben mindből gól születik.))
Mindegyik pontosan egy gólt akadályoz meg éppen. Én az egésszel arra akartam rávilágítani hogy a 21/6 átlövésmutató ezen a szinten ultra gáz. És extrém sok ennyit ebből ellőni így, főleg ha ez nem is megy.
Azt meg csak a fékezett habzásúnak írom, hogy tök mindegy hogy passzív vagy nem, mert ha túl sok a passzív az szintén a nem potens támadójáték eredménye. Nem kötelező passzívig játszani, az már ritkán lesz jó, tehát erre fogni sem lehetne semmit. Lőjön korábban, amikor még jobb rá az esély.
De ugye nem voltunk 21-szer passzívon arra azért emlékeznénk.))
Ettől még nyilván lehetett volna olyan forgatókönyv is, amely esetén még ez a nagyon gyér átlövés-százalék is beleférhetett volna, ugye mondjuk ha az az 1-2 említett ziccer bemegy.
Attól még ez az átlövéstat. az akkor is olyan lenne amilyen...
Fogd már fel te félkegyelmű, hogy Reinhardt védéseinek 62-66%-a márpedig a távoli átlövések hárításai voltak, ez volt a legjelentősebb tevékenysége a mérkőzésen.
Minden mérkőzésen maradnak ki pro és kontra nagy helyzetek, az Odense is hagyott ki ilyet bőven...
Te teljességgel nevetséges vagy. pontosan tudod, mit jelent a 100%-os helyzet. Bújd csak a statisztikádat, de abban nincs benne, hogy az az átlövés passzív 4-nél volt-e, vagy csak úgy a labda megszerzése után 5 mp-cel. És akkor is az volt a döntö, hogy kivédte azokat a 100%-os helyzeteket, ha az asztalt csapkodod a papucsoddal, mert téged kihagytak a szaknévsorból.
Lehet többet védett átlövésből, de az ilyen ziccerek védésében sokkal demoralizálóbb, mit ha lekapnak egy átlövést, ráadásul pont olyan szituban voltak amikor megléphettünk volna kicsit tőlük. Tökéletesen kijátszott helyzeteket teremtettünk, majd hagytuk is ki.
100 % helyzet nincs, még az üres kapusok is sokszor kimaradnak. Tényszerű dolgokon meg nem tudom minek vitázni, teljesen egyértelmű hogy az átlövések hárításával védett a legtöbbet.
Összesen védett 12 vagy 13 lövést, ebből 8 db a 9 méteresek hárítása volt. Ez tény, nem vita tárgya, mert tény ! Nem csak rámondás.)) Amúgy mint írtam, 11/8 védett ki innen, ez 73 %, ami kimagasló védési mutató innen...
A Metz és az Odense a két leggyorsabb csapat, évek óta, a rohanás alapvető taktikájuk.Hallgasd meg, mit mond a Deli Rita a metzi visszavágó közben.
Az Odense ellen nem volt hibás a taktika, gyak az összes éredemi támadónk hagyott ki 100%-os ziccert, amik nem véletlen helyzetek voltak, hanem mind tudatos játék eredményeképp jöttek létre. Az meg egyszerűen kész életveszély lett volna, ha ellenük elkezdünkmi is futni. A Reinhardt nem az átlövések védésével nyerte meg nekik a meccset, hanem a fent említett 5 vagy 6, 6 m-ről leadott lövés védésével. Ezen kívül ez volt a visszatérése óta az első meccs, ahol érdemi játékidőt kapott és hozzá is tudott tenni a meccshez.
A védelem az simán F4 szintű volt a szezonban. Sokszor ez segítette ki a támadás hiányosságait. Viszont tény, hogy a támadójáték sokszor volt kritika tárgya és nem véletlenül. A statisztikában is visszaköszön ez, megemlítenék 1-2 adatot :
Érdekesség hogy az egész mezőnyben messze a legkevesebb leindításgólt szerezte a Fradi, mindössze 1,2 gól per meccs átlagosan. A Metz és Odense esetén ez 4,3 és 4,2 átlagban.
A BL lövéshatékonyság rovatában is a leghátsó régióban a csapat, számszerűleg a 11. hely az 56,5% adatával. Ez valójában az utolsók közt van, mert a rovatban 10--16 csapatoknak egyaránt 55,4 és 56,7 % lövéshatékonysági mutatóik vannak.
A rovatban a legjobb csapatok (Odense, Metz, Brest, Esbjerg) 64 és 65 % körüli lövéshatékonysággal üzemelnek, ami jelentős különbség támadásban.
Igazából az Odense visszavágón is ebben volt nagy különbség. 52 % kontra 69% , pedig 10 kapura lövéssel többje is volt a Fradinak, mégis kevesebb gól lett belőle.
Hibás Taktikai/stratégia okai is lehetnek ennek. Ugyanis a világ egyik legjobb átlövéshárítóját elkezdtük megtüzelni mániákusan 9 + méterről.)) Ez aztán nagyon okos ötlet lehetett, és megint nem tudom ebben megkerülni az edzőt. Mert nem lehet. Most utólag azt mondom, kisebb csoda hogy még így is szoros lett.
A 46 kapura lövésünkből 21(!) is 9 méteres próbálkozás volt. Eleve qva sok. Reinhardt köszönte szépen. Egyébként 21/6 gól született ezekből, tehát még csak egy 30 % hatékonyságot sem sikerült ezekből hozni.
Mondjuk negyeddöntő szintjén eleve szerintem nagyon ritkán lehet úgy komoly meccset nyerni, hogy a kapura lövések majd fele 9 méteres átlövés legyen, főleg ha Reinhardt a kapus aki világversenyeken is simán 50 % környékén kivédte ezeket (ami kapura ment belőlük).
Ez a játék már kevésbé működik 2025 táján, egyszerűen a top kapusok megtanulták már védeni ezeket egészen jó arányban. Tehát nem kifizetődő top kapusnál ezt túlzásba vinni. Vagy ha már ezt erőltetjük, akkor meg tényleg a műfaj legjobbjai kénének ehhez , és nem olyanokkal tüzeltetni messziről, akik BL átlagban épphogy 40 % arányban tudják ezt. Az átlagban a Storhamar is szerepel.
Viszont az Odense már nagyon nem BL átlag, hanem jóval jobb csapat egy top átlövés hárítóval, tehát ellene a legtöbbször még a fent említett már amúgy sem valami jó átlag sem fog érvényesülni többnyire.
Persze lehet azt is gondolni, hogy a keretünk túlértékelt volt. Ilyen mondásokat mondjuk csak a kiesésünk óta hallok, előtte nem nagyon, sőt az volt a mondás, hogy tele vagyunk "világklasszisokkal" (bármit is jelentsen ez).
Egyébként Jensennek nagyobb rutinja van a nagy egók kezelésében, és komoly nemzetközi eredményei vannak, ez mellette szól, meg talán sikerül megtisztítani a keretet a túltöltött posztoktól, plusz a (már) limitált játékosok többségétől.
Ami kérdőjeles, hogy sosem dolgozott Dánián kívül, más közegben, és sosem voltak eddig, csak skandináv (és holland) játékosai, így ez új szituáció lesz neki.
Jobb opció nem volt (talán Gjekstad, de gondolom, ő már elígérkezett a norvég válogatotthoz).
Nem pusztán az eredményről beszélek, hanem a mutatott játékról is.
Heine tavaly kihozta a csapatból, ami benne volt abban a keretben, sőt helyenként bravúrokat is tudott hozni, idén meg - eddig - nem (és a szezon 99%-a már lement).
Ennek az okait már többször próbáltam kapargatni. Hogy ezzel nem értesz egyet, szíved joga, de az utolsó bekezdés inkább rólad szól, mint rólam, így azt inkább nem is kommentálnám.
A megnyert MK döntőt is egy kiszenvedett győzelemnek látom, a támadójátékunk ott is akadozott.
Mert bármilyen jól védekeztünk is (+Glauser), kb 15 perc alatt 1 gólt lőttek, ami - vállalom, hogy - bármilyen ellenfél ellen lúzerkedés (ő bajuk), így a semmiből visszajöttünk.
Aztán a hetespárbajnál 5-ből 4 lövést sikerült elrontaniuk.
Ez az ő bajuk, és X idő múlva már senki sem fog erre emlékezni, csak amikor az idényről beszélünk, érdemes az eredmények mögé nézni.
És valami nem stimmelt a támadójátékunkkal, különben nem ennyi gólt lőttünk volna a kulcsmeccseken (Metz, Győr, Odense).
Amiket korábban írtam, lehetséges magyarázatok (túltöltött keret, ehhez nem megfelelően alkalmazkodó játékosok, ehhez nem megfelelően alkalmazkodó edző), persze lehetnek más okok is.
Kanalas! Menj át a vesztrém fórumba, aztán ott sírjál a magyar sorozatokról. Illetve maradt még összesen egy, amiben esetleg nyerhetnek valamit. Ugyanott sírhatsz az állami forrásokról is.
Alapvető tévedésben vagy. A meccs 60 percig tart, lényegtelen, hogy a 40. percben mi az eredmény. Az számít, hogy a 60. percben mi. Mi jobban csináltuk az utolsó 15 percet, konkrétan lemostuk őket akkor. Szó nincs lúzerkedésről, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni velünk.
És Heinének nagyon sok köze volt ahhoz a meccshez is, mint minden más meccsünkhöz is. Azokhoz is, amiket megnyertünk, és azonhoz is, amiket elvesztettünk.
Csöpög belőled a rosszindulat. Eddig nem voltál ilyen.
Egymás kölcsönös tisztelete szerintem magától értetődő. Miért, szerinted ez talán nem volt jellemző eddig a Fradira meg egyáltalán a többi kézilabdaklubra...?
Jensen persze Skandináviából jön ahol azt hiszik h Magyarország valami közép-ázsiai köztársaság, azért jön ilyenekkel.
Eleknek az volt a titka, hogy olyan emberekkel volt tele az öltöző, akiket ő "nevelt", vagy legalábbis ő adott nekik először lehetőséget ilyen szinten, vagy ő adott nekik újabb esélyt, utolsó sanszot stb...
Ráadásul a többség magyar volt, aki meg nem, az megtanult, így mindenki jól megértette egymást.
És a többség jól kijött az edzővel, aki nem, az ment, illetve talán az sem túlzás, hogy tűzbe mentek érte.
Ez volt Elek titka a Győr ellen, meg a veszett fejsze, meg az esélytelenek nyugalma, ezek szerintem elsősorban pszichológiai győzelmek voltak, még ha biztosan voltak match-up problémáik is (pl masszív védelem egy olyan csapat ellen, akinek nem sok komoly átlövője volt - mondjuk Ana Gros volt, de ő is már túl a fénykorán).
AH ezt a maga pozitív kisugárzásával egy ideig tovább tudta vinni, tavaly pl mi a fene miatt lett volna konfliktushelyzet, amikor az egy szem Simon Petrát tudta behozni a padról.
Idén már bonyolultabb lett a képlet, túl sok dudás volt a csárdában, túl sok prímás a zenekarban, túl sok főszereplő a darabban...
Én is inkább egy ütős Hajdu interjút hallgatnék, amiben órákon sorolja fel az általuk nevelt beállókat és átlövőket, de míg az nincs, ez marad, néhány 100 évig.
Erre ráteszem a vagyonom!;-))
Az egymás kölcsönös tisztelete meg biztos nem PR szlogen, mikor a fél csapat szláv,francia,magyar...
Szerintem erről Heine biztosan sokat tudna mesélni, tőle vehette, s nem véletlenül említette.
Neki nem volt az öltözőben egy Zitája, mint Eleknek.
M4 Sport riportja alapján már ismerkedik a klubbal, olyannyira, hogy mióta megállapodott a vezetőséggel, azóta kapcsolatban áll a jelenlegi vezetőedzője, Allan Heinével, utóbbi próbálja tanácsokkal ellátni.
Bízom benne, hogy a tanácsait be tudom építeni az itteni munkámba, és ezáltal sikeres lehetek
– mondta Jensen, aki már lakásokat nézeget Budapesten, körbenézett az FTC háza táján is és lenyűgözte a klub történelme és a körülmények, amik fogadták.
elárulta, mit tart a legfontosabb feladatának: elérni, hogy a különböző kultúrákból érkező kézilabdázók kölcsönösen tiszteljék egymást, meglátása szerint ugyanis ez kell ahhoz, hogy mindenki a legjobbját tudja nyújtani.
Akkor mi lehetünk Európa egyik legerősebb csapata. Könnyű a célokról beszélni, hiszen a klub Bajnokok Ligáját, Magyra Kupát és bajnoki címet akar nyerni. Ez komoly kihívás, de természetesen tisztában vagyunk ezzel, ezért fogunk dolgozni
Az első mondat amit magyarul is megtanult: “a Retyót ütni kell!”;-)