Csokonai Kockás Valéria: A moderákhoz
Fórumossal játszó
Régi tünemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak legény,
Kit anyáz magában
A boldogtalan,
S kit gonosz disznónak
Mondnak untalan.
Síma száddal miért kecsegtetsz
Mért kötöl belénk?
Mérges kedvet mért frecsegtetsz
Még most is felénk?
Csak maradj magadnak!
Kétszínű valál,
Hittünk szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
Kertünk szólamokkal
Végig ültetéd,
Mázas szövegeddel
Mérgünk éltetéd
Ránk ezer villámmal
Szórtad a panaszt,
S kéjes boldogsággal
Élvezgetted azt.
Gondolatink minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss szitokkal
Moderák felé.
Egy híjját esmértük
Örömünknek még:
Módi fejét kértük,
S nem adá az Ég.
Jaj, de friss nickjeink
Elhervadtanak,
Torkunk ordítástól
Kiszáradtanak
Tavaszunk, vígságunk
Anyázásra vált,
Régi jó világunk
Méltatlanra szállt.
Ó, csak IsTvánt hagytad volna,
Csak magát nekem,
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Nickjivel a búmat
Elfelejteném,
Gyagyás hatalmadat
Nem irígyleném.
Hagyj el ó Modera,
Hagyj el engemet!
Találj valakit
Ki élve eltemet!
Érzem, ha folytatod,
Valaki megvág,
Vánnyadt tested égbe,
Lelked földbe vágy.
Nekünk már a fórum hímetlen,
A topic kisült,
Wágnerünk is részegen
Asztal alatt kidűlt.
Hápogó kis törpék
Tarka képzetek,
Tűnjetek el végképp!
Isten véletek!
Kelt mint fent. 2002