Érdekes. Köszönöm. Nekem az első, második és harmadik ükszülők éltek Nagyréten kb. 1800–1900 között, meg biztos régebben is, csak annak még nem mentem utána. Lehet, hogy szlovákiai levéltárakban is érdemes lenne kutatni. Nálunk itt Krnács, Bolf, illetve Jancsik és Bobor családnevek fordultak elő. Könnyen elképzelhető összefüggés, egy 350 lélekszám körüli faluban.
Dédszüleim még tudtak tótul egyaránt. Ismerősök kértek is tőlük „nyelvleckét” időnként.
Hrk: Ha már szó esett a szótagképző r-ről, megemlítem itt ezt a magyar családnevet, amelyben – magyar szempontból – nincs magánhangzó. A magyar név mögött vélhetően elsősorban a szlovák Hrk vezetéknév áll, amely a hrk [ɦr̩k] ’csörgés, zörgés; zakatolás, dübörgés; reccs!’ főnév-indulatszó ragadványnévi alkalmazása. Másodlagosan szerb eredetű is lehet (bár a FamilySearchön mutatkozó kép ezt nem látszik támogatni), mert a szerb-horvát hrk [xr̩̂(ː)k] ’horkolás, hortyogás; krakk!’ főnév-indulatszó szó is adott családneveket: igaz, a képző nélküli alakulás és a horvátországi adatok hiánya felvetheti, hogy Szerbiában is szlovák eredetű névről van szó.
Ui. Lehet, hogy vannak még ilyen „magánhangzó nélküli” családnevek a magyarban, de ha vannak is, felidézni nem tudom őket.
Nagyon szépen köszönöm a kimerítő választ! Azt hiszem, számomra az egész szlovák nyelv nyelvtörő marad.... (Amikor Nagymami nálunk volt gyerekkorunkban, kölcsönös nyelvórát tartottunk: mi próbáltuk őt angolul tanítani, ő próbált minket tótul. Nem jutottunk sokra egyik irányban sem: testvéremmel teljesen elakadtunk a "fagylalt"-nál, ami ha jól emlékszem, öt mássalhangzóval kezdődik.)
(Azt hiszem, az FS családfája tovább megy, mint amit a WT-re felraktam eddig, de régen néztem rá erre az ágra, és nem emlékszem, hogy a testvéreket bármelyik oldalon befejeztem-e.)
Trnyik: Vö. a szlovák Trník [ˈtr̩.ɲiːk] családnevet és (nyelvjárási) változatait: Trnik [ˈtr̩.ɲik], Tŕnik [ˈtr̩ː.ɲik]. A magyarosodás során a hangzók megrövidültek, így – ha a család nem tartotta fenn a szlovák névalakot – nem lehet tudni, hogy melyik lehetett a kiindulási forma (pontosabban szarvasiak esetén a Trnik nyelvjárási alapon kizárható).
Ez a név valóban a szlovák tŕň [tr̩ːɲ] ’tövis, tüske’ közszó -ík [iːk] kicsinyítő képzős származéka. Kicsinyítő képzőknek azokat a képzőket nevezzük, amelyek a szófaj és a jelentés változása nélkül képeznek új szóalakot egy másikból. Az új szó persze nem lesz teljesen szinonim a régivel, ha mást nem, a beszélő eltérő érzelmi viszonyulását fejezheti ki a megnevezett dolog, személy iránt, de jelölhet méretbeli eltérést pl. kameň ’kő’ > kamienok ’kavics; <epe-, kova-> kő’, hasonlóságon alapuló névátvitelt, pl. kameň ’kő’ > kamenec ’jégeső <v. i. kő alakú jég>’, egyedítést, pl. hrach ’borsó’ > hraško ’borsószem’ s í. t.
Adott esetben a kicsinyítő képző szerepét kétféleképp magyarázhatjuk: az egyedítési funkción alapulva itt személynévképzőnek vélhető, azaz jelzi, hogy nem általános, köznévi értelemben használatos a tŕň, hanem egy meghatározott személy ragadványnevéről van szó. A másik szokásos magyarázat az apanévképzői szerep: ebben az esetben voltaképpen az apa ragadványneve lehetett a sima *Tŕň, míg a fiút róla, életkori viszonyítással nevezték el Trník-nek.
Nem érdemes tehát a Trník név értelmezésekor („lefordításakor”) a kicsinyítő képzőt visszaadni. A név magyar párhuzama így a Tüske családnév, amelyről azt tartják, hogy olyan személy ragadványneve lehetett, aki elhanyagolta a földjét, és azt felverte a tüskés gyom, vagy tüskés növény fáját, termését gyűjtötte. Ide tartozhat, hogy a ’kökény’ növény neve szlovákul trnka [ˈtr̩n.ka], amely szintén a tŕň származéka egy másik kicsinyítő képzővel.
* * *
A magánhangzó definíciója: „beszédhang, amely úgy jön létre, hogy a hangszalagok rezgésével keletkező hangot a szájüteg továbbmódosítja. Így jön létre zörej, akadály nélkül a magánhangzó. A magánhangzó szótagképző elem.” A zörejt leszámítva ez a definíció az /r/ hangra is áll. Emiatt a tŕň [tr̩ːɲ] ’tövis, tüske’ szóhoz hasonlóan a hrb [ɦr̩p] ’púp’, krk [kr̩k] ’nyak’, srp [sr̩p] ’sarló’, štvrť [ʃtvr̩c] ’negyed’, vrch [vr̩x] ’hegy, tető’ stb. szavakban az /r/ minden járulékos elem nélkül szótagmagot tud képezni. Ezt a szótagképző funkciót az IPA aláírt függőleges vonallal jelzi: [r̩], de fonetikailag egyszerű [r]-ről van szó. A fenti példaszavakra tett linkek a Forvo.com-on található kiejtési mintákra mutatnak.
A szlovák Trník [ˈtr̩.ɲiːk], illetve az ebből magyarosodott Trnyik családnevet tehát úgy kell kiejteni, ahogy írjuk: járulékos magánhangzó betoldása nélkül. Gyakorlatlanoknak kezdetben talán könnyebb szótagolva ejteni, mivel a név kétszótagos, Tr-ník, ill. Tr-nyik: először tehát a tr hangkapcsolatot kell kiejteni (ez megy magyarul is, mivel pl. a borzongást jelszó brr! indulatszó a magyarban is létezik), majd ezt követően a nyík ~ nyik szótagot. A haladóbbak az ismert cseh nyelvtörőig is eljuthatnak: Strč prst skrz krk! ’kb. Dugd le az ujjadat a torkodon!’, vö. https://forvo.com/word/str%C4%8D_prst_skrz_krk/#cs
Az éles ékezetes ŕ betű hosszú magánhangzó-értékű /r/ hangot jelöl: [r̩ː]. Ekkor tehát az /r/ kiejtése során a nyelv kettőnél többet perdül, hasonlóan mint a magyar forr, varr szavakban. Mivel a szlovákban is az éles ékezet jelzi a hosszú magánhangzókat: á, é, í, ó, ú, sőt nyelvjárásokban a̋ [æː] is, ezért kerül az ŕ-re is hosszú ékezet, és nem dupla rr-rel jelölik. Egyébként a szlovákban (egyes nyelvjárások kivételével) nincsenek morfémákon belüli hosszú mássalhangzók, így a mássalhangzó értékű hosszú rr [rː] nem is létezik. A nevünk „ideális” alakja *tŕník /tr̩ː.ɲiːk/ lenne, de a szlovákban működik az ún. „ritmikai törvény”, amely szerint két hosszú szótag (olyan szótag, amelyben hosszú magánhangzó vagy kettőshangzó van) egy szóban nem állhat egymás mellett, ezért vagy az ŕ, vagy az í rövidül meg (helytől és időtől függően): ez teszi a Trník és a Tŕnik különbségét (a Trnik forma a hosszú magánhangzókat nem ismerő nyelvjárásokból származik). Ez is mutatja, hogy a szótagképző r ~ ŕ „rendes” magánhangzó a szlovákban.
A magánhangzó-értékű [r̩] hangot ismeri még a cseh, a szerb-horvát és a macedón nyelv: ezek közül a szerb-horvátban hosszú [r̩ː] is van, de ott írásban a magánhangzók hosszúságát nem jelölik, így az r-ét sem. A szlovénban a helyesírás szintjén van szótagértékű r, de ott az irodalmi nyelvben az bontóhanggal feloldódott, vö. vrh [və̀rx] ’csúcs’.
A szlovákban azonban nemcsak az r lehet magánhangzó-értékű, hanem az l is: pl. dlh [dl̩x] ’adósság, tartozás’, kĺb [kl̩ːp] ’izület, csukló’, vlk [vl̩k] ’farkas’. Ebből is van hosszú változat, amelyet szintén éles ékezet jelöl: ĺ [l̥ː]. Ez nem keverendő össze a lágy [ʎ] jelével, amely esetén az ékezet az l-t követő felső aposztróf vagy (ritkábban és régebben) az l-re tett kis v (hacsek): ľ, az utóbbi itt a fórumon nehezen lenne megjeleníthető. Magánhangzó-értékű l van még a csehben is, de ott csak rövid formában létezik. – Az ide tartozó cseh nyelvtörő: Smrž pln skvrn zvlhl z mlh ’A foltokkal teli kucsmagomba nyirkossá lett a ködöktől’, vö. https://forvo.com/word/smr%C5%BE_pln_skvrn_zvlhl_z_mlh/#cs
Nekem is pontosan ugyanide vezet a rokoni szál! :)
A végén még kiderül, hogy (Garam)szegről, végről… :))
A szláv nyelvekben az r majdhogynem egy önálló szótag, így bizonyos szláv nyelvjárásokban akár „törnyik”-nek is hangozhat – magyar fül számára.
Én csak megfigyelésalapon tudom mondani, hogy a „-k” egy nagyon gyakori szláv képző pl. családnevekben és földrajzi nevekben. Dialektustól (is) függően más-más akokban tűnhet fel, -ik, -ki (ky), -ek, -ak, -ák, ka.
Például a középkori, magyar Bácsból az újkorra Bácska lett, mivel délszlávok települtek be.
Ocsenás nevű munkásfiú szereplő Déry Tibor Felelet c. regényének egyik alakja. (film, vagy irodalmi mű szereplője, alakja, vagy egyik figurája) a közelmúltig ezek kifejezések jelölték - kb 20 éve teljesen kiszorította mindet a "karakter". Kutató nyelvészeket talán érdekelheti, hogy a fim- vagy regény vagy színmű szereplőjét, figuráját kizárólagosan kiszorító "karakter" angol tükörfordítás, lásd szótárak. - A nyelvi változások, angol szavakból lett nagyar szavak nem eleve szegényítik a nyelvet, sőt gyakran gazdagítják - itt azonban erős szegényítés történt, hiszen a "karakter" 3-4 szinonímát semmiített meg.
Jé, Bobor! (Anyai nagyanyám ilyen nevű ősei a Zólyom megyei Nagyréten éltek, vagy tágabban Garamszegen anyakönyvezett evangélikusok voltak.) A _bobor_-t pontosan így megtalálni a szótárban, tehát a családi emlékezetben is nagyjából megvan, hogy "hód". Viszont a másik oldal Trnyik (szintén tót és evangélikus, csak szarvasi, nem felvidéki), ami nincs a szótárban ilyen formában. Ami van, az a _tŕň_ "tüske" -- de ebből nem tudom, hogy az -ik milyen képző: "tüskécske"? "tüskés"? "tüskei"?
Másik kérdésem a kiejtés. Mivel magyar szájjal a mássalhangzó-torlódással nem tudunk mit kezdeni, i-vel szétválasztjuk őket, és a családnevet [triɲik]-nek ejtjük. A szarvasi anyakönyvekben néha elő is fordul "Trinyik" alakban. Ez hogyan viszonyul a helyes ejtésmódhoz? Képes emberi száj magánhangzó nélkül összefűzni ezt a három mássalhangzót, vagy tótul is szétválasztják? (Ha igen, akkor hol?) És mit jelent az ékezet az r betűn?
A patak neve szlovákul Vríca, mely nőnemű. A második katonai felmérés (1819–1869) térképén is Wricza Bach szerepel, azonban az első katonai felmérés (1782–1785) térképén ezzel szemben Wrizka bach van írva: ezen a település neve is Wriczka alakban van feltüntetve. Ez utóbbi nyilvánvalóan elírás Wriczko helyett. Az -o végű forma semleges nemű alak, mivel a semleges nemű pole ’mező’ főnév értelmezője (nem mellesleg a vrecko ’zseb’ főnév is semleges nemű). Az -a végű név nőnemű, amely a semleges nemű településnévből képződött, mivel a hozzáértett rieka ’folyó’, voda ’víz’ is nőnemű. Idővel a -ka kicsinyítő képzőt elvonták a víznévből, hogy a település és a patak neve jobban megkülönböztethető legyen.
Turócremetén átfolyik a Vríc patak, amiből arra következtettem eddig, hogy e vízfolyás lehetett a település névadója. De lehet, hogy egyszerűen csak ugyanabból a szlovák szóból származik mind a patak, mind a község elnevezése. Habár ránézésre a hidronima és toponima közti összefüggés szinte önként adódik.
>> Érdekes, hogy a szlovák és német helynevek számos esetben teljesen eltérőek. <<
Münnichwiesen neve az első említésekor Wriczkopole (vö. mai irodalmi szlovák vreckové pole ’zseb [alakú] mező’), amely arra utal, hogy a német megtelepedés előtt már stabil szlovák népesség volt jelen. A település nevét a németek is a szlovákoktól vették át részfordítással (német Wiese ’rét’ ≈ szlovák pole ’mező’) az előtagot a földbirtokos jezsuitákra utaló német Mönch ’szerzetes’ szó korabeli Münnich alakjára cserélve. A mai szlovák elnevezésben az összetétel előtagja maradt meg. A szlovák etnikum továbbra is mérvadó maradt, hiszen a falu nevét a magyarok is a szlovák változatból vették át (1899-ig magyarul is Vriczkó-nak hívták). Az 1790-es években Vályi András azt írja, hogy „Vriczkó. Minich Viesen. Német, és tót falu”, és még 1851-ben is Fényes Elek szerint „Vriczkó, (Münichviesen), Thurócz m. vegyes tót-német f[alu]”. Azaz az 1880. évi 2%-os szlovák lakosságarány vélhetően már egy hosszabb német asszimilációs folyamat eredménye. A falu két részből áll: a tulajdonképpeni Vrícko településen kívül van Predvídcko (’Elő-Vrícko) is. A német betelepítések jellemzően úgy történtek, hogy új település jött létre a már meglévő szlovák mellé, és mivel az előbbi privilégiummal bírt, jobban gyarapodott, és túlnőtte az eredeti falut.
Észak-Hauerland legnagyobb településének, a Deutsch Proben-nek a neve is szlovák eredetű, a Proben ugyanúgy a szlovák Pravno átvétele, mint a magyar Próna megfelelője, régi szlovák pravno ’egyenes [= sík, sima] <terület>’.
A nyelv a közlés, kommunikáció eszköze, s mint olyan, nem elhanyagolható az az elsődleges célja – pl. egy adott településen vagy videken –, hogy a lakosoknak szükséges, hogy valahogy megértsék egymást. Eszerint hullámzott a magyar–szlovák nyelvhatár is a XVIII., XIX. században.
Különös, hogy minden régi irat helyi származásúnak tünteti fel az Ocsenás családot Hauerland északi részén, holott a besztercei tájakon található a névből a legtöbb előfordulás. Egyébként én legkeletebbre pedig Vagendrüsszel (1887 után Merény, németül Wagendrissel, szlovákul Vondrišel, ill. modern kori nevén Nálepkovo) községben bukkantam erre a családnévre.
Ha vesszük a Hauerland legészakibb települését, Münnichwies-t (ma Vrícko, Szlovákia), akkor 1880-ban ugyan 2%-nyi szlovák nyelvű lakossága volt, de a falu szlovák Wikipedia-oldala öt neves itt szolgáló római katolikus papot említ, és ezek közül négynek szlovák vezetékneve volt: Murgaš, Bresztyenszky, Šinkovitš, Damko vs. Steinhübl. Köztük van egyébként Jozef Murgaš, a drót nélküli távíró egyik úttörője.
Sokan közülük a közeli Deutsch Proben-ből (ma Nitrianske Pravno, Szlovákia) származtak el, ez utóbbi település lakosságának 4%-a volt szlovák anyanyelvű 1880-ban, de a szlovák Wikipedia-odalon felsorolt helyi születésű papok közül a XVII. sz-ban születettek esetén két főnek szlovák vezetékneve volt (ugyanaz a név magyaros Csernak és németes Tschernak helyesírással), egynek magyar, és német nem is volt. A XVIII. sz.-ban is akadt szlovák vezetéknevű pap, mint Kiparszky, Bresztenszky ~ Briesztanszký, Boženec.
Visszatérve Jozef Murgašra: ő Besztercebánya mellett született, tehát azon a környéken, ahol a szlovák Očenáš név máig a leggyakoribb. Murgaš a besztercebányai katolikus gimnáziumban tanult, amelynek az iskolai értesítői 1853-tól érhetők el a neten: ezek 1861-ig német nyelvűek és 1867-től magyar nyelvűek (a köztes évfolyamokból nincs elérhető példány). Az oktatás tehát német nyelvű lehetett annak ellenére, hogy a városban az 1890. évi népszámlálás is abszolút szlovák többséget regisztrált. (Vélhetően még korábban a latin tanítási nyelv mellett is német lehetett a diákok között a mindennapi érintkezés nyelve.) Az itt tanultak tehát továbbköltözve minden további nélkül beilleszkedhettek más települések német ajkú társadalmába.
Még egy megjegyzés a korai népszámlálási adatok nemzetiségi megoszlásáról: az első világháború előtt ezek nem a nemzetiséghez tartozást regisztrálták, hanem az anyanyelvet (illetve mai fogalmaink szerint az elsőként használt nyelvet). Így ha egy szlovák származású személy a tanulmányai stb. folytán nyelvet váltott, akkor ő a népszámlások alkalmával nem szlováknak, hanem magyarnak, németnek stb. számított (l. pl. Petőfit). Így meglehet, hogy a Hauerland népszámlálási németjei között voltak az Ocsenások is. Ez utóbbira látszik utalni az, hogy Münnichwies szlovák lakossága az 1880. évi 2,2%-ról 1910-re 0,7%-ra csökkent: a különbség vélhetően az elsődleges nyelv szlovákról németre történő váltásával magyarázható.
Az ominózus Ocsenás családnév Hauerland (Hauland) északi részéről származik, olyan településről, ahol az 1880–81-es összeírástól kezdve az 1920-as évekig 98% fölötti német többséget mutatnak a népszámlálási adatok. A maradék (kevesebb mint) 1–1 százalék szlovák és magyar volt. Az Ocsenás család magyar érzelmű volt, és mindhárom nyelvet beszélte, amennyire tudható.
A környék településein ugyancsak hasonló nemzetiségi arány volt jellemző.
Lehet, hogy voltak olyan községek, melyek már léteztek a németség XII.–XIII. századi érkezése előtt is, emellett több település középkori német alapítás révén jöhetett létre. Érdekes, hogy a szlovák és német helynevek számos esetben teljesen eltérőek.
Ocsenás: A szlovák Očenáš ~ Otčenáš családnév magyaros helyesírású formája. Valóban annyit tesz, hogy ’miatyánk’, azaz a keresztyénség alapimájának a neve annak két kezdő szaváról. Nem lelkész vagy pap neve, hiszen annak nincs megnevező ereje, hogy egy egyházfit így nevezzenek, hiszen mindegyikükre egyaránt jellemző. Inkább olyan világi személy ragadványneve volt, aki a környezeténél vallásosabb volt, illetve többször imádkozta (nyilvánosan) a miatyánkot. Hasonló motivációjú magyar családnevek pl. az Isten, Istenes, Szent, Szentes.
A szlovák Očenás név Besztercebányán és környékén gyakori. Nem tudom, hogy melyik településről van szó, de a felső-magyarországi városokban a német etnikum mellett a kezdettől fogva jelen voltak a szlovákok is, és ha magából a városból idővel ki is szorultak, a környező falvak lakossága továbbra is szlovák lehetett, és a város-falu migráció is jelen volt.
Ilyen szempontból még két vezetéknéven gondolkodtam el; az egyik a Krnács, amiről a családban azt hallottam, hogy hajdan tótul foglalkozást jelölhetett – talán fazekast, ha jól rémlik. A mai irodalmi szlovákban azonban a hrnčiar szót használják fazekas jelentésben, amennyire tudom.
A másik vezetéknev az Ocsenás, ami elvileg azt jelenti szlovákul, hogy „mi atyánk”. Kérdés, hogy a történelmi Felvidéken egy effajta családnév hogyan alakul ki olyan közegben, ahol szinte színtiszta német lakosság volt a településen. (Talán a lelkészi hivatalt betöltő személy ragadványneve lett, aki más vidékről származhatott esetleg?)
Bobor: Európában* szlovák családnév, amely a szlovák bobor ’hód’ állatnévvel azonos. Családnévként elsősorban prémjéért vagy pézsmájáért hódra vadászót, illetve hódprémet vagy pézsmát feldolgozó iparost jelölhetett.
* A Bobor név Szlovákián kívül Nyugat-Afrikában, ezen belül is főként Sierra-Leonéban fordul elő. Vélhetően mende nyelvű, de az etimológiájára nem találtam idézhető magyarázatot.
A Kondákor családnévre a FamilySearchön a XIX. sz. legelejétől találtam adatot Tornyiszentmiklósról. Ez szlovén-magyar elegyes vidék. Mivel egyelőre más ötletem nincs, abba kapaszkodnék, hogy a szlovénban adatolt a kondetor ’őr, gondnok’ tájszó. Ennek forrása vélhetően a latin conductor ’bérlő, haszonbérlő; vállalkozó’ szó, amelyből más irányú egyszerűsödéssel esetleg a kondakor alak is levezethető. A RadixIndex.com a közeli Tormaföldén a többségi Kondákor (Kondakor) mellett a Kondokor névalakot is adatolja: kérdés, hogy ez utóbbi a conductor és a Kondákor közti átmeneti alak-e, vagy másodlagosan, a hangzók hasonulásával alakult-e a Kondákor formából.
A Gern helynevek töve a mai német nyelvben a Gehre ’földsáv; vetésforgón belüli/kívüli szakasz; (halász-) szigony; vitorlatoldalék, -szegély; ferde irány, szög; átlós (sarok-) illesztés, gér; háromszög, derékszög; szögmérték; szögvas, sarokvas’ szóban őrződött meg, amelyhez a többes datívusz -(e)n végződése járult, mint sok más helynév esetén pl. a korábban említettem im Gern kifejezésből hozzátapadva. A gern(e) ’szívesen stb.’ határozószóval való egybeesése véletlen. – Ilyen véletlen egybeesések a magyar településnevek közt is vannak, vö. pl. Pornóapáti, Bugyi.
Visszakanyarodva a topik témájához: a mai német Gehre szó ófelnémet gēr ’lándzsa, dárda’ előzménye található meg a Ger- kezdetű összetett német személynevekre visszavezethető olyan családnevekben mint pl. a Gerhard, Germann: és a tőhangzó itt is ugyanúgy megrövidült mint a Gern helynevekben.
Herner: A Herner ritka, a családnévszótárakban nem szereplő német családnév, amelynek nyilvánvaló etimológiája sem adódik. Ezért én úgy gondolom, valójában a német Hörner vezetéknév nyelvjárási változatáról van szó. Különösen a délnémet nyelvjárásokban léphet fel az ún. „Entründung”, avagy illabializáció, amelynek során az ajakkerekítéses ö és ü hangok helyett az ajakréses e, illetve i hangok állnak. Létezik szervetlen -t-vel bővült változata is: Hernert.
A Hörner lehet egyrészt -er képzős foglalkozásnév a német Horn ’szarv, tülök; kupa, ivókürt; tülök, jelzőkürt’ szóból, amely arra utal, hogy az elsőnek elnevezett szarvból, szaruból készített termékeket vagy kürtös (zenész) volt. Másrészt lakosnév is lehet egy olyan helyről, amelynek a neve Horn volt: ez lehet külterületi név (hegy, dűlő, vízpart kiugró része), háznév (szarvval, kürttel való díszítése révén), illetve település is (szerte a német nyelvterületen gyakori az ilyen helynév).
Gerner: A Duden szerint a német Gerner családnév lehet: (1) Foglalkozásnév a német Garn ’fonal, cérna; háló’ szóból, amely így cérna- vagy fonalkészítőt, ilyennel kereskedőt, hálókötőt vagy hálóval halászót jelöl; ilyen értelemben az alakváltozatai: Gärner, Garner. – (2) Egy Gern nevű településre (Bajorország, Ausztria, Svájc), az onnan történt elszármazásra utaló lakosnév. – (3) Az Im Gern ’tkp. lándzsahegy alakban [elterülő dülő]’ külterületi névre, az ottani birtokra vagy házhelyre utaló lakóhelyi név. – (4) ’Koldus, kéregető’ értelmű ragadványnév.
Létezik szervetlen -t-vel bővült változata is: Gernert.
A Forebears.io adatbázisa szerint a magyar Kvasznicza név Magyarországon a névgyakoriság szerint 37.235. helyen áll (kb. 650.000 emberből 1-et hívnak így), a Kvasznica variáns a 45.166. helyezett (kb. 890.000-ből 1 aránnyal).
Szlovákiában a Kvasnica a gyakoriság szerint a 1195. (kb. 10.000-ből 1), a nőnemű Kvasnicová pedig az 1274. (kb. 10.500-ből 1). – A női névalakokat külön vezetéknévnek tekinti ez az oldal, így a gyakoriságukat is külön számolja: valójában tehát minden szlovák és cseh név kétszer olyan gyakori, mint ami a férfi vagy női alakjukra külön adódik.
Összehasonlításul az én családnevem magyar alakja Magyarországon az 1869. (kb. 16.000-ből 1), Szlovákiában a szlovák férfi alakja az 1160. (kb. 10.000-ből 1), a női pedig a 654. (kb. 6800-ból 1). – Tehát míg az anyaországban kb. egyforma „középritka” névnek számítanak, a felmenők belmagyar területre való eltérő áttelepülési hajlandósága miatt Magyarországon jelentősen eltér a részesedésük a névkincsben.
