Ha már szóba került a német Krombach családnév. Ez voltaképpen képzőtlen lakosnév, amely egy azonos német nevű településről történő elszármazást, az oda való kapcsolatokat, esetleg az ottani birtokot jelöl. A Krombach településnév nem ritka, és azt jelöli, hogy az adott község az ilyen nevű vízfolyás mellett elsőként létrejött település. A víznév a német krummer Bach ’görbe, kanyargós patak’ jelzős kifejezés egyszavúsodása (univerbációja).
A német nyelvjárások egy részében a zárhangok nem zöngés-zöngétlen ellentétpárokat alkotnak, hanem a zöngések helyett a laza és hehezetlen ejtésű hangok állnak szemben a zöngétleneknél szokásos feszes és hehezett ejtésmóddal. Emiatt a külső szemlélő számára a zöngés hangok is zöngétlennek tűnnek. Ez különösen a b-p párra igaz, és emiatt van sok magyarosodott német szóban az eredeti b helyett p, mint pl. német (Faß-)Binder ’bodnár, kádár, pintér’, de magyar pintér.
Két ilyen német Krombach nevű település is szláv kontaktusterületre esik. Az egyik az észak-csehországi (Szudéta-vidéki) Krompach, a másik a kelet-szlovákiai (szepességi) Krompachy (magyarul Korompa). Megfigyelhető ezekben a szlávosodott névalakokban a b helyetti p.
A beidézett cikk által említett Krompavszky névalakot én a fentiek alapján nem annyira egy eredetileg német Krombach családnév szlávosodásának vélem, hanem a fenti szláv területre eső települések egyikéről történő áttelepedés nyomának, ahol is a befogadó szláv környezet a forrástelepülés alapján adott ragadványnevet az újonnan jötteknek, amely aztán felváltotta a korábbi családnevet. Ilyen ragadványnév nemcsak az új betelepülőket illethette, de a régebbi lakosokat is, ha valamilyen jellemző kapcsolatuk volt az adott településsel (pl. oda jártak vásározni).
A két település közül elsősorban a Magyarországhoz közelebbi, szepességi Krompachy jöhet szóba, amelyhez a szlovák Krompašský képezhető, amelynek az ejtése /krompaszki/. A RadixIndex.com-on az alábbi idevonható családnévi alakokat találjuk: Krompasky (Igló, Rákosszentmihály), Krompaszki (Felsőbánya, Szabadka, Székelyudvarhely), Krompászki (Megyaszó), Krompaszky (Igló, Kassa, Svedlér, Szepesváralja, Zombor, Ungvár, Békéscsaba stb.), Krompászky (Budapest, Kassa). Továbbá ezek módosulatai, amelyek a -szki végződés szokatlan magánhangzós kapcsolatát szüntetik meg egy szervetlen mássalhangzó betoldásával: Krompansky (Késmárk), Krompavszky (? Jászómindszent), Krompavszkÿ (? Jászómindszent). Valamint jellegzetes magyarosodási fejlemény a -szki toldalék -cki ejtésűvé válása: Krompaczky (Felsőbánya), Krompáczky (Nagybánya, Szatmárnémeti).
A RadixIndex.com fenti listája alapján elsősorban a szlovák névadás, illetve szlovák területre történt migráció képe rajzolódik ki (a szlovákok által lakott települések vannak a Vajdaságban, de akad a Kárpátalján és a Partiumban is).
A szepességi városból magyar többségű nyelvterületre is költöztek át, így alakultak a Korompai és a Korompay vezetéknevek. Ilyen módon ezek is a német (képzőtlen) Krombach és (képzős) Krombacher családnevek párhuzamai.
Kedves fórumtársak hoztam ide egy idézetet egy blogról ami a névadásról nevek kialakulásáról az elmúlt párszáz év tükrében !
itta családinak nevezett nevekről van szó ami a lakóhely vagy nemzetség nevét pótolta , függött a keresztlevél kitöltőjének íráskészségétől pontosságától!
Egy családnév eredetének, időbeni változása(i)nak feltárása, végleges alaki rögzülése körülményeinek kutatása intellektuális kaland, időutazás. Sokszor megdöbbentő felismeréseket eredményezhet.
Lássuk a száraz tényeket. Nyelvészeti szempontból az egyes osztályozások (a poszt alján linkek e tárgyú tanulmányokhoz), ha látszatra el is térnek, lényegében azonosak.
Típusai:
1. Személynévből lettcsaládnevek. (Albert, Ambrus, Ádám, Benedek, Demeter, Domonkos, stb. …… Zsigmond) Ezek a legrégebb óta előforduló nevek, elterjedése leggyakoribb Göcsej, Kelet-Erdély-Moldova területén. Az sem mindegy milyen keresztnév jelenik meg vezetéknévként, ez felekezetenként is erősen eltérő. (részletesebben a 2. történeti résznél)
2. Kicsinyítő képzővel személynevekből kialakult családnevek. (előző egyik típusa): Beke, Bencze, Bodó, Cseke, Mikes, stb. ..... Váncsa.). A magyar nyelvre legjellemzőbb kicsinyítők: -a, -ca/-ce, -d, -i, -is, -k, -ny/-n, -r, -s/-cs, -ó, -őc –us, amelyek akár csonkolás után, akár közvetlenül a tőhöz kapcsolódnak. Van aki ide köti az apaneveknek azt a formáját, amikor a személynévhez az –i birtokjelként jelentkezik, az –é helyett. Van aki az apaneveket a később tárgyalt összetett nevekkel együtt önállóan sorolja, az környező népek nyelveiben honosabb apanév-képzőkkel, melyek a magyar családnév-kincs részei lettek (-ics, -ity, -ovics, stb)
3. Foglalkozásnevek
3.1. -s (nomen possessoris) képzővel kiegészített foglalkozásnevek, mint családnevek. Igen elterjedt névadási forma az egész magyar nyelvterületen. Béres, Dobos, Fazekas, Kocsis, Mészáros, Sipos, stb.)
3.2. -ó/-ő (participium praesens) képzővel kialakított foglalkozásnevekből létrejött családnevek. (Bakó, Csapó, Faragó, Sütő, Szabó, Szántó stb.)
3.3. Más képzővel kialakult foglalkozásnevek, mint családnévként. (Juhász, Lovász, Kádár, Molnár, Kovács, Szűcs stb.)
4. Ragadványnevek (létezik megközelítés, mely az előző, foglalkozásneveket is ragadványnévként tekinti, sőt olyan is, amely az ún. apaneveket, ill. majd a 2. történeti részben látjuk, a kettős neveknél az ún. anyaneveket is)
A ragadványnevek alapja a viszonyítás. Az adott ’névalkotó’ közösség az egyes tagjait a többihez, vagy az átlagoshoz viszonyítva határozza meg, így nyernek értelmet akár a testi adottságokra, akár a társadalmi helyzetre vonatkozó megkülönböztetések. Lássuk:
4.1. Tulajdonságjelölő közszóból képzővel vagy képző nélkül kialakult családnevek. Elterjedt, igen régi névadási forma. (Balog, Fekete, Kis, Nagy, Szőke, Veres stb.)
4.2. Köznevek családnévként. Nagyon régi névréteg, szép számban fordulnak elő tájszavak is családnévként. (Arany, Bokor, Fodor, Rigó, Virág, stb.)
4.3. Tisztségekre utaló családnevek (vagy jogállási nevek). Jellemző a szociális szervezettségre, a falu rendjére, hogy milyen nevekkel találkozunk. (Bíró, Deák, Gazda, Hajdú, Kántor, Katona, Pap stb.)
4.6. mindent ami máshová be nem soroltatott, bizonytalan eredetű ragadványnévnek neveznek (így elegánsabb, mint a „nem tudom”. De tényleg nem tudni. A másik módja a bizonytalanság feloldásának, amikor régi személynévi eredetűnek tartanak ’bizonytalan eredetű’ neveket.)
5. Összetett családnevek: Győrffi, Pálffy, Dessewfy (az írásmód e szempontból lényegtelen), de ilyen a Petőfi is.
6. (Eredetre) vagy elszármazásra utaló, -i képzős családnevek. Közismert névtípus, amelynek jelentősége településtörténeti, szerkezeti vizsgálatoknál jelentős. (Csongrádi, Debreceni, Nógrádi, Szalai, Veszprémi, Szigeti, Tamási, Teleki.) Szokták mondani lakosnévnek is, annyi az eltérés, hogy a lakosnév értelmezése szűkebben véve egy konkrét lakóközösségre, településre, tágabban egy földrajzi területre, (lényegében bármilyen toponimára) értve használják, ide véve az olyan neveket, mint Tiszai, Kőrösi, Mátrai. Szintúgy ide soroltatnak a településen belüli lakóhelyre utaló lakosnevek (Szépvölgyi, Hegyi, Tabán(y)i stb.) Fontos ismérv, hogy ezek nem helyben képződnek, hanem egy új közösségbe betelepülőt nevez el a befogadó közösség a ’ki fia vagy? honnan gyüttél?” örökérvényű kíváncsiság alapján. Vannak képzőtlen lakosnevek is, pusztán a származás helyére utalóan mindenféle képző nélkül, de az ilyen típusú nevek a XIV. sz. után már nem jellemzik a magyar névanyagot, keletkezésük ez előtti időkre tehető (Árpád-kor).
7. Idegen eredetű és alakú nevek. Témánk szempontjából ez az egyik legizgalmasabb csoport. Ugyanakkor csak annyiban különbözik a magyar családnevektől, hogy ’külföldiül’ vannak. Viszont a magyar családnevekhez hasonlóan tipizálhatóak (mért lennének mások, legfeljebb más arányban vannak jelen):
személynévből, annak kicsinyítő képzős változatából lett családnév (az apanév a szlávok közt gyakori, az összetett nevek is). Ide tartoznak a korai, már a honfoglalás idejéből és az azt követő évszázadokból származó (kun, besenyő, török, jász, stb.) nevek, s ide a kora újkor demográfiai hatásának ’eredményeként’ megjelent nevek is. Tipikus kicsinyítők vannak az egyes nyelvekben, így a németben, -ch/-chen, -er, -l, -z, stb. a szlávban –a, -ec, -ica, -ik, -ko stb. Családnévképzők a wiki által összegyűjtve
származásra utaló nevek (Polák, de ide tartozik a többféle nyelvi hatásra kialakult számazást jelölő nevek, melynek tipikus példája a Nemecsek, amely elnémetesedett cseh-morva eredetű név, de hasonló a Csehák, Moravcsik is)
egyéb ragadványnevek, (elterjedt, közismert idegen eredetű ragadványnevekre néhány példa: Kiszely=savanyú /szlovák/, Szikora=cinege /szlovák/, stb.)
stb.
Ez utóbbinál álljunk is meg, mert ez szokta a legnagyobb kérdés elé állítani a saját maga múltját kutató személyt. A felismerés után a reakció híven követi a kiváltott érzéseket. A követendő/elvárható magatartás a beismerés, hogy ’bizony idegen’. És ez a szép, mert ez az igaz.
A ’legszebb’ példák egyike, amikor pl. a névanyag alapján feltételezhető a család német környezeti eredete – Krombach – (ill. az, hogy a jelenleg használt névben felismerhető alapok német nyelvterületről származnak), majd az, hogy mely szláv nyelvjárásban időztek annyi időt (pár generációt legalább), hogy újabb képző járuljon a névhez (mondjuk egy lakosnév-képző: -szky) s találjanak letelepedést Magyarországon (Krompavszky). Valószínűleg még a Monarchia végórái előtt. Mindez ’hímsoviniszta’ környezetben, hiszen ennyi vándorlás feltételezett legalább 200 éve alatt (durván 1700-1900) legalább 8 nemzedék őseit tudhatja magának a még mindig azonos névvel rendelkező család. Ebben a 8 generációban 128 ősszülő van – 2^(n-1), ahol n=8 – a vándorlás miatt az ősvesztést nagyjából kizárhatjuk, így úgy érkezik meg a család a Mába, hogy közben 1/128-ad, azaz 0,7813 % arányban ’jellemzi’ a nevet adó ős a Monarchia felbomlása idején élő, új határon belül maradt leszármazottat. (ez persze nem kifogás, csak utalás a bevezetőben említett ’véletlenség’ mibenlétére.)
A fenti példából nem lehet messzemenő következtetést levonni, azt, hogy esetleg német eredetű lenne a család (a családnevet adó ős németajkú környezetből származna), annyi állapítható meg, ha nyomon követhető az anyakönyvekben, egyéb összeírásokban a családnév ’története’, alaki változásai, hogy milyen környezetben milyen hatások alatt éltek. Azaz az eredet kevésbé, a történet (annak utóbbi évszázadai) inkább. Ennyiben értettem a bevezetőben, hogy egy család és nevének története nem feltétlen egyezik, viszont a név ’árnyékként’ követ minket.
A névkutatás összetett diszciplina (hú, most nagyot mondtam, de ha ellátogattok az Index ’Nevek, családnevek magyarul’ topikjára, s belelapoztok, sok ’okosságot’ láttok összegyűlni egy helyen). Nem elég a nyelvismeret felől közelíteni. A hangváltások felismeréséhez ismerni kell az egyes nyelvjárásokat, pl. a szlávban a mazuráló (azaz /cs/-t /c/-vel tévesztő), a dzekáló (/ty/ > /c/, /gy/ > /dz/ hangváltozást mutató) nyelvjárásokat. A horvát nyelv három alapvető nyelvjárását, a kérdő névmás változatai alapján megkülönböztetett što (sto), kaj (káj) és ča (csá) nyelvjárásokat. Na, mindezt nem ismerem én, de tudom, hol kell megnézni. Szintúgy remek segédeszközök a telefonkönyvek, mely nem csak számosságot, hanem területi elterjedést is jeleznek (a nagyvárosokat csak akkor nem kell kivenni, ha csak e körüli város körül elterjedt). Az is fontos információ, hogy ha valami nincs benne egy ilyen adatbázisban. Ismerni kell továbbá az adott nyelvre jellemző szókészletet (vannak köznevek, amiből semmilyen nép ajkán nem lett családnév, bármennyire is tetszetős lenne egy torzult alakból az adott szóra visszavezetett etimológiát igazolni) A szókészletnél figyelemmel kell lenni arra is, hogy egy közszó megjelenése ragadványnévként mely társadalmi réteg esetében mutatkozik, s mely fajta köznevek jellemeznek egy-egy vidéket. Azaz a névkészlet vizsgálata nem önmagában áll, hanem kiegészül számos más ’segédtudomány’ ismereteinek felhasználásával. De hagyjuk ezeket az ezzel foglalkozó nyelvészeknek, kutatóknak.
Elérhető dialektológiai témájú dolgozatok, összefoglalók a neten is szép számmal akadnak (ajánlat a cikket követően).
A magyar(os)ított nevek akár külön típus is lehetne, ha nem illeszkednének olyan jól a már jelzett típusokhoz. Alakjuk, jelentésük megegyezik, ill. hasonul a felsorolt egyes típusok egyedeihez. Szembetűnő az, hogy mivel nem organikus képződmények, művi ’alkotások’, érezni rajtuk némi ’idegenséget’. Felmerül a kutatóban az is, hogy ezek esetleg tudatosan ’sikerültek’ a nyelvi közegtől eltérőre, épp utalásként az eredetre. Ilyen pl. a Kőhalmi, Kőkúti de ide sorolhatóa nem magyarított, idegen alakban meghagyott tautológikus nevek, mint pl. a Baumdrechsler (=’fafaragó’) név is.
A belügyi nyilvántartó honlapján elérhető a 2007. január 1-én használatban lévő leginkább elterjedt 100 családnév listája. Eszerint 3.380.812, azaz a teljes lakosság 33,59 %-a osztozik meg az első 100 leginkább elterjedt családnéven. Ez jól mutatja azt is – hogy ezek a névtípusok egyszerre, különböző területeken, hasonló névképzéssel jöttek létre, maradtak fent.
Imre, Imrei: Az Imre alak képzőtlen magyar apanév az azonos egyházi személynévből, amely Szent Imre tisztelete nyomán terjedt el. A név így egy Imre nevű felmenő leszármazottait jelölő megkülönböztető névből lett öröklődő vezetéknév. Mint minden teljes névalakból lett képzőtlen apanév, a történelmi Magyarország keleti felében a gyakoribb. I. István fia bajor anyja révén kaphatta a nevét, amely vélhetően a német Emmerich személynév magyarosodása, amely több -rich (’hatalommal bíró, <valamit> uraló; gazdag’) utótagú germán személynév egybeesése lehet, mint a gót Amalareiks (előtagja ’Amal nemzetségbeli; rátermett, derék) nevet folytató német Amalrich, a német Ermenrich (előtagja: ’egész, teljes; nagy, erős’), illetve Heimrich (előtagja: ’otthon’). Ez utóbbi alapján a Henrik név alakváltozata is lehet.
A mai Törökország területén is előfordul Imre családnév, amelynek az etimológiája eltér. Ez a török Emre alakváltozata, amely pedig az arab أَمِير (ʾamīr) ’vezér, herceg’ méltóságnévre megy vissza. (Egyesek szerint a magyar Imre személynévnek is ez lenne az eredete, de a török név háttere muszlim, és I. István korából nem tudunk olyan jelentős muszlim háttérről, amely alapján az uralkodó az utódjának ilyen nevet választott volna.)
Az Imrei név végsősoron szintén a fenti Imre személynévhez kapcsolódik. Az -i végződésnek többféle magyarázata lehet. Ezek az általam vélelmezett valószínűségek szerint:
- Szervetlen járulékhang, amely a sok -ei végű név hatására jelent meg.
- Az -é birtokjel alakváltozata. Ebben az esetben képzett apanévről van szó, mert az -i képző gyakran jelöli a családnevekben a leszármazást. Vö. Imre fia > Imréé > Imrei. Hasonló Ferenc személynév :> Ferenczi vezetéknév.
- Több Szentimre település van (A történeti) Magyarországon. Ha elképzelhető, hogy ezek közül valamelyiknek a neve bizonyos környezetben Imre alakúvá egyszerűsödött (amiben azért nem vagyok bizonyos), akkor ehhez az -i melléknévképzővel alakulhatott elszármazást stb. jelentő lakosnév.
Dávid: A fenti Imre névhez hasonlóan képzőtlen magyar apanév a Dávid egyházi személynévből. Elsősorban református névadásra gondolhatunk, mert ebben a körben voltak népszerűek a katolikus szentként nem tisztelt ószövetségi bibliai alakok. Adott esetben a zsidók második királya, Jézus genealógiai ősatyja. A héber דָּוִד (Dāvid) név a דּוֹד (dôd) ’kedvelt, szeretett’, illetve ’nagybáty’ szó továbbképzése.
Dancsó: Képzőtlen apanév, amely lehet magyar és szláv eredetű is. A korábban említett Jankó névhez hasonlóan teljes a párhuzam. Az eredet tehát lehet a régi magyar Dancsó személynév, a szlovák (és részben cseh, szerb, horvát) Dančo vagy az ukrán (és bulgár, mecedón) Данчо (Dancso) személynév. Mind a magyar, mind a szláv alapszemélynév valamelyik Dan- (pl. Dániel ~ Daniel ~ Danilo, Bohdan ~ Bogdan) vagy Dam- (pl. Damján ~ Damjan) alakban rövidülő személynévnek és az azonos alakú (de egymással össze nem függő) magyar -csó, illetve szláv -čo kicsinyítőképző-bokornak a kapcsolata.
Barnoky és Barnóczky: Az utóbbival kezdem, mert azt könnyebb etimologizálni. A RadixIndex.com az alábbi ide vonható neveket ismeri: Barnocki, Barnócki, Barnoczki, Barnóczki, Barnoczky, Barnóczky, (németes írású) Barnozki. Ezeknek nincs önmagukban egyértelmű magyarázatuk, ezért fontos nyomot jelentenek a hosszú ó-s alakok, mert így idekapcsolható az Apatócki (Apatóczki) náv, amelyről tudott, hogy a szlovák Opatovský magyarosodása. Jellemző, hogy a szlovák -ovský végződés a magyarban -ócki ejtésűvé válik. Ezzel előzményalakokként adódnak a következő RadixIndex.com-beli nevek: Barnovski, Barnovsky, Barnovszki.
Az utóbbiak eredetét pedig már megtaláljuk mint szlovák és részben cseh Barnovský. Ez szláv lakosnév, amely leginkább a morva Barnov településről való elszármazást, az oda való kapcsolatokat, esetleg az ottani birtokot jelöli. Szlovákiában több Barnov nevű patak van, így elképzelhető, hogy mellettük volt ilyen nevű (azóta elveszett) település is, ezért a morvaországi helységen kívül talán más helyre is utalhat a név. A magyarországi előfordulás esetén azonban már nem a név végső eredete adja meg a forrást, hanem azok a helységek, ahol a név szláv alakja ma előfordul, ez elsősorban a szepességi Kolacskó (utóbb Kalács, szlovákul Kolačkov) és Ólubló (szlk. Stará Ľubovňa).
A Barnoky elsősorban -i melléknévképzős magyar lakosnévnek tűnik, és más nyelven nem tűnik etimologizálhatónak. Vö. Putnoki ~ Putnoky családnév <: Putnok település. *Barnok nevű település azonban nem található, így nem szokványos kialakulással kell számolnunk. Ilyen nem szokványos alakulás lehet, ha magyarosító célzattal a korábbi Barnóczky név Barnoky alakúvá válik. Erre még valamilyen nyelvi alap is adódik, ugyanis az -ok végű helynevekből (ha az -o toldalékoáskor nem esik ki) a szlovák -ský képzővel (hangtörténeti okokból) -cký végű melléknevek (és lakosnevek) lesznek, pl. Potok ’patak’ :> potocký ’pataki’. Így a magyarosodott Barnóczky-ból hiperkorrekcióval ki lehet következtetni a nem létező *Barnok helynevet, és ennek alapján a nevet le lehet „fordítani” Barnoky-vá. — Meg lehet, így keletkeztek a RadixIndex.com Barnótzi és Barnóthy nevei is, ugyanis a –c és –t végű helyvbek is –cký végű melléknévi formát adnak a szlovákban, vö. Košice ’Kassa’ :> košický ’kassai’, Lehota :> lehocký (írva rendszerint lehotský) ’lehotai’.
Elefánti, Elefánty, Elefánthy: Magyar lakosnév, amely a szlovák lakosságú Alsó-, illetve Felsőelefánt (ma Dolné és Horné Lefantovce, Szlovákia) településről való (magyar nyelvű környezetbe történő) elszármazásra, az oda való kapcsolatokra, valamint a nemesi Elefánthy család esetén az ottani birtokra utaló -i (-y) képzős lakosnév.
A települések vélhetően a telepítő vagy az első birtokos személynevével azonos. Ilyen személynevet Elephanth írásmóddal már az Árpád-korból ki lehet mutatni. A személynév vélhetően az Olifant-nak, Roland kürtje nevének egyik magyarosodott formája, amely tulajdonosa és szerepe népszerűsége miatt személynevet adott. A népszerűséget jelzi, hogy a kürt neve egy másik formában is magyar személynevet adott: ez Alibánfa település nevének előtagjában őrződött meg. (A kürt nevére két etimológia merült fel: vagy a germán Helfant ’segítő’ melléknévre megy vissza, vagy az elefánt állat nevére az elefántcsont anyaga miatt.)
A településnévre egy másik, kevésbé valószínű magyarázatot is felvetettek. Ezek szerint a helynév nem személynévi eredetű, hanem azzal az elefánttal lenne kapcsolatos, amelyet Könyves Kálmánnak ajándékoztak.
Czeperkó: Ceperko alakban szlovák családnév, amely elsősorban észak-keleten, az Eperjesi régióban mutatkozik. A mai szlovák nyelvjárásokban a ceper emberre használt becsmérlő szó, pl. az olyan mondatokban mint „Dze śe to taki stari ceper pcha!” (Hova tolakszik már az ilyen öreg ceper!) A mai városi szlengben az értelme ’turista’. A szó talán a köznyelvi teperiť sa ’cipekedik, cipelődik; vánszorog’ ige keletszlovák c-ző változatából alakult, és alapvetően olyan személyt jelölhetet, akire a vánszorgás, azaz a lassú, kevésbé fókuszált járás jellemző.
A nyelvtörténeti szótárak ismernek egy másik ceper szót, amely szintén a keletszlovák nyelvterületre volt jellemző, ennek jelentése ’most’.
A Ceperko ragadványnév mindkét jelentésből kifejlődhetett: egyrészt vánszorgó mozgású személy jelölésére, másrészt olyanéra, akik a többségtől eltérően a ceper szót használta akár becsmérlő szó gyanánt, akár időhatározóként. — NB. A tirpák (szlovák trpák) népnév is voltaképpen a többségi szlovákságnak furcsa időhatározóból lett gúnynév, vö. 15075. hozzászólás.
Porinszki: A jelen korban az USA-ban és Belgiumban találtam Porinsky nevűeket, Ausztiában akad egy Porinski és Ukrajnában egy nőnemű Поринская (Porinszkaja). Nyilvánvalóan szláv lakosnévről van szó, de a fenti előfordulási adatok alapján ennél közelebbi nem határozható meg, ideértve a névben rejtőző forráshely nevét is. Cseh és szlovák nyelvtudással azonban adódik, hogy ennek a névnek az ejtése ugyanaz, mint a cseh porýnský, szlovák porýnsky ’Rajna-vidéki’ melléknév. Bár ez a név a jelenkorban cseh és szlovák területen nem mutatható ki, de a feltételezést erősíti, hogy a RadixIndex.com a Monarchia első világháborús veszteséglistáján a csehországi Zhoř települések egyikéről említ egy Porinsky nevű személyt. Tehát feltételezhető, hogy régebben Csehországban is jelen volt a Porýnský családnév, csak a viselői szétszéledtek a világban. A vezetéknevet egyébként elsődleges jelentésének megfelelően a Rajna vidékéről elszármazott vagy oda kapcsolatokkal bíró felmenő leszármazottai kaphatták.
Kajlák: Ezt a vezetéknevet névtárakban azonosítanom nem sikerült. Én azonban szlovák eredetűnek tippelem. A szlovák nyelvjárások a magyarból átvették a kajla szót egyrészt mint kajlavý ’görbe lábú; kancsal’ melléknevet, másrészt mint kajlať ’kiegyensúlyozatlanul forog, görbén jár (pl. kerék)’ igét, illetve régebben a Kajla ökrök bevett neve volt. Mindhárom alapról szlovák -ák nagyító rosszalló képzővel alakulhatott görbe lábú vagy kancsal személyt, rossz kerekű szekér tulajdonosát, illetve ökröt tartó egyént jelölő ragadványnév. Ezt aztán az elsőnek elnevezett leszármazottak is megkapták megkülönböztető név gyanánt, és így öröklődve vált vezetéknévvé.
Van egy másik nyelvjárási kajla szó is a szlovákban ’biztosító szeg, alátét; a cipősarok felső (talp és kopóréteg közti) része’. Ebből esetleg szintén elképzelhető -ák képzővel ragadványnév. Ezt a jelentést azért említem külön, mert a horvátban is van hasonló kajla ’ék, támasz, magasító elem’ szó, és a horvát is használ -ak képzőt. Tehát ezen a vonalon esetleg a horvát eredet sem zárható ki. (Ennél a jelentésnél mind a szlovákban, mind a horvátban a német Keil ’ék’ szó Keile mellékalakjának átvételéről van szó.)
Volosinovszki, Volosinovszky: A jelen korban nehezen kimutatható keleti, illetve nyugati szláv lakosnév magyaros írásmódja. A névadó településnév viszonylag gyakori ukrán területen. Ezek közül elsősorban talán a mai ukrán-lengyel határ lengyel oldalán lévő Vološinovo (Volosinovo) jöhet szóba. Lengyeles Wołoszynowsky alakban nemes család is ismert, de a kibocsátó település után alsó néprétegből is kaphattak ilyen nevet. Ez utóbbi esetben is a lengyel lehet a közvetítő közeg.
Gyurkovics: Ennek a névnek is többes eredete lehet egyrészt a szerb-horvát Đurković, másrészt a szlovák Ďurkovič névből. A György egyházi személynév köznapi formája érdekes módon közeledett, és a három nyelvben egyformán rövidített Gyur- alakot adott. A szlovákban a Juraj forma a kiindulás, és ennek magyar hatásra lett rövidült Ďuro alakváltozata. A magyarban ugyanakkor az első szótagi magánhangzó alkalmazkodott a szlovák formához a Gyuri névalakban. A szerbben, ahol a Đorđe a kiindulási forma, szintén ez történt, csak már a magyar hatására, és így lett Đuro ~ Đura. Mindhárom nyelvben ismert a -ko ~ -ka kicsinyítő képző, amellyel ezek a rövid formák bővülhettek, vö. m. Gyurka, szlk. Ďurko, szb. Ďurko ~ Đurka. A szerb (és horvát) -ović apanévképző (és rövid -ić változata) alkotja talán a leggyakoribb családnévtípust. Ez a szlovákban jóval ritkább, de -ovič alakban lengyel hatásra jelen van (ahol pedig a beolvadt ukránoktól ered), amelynek a mintáját a török elől a szlovákok közé felköltöző horvátok erősítették tovább.
Gaál: Történeti helyesírású magyar vezetéknév, amely a Gál egyházi személynévvel azonos. Vagyis képzőtlen apanévről van szó, minthogy egy Gál személynevű felmenő leszármazottai kapták megkülönböztető névként, amely öröklődve vált családnévvé. Hajdú szerint a vezetéknév a Dunától keletre, északkeletre, de különösen Erdélyben gyakori. Az alapszemélynév a latin Gallus név magyarosodásra, amelyet több szent viselt, pl. a korai magyar történelemből ismert Sankt Gallen névadója, az ír Szent Gál. A latin név etimológiája vitatott: legtöbben a latin gallus ’kakas’ köznévből vagy a Gallus ’gall’ népnévből származtatják, de felmerült az óír gal ’kiváló, nagyszerű, értékes’ jelző latinosodása is.
Jankó: Lehet magyar keletkezésű családnév, de lehet a szlovák Janko vezetéknév magyarosodása is. Mindkét esetben az ilyen személynevű felmenő leszármazottait jelölő képzőtlen apanévről van szó. Az etimológia is teljesen párhuzamos: magyar a János egyházi személynév rövidülése, szlovák esetben az ennek megfelelő Ján személy bővült a mindkét nyelvben létező hasonló -kó, illetve -ko kicsinyítő képzővel. (A szlovákon kívül elviekben más szláv nyelv is szóba jöhetne.)
Antal: Magyar keletkezésű vezetéknév, amely az ilyen személynevű felmenő leszármazottait jelölő képzőtlen apanév. Magyar nyelvterületen általánosan elterjedt, de ezen belül Erdélyben és a Dunántúl déli felében a gyakoribb. Ez a mintázat egyébként jellemző a személynevek teljes (nem rövidült és nem képzett) alakjából eredő családnevekre. Az Antal igen kedvelt és gyakori egyházi személynév, amely elsősorban Remete Szent Antal tisztelete nyomán terjedt el. A név eredeti formája a latin Antonius, amely részben a görögös Αντώνιος (Antóniosz) alakon keresztül lett az egyházban ismertté. Az Antonius ismert régi római nemzetségnév, amelynek etimológiája vitatott. A nemzetség Héraklésznek az Anton nevű fiára vezette vissza az eredetét, de a származás iránya inkább fordítottnak tűnik (azaz az Antonius nemzetség nevéből alkothatták a fiktív ős nevét). Valószínűbbnek látszik, hogy a tényleges ismeretlen névadó ős a görög Ἀντίνοος (Antinoosz) ’bátor, merész (tkp. [a veszélyt] nem mérlegelő)’ nevet, illetve ennek latin Antinous nevet viselte, és ennek -ius apanévképzős *Antinoius alakja egyszerűsödött Antonius-szá. Ugyanakkor a nemzetség etruszk eredete is felmerült, így lehet, hogy a név végső eredetét egy még ismeretlen etruszk névben (vagy szóban) lehetne megtalálni.
Kókány: Más lehetőséget nem találtam, mint a nyelvjárási magyar kokány szóból való eredeztetést, amelynek eredeti jelentése ’görbe, hajlott; hegyes-völgyes’ volt, de kifejlődött ’fenegyerek’ értelme is (talán a mokány szóval való összekeveredés, illetve a kokányfattyú ’fenegyerek’ összetételből való jelentésátvitel folytán). A kokánylé ’nagyon savanyú folyadék’ jelentésű volt, a kókányol ~ kókányoz ige pedig változó jelentésben használatos: ’ütöget; <diót> lever, kókál; <húsvéti tojásokból> kettőt-kettőt összeüt; bosszant, bánt; fejbe ver’. Megemlítendő még a kókányorrú ’feltűnően nagy és csúnya orrú’ kifejezés is. Talán nem tartozik ide a kokan ’kecskebéka’ szó.
Ennek a magyarázatnak a gyengéje, hogy írásban ez a szó csak a XVIII. sz. első harmadában jelenik meg, tehát már a családnevek kialakulásának a lezárulta után. De talán lappangó szóként korábbra is visszamehet. Talán erre utal, hogy a Kókány ~ Kokány név kiemelkedően Fejér megyei centrumú, azaz úgy tűnik mintha egy helyen, alkalmilag alakult volna ki. A névadás motívuma valamilyen külső vagy belső tulajdonság lehetett, pl. nagy, görbe orr vagy féktelen, virtuskódó jellem.
A cseh és szlovák kvokaňa szó ’kotlós (tyúk)’ jelentésű. A magyarban elképzelhető lenne a szó eleji kv- > k- egyszerűsödés, ugyanakkor a szó végi -a eltűnése nem indokolható, így ezt a szláv eredetet kizárnám. Egy másik szláv lehetőség a Pest megyei Kóka településnévhez képzett *Kókan ~ *Kokan lakosnév. Ennek elvi feltételezésére lehetőséget ad a Pest megyén keresztül zajlott XVII. sz.-i szlovák népmozgás. Ugyanakkor ilyen a magyarországi szlovák vezetéknév nem adatolható, és ha létezett volna is, valószínűbben a -ský képzővel alakult volna, semmint az -an toldalékkal (illetve az utóbbi esetén még -k > -č ~ -cs hangváltozás is várható lett volna).
Van Kokály névváltozat is, amely felveti a görög eredetű cigány kokalo ’csont’ szóval való összefüggést. Ennek azonban a cigány eredetű családnevek ritkaságán túlmenően további problémái is vannak. Így a szóvégi -o eltűnése itt is magyarázatot igényelne. Ugyanakkor a Kokály változat nagyságrenddel ritkább mint a Kokány ~ Kókány, ezért nem valószínű, hogy a ly-s alak lenne az elsődleges, hanem inkább ezzel ellentétesen -ny > -ly változással számolhatunk.
Összességében tehát a magyar 8azon belül is a Fejér megyei) eredet eddig a legvalószínűbb feltételezés.
Bencze: Ismét egy (történeti helyesírású) magyar keletkezésű képzőtlen apanév, amely egy Bence személynevű felmenő leszármazottait jelöli. A magyar nyelvterületen általánosan elterjedt, de a Dunántúl délkeleti részén, északkeleten Szabolcsban és a Hajdúságban, valamint Erdélyben gyakoribb. Az alapszemélynév eredetileg a latin Vincentius személynév Bencenc magyarosodásának a rövidülése, ilyen módon az alternatívan magyarosodott Vincenc formából rövidült Vince név párhuzama. Mivel a -ce végződést a nyelvérzék a később kialakult -ci hatására kicsinyítő képzőnek érezte, így a Bence személynév bizonyos esetekben a Ben- kezdetű nevek (pl. Benjámin, Benedek) köznapi formájaként is kialakulhatott. A latin Vincentius név a latin vincens ’győző’ melléknévi igenévből lett személynévből alakult az itt apanévképző szerepű latin -ius melléknévképzővel.
1750 Kiskundorozsmán láttam, ha jól emlékszem ezzel a formával írva
1796 Kunszentmártonban bukkan fel Jakab mészárosként. Ismét úgy fogalmazok, hogy "úgy emlékszem" Phatsek szerűen volt írva, de volt konkrétan Madárként is. Aztán Tatsik és 1860 körül jött a Ftacsek és Sztacsek és egyszerűsödött megint Tacsikra.
Szerintem ez függött a paptól is aki írta
Szankovics - Jószefvárosban bukkan fel 1800-as évek végén, ahol Mannersdorf település van megadva indulásnak. Ebből kifolyólag én a horvát nemzetiséget valószínűsítem - ott elég sokan voltak/vannak
Turkovics szintén Józsefváros, de ott még nem találtam a kiindulópontot - de ők ketten házasodtak együtt, ebből feltételezném, h akkor ő is délszláv lehetett inkább.
Gyurkovics? Egyértelműen szlovák nemzetiséget takarhat?
Kérdeznék még néhány nevet :)
Hódmezővásárhely - Gaál (református) 1750-es évektől ?
Tolna megye környéke: Jankó, Antal, Kókány, Bencze
Volt egy Sztankó nevű osztálytársam, és egy ilyen nevű esztergagépem (sztanko konstrukcijá) Sajnos cirill betűkészletem nincs, ezért fonetikusan írtam. De a "létrehozni" valamit, az nagyon találó.
A szó eleji Szt- mássalhangzó-torlódás Sz- alakúvá egyszerűsödése a magyarosodás során történt (vö. szláv Stanislav > magyar Szaniszló utónév). Azonban egyes esetekben ez más a szláv alakokban is lejátszódhatott, vö. ukrán Санкович (Szankovics).
Mindezek a szláv családnevek a Stan- ’válj, legyél (valamivé)’ kezdetű szláv nevek (pl. Stanislav) -ek ~ -ko kicsinyítő képzős rövidült köznapi formájának -ović ~ -ович (-ovics) ~ -owicz apanévképzős származéka.
Turkovics: Vö. a fentiekhez hasonlóan horvát-szerb Turković, illetve lengyel Turkowicz, ukrán Туркович (Turkovics) családneveket. Ez horvát-szerb Turak, lengyel-ukrán Turek ~ Турек személynév -ović ~ -ович (-ovics) ~ -owicz apanévképzős származéka. Az alapszemélynév jelentése ’török férfi’. Az elsőnek elnevezett tehát török nemzetiségű lehetett, vagy viseletben, ruházkodásban, valamilyen szokásban hasonlított a törökökre, vagy beszélt törökül, vagy török rabságot viselt, onnan szökött meg, vagy törökök által (is) lakott vidékről jött. A név képzővel bővült alakját a leszármazottai kapták meg örökölt megkülönböztető névként.
Tacsik ~ Tacsek: A szókezdő T- több mássalhangzó-torlódás egyszerűsödése is lehet:
1. A szlovák Vtáčik ~ Ftáčik, Vtáček ~ Ftáček, cseh Ptáček, lengyel Ptaczek családnevek a szlovák vták (kiejtés szerint fták), cseh pták, lengyel ptak ’madár’ szavak -ík ~ -ik, illetve -ek kicsinyítő képzős származékai. A közszó utalhat vékony termetre, könnyed mozgásra, mozgékonyságra, esetleg gyakori költözködésre. Másrészt madarat tartó vagy madárra vadászó is kaphatta ragadványnévként. A kicsinyítő képző a fiatal korra, a kis termetre, a hasonlóak közül a kedveltebbre vagy kevésbé tehetősre utalhat, ugyanakkor apanévképzői funkciója is lehet (azaz a fiatal kor az felmenő-leszármazott viszonyban érvényesült).
2. Esetleg (a kevésbé gyakori volta miatt az előzőeknél kevésbé valószínűen) kiindulás lehet a cseh Staček, lengyel Staczek családnév. Ezek a gyakoribb cseh-szlovák Stašek és lengyel Staszek nevek változatai. Az š (magyar s) > č (magyar cs) hangváltozás a szláv mellett már a magyarban is megtörténhetett. Utóbbi esetben a szlovák Stašík vezetéknév is ide kapcsolható. Az eredeti szláv č (cs)-s alakok esetén nincs -ik végű változat.
A név kiindulása itt is a fentebb említett a Stan- ’válj, legyél (valamivé)’ kezdetű szláv nevek (pl. Stanislav) egyike, de ebben az esetben a rövidülés nyílt szótagú volt, amelyet a -ch hang zárt le. Ehhez a szlávban gyakori köznapi névalakhoz járult az -ek, illetve -ík kicsinyítő képző. Ez utóbbi a fentebb leírtak szerint a fiatal korra, a kis termetre, a hasonlóak közül a kedveltebbre vagy kevésbé tehetősre utalhatott, ugyanakkor apanévképzői funkciója is lehetett (azaz a fiatal kor az felmenő-leszármazott viszonyban érvényesült).
Ha az említett Ftacsek, Sztacsek nevek egy családon belül összekapcsolhatók, akkor talán első lépésben a Ftacsek > Tacsek változással számolhatunk. Ez utóbbiból esetleg hiperkorrekcióval a fenti Sztankovics > Szankovics stb. egyszerűsödés ellenhatásaként állhatott elő az inetimologikus Sztacsek forma.
A német lehetőséget számba vettem, de az alábbiak miatt elvezettem.
A német-szláv együttélési zónában, elsősorban Szászországban előfordulhat eredeti német név esetén az -sch végződés, de az esetek túlnyomó többségében még ezzel együtt is a német -sch végű családnevek túlnyomórészt átvett szláv nevek. — Természetesen itt azokról a nevekről van szó, amelyekben az -sch toldalékként jelenik meg, szemben az olyan nevekkel, mint a Hirsch ’szarvas’, Esch ’kőris; vetésföld’, amelyekben az -sch a tő része.
Ezzel együtt egy, a magyar Kires, szlovák Kireš névnek alapul szolgálható, vélelmezett *Ki(e)resch alakú német vezetéknévnek nemcsak a vége értelmezhető nehezen a németből, hanem az eleje is. A kevés Ki(e)r- kezdetű német családnév előtagja – talán csak a Kirn- < Kerne ’mag’ kezdetűek kivételével – a Kirche ’templom’ szó fonetikai egyszerűsödése, ahol a ch mássalhangzó-torlódás közepéről esett ki, pl. Kiermeier < Kirchmeier ’templom javainak intézője’, Kirmse, Kirmes < Kirchmesse ’búcsú; a templom fölszentelésének, védőszentjének emlékünnepe; az ekkor tartott éves vásár’. Mivel az adott esetben nem lehet ilyen mássalhangzó-torlódást föltenni, így a ch kiesése sem valószínű. A németben van -isch melléknévképző (amely ritkán [!] vezetéknevekben is jelentkezik), és Grimm a szótárában a XVI. sz.-ból említi a Kirche ’templom, egyház’ szóból származó, kiavult kirchisch ’egyházi’ melléknevet (főként a világi papsággal szembeállított egyházi papság vonatkozásában). Ebből akár lehetett volna német *Kirchisch vezetéknév, de egyrészt nem tudom ezt sem kimutatni, másrészt az elmondottak miatt kevéssé valószínű, hogy ebből *Ki(e)resch hangalak alakulhatott volna.
* * *
A cigányra, meg kell hogy mondjam, nem gondoltam. Lováriul a kireshi [ki'reʃi] ’cseresznye’ jelentésű, amely a Courthiade főszerkesztette „európai” cigány szótárban is szerepel kires [kir'es] és kireś [ki'reʃ] alakban. Ez magyarázza az említetted cigány ragadványnevet. Vezetéknévként azonban valószínűbbnek látom a szláv eredetet, mert a cigányok igen későn, és jobbára hivatalos névadással kaptak családnevet. Emiatt a cigány etimológiájú cigány családnév szerintem igen ritka. Ugyanakkor 1890-ben Zbojnéban csak 4 egyéb nyelvű személyt írtak össze, az újkori népszámlálások sem mutatnak ki cigánynemzetiségű lakosságot. Ez szintén a cigány etimológia ellen szól. (Ez a cigány szó az újgörög κεράσι ~ kerászi ’cseresznye’ átvétele az oszmán-török kiraz szó nyelvjárási kires alakján keresztül.)
Kires: Az megállapítható, hogy a jelen alakjában az Eperjesi régióban, azon belül is elsősorban Zbojné (m. Bajna, r. [Homonna- és Izbugya-] Zbojna) és Humenné (m. Homonna) településeken előforduló ritka szlovák Kireš vezetéknév magyar írásmódjáról van szó. A név további etimológiája azonban nem világos. A hangalakja nem tűnik eredeti szlováknak (ott a ki- szókezdet lágy i-vel nem tipikus), de a környező nyelvekben sem találtam idekapcsolható előzményt. Ez vonatkozik a magyarra is, mert ugyan a szlovák bíreš < magyar béres analógiájára a magyar előzmény is felvetődött bennem, de az adódó magyar *Kéres név hiányzik.
A fentiek miatt a következőt tartom a legvalószínűbbnek. Zbojné alapvetően ruszin település, amely ugyanakkor tágabban szlovák nyelvterületbe ékelődik. Így feltehető, hogy az inkább a keleti szláv területre jellemző Kiril ’Cirill’ egyházi személynévből alakult a név (csehes-)szlovákos módon, azaz az első zárt szótagra rövidült Kir- formához az -eš kicsinyítő képző járult. A rövidült előtaghoz vö. ukrán Кирчук (Kircsuk), Киренко (Kirenko), Кирюк (Kirjuk). A képzőhöz: Beneš (< Benedikt ’Benedek’), Mikeš (< Mikuláš ’Miklós’), Tomeš (< Tomáš ’Tamás’). Ez a ruszin-szlovák „vegyes” eredet egyben meg is magyarázná a név körülhatárolt előfordulását.
Hadházy, Hadházi: Lakosnév Hajdúhadház korábbi Hadház nevéből. Az elsőnek elnevezett erről a településről származott el a névadás helyére, vagy oda kapcsolatokkal bírt, esetleg ott birtoka, javai voltak. A leszármazottak a felmenő ilyen megkülönböztető nevét örökölték vezetéknévként.
Hatházy, Hatházi: A fentiek szerint alakult lakosnév valamely Hatház, Hatháza nevű lakott helyről, amelyből számos volt az országban. Ilyen puszta volt a Nyomár és Tokaj mellett, és ma is van ilyen településrész pl. Békés, Nagyiratos, Zalaegerszeg területén.
Mivel a Hadház településnév ejtése valójában Hatház, ez utóbbi pedig népetimológiával Hadház-zá alakulhat (ez történt Hajdúhadház esetén is, amely Vályinál még a legkorábbi Hatház alakban szerepel), így a két családnév mai alakja kölcsönösen utalhat mindkét településnévre.
Böjtös: Magyar családnév, amelyben két eltérő eredetű vezetéknév esett össze.
1. Képzőtlen apanév, amely egy Böjtös személynevű felmenő leszármazottait jelöli. A Böjtös személynév a családnévként is ismert régi magyar Böjte személynév -s kicsinyítő képzős származéka. Ez utóbbiról a 15803. hozzászólásban már volt szó a Büte név kapcsán: az Árpád-kori világi Buhte (olv. Bühte) személynévre megy vissza. A régi Böjtös személynév előzménye már a XIV. sz. közepén adatolható Behtus írásmóddal (és Bëhtös ejtéssel).
2. Jellemre, viselkedésre utaló ragadványnév a magyar böjt ’meghatározott napokra előírt csökkentett táplálkozás, illetve húsevéstől való tartózkodás’ közszó -s melléknévképzős származékából. Vagyis arra utal, hogy az elsőnek elnevezett (a környezetéhez képest) feltűnően sokat böjtölt. A személyes ragadványnevet a leszármazottak vezetéknévként örökölték.
Végső soron mindkét etimológia azonos etimonra megy vissza, mert mind a régi Bühte személynév, mind a böjt közszó a középfelnémet bīht(e) ’bűnvallomás, gyónás’ szóra megy vissza (ennek mai német folytatója a Beichte ’gyónás’ szó). A ’gyónás’ → ’böjt’ jelentésváltozás annak tudható be, hogy a böjtidőszak gyónási kötelezettséggel is jár(t). Az első szótagi magánhangzó (i → ë, ill. ü → ö) nyíltabbá válással, valamint (i → ü, ill. ë → ö) labializációval alakult. Az ómagyar -ht hangkapcsolat -jt-vé válása rendszerszerű hangváltozási jelenség.
Schröder: Gyakori (az 1996. évi telefonkönyvi összesítés szerint a 16. leggyakoribb) német családnév, amely a Duden szerint szintén kettős etimológiájú.
1. Észak-Németországban a középalnémet schröder, schräder foglalkozásnévre megy vissza, amely elsősorban ’szabó’-t jelölt, ilyenformán a közép- és délnémet Schneider név észak megfelelőjéről van szó.
2. Dél-Németországban ritkább előfordulású. Az itteni eredet estén a Schröter név írásváltozatáról van szó. Ez utóbbi szintén foglalkozásnév ’bor-, illetve sörrakodó’ értelemben, vagyis olyan személyt, aki a boros, illetve sörös hordókat le- és felrakodta, valamint azokat a pincébe be- és kihordta.
A felmenő foglalkozásneve a leszármazottak megkülönböztető neve lett, amely generációkon át öröklődve vált családnévvé. Az északi, illetve déli megkülönböztetés az elsőnek elnevezett nyelvi környezetére vonatkozik.
