Alaposan helybenhagyta Csordás Eörs, a bíboros érsek titkára Horn Gyulát és elvtársait az A hét legutóbbi adásában, amikor Horn fenyegető figyelmeztetését Adolf Hitleréhez, a SZESZ névre hallgató, s magukat szocialistáknak valló, s újabban temlomokban fülelgető egyetemi ifjakat pedig a hitlerjugendekhez hasonlította, tegyük hozzá, nem minden történelmi alap nélkül.
A vörös nácik ámokfutása úgy látszik, egyre szembetűnőbb, s egyre nagyobb felháborodást vált ki a társadalom egyre szélesebb köreiből. Hogy mi köti össze a fenyegetéseken és sunyi kémkedéseken túl Horn Gyulát és a SZESZ-t, arra több megoldás is lehetséges, amit az olvasó fantáziájára bízunk.
Tény továbbá, hogy a vörös nácik rohambrigádjai nem elégednek meg a fenyegetésekkel és zsarolásokkal, hanem az elmúlt napok tapasztalatai szerint hajlandóak a tettek mezejére is lépni, megragadva ősi fegyverüket mely oly jól jellemzi őket , a bunkócskát, a drágát, amit most stílszerűen alkalmazkodva az amerikanizálódó világhoz, egy bézbólütőben élesztettek föl, s csaptak le vele lesből a sarkon, ahogy a politika bűnözőire az mindig is jellemző volt.
Kovács László persze tiltakozik. Csodálkoznánk, ha nem azt tenné. Elvégre ez a dolga. Nemrég a világ legsikertelenebb és legunalmasabb külügyminisztere volt a nagyvonalúan link szocialista miniszterelnök árnyékában, most abban éli ki idejekorán elhamvadt vezéri álmait, hogy folyton folyvást panaszkodik és tiltakozik, mint az a vénlány, aki azért háborog, mert egy normális férfinak róla már az égvilágon semmi sem jut az eszébe.
Kovács szerint az MSZP-nek nincs köze a miépes képviselő elleni terrorakcióhoz. Hát akkor kinek? Az egyre mosdatlanabb kifejezésekkel előrukkoló Kuncze Gábornak talán? De hát őneki az elmúlt nyolc évben egyetlen önálló gondolata sem volt, ezt a sok idétlenséget is, amit újabban elővezet, egy Geszti Péter nevű médiabohóc eszeli ki. Nem, az SZDSZ szóban sok mindenre képes, de verőbrigádok kivezényléséhez sem eszük, sem bátorságuk nincsen.
Ezt az alvilági harcmodort a kommunisták dolgozták ki mesteri fokra, kiknek jelesei most szemérmesen szocialistáknak nevezik magukat. Ha valaki eljön majd vasárnap délután az Andrássy út 60-ba, s megáll ott a hatalmas tömegben Budapest főutcáján, szemben a borzalom házával, könnyen megérti, honnan került elő a bézbólütő, mint ahogy azt is, kik és miért ragadták fel.
Csurka István már felhívta a figyelmet arra, hogy az MSZP izraeli kampányfőnöke azt az izraeli médiatechnikát hozta el Budapestre, amelynek az a lényege, hogy míg odalent a harci alakulatok halomra lövik a palesztinokat, s bulldózerrel rombolják le a házaikat és folyamatosan szorítják ki őket hazájukból, odafent a politikusok egyvégtében a palesztin terrorizmustól félnek.
Ugyanezt a technikát alkalmazta ugyanez a személy Romániában is, Iliescu érdekében. Ott az erdélyi magyarság lett a közös ellenség. Nem csekély vígasz, hogy mindkét akció éppen agresszivitásuk miatt teljes kudarcot vallott.
Harmadszorra minálunk próbálkozik az izraeli mester. Csakhogy ez Magyarország, s nem az elcsatolt és kisebbségbe kényszerített Erdély. S a magyarok nem palesztínok. Bennünket nem lehet sem megfélemlíteni, sem legyőzni. Az MSZP morális leépülése és hataloméhsége oda kergette a szocialistákat, ahonnan már nincs visszaút: gátlástalanul alkalmazzák akár a nácik, akár a bolsevikok leggonoszabb módszereit. És ezzel nagy hibát követtek el.
Ellenséggé lettek, a magyarság ellenségeivé. Ott tartunk, ahol 1956-ban voltunk. A nemzet szembe került egy gonosz, idegen szellemiséggel, amelynek elnyomása egy ponton elviselhetetlenné vált, és akkor kitört a forradalom. De nem az oroszok, az ávósok voltak, akik ellen felkelt a nemzet. Csakhogy most nincsenek itt a megszálló tankok. Kovács elfelejtett hátra nézni.
Mégis veszélyes a helyzet, mert az uszító propaganda nem hatástalan. De a veszély kiélesíti az ember érzékeit, és jobban harcol. Ráadásul mi itthon vagyunk. Az idei választáson visszavágunk 1956-ért.
A takony-gerincű Csurka-család mindig megtalálta a maga számítását, mindig arra fordult amerről a nap sütött. Kastély és jó sok pénz formájában hálásk is voltak az elvtársak.
Csurka Péter is aláírta 1957. szeptemberében az írók tiltakozását az ENSZ felé.Kötelező volt?
"Egyek vagyunk a néppel. Ismerjük lelkének minden rezdülését. Tudjuk és hirdetjük a magyar nép nem akart és nem akar ellenforradalmat. Illetéktelen és ellenséges nyugati beavatkiozásnak nem csekély része volt abban, hogy a fasizmus minden üledéke felkavarodott, és néhány napra az 1920-s fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett. Egyet azonban ma már világosan látunk a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány fellépése és a szovjet csapatok segítségül hívása az egyre jobban kibontakozott véres ellenforradalom veszélyét hárította el országunk felől. Azóta egyre inkább megtanultuk becsülni azokat, akik a nehéz időkben helytálltk és megmentették a dolgozó nép hzáját a társadalmi visszazuhanástól, a polgárháborútól.
Hát ha valahová NEM megyek el, akkor a terror háza megnyitója az. Az egész szélsőjobbos bagázs remegve kitágult orrlakakkal fogja várni, hogy valaki beléjük kösön. (Ha senki, majd megteszik ők maguknak ezt a szivességet).
Mecsoda nyálcsorgatást lehet majd abból csinálni, hogy a szocik az ő szent áhitatukat durván megzavarták! Gondoljátok, hogy kihagynák ezt? Hát'iszen a Schmidt Marit is HALÁLOSAN MEGFENYEGETTÉK! (Bővebbet nem tudunk, csak valami titokzatos telefonról van szó, rendőrség hallgat...)
Szerintem aki jót akar maradjon otthon, ha valaki érintve van a családja által akkor az menjen el akkor, mikor már nem rendőrök őrzik az épületet.
Elnézésedet kérem, de nem arról írtam, amire te válaszokat írtál.
Ha Csurka aktív lett volna, akkor a BM 3/3 egykori dolgozói közül valaki már régen bemószerolta volna valamelyik gagyitévébe, vagy "tiszta" baloldali újságba.
Kastély meg solymári ügyekről én nem tudok. Nem vitatom, csak nem tudok róluk.
Na ezekre a "csodákra" vagyok én kiváncsi. Mindenesetre fényképezőgépet viszek és ha nem szabad fotózni, tudok én titokban is fényképeket készíteni. (Ide) Tenyérnyi digitális gépem van.
Na ezeket kikérem magamnak. Honnan tudod, hogy nem tett jelentést. Ott van mind a Stumpf apósánál az utolsó pártállami belügyminiszternél a Horváth Istvánnál.
Ha Soros támogat egy médiumot, akkor Csurkáék nekikesnek - szerintem joggal - mert nyilvánvalónak veszik, hogy Soros abba is beleszól, hogy mire megy a pénz. Holott ugye az alapítvány tevője ilyet nem tehet...
Ha a Csurka vezette alapítvány jt médiumhoz, akkor Csurka kikéri magának azt, hogy bárki azt sejtesse, hogy neki befolyása van. (Pannon ügy)
Persze azt mindenki tudja, hogy nem Csurkának van befolyása a Pannonra, hanem az élettársának, de ez most mindegy.
"Tudván tudod, hogy sem szóban, sem írásban nem tett jelentést senkiről és semmiről. De ezt már elfelejted idírni." - Nem jelenteni vagy nem találtak tőle jelentést. Mert ugye nem mindegy.
Legútóbb Csurka az ATV-n siránkozott, hogy nem játszák a darabjait. Tehát most nem játszák, de régen játszották.
Akkor két József Attila díjat is kapott most meg semmit.
Akkor kastélyt vásárolt...igaz most luxuspalotát épít Solmyáron.
Szerintem Csurka István volt a legnagyobb ellenálló bárki bármit mond! veretes hazugság az, hogy aki az átkos rendszerben menő író volt az behódolt a rendszernek, hiszen Cs.I. is azt mondta, hogy ő ellenzéki volt, és bomlasztotta a hatalmat. Meghát ő a színműveiben is kőkeményen bírálta a rendszert, csak izé azért mehetett színpadra mert olyan zseniális volt, hogy még a mocskos vörös bitangok sem merték betiltani. Akit betiltottak az mind szart írt. Abban nem volt semmi kraft, azokat nem azért tiltották be, mert ellenzékiek voltak,mert bírálták a rendszert. Áhh dehogy. hanem azért mert rosszul írtak. bizony. Sőt azok már akkor is magyarellenesek voltak, nagyon, és már akkor is a tel-aviv new-york bivalybasznád tengely irányította az országot. Csak eztet sokan nem lássák
Hogy miért volt Aczél kedvence. Hát nem tudom de akinek 1 írásért akkor annyi pénzt utaltak ki, hogy a Balatonedericsi kastélyt fénykép a Szabó könyvben több hektáros birtokkal meg tudta venni, azt nem utálhatta!
"Na és?"
Kettős mérce?
Ááá, dehogy...
Bezzeg az állítólagos maoista múltú főpolgármester!
Meg az ávós Pető, Bauer apukák, fúj.
Ez a ti bajotok. Csak a Vezér hibáit nem veszitek észre.