Keresés

Részletes keresés

garass Creative Commons License 2022.05.07 0 1 297

KOHÁSZ ÚT teljesítőknek!

 

A túraút kezdőpontja Diósgyőrben módosításra került!  A Kohász út kezdő pontja a Diósgyőr Vasgyári kaputól – a Gózon Lajos utca keskeny útpadkájának balesetveszélyes volta miatt, az MTSZ kérésre, - áthelyezésre került a volt Diósgyőri Gépgyár kapujához. Ezzel a túraút mintegy 1,6 km-rel megrövidült. A Gózon Lajos utcában lévő K+ jelzések törlésre kerültek. A bélyegzőhely áthelyezése is megtörtént, a bélyegző fadoboza a volt DIGÉP-nél (most Diósgyőri Autójavító és más cégek bejáratánál) került rögzítésre a fém kapura. A fadoboz fölött kis tető található, így esőtől védett helyre került.

  

donjuan1984 Creative Commons License 2020.05.18 -1 1 296

Üdv újra ! :)

 

Látom nem sokan írnak a fórumba, de azért megteszem :)

Az elmúlt hétvége szombatján folytattuk a Kohászok útját, ezúttal az Istenmezeje-Salgótarján szakasszal. Bizony nagyon korán kellett kelni - hajnali 4-kor- hogy Salgótarjánban elérjük a 6:35-kor induló istenmezejei járatot. Nagyon szép helyeken megy a busz is, de a több mint 75 perces út azért nem kevés a 34 km-re nézve, ráadásul a sofőr is úgy fűtött mintha nem a nyár, hanem a tél közeledne. 

Jó volt tehát leszállni Istenmezején kicsivel 8 óra előtt, és szerencsére már ekkor sem volt nyoma az ide vezető út során itt-ott tapasztalható sűrű ködnek. Pecsételni a vegyesbolt- kocsma-dohánybolt közül a középsőben sikerült, de a másik kettőben is szívesen adtak volna cégest.

Ahol elhagytuk Istenmezejét lehetett azért látni az előző napok csapadékosabb időjárásának nyomát, de nem volt vészes. Nagyon szép panorámák voltak a Nagykőig is, de ide nagyon megérte felmászni, még akkor is, ha meglehetősen szuszogtató emelkedő vezet fel a csúcsra. Aki gyűjti a Karancs-Medves csúcsai túra mozgalom kódjait, annak amúgy is muszáj :P

Bárnán az ibolya söröző zárva volt, ezért első körben igazoló fotó készült, de aztán elmentünk a másik, kis kitérőt jelentő kocsma- vegyesbolt kombóig is, ahol jól esett a hideg üdítő. Maga a település is kellemes benyomást tett rám, tiszta és rendezett.

Egy rövid aszfaltos szakaszon kereszteztük az itt még csermelyként csörgedező Zagyvát, majd hamarosan meg is érkeztünk az Inászót jelző farakásokhoz..akarom mondani táblához :) Fotó készült itt, majd az emléktárónál is. Én megnéztem az inászói temetőt is, titkon bízva benne, hogy kohász sírokat is találok, de ez nem igazán jött össze.

Salgótarján előtt kitérőt tettünk a sárga jelzésen a Pécskőre, ami a varázslatos körpanoráma miatt nagyon megéri; nem mellesleg szintén Karancs-Medves csúcsai mozgalom igazoló pontja, bár a kódot tehették volna kissé nagyobb "lapra" és feltűnőbb helyre.

Innen már csak a jutalom játék volt hátra a vasútállomásig, de még ez a rész is klassz részeken vezetett át.

Az eddigiek alapján azt gondolom, hogy a Balaton-felvidéki kéktúrát nem fogja letaszítani nálam a trónról ez a mozgalom sem, de egy nagyon erős második hely eddig kinéz a Kohászok útjának.

Folytatás elvileg ezen a hétvégén az Arlói-tó bekötő útja és Istenmezeje között :)

garass Creative Commons License 2019.09.26 0 1 295

Most olvasom az első szakaszról írt rövid beszámolódat. Hát igen, az időjárás az komoly tényező ezeknél az utaknál. Most szerencse volt, hogy még volt menekülési lehetőség. Ez a további részeken már nem ilyen kedvező majd.

A Kohász Múzeum nyitvatartását magam sem értem, mintha nem is akarnának vendéget fogadni. A bélyegzés áttétele nem lesz gond, a végső teljesítést követően Wenczel Péter lojálisan kezeli ezt.

További sikeres teljesítést kívánok! Egyben kérlek, ha az útvonal bejárásakor valami észrevételed van, jelezd azt. Jövő nyárra tervezik az ózdiak ennek a túraútnak 50 éves jubileumát megünnepelni. Ehhez az előforduló hibákat a megyehatárig (Ökör-hegy) igyekszünk akkorra kijavítani. (útakadály, jelzés hibák...) Ezért szívesen veszem, ha a teljesítők jelzik észrevételeiket.

Előzmény: donjuan1984 (294)
donjuan1984 Creative Commons License 2019.09.25 -2 0 294

Nos, a hétfői esős időjárás okán végül csak a Fazola kohóig jutottunk, onnan a kisvasúttal mentünk vissza Diósgyőrbe. Hála annak, hogy a táv bő feléig erdőben mehettünk, az esőből nem sokat nettünk észre. Miután azonban elértük a pontot, ahonnan ereszkedni kezdtünk Hámor felé már jobban oda kellett figyelni, mert nem csak a kövek, hanem a talaj is csúszóssá vált. Az ösvény is viszonylag szűkös, így nem kis mennyiségű vizet szedtünk magunkra. Mivel a hámori kohász múzeum zárva volt itt nem tudtam pecsételni, viszont a Grand Hotel Lillafüredben készségesen adtak egy ún. céges pecsétet. A recepciósról kiderült, hogy maga is túrázik; gratuláltam is neki az Eger csillagai 60-as távjának abszolválásához, ő pedig nekem az OKT teljesítéshez :) Innen már nem volt messze a Fazola kohó, ahol a menetrend tanulmányozását követően úgy döntöttünk, hogy itt várjuk be a kisvasutat, mivel nem volt kedvünk szűk 2 órát várakozni az esőben. Így viszont kora délután már újra a diósgyőri várnál voltunk, ahol megengedték, hogy a turista éremért ismét bemehessek. A teljesítményt a Talizmán étteremben ünnepeltük meg, ahol nagyon finomakat ettünk, jó áron :)

donjuan1984 Creative Commons License 2019.09.19 -1 0 293

Nagyon szépen köszönöm a gyors és kimerítő választ ☺️

Ideg, ez az őskohó tényleg sokszor megtévesztő módon szerepel a térképen.

Előzmény: garass (292)
garass Creative Commons License 2019.09.19 0 1 292

Kérésedre kicsit kikozmetikázva felteszem a térképvázlatot.

Előzmény: donjuan1984 (290)
garass Creative Commons License 2019.09.19 0 1 291

A Kohász út megváltozott nyomvonalának térképi megjelenítését az 1 sz. melléklet tartalmazza. Ez itt kék kereszt jelzés. Mint ezen is látható, Ómassára nem megy ki az új nyomvonal, hanem helyette Közép-Garadnától az országút- Ómassa- Farkasnyaki-völgy helyett a Turista Emlékpark érintésével a Szentléleki-völgyön át juthatunk el Szentlélekre. 

A pontosság kedvéért megemlítem, hogy Ómassán nincs őskohó, csak az első Fazola-kohó (Ókohó/őskohó) emlékét őrző öntöttvas tábla kereshető fel a volt iskola épületének falán. A Garadna-völgyében lévő Újkohó (Lillafüred és a Pisztráng-telep között, térképeken sokszor Őskohó) és mellette a kis múzeum nem érintett ebben a jelzés változtatásban. Bélyegzési lehetőségre itt az Újkohónál és Szentléleken továbbra is lehetőség van.

A híranyagban szereplő jelzések mindegyike elkészült, túrázásra alkalmasak. Szeptember elejétől már a műszaki átvételük zajlik.  

Előzmény: donjuan1984 (290)
donjuan1984 Creative Commons License 2019.09.19 -1 0 290

Kedves Garass!

 

Ez azt jelenti, hogy az ómassai kohóhoz kitérővel lehet majd csak eljutni? A pecsételési helyeket mennyire érinti a változás?

Lehetne esetleg egy térkép részletet is becsatolni, amin ki van emelve az új útvonal? Időközben elkészültek a jelzések?

 

Köszönöm!

garass Creative Commons License 2019.08.21 0 1 289

Kedves Erdőjárók!
Turistautak változásai a kelet-bükki Kis-fennsík és Garadna-völgy térségében 2019.
1.
• A kék kereszt (Kohász kék) jelzésű turistaút nyomvonala Szentlélek - Ómassa - Garadna - Közép-Garadna közötti szakaszon törlésre került. Új nyomvonal: Szentlélek - Szentléleki-völgy - Heteméri-völgy - Három-kúti-völgy -Helyiipari-forrás - Közép–Garadna.
A nyomvonalváltozás indoka: A korábbi Ómassa - Garadna - Közép-Garadna közúti forgalommal terhelt aszfaltos út kiváltása, ill. Ómassa - Szentlélek között a Bükki kék sáv jelzéssel való fonódás megszüntetése.
• Köpűs-forráshoz déli irányból kék kör jelzés vezet a korábbi, most megszüntetett sárga kör jelzés helyett.
• A sárga négyzet turistaút Szentlélek és Garadna vá. között megszűnt, helyét átvette Szentlélek és Három-kúti-völgy/Pisztráng tanösvény útelágazás között az új kék kereszt jelzés, Három-kúti-völgy/Pisztráng tanösvény útelágazás és Garadna buszmegálló között a korábban is létező sárga kereszt jelzés.
A fenti leírások az 1. számú térképvázlaton tekinthetők meg!
2.
• Zöld sáv megszűnik Garadna vá és Nagymező között. A megszüntetés indoka: a Bükki kék sáv jelzéssel való fonódás megszüntetése, aszfaltos utak jelzettségének csökkentése.
• Garadna – Sebes-víz mésztufa vízesés elágazás között ezentúl a sárga kereszt jelzés vezet, mely a Örvény-kői elágazás - Aranylépcső - Három-kúti-völgy - Garadna korábbi sárga kereszt jelzés meghosszabbítása, így összekötve két bükki sárga sáv jelzést. (2.sz térképvázlat)
• Garadna - Szövetség-forrás - Huba-forrás között sárga kör jelzés vezet a korábbi, most megszüntetett zöld kör jelzés helyett. (2.sz térképvázlat)
• Nagymező – Kecskeláb-rét között ezentúl a kék kereszt jelzés vezet, összekötve a Zöld sávot és a Kék sávot (Bükki kék) (3.sz térképvázlat)
• Kecskelábrét - Jávorkút - Bolhás - Sebesvíz panzió elágazás közti Zöld sáv jelenleg megszüntetés alatt áll.

garass Creative Commons License 2019.06.27 0 1 288

A Bükkben túrázók figyelmébe!

Megkezdődtek a nyári turista jelzés felújítások. A Garadna-völgy körzetében, Szentlélek, Ómassa, Jávorkút, Sebes-víz, Pisztráng-keltető közti területen útmódosításokra, jelzésváltozásokra kerül sor. Többek között, itt megváltozik a Kohász út nyomvonala is. Ezért a munkák idején hiányos, félig kész jelzésekre is lehet számítani. Az erre túrázóktól nagyobb figyelmet és türelmet kérünk.

garass Creative Commons License 2018.07.06 0 2 287

Bár nem kimondottan Kohász út, de az Ó-Bükk körzete. Tájékoztatásul, megkezdődött az Ózd v.á.- Bartók lápa - Borsodszentgyörgy - megyehatár nyomvonalon a S sáv jelzés felújítása. A munkák során esetleg időszakos jelzéshiánnyal, félig kész jelzésekkel találkozhatnak az arra túrázók. Ezért türelmet és körültekintést kérünk.

garass Creative Commons License 2018.04.23 0 14 286

Ha a pusztítás helyett a jobbítás szót használod, akkor egyet értek.

De a Kohász út felújítása ezen a szakaszon most nem aktuális, mert még nincs öt éves a legutóbbi munka, így nem finanszírozható.

Előzmény: Törölt nick (285)
Törölt nick Creative Commons License 2018.04.23 -14 0 285

Bízom benne hogy a pusztításon kívül azért futotta másra is.

Előzmény: garass (284)
garass Creative Commons License 2018.04.23 0 14 284

A kedvező időjárás lehetővé tette, hogy az Ó-Bükk térségében is a tervezett túraút felújítási munkák megkezdődjenek. Ebben a térségben az Ózd vá.-ról induló S sáv  borsodi szakasza és leágazásai lesznek felújítva. Ezért a következő időszakban az itt túrázók alkalmanként hiányos, félig kész jelzésekkel is találkozhatnak. Megértést kérünk!

Ugyancsak ide tartozik, hogy a Kohász út Ózd és Sáta közötti szakaszán - az itt túrázók leírásaiban és fényképein rendre megemlített - néhány szabálytalan jelzésforma felszámolásra került. 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.02.23 -13 0 283

Köszönöm szépen!

Előzmény: szemerei (282)
szemerei Creative Commons License 2018.02.21 0 1 282

Köszi, hogy írtál! Örülök, hogy olvashattam! További jó túrákat és túrabeszámolókat kívánok!

Előzmény: Törölt nick (279)
Pulmy Creative Commons License 2018.02.19 -13 1 281

Mondottam máshol is,nagyon szánalmas vagyol,de ez legyen élted legnagyobb öröme,na meg a -olás

Előzmény: Törölt nick (280)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.19 0 13 280

Hány helyre teszed ezt még fel? Ha majd megjelenik a SzuperInfóban, ugye akkor is felteszed? 

Előzmény: Törölt nick (279)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.18 -13 3 279

Kohász kéktúra
Ózd-Dédestapolcsány

 

"Azt hittem hogy több hó lesz errefelé..."- szólal meg elmélázva a kocsiban mellettem ülő barátom Bélapátfalva közelében a ködös, hófoltos táj láttán.
Én is, de egy a lényeg, hogy fagyjon egy kicsit, ne kelljen sarat dagasztani. A kocsi kijelzőjén feltűnő mínusz 10.5 celsius fok láttán ezzel talán nem lesz baj...
No, egyik megállapításunk sem jött be, vastag hóban törtük az utat, szinte végig, a fagypont fölő kúszó hőmérséklet hatására a hó alatt megbúvó puha sárréteggel ötvözve. A lehető legnehezebb, leginkább lassító útviszonyok kísérték utunkat a 6-7 km aszfalt kivételével mindenhol.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre...


Nekézseny, Csokvaokmány, Csernely érintésével reggel 9 órakor frissen, üdén ugrottunk le a buszról az ózdi végállomáson. Talán tíz lépést sem mentünk, egy tompa puffanás mellettem, nyögések, oldalra nézek, barátom a földön hempereg, húúú, ez csúnya volt! Jól vagy?
Őszinte gyerek Széll úr, fájt ez rendesen, de ha ennyivel letudtuk a túra efféle kötelezettségeit akkor már megérte. Főleg nekem, ha értem is szenvedett. :-)
Az ózdi vasútállomáson nyomtuk be aznapi első bélyegzőinket, egy dátumos vasúti körbélyegzőt a füzeteinkbe. Hoztam én is egy szűz Kohász kékes füzetet, de nem voltam benne biztos hogy akarok bele bélyegezni, a vasúti körpecsét azonban szent dolog, ha ilyet adnak azt ki kell használni! Így aztán megkezdtem a harmadik füzetemet is.
Ózd egykori villanegyede egy társadalomkutatónak elegendő anyagot szolgáltatna egy komplett tanulmány megírásához, de ezzel nincsen akkora gond, láttunk mi már ennél sokkal cifrábbat is, a város széli majd' két kilométeres dzsindzsával viszont már annál több, már készültem a dzsungelharcra.
Az erdőirtások miatt a cserjeszintnél magasabb régiókba képtelen eljutni errefelé a növényzet, így aztán ezen ösvény járhatósága gyakran kérdéses. Most egészen jó volt, szépen haladtunk, jó fél óra alatt erdőre is hasonlító növényzet kezdett körülvenni minket. Barátom egy sörösdobozra festett jelzés láttán már tréfálkozik is, jól van, akkor felépült teljesen, minden O.K.:-)

1. Megkopva bár de törve nem, még mindig megvan a kis fatábla Ózdon

2. Ózd vasútállomás, dátumos körbélyegző került a füzetekbe

3. nyáron járhatatlan, télen szűken, de járható


A gerincekre felérve 400 méteres magasság környékén hullámvasutazunk, meglepően vastag, olykor sípcsontig érő hóban, alatta a puha sár elintézi nekünk hogy azért ne gondoljuk már hogy a bab is hús, csúszkálunk rendesen. Ezzel együtt a magasabb hegyeket idéző hóréteg és a tejfölköd sajátos hangulatot kölcsönöz a túrának, igazi, hamisítatlan zord téli tájon tappancsolunk.
A Cuha-völgyi vasútvonal szépségével vetekedő, egykori Eger-Putnok vasútvonal sorompójánál értünk ki a Sáta felé vezető keskeny aszfaltra.

( Nagyon-nagyon jó lett volna ha itt is kialakul egy olyan összefogás a vasútért mint a Bakonyban, sajnos még az is előfordulhat hogy a közeljövőben a maradék Eger-Szilvás vonal is megszűnik. Ízlés kérdése, de -szerintem- az ország egykoron legszebb vonala végleg az enyészeté lesz...)
Régi térképeken jól látszik hogy régebben itt a sorompónál egy bélyegzőhely is volt, gondolom a sorompó kezelőjének lehetett itt egy őr-házikója, és ott volt a pecsét.
Sátára beérve vegyes a kép, az első pár száz métert leszámítva egészen rendben lévőnek tűnik a kicsiny, érdekes nevű falu. Ezúttal is a meglepően olcsó árfekvésű, ámde barátságos GÓÓÓL presszóban frissítünk és bélyegezünk. A nehéz terepviszonyok sokat kivettek belőlünk (belőlem biztos) az eddig megtett 13 km olyan állapotba hozta a pacskereimet mintha a dupláját tettük volna meg.

1. Sátai sorompó, egykoron bélyegzőhely. Bárcsak egyszer le kellene még csukni...

2. Sáta, közért...

3. a Góóól presszó, kedves kis hely, bélyegzőt adnak


Sáta szebbik szélén hagyjuk el a lakott területet, hatalmas, nyílt kaszálón, vastag hóban kapaszkodunk fel lassan, de biztosan a Kőrózsa-tető és a Zsinnye nyergébe. A túra legszebb szakasza következik, egy hófödte, gyönyörűen zöldellő, hazánkban ritkán láthatóan egészséges, illatos fenyőerdőben vezet a kék jelzés Uppony felé. Fotózgatok ezerrel, titokban egy kicsit azért is mert közben jókat lehet pihenni, ne lássa már Széll úr hogy fáradok...:-)
"Havas fenyvesek mellett lépkedek,
Lábam elfagyott, mindenem remeg,"...

 

...dúdolászom magamban a helyzetünk és állapotom leírására tökéletesen ide illő dalszöveget.

1.-2. havas fenyvesek...

3. kék sávból kék kereszt. Megvan 40 éves biztosan


A Halatrén kútnál a patakvölgy bal partján akartam maradni, mert rémlett hogy egykoron ott vezetett a jelzés. Esélytelen vállalkozásomat hamar feladtam, így mentünk szépen a kijelölt úton, amely a kidőlt fák, a hó és egyéb akadályok miatt szintén nehezen járható volt. Aztán feltűnt pár nagyon régi kék sáv jelzés, és megnyugodtam, kár lett volna a túloldalon erőlködni. (kék sáv jelek voltak itt, ahol már évtizedek óta kék kereszt a Kohász jele)
A Csernely-patak völgyében megpróbáltuk vonatos kollégánk tanácsát betartani, vajmi kevés sikerrel, esélytelen volt egy oldalon maradni, mérlegeltünk, egyszerűbb átmenni a gázlókon, kibírjuk...
Olyan ez mint az új autón a karcolás: csak az első fáj, a többi már nem érdekel. De mondhatnám azt is hogy:


"Tudod, az első pofon a legnagyobb,
Aztán a többit lassan megszokod..."


csak hogy muzikális maradjak. :-)
Azért mondtam Széll kollégának hogy nyáron picinykét jobban esett mikor a hűs patak elöntötte a cipőcskémet...:-)
Upponyban a BB sörözőnél bélyegeztünk, úgy láttuk mintha nyitva is lett volna a régi söröző, a cégér is világított, beszélgettünk is egy jót a kint lévő helybéliekkel.
Cuppogó cipővel indultunk a ködben úszó Upponyi-szoros felé, az utolsó, aszfaltos 4 kilométerre. (vagyis csak én cuppogtam, mert túratársamnak Hanwagja volt :-) )
A félig befagyott Lázbérci-tó szép látvány volt még így, ködben is. A lassan leszálló alkonyat a fagy, és a köd különös sejtelmesen nyugodt hangulatot kölcsönöztek a Bán-patak vízzel elárasztott völgyének.

1. a Halatrén-kút felismerhetetlen volt, a padok is alig látszottak

2. Uppony, BB söröző, kéktúrás bélyegzőhely

3. a Lázbérci-víztározó alkonyatkor


A sorompó közelében várakozó autónkat elérve fáradtan, de elégedetten gratuláltam kedves cimborámnak a Kohász kéktúra teljesítéséhez. Nekem pedig hiányzik még kb 90 km a harmadikhoz...

 

 

 

nagypapi Creative Commons License 2017.10.11 -13 0 278

Nem kötelező csatlakozni a SZÉP kártya elfogadóhelyekhez. De ha valaki csatlakozik, akkor fogadja el a feltételeket. Én azt szoktam kérni, hogy kb. 10%-kal többet vonjanak le a kártyáról, írjanak hozzá akár még valami fogyasztást.

Persze csak ha van rajta keret ;-)

Előzmény: Törölt nick (277)
Törölt nick Creative Commons License 2017.10.10 -12 0 277

Hát, igen...

Ilyen kisebb forgalmú helyeken én vagyok annyira lojális hogy kp-val fizetek és hagyok borravalót is. 

Egyébként a pizzéria része szerintem nem mehet rosszul, elég sok rendelés volt mikor ott jártam.

 

Az a helyzet hogy sok szakaszt már kettőnél többször is bejártam, így aztán lassan az egész túra a kedvencemmé vált. 

Inkább azt emelném ki ami nem annyira jön be:

Az Ózd-Sáta szakasz, annak az eleje iszonyúan gazos, ki merem jelenteni, nyáron járhatatlan, Sáta előtt pedig 3 km-t autóúton megy a kék jelzés.

 

Előzmény: V43 1279 (276)
V43 1279 Creative Commons License 2017.10.10 -9 0 276

Igen, közben puskáztam a beszámolómból :)

Rendes volt igen, csak annyi észrevételem volt, hogy nagyon szerette volna, hogy kp-val fizessek, de mivel előzőleg többször is rákérdeztem (természetesen előtte telefonon is), így kitartottam a szép kártya mellett. Érthető az ő oldala is, mivel a kártyából csak később lát kézzelfogható pénzt. Arról nem is beszélve, hogy előttem egy hónappal voltak az utoljára vendégek ott. Sajnos, pedig jó szálláshely és a vacsora is finom volt.

 

Nekem a Bárna-Járdánháza és az Ómassa-Szentlélek (Csondró völgy sajnos sötétben lett meg) rész jött be a legjobban.

Előzmény: Törölt nick (275)
Törölt nick Creative Commons License 2017.10.10 -12 0 275

Az lesz az, az Aranykehely fogadó. Más nem nagyon van ezen a részén a községnek.

Az idősebb néni a tulaj, ha jól vettem ki.

A néni nagyon jó beszélgetőpartner, és jó humora is van, esténként sokat beszélgettem vele.

 

 

 

A Kohász út bükki szakasza valóban a legszebb része a túrának.

 

 

 

 

Előzmény: V43 1279 (274)
V43 1279 Creative Commons License 2017.10.10 -8 0 274

Így van :)

A nyugati felét tavaly nyáron nagy zsákkal (3 nap),a keleti részét decemberben (2 nap) alatt csináltam meg. 

A keleti feléről az ómassai rész és környéke tetszett kiemelkedően, a nyugati rész is megfogott, de másképpen: az elzártságával és az összefüggő erdőkkel. Ezt a fajta lelkesedést éreztem amikor szintén tavaly decemberben bejártuk a Partizán utat, ami ugye egy darabon közösen halad a Kohásszak, de az egész útvonala hasonló jellegű. Csendes erdők, egyszerű falvak egyszerű élettel távol a nagyvárosoktól. Lélekgyógyító.

 

Istenmezeje felett és az arlói tónál sátraztam. Az én szállásom is Dédesen volt, nem tudom most a hely nevét fejből (Mályinka felől érkezve jobb oldalon még jóval a "központ" előtt), de jó volt a szállás és a kaja is. Nekem egy idősebb néni szolgálta fel a vacsorát :)

Előzmény: Törölt nick (273)
Törölt nick Creative Commons License 2017.10.10 -12 0 273

Mikor te jártad akkor úgy emlékszem hogy tesztelted a nagy zsákot, ettől függetlenül nagyon egyszerűen be lehet járni kis zsákkal is, Ózdig két vagy három egynapossal, Ózdtól is mehetnek az egynaposok, de a távolság miatt érdemes két napra tervezni, én a Dédestapolcsányi szállást melegen tudom ajánlani, nagyon jó hely, jó a kaja, és rendesek.

A csinos felszolgálólányra azóta is emlékszem...:-))

Előzmény: V43 1279 (272)
V43 1279 Creative Commons License 2017.10.10 -8 1 272

Bennem is mocorgott már a gondolat, hogy újra végig kéne járni, kis zsákkal.

 

 

 

Előzmény: V43 1279 (271)
V43 1279 Creative Commons License 2017.10.10 -8 1 271

Gratulálok az újabb teljesítéshez!

Előzmény: Törölt nick (270)
Törölt nick Creative Commons License 2017.09.26 -14 0 270

Megkaptam a második Kohász Kéktúrám után is a jelvényt Péter bácsitól. Ezúttal is a klasszikus "vezetékes telefon-papíralapú ügyintézés-postai úton" utat járta az igazolófüzetem és még kinyomtatva a lentebb megjelent túraleírások is, amiket elküldtem olvasni, mintegy pozitív visszacsatolásként a túrával kapcsolatban Ózdra.

Meleg szavakkal köszönte meg a túraleírásokat.

 

Klasszikus retro túra, retro jelvényszerzéssel, igazolással, azt gondolom rendben is van ez így, így is működik a világ, sőt...

 

A jelvény szerintem az egyik legszebb a maga nemében, ha éppen nem a legszebb.

A túrát viszont nyafogós turistáknak nem ajánlom. Sokszor nehezen járható, ritkán használt utak, leleményességet kívánó bélyegző-beszerzés, sípcsontig vízben gázolás, szóval nem egy OKT, de talán azt kell mondjam hogy szerencsére.

Én nagyon élveztem, és talán fogom is még. 

  a középső jelvény nagyon régi, azt az egyet vettem

 

Törölt nick Creative Commons License 2017.09.21 -14 0 269

A Kohászok útjának leírásai a Turista Magazinból:

 

Medvék nyomában a Kohász Kéktúrán Salgótarján-Istenmezeje

 

Óbükk, az ismeretlen föld Istenmezeje-Ózd

 

Az Upponyi-hegység mesebeli lankáin Ózd-Mályinka

 

Az őserdő mélyétől a királynék váráig Mályinka-Diósgyőr

 

Hát ennyi lenne a Kohászok útja.

Törölt nick Creative Commons License 2017.09.21 -14 0 268

Ha olvasod donjuan1984:

Istenmezeje, Szikla Vendégház, nagyon jó hely, nekem egymagamnak is kinyitották máskor. 4000/fő Pétervásárán van egy szuper, igényes kis éttermük is, ételt onnan lehet kérni, megbeszélés alapján.

'Tarján-Istenmezeje 25, IM-Ózd viszont bő 38km

 

Ózd-Dédestapolcsány kb 26km, Déditapi-Diósgyőr kb 29

Aranykehely Fogadó, pizzéria, kaja is rendben van:

 

 

Előzmény: donjuan1984 (265)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!