2007-07-12 08:07:00, Forrás: DZL Tizenöt felkészülési mérkőzés a kezdésig
Két erdélyi, egy szlovákiai és egy hazai tornán vesz részt a Loki együttese.
Nem fognak unatkozni a lányok a bajnoki rajtig. A sok edzés mellett számos felkészülési mérkőzés vár Varga József tanítványaira. Ezen a héten még itthon készülnek a Hajdúság legjobbjai, majd a jövő hétfőtől már a Balaton partján edzőtáboroznak Szűcsék. A szállás Földváron lesz, de a csarnokbeli munkákat Szemesen végzik el a hölgyek.
Július 21-én tér haza a társaság Debrecenbe, itt közel egy hetet tud készülni az első megmérettetésre. A hónap utolsó hétvégéjét Kolozsváron tölti majd a kompánia, ahol egy négycsapatos tornán veszünk részt. A rendezők egyelőre nem küldték el az ellenfelek listáját, de az biztos, hogy a hazaiakkal is megmérkőzünk. Itt nem fog a rendelkezésünkre állni a felnőtt válogatottal készülő Szűcs, Orbán, Triffa hármas.
Ezt követően megint itthon készül a csapat. A második torna szintén Erdélyben lesz, ahol a hazaiakon (Nagybánya) kívül a CSM Cetate Deva (bajnoki nyolcadik volt legutóbb) és a Tomis Constanta (ők a hatodik helyen végeztek) néz majd farkasszemet a mieinkkel.
Augusztus 8-án és 10-én a derecskével vívunk két mérkőzést. Előbb ott, majd nálunk csap össze a két NB I-es gárda.
Tizenhetedike és tizenkilencedike között Nagymihály (Michalovce) vendége lesz a Loki. Pénteken a lengyel Lublin (velük játszottunk egy éve az EHF Kupában), másnap a szlovén Mercator Ptuj és a hazaiak, majd vasárnap az orosz Dinamo Volgograd ellen csatázhatnak a lányok.
Hazatérésünket követően pedig a már említett hazai tornán (Loki, Valcea, Ljubljana, Slavia, Michalovce, Nagybánya) kell bizonyítani, hogy készen állunk az egy héttel későbbi bajnoki rajtra.
Ez összesen tizenöt mérkőzés. Ennyi vár a társaságra. Könnyű egy sem lesz, de aki akar valamit elérni, annak bírni kell a terheket. Márpedig mi nem szeretnénk megint ötödikek len
Szeretnék gratulálni az egész csapatnak a vasárnapi focitornán nyújtott fantasztikus teljesítményhez!!! Aki nem tudná, CSOPORTELSŐK lettünk VERETLENÜL !!! Ami utánna volt azt meg gyorsan el kell felejteni:))))
Látványos szájkarate volt. Meccs közben durvább dolgok mennek, oszt az mégse mti hír. Jó, mondjuk, akkor csak 14-en vannak a medencében, nem 30-an:)) Amúgy meg leszarom a lilákat. Egy egri meg egy szentesi fiatal srác ugrott össze a 41 éves veteránnal. Ilyenek ezek a mai fiatalok, lemennek pöstre, oszt asziszik ők szarták a spanyol betont, meg ilyesmi...
Összeverekdtek a Pécs és az Újpest pólósai május 27. vasárnap 19:50 [MTI] A Pécs hazai környezetben egy góllal jobbnak bizonyult az UTE-nél a férfi vízilabda ob I vasárnapi mérkőzésén.
Rájátszás az 5-8. helyért, 3. mérkőzés: PVSK-Fűszért - UTE-Óbuda-Újlak 14-13 (3-4, 5-3, 4-3, 2-3) A párharc állása: 5-5
Az ötödik helyért az a csapat játszhat majd, amelyik először éri el a nyolc pontot. A következő mérkőzést csütörtökön rendezik.
A találkozó végén a két csapat játékosai egymásnak estek a medencében, sőt, még a parton lévők is bekapcsolódtak a verekedésbe.
Szeretnék csatlakozni az előttem szólóhoz, gratulálok a Szertár Sportbolt-góltotó győztesének, V.Daninak. Viszont ez az eredmény nagy felelősséggel jár ám. Ugyanis ha a lányok azt az eredményt játszák, amelyiket te tippelted, akkor kutya kötelességed a következő szezonban végig Loki győzelmet jósolni, így jövő ilyenkor két bajnoki győzelemnek (foci, kézi) és EHF elsőségnek is örvendhetünk!