A film jól pergő fordulatain jókat tudott nevetni csúcsmennyiségűen sok ember, és ez nem baj! A film történetéből leszűrt, és a színészekre vonatkoztatott közhelyeid nagyon laposak és üresek, nem lehet egyetérteni velük. Lehet, hogy az „Ön készülékében van a hiba”?
„Az év mozis szenzációja: jön a Valami Amerika 2! Herendi Gábor rendező úgy döntött, megcsinálja a legsikeresebb magyar film folytatását, méghozzá az eredeti szereposztással. A forgatókönyv íródik, a színészeket már felkérték, és keresik a befektetőket.”
"Nagyon nagy volt a nyomás a közönség részéről" - indokolja Herendi Gábor a Valami Amerika folytatását, majd később hozzáteszi, hogy "az első rész végén jól feladtuk a labdát".
A folytatásban ezek szerint kiderül, mire költik el a testvérek a lottónyereményt.”
"A jövő héten kezdődő 35. Magyar Filmszemle játékfilmes versenyében öt produkció alkotója, forgalmazója vállalta negyven-ötvenmilliós többlettámogatás fejében, hogy nyolcvan-százezer nézőt fog vonzani műve. Köztük van a Valami Amerikával 2002-ben 526 ezer nézőt leültető Herendi Gábor új szatirikus filmje, a Magyar Vándor, amelynek februári műsorra tűzésére úgy várnak forgalmazók és mozisok, mint dinnyésgazda a kiadós esőre. Sokan azzal érvelnek, a tavalyi látogatószám azért alacsony (épphogy meghaladja a hatszázezret, de pontos adatot még nem lehet tudni), mert nem volt a Valami Amerikához hasonló siker, minden évben nem lehet ekkorát „dobni”." Népszabadság,2004.01.24.)
Az Új Dunántúli Napló keddi számában jelent meg, a forrás gondolom az AGB, ők mérik a nézettséget. A TV2-nek 3 másik műsora előzi meg aznap a VA-t. Aznap M.o. legnézetteb tévéműsora a Napló volt 1,755 millióval. Ennél jóval magasabb is szokott lenni a nézőszám.
Vasárnap a Valami Amerika aznap a 7. legnézettebb műsor volt Magyarországon, 1,3 millióan nézték. Igaz, megelőzte a Névshowr és a Walker, a texasi kopó is, de azért ez szép eredmény :-)
Magyar Vándor - A Vox októberi számából (2003. október 03. 17:31; ajánló) "Egy Etelközben átmulatott búcsúest után másnaposan ébredő vezéreink indulnának hont foglalni, csakhogy a magyarok otthagyták őket, nincs, akiket átvezessenek a szoroson. Keresésükre indulnak, miközben lóháton bejárják az egész magyar történelmet; Álmos (Gesztesi Károly), Előd (Gyuriska János), Ond (Geifenstein János), Kond (Seress Zoltán), Tas (Szabó Győző), Huba (Szervét Tibor) és Töhötöm (Hajdu István) – vagyis a hét honfoglaló vezér. Mindezt Herendi Gábor, a Valami Amerika rendezőjének legújabb filmjében teszik."
"Az első vígjátékával, a Valami Amerikával az utóbbi tíz-tizenöt év egyik legnagyobb hazai mozisikerét arató Herendi Gábor is javában dolgozik új szatíráján, a Magyar vándoron;" ( Csaknem húsz film a szemlére = Népszabadság,2003.10.02.)
Ime az első jele a 'hivatalos' bizalomnak:
"MMK látogatottsági támogatás (2003. augusztus 22.)
Két könyvsláger, az Apám beájulna és az Állítsátok meg Terézanyut! feldolgozása (rendezők Sas Tamás és Bergendy Péter), valamint a Valami Amerikával korábban bombasikert arató Herendi Gábor Magyar vándor című alkotása kapta a legtöbb támogatást a közönségfilmekre kiírt pályázaton – tudtuk meg a Magyar Mozgókép Közalapítványnál (MMK).
A zsűri döntése szerint e három készülő produkció 50-50 milliós gyártási és 12,8 milliós forgalmazási támogatásban részesül. Ennek fejében a gyártók és a forgalmazók vállalták, hogy a jövő évi bemutatást követő évben legalább százezer néző nézi meg filmjeiket a moziban. Ha mégsem, a támogatást vissza kell fizetniük."
„Túlszárnyalhatja a Valami Amerika sikerét = Mai Lap, 2003.08.11.
Véget ért a Magyar vándor című film forgatása. A szereplők még egyszer állnak a kamerák elé augusztus huszadikán, a Tűzijáték közben… A rendhagyó és humoros köntösbe bújtatott történelmi film főszereplői – miután végigutazták a különböző korokat – megérkeznek majd a jelenbe.
-- Elégedett vagyok a forgatással, úgy érzem, sikerült elkészítenünk a következő Valami Amerikát – mondta Herendi Gábor. Szerencsére csak nagyon kevés kompromisszumot kellett kötnünk, és ezek is csak anyagi jellegűek voltak. A jelenetek látványosak és humorosak lettek, minden bizonnyal érezni lehet majd, milyen jó hangulatúak voltak a forgatások. A színészek három nap után ráhangolódtak a szerepükre, ráadásul annak is örültek, hogy végre kosztümös, lovaglós film részesei lehetnek még akkor is, ha a meleg, vastag jelmezek alatt megsültek. A mozi sikeréhez ráadásul az is hozzájárul, hogy még a legkisebb epizódszerepeket is neves művészek alakítják.
A stáb az elmúlt időszakban bejárta egész Magyarországot, fantasztikus helyeket fedeztek fel a külső jelenetekhez. Herendi Gábor úgy véli, sok sláger lesz a betétdalok között. A Magyar vándort 2004. februárjának első hetében láthatjuk a mozikban.”
A (számomra egyébként legkevésbé sem mértékadó) Cinema magazin olvasói szavazatának VA-s eredményei a tavalyi filmtermésről:
Legjobb magyar film: Valami Amerika (76%)
Legjobb magyar rendező: Herendi Gábor (55%)
Legjobb magyar színész: 2. helyezett Szervét Tibor (21%), mivel Eperjes Károly megelőzte 1%-kal - no comment. 3. helyezett Hujber Ferenc (20%)
Legjobb magyar színésznő: Oroszlán Szonja (37%), 2. helyezett Schütz Ila (23%), 3. helyezett Ónodi Eszter (20%)
Tegnap vettem kólás Valami Amerika csomagot!! Cipelhettem haza... A Garam utcai (XIII. ker.) benzikkúton vettem, még volt pár darab.
Mint azt sejtettem, extrák nélküli a DVD, de 1700 ft-ért nem kérdés, h. megéri - nézés közben meg hülyére kólázhatod magadat... Viszont van rajta többféle nyelvű felirat (vagy nyolc), audiokommentárok, választható hangbeállítások, előzetes az extra-lemezről, meg nem tudom.
A hír igaz: ha július 31-ig bármely MOL kúton 2 db 2 literes Pepsi kólát veszel 1690 Ft-ért, Valami Amerika DVD-t kapsz hozzá!!!!!!!!!!!!!!
CC-nek hála az infóért :-)
Vagy 6-szor láttam moziban, itthon mégtöbbször, szinte rögtön megvettem a filmzenét, aztán a DVD-t is (pedig nem szokásom ilyesmibe beruházni), de hát ez már fanatizmus!!!:))) Ez a legnagyobb magyar film a Kalózok óta, sőt jobb!!! Visszaadta a magyar filmkészítésbe vetett hitem!
Egy barátom - aki évekig külföldön élt, ezért a mozinézőszámot nem gyarapíthatta... - múlt héten megnézte a Millenárison. Ismét technikai bravúr volt, nem "működött" a vetítővészon, ezért valami falra vetítették, és ahol ült, alig lehetett hallani valamit. Ennek ellenére tetszett neki a film, majd ledöbbent, mikor mondtam neki, h. Sz.T. magyar színész, nem angol anyanyelvű :-)
Herendi Gábor: „- Most sem sztárokat, hanem a megfelelő színészeket kerestem a főszerepekre, a legjobb hét arcot a hét vezérhez. Szabó Győzőn és Szervét Tiboron kívül öten újnak számítanak a mozivásznon. Viszont kihasználtam a Valami Amerika sikerét, s a kis epizódszerepekre nagynevű színészeket kértem fel. A magyar színésztársadalom színe-java rábólintott az első szóra, még egy-egy mondatos szerepekre is örömmel jöttek, mondván, a Valami Amerika a minőségi garancia. Jól esett ez a bizalom, ennek szívből örültem”. (Valami honfoglalás = Habostorta, 2003. 04. 11.)
A húszezer inkább kevés... az ötszázharmincöt ezer látogató-érdeklődő mellett. El is kapkodták őket hamar.
Küldök egy interjút is: Más is volt kamasz. Herendi Gábor meséli ( http://www.necc.hu/kamasz/kamasz_78.html)
"…
N: Visszatérve a jelenbe (vagy inkább a jövőbe), úgy tudom, hogy egy új játékfilmed van készülőben. HG: Magyar vándor a címe, aminek kettős jelentése van; talán a fiatalabbak közül nem mindenki tudja, hogy Magyar Zoltán tornász lólengés gyakorlatának egyik eleme olyan híres lett, hogy azt a világon mindenhol magyar vándornak hívják - de a poént nem akarom lelőni. A kettőség a filmben is benne van. Kosztümös vígjáték lesz, a főszereplője pedig a hét vezér: az ő kalandjaik elevenednek meg az egész történelmen át vándorolva - ettől a ponttól eltekintve ragaszkodunk a történelmi hűséghez. Stílusában a Gyalog galoppra fog emlékeztetni és sok képi humorral lesz megtűzdelve. Most optimista vagyok, hiszen a filmtörvény is küszöbön áll, talán a nyáron le is tudjuk forgatni.
N: Hadd gratuláljak a Filmszemlén elért sikerhez, hiszen a Valami Amerika kapta meg a legnézettebb film díját; idén ismét megoszlottak a vélemények a többi díj körül, ez viszont abszolút vitathatatlan... HG: Igen, színtiszta matematika...
N: Én inkább annak a többszázezer nézőnek az egyöntetű döntésére tenném a hangsúlyt, akik megnézték a filmet - sokan újra és újra. <=u> "
hello.
hmmm..nektek nem furcsa a 10ezer DVD? - vagy akár videokazi. nekem kicsit sok ez a szám, bár jó lenne.
---------
igaz, én pont megvettem DVD, moziban pedig 0-szor láttam. egyengettem a statisztikát. :D