Nem szeretek fölöslegesen beszélni szólni .
Porig alázol ……. azért porig kell hajolni .A derekad soha nem hajlott. Porig aláztál már kétszer , most harmadszor is sikerült . mikor el akarsz menni , egy helyről mindig előszedsz , úgy állítod be a dolgokat, hogy nem tudok szeretni . Fel állok most is .!
Vissza emlékezve a régebbi távozásodra ott is
ahogy láttam a dolgokat , másnap már máshol írtál , nem volt rajtad bánat nyoma.
Talán a kérdésre a válasz is meg van miért voltam távol tőle . hogy itt vagyok .
Szeretnék tovább írni , ha lehet engeditek ! Köszönöm Mindenkinek !
Minden férfinek, asszonynak és gyereknek látnia kellene a sivatagot egyszer, mielőtt meghal... Semmi sincs ott mérföldeken át, semmi csak a homok, kövek, ….. és a kék ég. Nincs egy lélek sem, nincsenek szirénák, kocsi riasztok, senki sem dudál rád, nincsenek az utcán káromkodó emberek. - Megtalálod a csendet odakint , megtalálod a békét, és megtalálhatod Istent. (25th hour)
A költészet simogatás. Lágy húsú, aranyszín kenyér. Zamata szívektől szívekig ér. A költészet szomjoltó, hűsítő nedű... Becéző s felemelő! A költészet illat. Törékeny kis virág. Szirmai közt harmat, könnyes vigasztalás. De tűz is az: izzó parázs! Fényt áraszt, meleget, lángra gyújtja az alvó szíveket...
Szalézi Szent FerencA Kéz Egy Kéz felsegített, amikor elestem, egy Kéz megérintett, mikor keseredtem, egy Kéz a falra írt, s boldog jövőt ígért, ha hűen végigjárom a földön a keresztek tengerét. Egy Kéz kezemhez ért, s éreztem csuklóján a seb melegét.
A Kéz akkor innen eltávozott, a seb azóta erővé változott, hogy velem, veled, velünk legyen, hogy a mi kezünk az Ő keze legyen! hogy bennünk lakjon az Ő szíve, szelíd pillantása, megváltó szelleme.
Így vált formáló erővé a szeretet, s mozgat egy gigantikus ember-kezet, mely felsegíti azt, ki elesett, mely útra visz, ha úgy érzed, lelked elveszett. Mely akkora, hogy felér az égig és munkál, mint az Ő Keze, a világ végezetéig!
http://www.youtube.com/watch?v=Lg2ksGCdorY
* * * megelőlegezett bizalom, a feltétlen elfogadás garancia nélkül adott hitlevele, amely legtöbbször akkor nyeri el fedezetét, amikor egymásnak "átnyújtjuk".
* * * vidáman világító kisablak a közöny sötét éjszakában.
* * * az első tanktöltő állomás azon az úton, amely önmagad zárt világából a másik emberhez vezet.
Ha táncba ráng a láz, s a vágy ráz. Ha kéjt a vér és hús remél még. Ha tűzbe ért a kéz, És ég még. Ha bőröd izzik, kérj, ne félj, rég érzéssé lett benned a lét.
Hány fényévben mért még a végcél? Hány régi sebed feslik fel még? Hány kaput csap(sz) be még az ép ész? Hány ébredést győz le felejtés? Ne félj, rég érzéssé lett benned a lét.
"és biztos vagyok magamban, mintha szövetséget kötöttünk volna mi ketten, valamikor egy másik életben, valahol az égben, az égiek adták volna áldásukat ránk.
"Ezt két éve elmondtam már Neked !"
Gámentzy Eduárd - Azt hiszem Azt hiszem, szeretni kéne, Csak egyszerűen, úgy, ahogy Hátradőlök itt a széken, Vagy kinyitom az ablakot. Olyan tisztán, olyan szépen, Hogy kimondani sem szabad! - Mint összebújó állatok, A behavazott fák alatt.
Nem tudhatod, mi a szép, míg nem nézted bámész szemmel, amint a fény a sötét birodalmába lép szelíd csókot lehelve a sötétlila, alkonyi égre. S nem tudhatod, mi a szép, míg egy ilyen pillanatban nem vontad szívedre lágyan kedvesed kezét, s néztétek együtt, mint tűnik el nyomtalan a látóhatár széle.
Két szó között a néma csend sem csend csupán, ahogy két szempár sem nézi egymást szótlanul ha két csók között egymásba forr, mint az ujjak simítják egymást és szépek
Ne mérj az álmaidhoz: kevesebbnek mutatják azt, ami több, mert egész; ítélő szavaid téged sebeznek, ha eszményednél törpöbbnek ítélsz. láss kegyetlenül, de lásd meg merészen a világot is, amely alakít, és magadénak fogadj el egészen, azzal együtt, mi tőlem elszakít... (Anonim)
"Emlékezem. Azaz múltam morzsáit rágom. Próbálom tetten érni sosemvolt bátorságom. Neked semmit sem hoztam. Kezemben semmi sincsen. De arcom ráncaiba véste, neved kezdőbetűit az Isten. S ha az Úr kérdezi,-Fiam! Megérte? A Te neved suttogom akkor. S a földig hajolok a Szélbe..."
A csend beszél tovább Helyettem ő mondja el A csend beszél tovább Helyettem ő énekel Elbúcsúzom, de ott leszek Ahol a szél zúg, a Nap nevet Elbúcsúzom, de itt marad Belőlem néhány pillanat Akkor is látod az arcomat Hogyha fáj, hogyha nem szabad Mindig itt vagy és ott leszek Ahol a szél zúg, a Nap nevet
Szerelmed rám hull kerengve, mint hulló nagy vadgesztenyelevél, A búnak áttetsző tiszta hajnalán, Te vagy a Test, a Föld, az Ég. És terajtad kívül, Minden más csak játék...
Ruhástul úsztunk át a tengeren, szárny-rejtve kúsztunk át a dzsungelen: eszünk elől szökött az értelem, kemény utunk volt, már-már végtelen; mégis elértél s elértem ide, hol együtt vagyunk - itt a Világ Szíve: dobog, lobog, ragyog a szerelem, test-lélek végre meztelen; veled szállok,: ha felröpülsz - velem, súly, kín, gond mind-mind a tűzé legyen!
Tűz! Tűz! Tűz! Múltat eméssz, árnyakat űzz! Láng, Láng, Láng fénye legyen nászi ruhánk! Tűzre a túlélt kacatokkal: poros szokással, pókhálós szóval, fakult mosollyal, rozsdás csókkal - tűzre, tűzre a tűzrevalókkal! Hadd lobogjon a máglya, égig érjen a lángja, hogy földön, vízen; az ég alatt téged már mindig lássalak!
Testünkben-lelkünkben robban a Nap: izzik, ragyog az Örök Pillanat! Tűz! Tűz! Tűz! Múltat eméssz el, árnyakat űzz! Láng, Láng, Láng fénye legyen nászi ruhánk! Bennünk robban, lobban a Nap!
Ha nem volna ilyen holdszínű a szemed, s ily napszínű, miközben agyag, tűz, s munka formál, ha nem lakozna benned a lágyan libbenő lég, s nem lenne az egész hét ámbra-illatu tőled, ha nem volnál magad a tündöklő, arany perc, mit vadszőlőivel az indás ősz befuttat, s a kenyér is, mit az illatozó hold dagaszt szitáló lisztjéből az égen, ó, akkor nem szeretnélek, szerelmem! Mindent ölelek, ha téged ölellek, fövenyt, időt, a zápor nyurga fáját, s azért él minden, hogy én élve éljek: hogy mindent lássak, nem kell messze mennem, mindent, mi él,ott látok élni benned.
{17} Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór: úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban. Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik, és virágai fényét magába rejtve hordja, szerelmed tette, hogy testemben él sötéten a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.
Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre, gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek, így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni, csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én, oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen, oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.
"A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok.
"A szeretet ereje újból feltölti a lelkem, és én teljessé válok… Most önmagamat nézem.., Látom, hogy a múlt emlékei meggyógyulnak…, Képes vagyok a megbocsátásra.., és azzal hogy megbocsátok, felejteni és elengedni tudok…”
További szép napot kívánok Mindenkinek ! : ))
zép estét kívánok mindenkinek ! : )
Két szó között a néma csend
"Ölelj meg. Ne is ölelj -
