""Mondd csak, mi lenne velünk, ha nem lenne közös játékunk? Ha soha meg nem ismerjük egymást? Ha nélküled értek volna el a történések, amilyenek előtted soha nem voltak. Mi lett volna, ha nélküled talál a vihar? Mi lett volna veled, ha nélkülem szakadtak volna rád, azok a dolgok, amik mostanában reád szakadtak? Mondd, hol lennénk? Hogy tudnánk elviselni? Lennénk? Mi lett volna nélküled belőlem, ha nem rohannék hozzád, olyankor, amikor üvöltenem kellene, ha Te nem lennél, ha üvöltés helyett nem mondhatnám el neked, ha ettől a hiánytól, a kellő pillanatban nem tudnék csendben maradni, (Még mindig nem mindig tudok) ha nem tanultam volna meg azóta, hogy semmi nem fontos, egyszer minden, ami rossz múlt lesz, hogy a szakadékot is óvni kell, nehogy mélyebbé legyen. Mondd, mi lett volna velünk, ha egymásnak nem vagyunk?""
"Ugye szívem várod a szavaim? Kedves hozzád szóló szavaim. Bár, szavakkal érzést elmondani nem lehet, Minden próbálkozásom, csak felesleges kísérlet. Szavaimmal az érzéseim elmondani hiába is próbálom, A megfelelő szavakat úgy sem találom. Az érzést szó el nem mondhatja, ki nem fejezheti, csakis nyitott szív érezheti. Ha azt mondom szeretlek, Te ez ezt nem tudhatod, hisz én érzem, Míg két ember két szív van, te nem érzed az én érzésem. Mindketten csak azt tudjuk, amit magunkban érzünk. Viszont ez az önmagunkról szóló saját érzésünk. Míg a .. Te.. és az .én. létezik, amíg két ember egymásra vágyakozik, Addig nem fogják érezni egymás érzését, csakis önmagukét. Majd amikor eljutunk oda ,hogy megszűnik az . én. és . te . fogalma, Nem lesz akkor már az agynak a szív felett csalfa hatalma. Szíved, szívem egyként doboghat, egyként érezhet szívünkben, Egymást meglelhetjük saját lelkünkben. Akkor már nem azt mondjuk . szeretlek. Hanem önmagamban magamként érezlek. Én téged önmagamként szeretnélek érezni, szeretnék veled eggyé olvadni. De ehhez előbb fel kell adnom az . én. korlátozó fogalmát, Ami érezteti velem a minket elválasztó illúzió hatalmát. Az illúziót hogy te. meg én külön létezünk, Külön-külön érzünk és szeretünk.
Ne félj, szívem, most mégis csak kivirrad és fény-ruhában jönnek a napok. Ne félj, szívem, most már csak hazaérünk mi ketten: szelíd, csókos vándorok, mi ketten: éjben vakoskodó vakok.
Ne félj, szívem! Lesz nékünk hajnalunk s ölelnek pajkos napfény-gyerekek, járunk mi még pacsirtás utakon s köröttünk boldog, új pipacs-fejek bókolnak mélyen s vígan intenek...
Ne félj, szívem, csak bátran lépj az úton s kihajt bennünk még száz tavaszi ének. Ifjú szájjal és égő, szép szemekkel megyünk egyenest az élet ölének mi ketten: boldog, mesebeli lények...
"Lelkedre vágyom, tested kívánom! Hófehér tested, magam előtt látom! Újra előttem, van, arcod ragyogása, Vágyaid, tükröző, szemed csillogása!
Benn látom szemedben, lelked mélységét, Ott érzem szerelmed, heves szépségét! Oly szép a szerelmed, mily szép vagy te, magad, Szeretlek, szeretni, hogy éljünk boldogan!
Vágylak minden percben, mindig azt lesem, Mit tegyek, hogy élted boldogabb legyen! Te vagy az életem, te vagy minden álmom! Mióta vagy nekem, csak reád vágyom!
Neked adok mindent, szívemet, lelkemet! Fogadd el tőlem örök szerelmemet! Tied a szerelmem, tied minden álmom! Szeretni akarlak, csak erre vágyom! "
"Mert tudom, hogy tudod, szeretlek, s tudod, hogy tudom, szeretsz, már nem a csillagok között kereslek, de ott, ahol lehetsz konyhában, ágyban - nem holdfényparton, de ott, ahol megjöhetsz, mégis, egyetlen csodámnak tartom, hogy szeretlek, s te szeretsz."
"Ha megkérdeznél, azt mondanám: a szemedet figyelem. Ahogy arcom elsuhan benne egy szombat reggelen, ahogy fáradtan lecsukódik a világ minden éjjelen, mert benne élsz. Ha megkérdeznél, azt mondanám: túl bonyolult nekem. A hangodba bújva, ha egy pillanatnyi csend terem, megnyugszom, nem akarok más ember lenni, mert benned élhetek. Ha megkérdeznél, azt mondanám: nem kérdezel sosem. Mert szeretsz - ahogyan én szeretlek, mert megóvsz - ahogy én is óvlak, mert hiszel bennem - ahogy még én sem hiszek.Köszönöm
Adok Neked egy mosolyt, És rásimítom az arcodra. Meglásd, úgy leszel, Mint egy rózsa Éppen kibomló bimbója. Beoltalak mosollyal, Mint szemet a bokorra, Szeretetkertészként Nemesítem kinyíló ajkadra, Hogy Te magad légy A mosoly rózsája, Mert minden igazi mosoly, A boldogság önfeledt órája.
Várj még kérlek! Ne fuss el! Ne illanj el Drága illat! Várd meg, míg beszívlak! Járd át testemet, lelkemet, Pezsdítsd meg véremet! Te illatot adsz, én meleget Megleltük a lényeget.
Minden leszakitott virágsziromért Legyen tiéd egy adag szeretet. Minden utadba eső szivárvány Mutasson két csillagot tenéked.
Minden, könnycseppért, mit letörölsz, Jóságot kapsz cserébe. Lépteid szivárvány s csillag vigyázza, Virágot szór a sors elédbe.
Minden gyerekért, kivel játszol s beszélgetsz Kacagó sziv a jutalmad. Minden arcra csalt kis mosolyért Békesség lesz birodalmad.
Ha azt hiszed, ingyen kapod e sok jót, Tekintsd, mit érte tettél ! Ajándékod, mit megtanultál, Mig másokon segitettél.
A sötét éjben ragyognak a messzi égi régiók, Fényük postalován utaznak az évmilliók. Nem látod a magasban a Létezés ködét, Avatatlan szemek elől takarja a sötét.
A távol csillagok közt fogantak lelkeink, Csak az istenek tudhatták, mik lesznek terveink. A lelkek ketten egy testvérpárt alkottak, A bölcsesség adományán egyformán osztoztak.
Időtlen időkig keringtek egymás mellett, Majd helyet kerestek ahol fejlődni lehet. Egymás után indultak a nagy útra, Előbb egyik, majd a másik zuhant az alagútba.
A szárnyas lelkek testgúnyába öltöztek Csillagok honából földi házba költöztek. Így a lélek-testvérek egymásról mit se tudtak, Gyermekek voltak még, nevetve tanultak.
De szívük mélyébe ezer karcot véstek A szellőként szárnyaló, tovafutó évek. Útjukon sokáig egyedül haladtak, Ám eljött az idő, és egymásba botlottak. Mostantól fogva közös pályán járnak, Szellemük ezentúl a messzeségbe szárnyal!
Sillingi Julianna
"Hunyt szememmel hallva szívem dobbanását, egy érzelmes dallam fogant meg ott benn, mélyen égi fénnyel, csillag ragyogással, bölcsőjében. Dédelgetve, felhők között tündökölve, fodrozódó víztükörre ráfeszülve, barlang mélyén szétterülve, a világot is újra szülve zengi az ég felé: kedvesem, te vagy a mindenem."
"Álmodj néha rólam, és én ott leszek Veled, ha megérint a hajnal, korábban ébredek. Szólj néha hozzám, ha hiányzom Neked, keress álmaidban, és én ott leszek Veled!" (ismeretlen
Csendes az éj, az égen ezer csillag. A Hold égi útján felfelé ballag. Telt arca fentről a Földre mosolyog, Benéz az ablakon, szeme ránk ragyog.
Hűvös az éj, gyere bújj ide mellém! Én vigyázom álmod ezen az estén. Csendes már minden, a nappal véget ért, Helyét az estnek adta, aludni tért.
Bújj ide hozzám és hunyd le a szemed. Felejts el mindent, én fogom a kezed. S ha hallod majd a csengettyűk dallamát, Feltárom előtted lelkem kapuját.
Valahol messze, egy manó útra kel, S az Éj-Tündér most csak nekünk énekel. Hallgasd csak Kedves, milyen szép ez a hang, Hallod már Te is, hogy cseng a kisharang?
Hát hunyd le szemed, és Te is láthatod Az előttünk nyíló mesés világot, Ahol ezer csoda és varázslat vár, Szoríts magadhoz, gyere, induljunk már.
Nézd csak, ez az a hely, ahol minden más. Itt nincs Rossz, nincs Harag, semmi rohanás. Ez egy sziget, a Vágyak Birodalma: Lelkemnek mélye, az álmok világa.
Ez az a hely, amit magamban hordok. Ha rád gondolok, mindig itt vagyok. Együtt veled, mert Rólad szól az álmom, Náladnál fontosabb nincs e világon!
Senki más nem látja, nem ismerheti, Álmaim kapuját fel nem törheti. Mások előtt e helyet zárva tartom, S a kulcsát most Tenéked átadom.
És lesz egy Hang, mely mindent megmutat, Segít Neked, hogy megtaláld az utat Ami elvezet Téged a lelkemhez. Csak gondolj rám, és szoríts a szívedhez!
Ember, ne szégyeld kimondani: SZERETLEK, Ne csak dajkádnak, kedvesednek mondd, szeretlek. . . De mondd a Holdnak, a Napnak is, hogy szeretlek, És mondd a szélnek, a fellegeknek, szeretlek, szeretlek!
Mondd a forrásnak, a csermelynek, szeretlek, A tavaknak és a tengereknek, szeretlek. . . Mondd a hegyeknek, a fenyveseknek, szeretlek, És a virágoknak, a mezőknek, szeretlek, szeretlek!
Mondd a delfinnek, a kismadárnak, szeretlek, A pillangóknak, az őzikéknek, szeretlek. . . Mondd a Földnek, Égnek, csillagoknak, hogy szeretlek, Minden népnek, összes gyermekének, szeretlek, szeretlek!
Ám, ha szégyellnéd kimondani, hogy szeretlek, Hát kiáltsák világgá tetteid, szeretlek. . . E szócskától megszépül a világ, szeretlek, És akkor meglátod, visszakiált, szeretlek, szeretlek!
Szemed szivem egész körülveszi, édes táncával körülrepdesi, idő dicsfénye, biztos éji bölcső; s csak azért nem tudom mindazt, mit éltem, mert szemeid nem mindig láttak engem.
Csillag-szalmában rak fészket a hajnal, onnan kel madárfió-illatokkal. Mint a tisztaságon múlik a nap, fénylő tekinteteden múlik a világ, s minden csepp vérem szemedbe szökik.
Egyedül ültem le olvasni a parkban, Szomorú fűzfának védő árnyékában. A csalódottságra volt elég jó okom. Megbántott a világ, ezt vettem én zokon. Ha ettőlmég nem lett volna elég rossz a napom, Elém állt egy kisfiú, izgatott volt nagyon. Kipirult s kifulladt a játék hevében, Felhevülten igy szólt, Néni, ide nézzen ! Kezében elhervadt virág kornyadozott, Lankadt szirmai tán nem látták a napot. Halott virágával küldtem volna tova, Mosolyt szinleltem hát, s bámultam máshova. Nem ment el, sőt inkább mellém ült a padra, Virágját szaglászta, s mondta kisvártatva, Az illata csodás, s bizony szép is nagyon. Itt szedtem magának, tiszta szivvel adom. Haldokló gaz volt, mit áldott, Ragyogó szine rég megkopott. Tudtam azonban, el kell fogadnom A fiú különben tán sosem hagy nyugton. Nyúltam a növényért, hogy elvegyem tőle, De ő csak tartotta fel, a levegőbe. Eddig nem tünt fel, ekkor vettem észre, A fiúcska nem lát, mert hogy vak szegényke. Hangom megremegett, szemembe könny égett, Megköszöntem neki, hogy talált ilyen szépet. "Szivesen " mondta , s vidáman elfutott. Nem tudta, hogy bennem mily mély nyomot hagyott. Eltünödtem rajta, vajon mint láthatta. Hogy egy nő a füzfa alatt önmagát siratta. Honnan vette észre borús keservemet ? Talán a szivével lát jól ez a gyerek ? A vak gyermek szemével végre megértettem, A világgal nincs baj, itt a hiba bennem. Nem láttam meg eddig, milyen szép az élet Megfogadtam, hogy ezután élvezem a szépet. A hervatag kórót orromhoz emeltem, Gyönyörű rózsának illatát éreztem. Közben a fiúcska új gazzal kezében Egy gyanútlan öregembert készült felviditani éppen
"Kívánok neked... mosolyokat, amikor bánatos vagy, Szivárványt, hogy a felhőkben járhass, nevetést, ami ajkadat simogatja Gyengéd ölelést, amikor a lelked elhagyatott, Barátokat, akik felvidítanak, szépséget szemeid sokat lássanak, Önbizalmat, ha kétségek gyötörnek, hitet, melyben teljes az élet, Bátorságot, hogy megismerd magad, türelmet, hogy a világot elfogadd... ... és szereteted, hogy megoszthasd."
Szappho Rózsát szedtem neked én az éji ligetben , napra virítónál szállt illata édesseben, a sebzett ág mig halkan hullatott éjharmatot.
És jött az emlék :ringatsz kebleden ajkammal illatos ajkad illetem ... s arcomra akkor harmat- fürge gyöngy - pergett:a könny.
Babics Mihály
Halovány téli rajz
Milyen fehér csöndesség ez! Messze házunk télben ül, Gyere az ablakhoz ,édes ! Csókolj meg és nézz körül! Süt a nap ,el ált a hó már, mégis pelyhek hullanak: puhán, halkan,pehelymód száll pillanat és pillanat .
Gyere ,édes,az ablakhoz, tekincs szét az udvaron! Nézd ,a friss,a lágy ,a vaskos szőnyegen még semmi nyom! Csak a kis szolgáló lába rajzolodik halovány, s elvész ,mint a Szaharába egy zarándok karaván.
Szalma közt fagyottan áll kert mélyén a kút intve dermedt jégszakálla hogy az év ,mint az óra ,fut jertek apró ,jertek sűrű pillanatok pelyhei jobban mint e szalmagyűrű szívünk kútját védeni. Milyen furcsa füstünk árnya a túlsó tető haván : mintha távol emlék szállna rokon szívbe tétován Ki gondolhat ránk e csöndbe , mig körül vattáz a hó? Titkos lánc nyulik át a földön , összekötve aki jó
Egyszerű, őszinte vágyam: Szeretnék hallgatni csendben, ( mint most az esőt )ahogy mesélsz Magadról, hogy megérthessem Mi benned van ezer cseppben, Tiszta szavaidtól ázzam... Egyszerű, őszinte vágyam: Fényed, részre bontva lássam.
Komáromi János Ajándék
ajándék legyen a szél amikor arcodhoz ér
ajándék legyen a tűz ami lobogva előre űz
ajándék legyen a föld ami ha kell fekete, ha kell zöld
ajándék legyen a víz ami szádban életíz
ajándék legyen a Nap amint reggelente simogat
ajándék legyen a Hold ami ha kell andalít,
ha kell átkot old
ajándék legyen a kéz
amint érintést idéz
ajándék legyen a szó
ami igaz és való
ajándék legyen ez a vers ami kicsit suta, kicsit nyers
Szép estét kívánok indenkinek ! 