Komáromi János Ajándék
ajándék legyen a szél amikor arcodhoz ér
ajándék legyen a tűz ami lobogva előre űz
ajándék legyen a föld ami ha kell fekete, ha kell zöld
ajándék legyen a víz ami szádban életíz
ajándék legyen a Nap amint reggelente simogat
ajándék legyen a Hold ami ha kell andalít,
ha kell átkot old
ajándék legyen a kéz
amint érintést idéz
ajándék legyen a szó
ami igaz és való
ajándék legyen ez a vers ami kicsit suta, kicsit nyers
Szabó Ila .
A legszebb szó
mint a virág rügyekbe bújva mint a szó gondolatba hullva mint a gyöngyszem tenger mélyében mint a gyermek anyja méhében rejtőzik mélyen csillag kékjében ezüst porában álom borában a tündérnyi fény az örök remény a legelső eltitkolt óhaj a legvégső legszentebb sóhaj a virágot bontó a szót kimondó gyöngykagylót szakasztó gyermeket fakasztó legszebb szó
Derűt dalolnék, édesem, tenéked, Mely, mint az alkony enyhe fénye, reszket, És édes lánggal, mely gyújt s mégsem éget, A fák közt még kis, zöld napokat rezget,
Derűt, mely úgy lebeg le könnyű szárnyon, Szép, tarkarajzú szárnyon, mint a lepke, Opál szinekkel lengve még az árnyon, Amely a lankadt lombokat belepte...
Kardos Csongor Hála
Szavakba csordul belőlem a hála.
Nem mert jó és szép vagy,
nem mert fáradt álmok szólnak rólad,
nem mert kezem kezedbe fogod,
nem mert csendes félhomály ül mosolyod szegélyén,
nem mert átjár sötétkék hiányod,
nem mert novemberi zarándok szelek fújnak:
hanem mert remegő sóhajjal tudom: Vagy !
Mikor elöször tünt elém drága volt ,mint egy tünemény , kit azért küldött életem, hogy egy perc dísze ő legyen . Szeme mint alkony csillaga: s alkony hozzá a haja : csak ennyi benne az ami nem májusi és hajnali . Vidám kép ,édes gyönyörüség: meglep ,megállit és kisért .
De többször látva :látomány volt ő ,és mégis földi lány lépése szűzi és szabad házias minden mozdulat . Alakja nyájas ,tiszta fény Nyomában emlék és remény kelt :mivel ő sem állt a szív mindennapi és primitiv éhei ,kis búk ,örömök , csók ,könny ,mosoly ,vágy,gáncs fölött.
Azota híven nézem őt s lesem élete ütemét. lelket lélegző drága lény : útitárs a szerelem felé. Szilárd ész ,gyengéd akarat , szívos erő halk báj alatt. Valodi asszony ő, jó s igaz intés ,parancs ,derű ,vigasz . Asszony ,és még valami fényt érzek ami angyali...
Reményik Sándor Porszem a Szaharából
A Szaharában jártam egyszer, régen, A napperzselte sivatagfövényen.
A pusztának a Számum nekivágott, Megálltak remegve a karavánok.
A homokot a szél seperte zúgva, Meglapult ember, állat összebúva
Én kitártam a kebelem a szélnek, A szélkavarta, roppant, üres térnek.
Akkor, nézve a nagy kietlenséget, - Egy vándorporszem a szívembe tévedt.
Ő megpihent, a szívem védi, ója - De lettem én a földnek bujdosója.
Örökkön-szomjas, elátkozott lélek, Akit a Számum hagyatéka éget:
Egy porszem csak, de szívemhez tapadt És benne van az egész sivatag.
.. szád szögletében fény villan lángra kap szemedben egy szikra mosolyod szelíden ölelkezik, Te lépsz - Én lépek indulunk egymás felé,
már nem a távol ölel összefonódunk nincsenek határok..
megáll az idő és vár csak a képzelet köti gúzsba, már mindig ölellek már mindig szeretlek lélegzetemmé lettél, mosolyod oldódik a reggeli fényben lobot vet arany sugara..
..... és sodródom hozzád csak,- szeretésem adhatom, még azt sem kérem,- fogadd el mert érinti azt,- ki úgy akarja hisz már kútba fúlt a magány, az élet halkan veled örömet zokog...
Úgy pihentessen, mint első álom születés után! Úgy megsegítsen, mint megnyugvásom halál határán! Fel úgy karoljon, mikor elbukom, arcom simítsa! Sírni ne hagyjon, könnyem ne hulljon, nagyon ha fájna! Át úgy öleljen, el úgy eresszen, természetesen, mintha nem várna, mintha nem látna soha, sohasem.
Lénárd József A fény kettéhasadt Csak a képzeletemben látlak, Becsukom a szemem, várok. Várlak, hogy megjelenj. S látom, ahogy jössz, kezedben túlérett barack. Eszed, s újra beléharapsz. Leve ujjaid közt szétfolyik. Merészen rácsöpög blúzodra. „Talán mégis jobb lett volna felsőmet levenni” mondtad, s kacagtál egy nagyot, olyat, hogy a fény, ahogy jött, kettéhasadt. Világosodott és én kértem, könyörögtem álmom mesterének: még ne, ne vigyen a valóságba. S jöttél felém, de már hiába. Eltűnt az álomképed. S egy halovány hajnali fénysugár arcomon játszott, mint egy kis bogár.
Zene
A Zene magasabb rendű megnyilatkozás, mint minden bölcsesség és filozófia.
Beethoven /
http://video.xfree.hu/?n=angyalszemek|f01679bd52a1d8fe6607c5de2c8b8a70
valahol nyílnak a rózsák valahol mély a sötét valahol dal kel a szélből valahol álmodik az éj
valahol a kertek virágot nevelnek valahol az emlékek is életre kelnek valahol az elmúlás nem fáj talán valahol a suttogás is ér annyit mintha kiáltanál
valahol hervadt szirmok hullanak valahol meghalnak az illatok valahol változtatni szeretnék valahol mégis úgy hagyom
valahol föld színű már az alkonyat valahol másnak engedtem át az utamat valahol elfekszem és fel már nem kelek valahol őrzik még a lépteket
valahol zsákba gyűjtik a varázslatot valahol mérleggel osztják a bánatot valahol súlytalanná váltak a szavak valahol a holtak is csak alszanak
valahol egyetlen egyszer sem jártam valahol élni kívántam valahol elhagytam féltett titkaim valahol senki nem segít
valahol szólnak a nóták valahol éppen kiátkoznak valahol nem vagyok ott valahol értem imádkoznak
Van egy szó
Van egy szó, van egy hang, nem hallom rég. Akárhogy keresem, megfakult kép. Csak egy perc, csak egy szín, fáradt álom, Van egy szó, van egy hang, nem találom.
Hallgattam millió ember szavát Vallattam esténként a város zaját Faggattam szűk utcák kopott kövét Nem felelt, sem a nap, sem a sötét.
Van egy szó, van egy hang, nem hallom rég. Akárhogy keresem, már csak egy kép. Van egy szó, van egy hang, nem hallom már. Van egy szó, van itt még, elmondhatnád.
"A fájdalom nem azért van, hogy szomorúvá tegyen, ne feledd. Ez az a pont, ahol az emberek mindig eltévednek... A fájdalom csak azért van, hogy éberebbé tegyen - mert az emberek csak akkor válnak éberré, amikor a nyílhegy mélyen a szívükbe hasít, és megsebzi őket. Egyébként nem ébrednek fel. Amikor az élet könnyű, kényelmes és zökkenőmentes, akkor kit érdekel? Akkor ki törődik az éberséggel? Amikor a barátod meghal, az egy lehetőség. Amikor a szerelmed elhagy... azok a sötét éjszakák, amikor olyan magányos vagy... annyira szeretted őt, mindenedet kockára tetted érte, és most hirtelen nincs többé veled. Magányosságod sírásában... ott a lehetőség; ha jól használod, tudatossá tesz. A nyíl hegye fájdalmasan éget - használd fel. A fájdalom nem azért van, hogy nyomorulttá tegyen, hanem azért, hogy tudatosabbá válj! És ha tudatossá váltál, minden szenvedés eltűnik."
A villám sem él sokáig fényében magányosan, csupán addig, míg elérhet felhőtől az első fáig, mellyel egyesülni vágyik. A vers maga is olyan. Fényében magányosan addig él, ameddig élhet, felhőtől elér a fáig, indul tőlem, s meglel téged.
Eszembe jut, amit felejtett, Fölemelem, amit leejtett, Megőrzöm, amit eltapos, Vigasztalom, ha bánatos, Nem búsítom, mikor nevet, Azt említem, akit szeret, A kiskabátját rásegítem, Nem szenvedéllyel, de szelíden, hozzá csak ujjheggyel sem érek, Szerelmet tőle sohse kérek, És nem is vallok sohasem - Ó milyen forrón szeretem!
(Köszönöm !)
A nevükre aranyos napfény Ragyogja be mindig a lelkem. Sokszor-szokszor gondolok rájuk, S mindig mosolyos dallal telten. És mindig újak énnekem. Sokszor, mikor ködös az alkony, Sokszor, mikor könnyes az este: Suhogva bont szárnyat a lelkem És suhanón száll messze-messze. Olyankor hozzájuk megyek. Hangtalan-halkan odalépek. Olyankor elnémul az ajkuk, És félig-sejtett sejtelemképp Reszket a lámpa fénye rajtuk. És nem tudják, (nem tudja)hogy ott vagyok. Olyankor megrebben a lelkük, Mint halk szellőn fodra a tónak. Valahogy a lelkemet érzik, S nem is tudják, hogy rám gondolnak, Csak összeragyog a szemük. Nem is tudják, hogy láttam őket, Nem is tudják, hogy köztük jártam, Hogy megfürdöttem a lelkükben: Gyümölcsillatú napsugárban. S hogy csupa illat a szobám.
Szép estét kívánok indenkinek ! 
Szép estét kívánok mindenkinek ! 
Tolkien
Szia Kedves Kzella ! Köszönöm a virágot ! Nagyon kedvedves vagy! Gyere máskor is ! Köszönöm kedvességed ! 
Omega : Adamis Anna
Ezt azért rakom fel mert szeretm Osho-t
Sík Sándor