Rányílik az előtér ajtaja a kandallóra. aki belép, megtöri a kandalló varázsát (fényét, melegét, látványát, élvezetét, használatát, ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi...:), miköben a jó kis meleg kiszalad a szobából az ajtón keresztűl, ugyanis éppen a huzat kellős közepébe helyezeted a kandallót. Nem tudsz melléülni majd fázós estéken, mert a wc ajtó onnan nyílik, a postás oda lát, a kutya odaugat, a madarak oda csivitelnek, a hangyák odamásznak, a giliszták ott sütkéreznek, meg ilyenek.
A hatalmas légtér jó, de ahogy látom 275cm-es belmagassággal számoltál. Ezt szvsz nyomasd fel 300-ra, mert nagyon nyomasztó lehet, különösen, ha a kék színt komolyan gondoltad.
Egyébként mindez nem számít, mert először a telek, aztán a szórakozás...minden jót, remélem mind hamarabb lesz olyan házad (ez vagy másik), amiben jól érzitek magatokat beköltözéskor és rá 15 évre egyaránt.:-))
Nem a WC ajtajára gondoltam, hanem a beugróból ugye jobbra nyílik a fürdő, előre a WC és a beugró bal oldalára tenném át a szoba3 ajtaját. Így a nappaliban nincs sok ajtó egymás mellett, hanem a boltívvel 3 helyiség megközelítését is megoldod.
nem bírom ki, hogy ne szóljak bele :)
Nem bántás, csak egy vélemény. Ez egy átjáróház egy használhatatlan konyhával, szerintem a járdát is az utcáról át lehetne vezetni az épületen....
Szép dolog a családi élet, amiröl írsz, de az ember nem azt müveli nap nagyobb részében, ez a ház meg csak arra lenne jó.
Gondoltál arra, hogy a gyerek(ek) majd mikor pubivá varázsolódnak, jól érzik-e magukat itt? Eladni sem fogod tudni, max bontásra...
Bár ki tudja? Talán két embernek, nyaralónak jó lesz.
Javaslatom, hogy építésszel együtt keres egy szép telket, s utána ráértek együtt kitalálni, hogy mi is kerüljön rá.
Én is játszadoztam alaprajzokkal, de az építésznek nem adtam oda, csak egy jó hosszú listát, hogy nagyjából mit szeretnék, s mi az, ami zavar egy épületen. Egy remek házat tervezett nekem, csak neki kéne állni már megépíteni :)
Ezzel a WC-egylégtér dologgal én is rengeteget szívtam hallgató koromban, de pár éve úgy módosult a szabályozás, hogy lakóépületre ez már nem vonatkozik, csak középület, iroda, üzlet stb. esetére.
Szóval, lehet beugró, mert az tényleg jó dolog, én is szinte minden esetben csinálok ilyet.
Jaj de idióta vagyok! Judit a kedves tervezett társlakóm azt mondja félreértettelek, és tényleg!
Az a kis beugróból való ajtónyitás, állati ötlet.:-) Csak sajnos az a beugró a szar előírások miatt van, azaz nem nyílhat WC közvetlen csak egy előtérből. Valszeg, ha onnan nyílik a szoba, nem felel meg az előíréásoknak, de ha tévedek, javítsatok ki, és az ajtó már is átugrik!:-)
-A Wc ajtajának átalakítása szerintem nem jó gondolat. Így a szobából elvennék egy jókora részt, ráadásul érdekes lenne, amikor fürdök, és a nagyfiam szobáján jár keresztül a család brunyálni.:-( A fürdőben van egy klotyó, de a hosszas mártózásaimra gondolván terveztem a lakásba mégegyet.
-A konyha megnyitása nagyon jó ötlet, már gondolkodtam rajta, de mivel nem kell szaladgálnia az asszonyságnak, nincs sok értelme. esetleg fel lehetne cserélni a bejáratokat. De mindkét oldalon felesleges bejáratot hagyni. A tálalópult részletes terve ezeken a képeken nem látszik, de úgy képzeltem, hogy az egész beépített szekrény lesz. Az eleje(bejárat felöli) csak belülről lesz ellátva ajtókkal, míg a második fele, minkét oldalról nyitható ajtókkal, kétoldalas fiókokkal lenne ellátva. Mosogatás után, egyik oldalról berakja a tiszta ezközöket, és megkerülvén a tálalás az ebédlőből elvégezhető.
A bejárat felcserélésén gondolkodom.
-Sajnos a szélességbeli nagyobbítás elég nagy problémákat vetne fel. Így is nagyon nehézkes lesz egy 25m utcafrontal rendelkező telket vásárolni.:-(
Lassan elkészül a kamra megoldása, ami úgy nézne ki, hogy a garázs tetőszerkezete hátrafelé meg lenne hosszabbítva, így növelve a garázs méretét, és helyet tudnánk adni pár dolognak, mint pl.fűnyíró, bringák, stb...
de még ez is édes kevés. felmerült a WC gardrobosítása, de akkor hová tesszük a kettes klotyót?:-(
Ha a WC előtt van az a kis beugró én a szoba3 ajtaját onnan nyitnám. A konyhát viszont a másik oldalon is megnyitnám, mert az asszonypajtás a végén begurul a sok kerülő miatt.
Háztartási helyiségre mindenképpen szükséged lesz majd, de ezt csak az épület széleségét növelve tudod megtenni. Vagy egy részét alápincézed...
Ezen a képen jól látszik a tv elhelyezése, és a kandallóé is. Hát valóban ott az a fránya ajtó, de elvileg a kémény ott van. A kéémény pedig nagyon nagyon jó helyen van a fürdőszoba mellett, mivel akkor a kandalló azt is jól befűti. Másik, hogy a kombi cirkó is a kéményen van, annak pedig a szélfogó túl oldalán kell lennie kazánhz jelszó alatt. Az sem mindegy, hogy innen mennyire kell messzre vezetni a vizet. Igekeztem egy helyre telepíteni a vizesblokkokat, a kéményt, és így a kanadallót, és a cirkót.
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
Ezer bocsi! Én meg várom....:-(
Szóval azért szerintetek tényleg elcseszem az életem, ha ezt megépítem?
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
Jó meglátás! Lassan minden hibát észrevesztek!:-)
Sajnos igaz! Baromi nehéz ennek telket venni. Minimum 25*25 méteres telekre volna szükség, és akkor még...:-(
De valamit valamiért, itt vannak erre alkalmas helyek, és progi a saroktelek meglátásod is, csak én nem pont így gondoltam.
Felénk a saroktelkek is hosszúak. Vidék, mindenkinek kert, stb... De ez ma már nem dívik, inkább mindenkinek kellene a pénz a kertből, tehát ha egy saroktelek adott, és főútvonalaon, vagy aszfaltos úton van, akkor a mellékutcában van egy hosszú utcafront, ami kert!
Beszéltem a műszakissal, ez optimális!!! Persze van vagy 8-10 ami nekem megfelelne, de pénz nélkül meg sem próbálok rájuk alkudozni.
Nagyon remélem ez befog jönni, és ha kicsit piaci ár felett, de tudok venni egy szép kis telket a házikómnak.
Már egy sráccal dumáltam róla, de csak rászta a fejét mondván "Kapnék érte 3 millát? És a gyereknek mit adok?" Na én adnék érte ötöt.... talán rá tudom beszélni, és ha meghallja az % millát, rögvest ellágyul a szive.
Kiváló lenne a telek szenben egy ex temető, ma már csak zöldövezet, beépítési tilalommal. Szomszéádságban lapos házak, a község központja, sulitól, ovitól egy utcára, és azfaltos úttól 20 méterre. Tehát még a macskámat sem ütik el, ha szerencséje van!:-)
Megnéztem a házadat és mikor azt mondtad hogy nincs telked, rögtön az jutott eszembe, hogy szépen körbeablakoztad a házat és így igazából már most bekorlátoltad, hogy hol lehet felépíteni. Nálunk most folyik az engedélyeztetés, és pont egy ilyen problémába futottunk bele: a lépcsőházunk kicsit sötét lett és nem igazán tudtunk megfelelő méretű ablakot nyitni, mivel oldalhatáros beépítés van az utcában. Szóval ez a terv csak akkor lesz jó, ha sikerül vásárolnod egy saroktelket, vagy találsz egy olyan önkormányzatot, ahol engedik a szabadon álló beépítést. Az előkert lesz a másik dolog, mert azt is szeretik nagyon behatárolni, márpedik neked a terasz az első fronton van. Vagy tévedek?
Jelenleg egy eladó, illetve kettő eladó ingatlanom is van! Amennyiben elkel az első, máris megyek alkudni a telkekre, de ehhez már jó, ha egy elképzelésem van. Ha van egy nagyjából kidolgozott tervem, tudom például, hogy egy 17m utcafrontú telket nem vehetek meg, stb...
Azt hiszem, okosabb, ha a házadról nem írok most semmit, mert telek híján az egésznek nincs sok értelme.
A saját érdekedben azt javaslom, hogy akkor előbb a telket válaszd ki, és csak azután kezdj el tervezni. Azt is először 'gombóc' rajzokkal, funkcióvázlatokkal, és a telek adottságaihoz alkalmazkodva (lejtés, tájolás, növényzet, szomszédok, forgalom, széljárás, stb.). A másik, hogy a rajzolgatásnál sokkal fontosabb lenne az igényeidet jól megfogalmazni, és aztán szakemberre bízni a dolgot.
Ezt az engedélyeztetés miatt úgyis meg kell tenned, de ne kényszernek fogd fel, hanem lehetőségnek, hogy megfelelő szakmai kontrollal találhassátok ki az otthonotokat. Meg fogsz lepődni, mennyire más szemmel nézi az építész a dolgokat, mennyire más problémák vetődnek fel. Az otthoni rajzolgatást csak akkor folytasd, ha hobibként jólesik, mert az igazi tervezést nem igazán segíti így, ebben a formában.
monolit árakat nem ismerem, csak szeretném ismerni (helyszínen épített, netán leier/balaton? mesterfödém vagy wienrb... profipanel), eddig csak a kerámiaburkolatú feszített vasbeton-gerenda+béléstest összeállítást számoltam ki nagyjából (ha véglegessé válnak a tervek, akkor pontosan is).
Végülis azt hittem kapásból ezzel fogtok lerohanni, mert egy szakembernek ugye ez a leginkább szembetűnő hiányosság. Nincsenek teherhordó falak....
Na vagy lesznek, és nem monolit, vagy az, de akkor is vastagabb falak kellenek, vagy fa födém.
ez utóbbi állítólag recsegni fog, ha mozog az épület...
Na itt kérném a szakértőket! Mi legyen?
Mi az optimális megoldás? alakítani kell a rajzon, de mi lenne a célszerű? Monolit ha jól tudom kurva drága! Jól tudom?