Agyvérzést kaptam tőle, főleg ha nem lehet eléggé rendszerezni. Ráadásul még közben kellett felújítani az újat, mert rövid idő alatt kellett lebonyolítani.
idén még nem voltam de feb. végén megyek snowboardozni. eddig 3* voltam. kétségtelen, hogy az első két alkalommal inkább csak 'dúrtam le' a havat. de tavaly már kevésbé. idén meg.... (nem kell a szegény kezdő boardosokat lenézni meg bántani. meg akarják tanulni a sportot és sajna ez úgy kezdődik hogy letolják a hegyről a havat.)
Nyilván a rokonszenvesebb kérdésre megy a válasz, a másikat meg hagyják az emberek elenyészni. Ha azonban érdekes volt mindkét kérdés, akkor a válaszoló mindkettőre mondhat valamit.
Szóval én szívesen síelek, de nem nagyon szeretem a bordosokat. Mert a legtöbbjük nem nagyon ért hozzá, és hogy ne gyorsuljon be nagyon, inkább merőlegesen áll a pálya hosszához képest, és úgy ereszkedik lefelé, hogy ezen közben gyalulja lefelé a havat a pálya közepén. Ha menetirányba fordulna, és csak a deszka élével meg a talpával siklana lefelé, nem fikáznám őket, de így, hogy rongálják a hó állagát - hát nem valami rokonszenvesek.
Tudom, hogy nincs is szükségük igazi "vasalt" pályára, ugyanúgy mehetnének a hegyoldalban is akár. Mármint ha megbízhatóan tudnának bordozni.
Az egész műfajba beleérzek egyféle kivagyiság fitogtatását, az új divattal való hencegést, amiben benneértem azt is, hogy a szlalom léccel síelőket elavult, kiöregedett műfajnak nézik.
Én már nem fogok átnyergelni a deszkára, másféle mozgáskultúrát feltételezne rólam, mint amivel rendelkezem.
Szóval csak ez az egyetlen kifogásom van, hogy letúrják a havat a pályáról.
De hogyha te olyan lelkes művelője vagy, akkor annyit azért kinézek belőled, hogy élezve jössz le a hegyről, nem pedig keresztben állva, fékezgetve, óvatoskodva.
Idén már voltál valamerre élvezkedni ?
Merre jártál ?
Lehet bérelni 1 hétre max 10-12 ezer Ft-ért, bár az is igaz hogy a legolcsóbb sí bérlés az ennek a fele... De ha venni akarsz jobb snowboard cuccot, az fél milla...
Én is várom a havat, snowboard rulez!
Kár hogy a nők nem mernek maximum sielni, csak kevés nő van olyan dögös aki ki meri próbálni a havon deszkázást... :)
Hagyományos erdei fenyőm volt. Finom illata volt, amig el nem száradt. A kertben is van két fenyőm, magasabbak, mint a ház, de cserepes kicsike fenyőt nem akartam, mert akkor a karácsony múltával azt is ki kellett volna ültetnem, de nem akarok további fákat a kertbe.
Otthon esténként meg hétvégén szinte csak az megy.
Bartók (keveset), meg Radio Klassik (német, könnyen emészthető, ajánlom mindenkinek, kábelen terjed erre mifelénk)
Autózás esetére is lehet találni megfelelőt, hangulat, időjárás és úticél függvénye.
Vörös rózsát küldeni egy nőnek, az PONTOSAN mit jelent?
(van ötletem, de hátha valaki mást ismer)
egyszer egy kiránduláson két másik cimborámmal ültünk a tábortűz mellett és beszálltunk az éneklésbe. a dal végén megkértek minket, hogy csak akkor énekeljünk, ha ez nekünk nagyon jó, de akkor is ha lehet, úgy, hogy szétülünk, mert így nagyon félrevisszük az egészet :-)))
Amúgy szeretek :-) Főleg a fürdőben és Asian Dub Fundation-t :-)
imádok énekelni, de sajnos nem tudok....ez azért is kellemetlen, mert a kedvenc dalaimhoz nagyon jó képességek kellenének ("My mind is clearer now, at last I can see, where we all soon will be...")
Reggel csak a hirek miatt, ugyhogy Kossuth
vezetés közben gyakran jobb a magnó, nem szól mindenféle gagyi szemét, bár el lehet csipni idönként jó, autózós nótákat is
fürcsi közben csak kazetta jöhet szóba, az is jó alaposan megválogatva
Amugy este a legjobb, akkor kevesebb a pofázás meg a reklám, meg szerintem jobbak a zenei szerkesztők. Legalábbis jobban válogatnak, nem csak a nyálat kell letakaritani a Hi-Fi-röl.
Egy-egy hirtelen érkezett jó hir fel tud dobni? (olyan jót kaptam, hogy meg kell kérdeznem másoktól is) tegye fel a kezét, akit igen:-DDDDDDDDDDDDD
ez a zenétől és a hangerőtől függ. Egyszer bentmaradt kedvenc metallica számom, a One, ami kifejezetten rossz hatással volt, de sok más zene egyáltalán nem zavar alacsony, de még hallható hangerőn.
Most, hogy mondtad, gyorsan fölugrottam, és bekapcsoltam a rádiót. Úgy hallom Chair énekel - vagy valami férfi ez? A Danubius rádió szól.
Szeretem a töltött paprikát - úgy, ahogy az anyám készíti. Van egy-két trükkje a konyhában. Például a buktája is nagyon fini.
töltött paprikát. finom volt. nagyinál.
a képek otthon vannak, van vagy 2 kiló újságom, abban csak akad majd 1-2 ezer kerékpáros esés, fejen átbukva :-)