VAnnak olyan kapcsolatok, amelyek sosem érnek véget.Egy közös gyerek csak erősítheti ezt.
Két ember úgy is szeretheti egymást, hogy bizonyosan tudják:egyetlen perc továbbélés kvázi öngyilkosság mindkettejük számára.Gyerek nélkül sikerülhet elszigetelődni a másiktól, s lassan az érzelmek is felveszik eme öntőforma alakját.Gyerekkel erre nincs lehetőség.
Az a megoldás, hogy innentől fogva ne keressenek másik partnert? Nem.Kevésbé fogják szeretni az újat?Nem.Kevésbé fogják szeretni a régit? Inkább csak másképp.Fognak találkozni? Igen.Számítanak a másikra? Igen.Lesz ennek vége egyáltalán? Igen, ha mindketten egyformán azt érzik és gondolják, hogy megbékéltek, társra találtak, s örülnek annak, hogy a gyermekük másik szülője éppen az, aki, ahelyett, hogy folyamatosan szentségelnének emiatt.
Egy elválás a látható kapcsokat láthatatlanná teszi, de azok attól még ott lehetnek.Egy kívülálló hadonászhat, hátha elszakítja látatlanban is valamelyiket, de sok értelme nincsen.Értelmes határok közé lehet szorítani a kommunikációt akkor, ha ezeket a szabályokat a másik is tudja értelmezni.
Az vállaljon ilyen kapccsolatot, aki el tudja viselni, hogy nem ő a kizárólagos nő/férfi a másik életében.
Az vállaljon ilyen kapcsolatot, aki kellő önbizalommal rendelkezik ahhoz, hogy megbízzék a másikban, s ne mérgezze meg a viszonyt a féltékenység.
Nem szégyen az, ha valakinek ez nem megy.Az már igen, ha a saját képességeiről vagy képtelenségeiről nem hajlandó tudomást venni.
Ráadásul nem minden az, aminek látszik.Pro és kontra.Egy bensőséges hang még nem azonos a szerelemmel.Lehet, hogy pusztán bensőséges hang.
Lehet kósza jelentéseket hozzárendelni a jelekhez, de semmi sem garantálja mögöttük a
valóságot.
Még egyszer: csak az jöjjön, aki bírja.
Exekkel kalkulálva is lehet harmonikus viszonyt kialakítani.Csak akarni kell...:)S ez nem azt jelenti, hogy eldördült a startpisztoly, és most tessék indulni a pasiért folytatott versenyben.
Amikor új viszonyt alakít ki egy nő, bölcsen teszi, ha mérlegeli, mi volt az, ami a pasija előző kapcsolatában fontos volt.Ha tudja, s nem kell érte megfeszülnie, ezeket a dolgokat fel lehet vállalni.Nem majmolás lesz ez, hanem annak az észrevétele, hogy mik a partner igényei.Ha az ex főzőbajnok volt, nem kell a sarki röltexben azonnal kötényt venni.De meg lehet néha lepni egy tál étellel.Mert az jó neki.S ha igazán szeret, nem fog turkálni a kajában, hogy ezt az ex jobban csinálta.Ha igen, rá köll borítani a fejére.
Van egy muzeális sláger:Szeretni kell, ennyi az egész...Ha süket fülekre talál a szeretet, arról egy db ex sem tehet.A fül viselőjénél kell keresni a problémát.Néha jól esik a harmadikra hátékázni a bajokat.Vigye más is néha a keresztet.De ebből rendszert csinálni hamis dolog.
A megoldás a topicinditó esetben a partner.Lehet, hogy nem egészen őszinte.De szándékában áll új életet berendezni.A szándékot tisztelni kell, s segíteni a megvalósításban.Vigye a gyereket az óvodába.Na és? Ettől még nem fog kihűlt kézzel simogatni.
Ebben a nagy partnerkeresési olimpiában jó lenne némi szünetet tartani, s meglátni a lelátón az embereket magukat.Nem?
Én nem igazán értek egyet az előttem szólókkal. Olyan pasi akivel nincs probléma nincs. Vannak exbarátnők, vannak haverok, munkatársak, anyukák stb. Ha valaki mindig kedves, fitt, lesi minden gondolatod és teljesíti is, simulékony modorban, azzal baj van. Ilyen nincs. Az csaló. A problémák, és a közösen megoldott problémák csak erősítik a kapcsolatot. Nem régóta vagytok együtt. Döntsd el kell-e neked a pasas. Ha igen viselkedj úgy, ha nem, akkor most hagyd abba. Ha nem tudsz dönteni akkor várj néhány hetet, de többet ne. Ebben az esetben kár a fáradtságért.
Kockázat nélkül nincs győzelem, fájdalom nélkül nincs szerelem. Ilyen az élet.
Hú de okosakat birok mondani... :-)))
Koszonom a tanacsot..ez jo otlet, en is gondoltam mar ra, csak nem olyan egyszeru a dolog. Meselek meg a dolog masik reszerol: szoval megismerkedtunk, en a masodik talalkozas utan eldontottem magamban, hogy reszemrol rendben van a dolog. Eltelt 1 het, 2 het..nem tortenik semmi. Baratkozunk.Aztan olyan 3 het utan nagy nehezen kinyilvanitotta, hogy mint no is erdeklem. De ez mar addigra gaz volt nekem. Szeretem ha a dolgok egeszseges modon zajlanak..tehat ha valakinek tetszem, akkor szerintem nem kell 3 het, hogy eljussunk fizikai dolgokhoz is...ez alatt most nem pont a szexre gondolok. Mikor eloszor lehetett volna alkalom szeretkezesre, en nem ereztem ugy, hogy alkalmas allapotban vagyok, a kovetkezo alkalmakkor pedig mar fennaltak azok a kerdesek amik miatt inditottam a topicot, es reflexbol jott belolem, hogy nem akarom csinalni a dolgokat. Es mar en erzem hulyenek magam, mert vegul is egeszseges no vagyok, akinek vannak vagyai. Jelenleg eppen piros betus napok vannak, szoval most meg elfogadja ezt. De elohozott bennem nehany gatlast. Es ez nagyon nem jo. Az a baj, hogy meg nem dolt el, hogy milyen jellegu is a kapcsolatunk. En benne lennek egy laza dologban, es akkor tok jo lenne minden. Viszont o multkor azzal jott, hogy nagyon remeli, hogy a mi kapcsolatunk nem csak a szexrol szol, hanem erzelmekrol is. Lehet, hogy ezt csak azert mondta, mert gondolta mashogy nem allok majd kotelnek??
Jo lenne ugy hozzaallni, ahogy leirtad, de neha azt erzem, hogy tobb van ebben a kapcsolatban, neha viszont azt, hogy semmi es be kellene inkabb fejezni.
A masik: ma reggel telefonal az ex, hogy a gyereket el kell vinni oviba. Felalomba hallottam a beszelgetest, volt vagy 3 mondat. Azt a meghitt hangot...szoval ez rosszul esett. Ha csak negyed olyan kedves lenne velem mint vele akkor a telefonban. Nagyon az volt az erzesem, hogy meg szereti.Es gondolkoztam is rajta, hogy most reggel megmondom neki, hogy hagyjuk a francba. De tegnap viszont azt dontottem el, hogy kibirok ket hetet, nem szolok egy szot se arrol hogy nem stimmelnek a dolok, es meglatom mi lesz...
Nem tudom mit csinaljak???
Hát akkor nincsenek jó híreim... Sajnos azt érzem, hogy ebből itt sok jó nem sülhet ki számodra. Ha nem nyaggatod, és nem feszülsz folyton azon, hogy megint nem stimmel Vele valami, akkor akár lehetnek jó perceitek is, de hosszú távon (1 év és tovább) nem hinném, hogy együtt maradtok BÉKÉBEN ÉS BOLDOGAN. Bár azt hiszem ez a kulccszó, egy kapcsolatban, különben minek is lennél benne?
Tanács: élvezz ki minden percet Vele, amíg lehet. Ne gondolj a rosszra, de ne is várj Tőle semmit. Akkor még jól is járhatsz, mind érzelmileg, mind máshogy... :)
Nem voltak hazasok, a gyerek nem is tudom miert az anyjanal van...a csaj a szuleivel lakik, igy gondolom a nagyszulok vigyaznak a gyerekre (3 eves), a srac kb. 8-6-ig, de neha kesobbig dolgozik, szoval nem hiszem hogy tudna vele foglalkozni igy.
Hogy pasistol gyerekestol????? Nem. 21 eves vagyok!! Kizart dolog..max ha nagyon nagyon szerelmes lennek belé...de ez egyenlore nem all fenn.
Csak úgy eszembejutott, mert nem láttam rá utalást, de a gyerek az miért az asszonynál van? Elváltak, és van bírósági végzés, vagy így a célszerűbb/egyszerűbb? Arra gondoltál, hogy pasistul, gyerekestül éldd tovább az életed? :) Na jó, tudom, hogy ez elég merész huszárvágásnak tűnik, csak rákérdeztem, mert érdekelne...
Az a helyzet, hogy most jelenleg ez nekem is jo, hogy van kihez odabujni neha, meg az ehhez hasonlo dolgok amik hianyoztak a "fel ev" alatt...
Kerdes, hogy ezert mennyit viselek el...
"Már úgy általánosságban lerí Rólad, hogy az a fél éves időszak amit pasi nélkül töltöttél el, megérlelt Benned annyi gondolatot, vágyat, miegymást egy új, szabados, vidám, nemstresszelős kapcsolatra." - panaszláda, ezt nem is ertem, hogy talaltad ki ennyibol??? :-))
Meg varok, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Meg kellene mondanom neki, hogy tisztazza az ugyeit az exxel, allapodjanak meg vmiben es kesz. Csak az is gaz, hogy minden nap errol van szo..nem akarom folyton ezzel nyaggatni, mert van eleg sok problemaja (munka, szulok, gyerek). Nekem viszont addig nem lesz jo, amig nem lesznek szabalyok, es hallgatnom kell az esti telefonokat meg ehhez hasonlok...szoval lepni kell.
ami így hirtelenjében eszembejut: írta vki, hogy "tisztalap", meg "lezárt előző ügy és ehhez ne legyen az újnak köze"... ez oké, csak ha gyerekük van, ott ez nem működik, mindenképpen beszélőviszonyban lesznek, ha hisztis az exnő, akkor hisztis viszonyban, de ezt el lehet fogadni, ha egy olyan emberrel hoz össze a sors, akinek már ilyen szintű előélete van. az egyéb dolgokat viszont semmiképp se tolerálnám, vagyis ha zavarnak az ex holmijai, meg a kétes telefonok, azügyben szólni kéne, és egyáltalán nem ciki a helyzetedben ilyesmit felhánytorgatni, mert ha csak vacillálsz, tönkremész a sok kétség között! lehet, hogy tök egyszerű a válasz, lehet, hogy a sok hiszti után ő is nyugira vágyik, és még örül is, ha rákérdezel...de ha nem is így lenne, akkor a saját nyugalmad érdekében: tedd meg!!!
Amit én látok a hozzászólásaid alapján az egy vágy egy kicsit szabadabb kapcsolatra. Már úgy általánosságban lerí Rólad, hogy az a fél éves időszak amit pasi nélkül töltöttél el, megérlelt Benned annyi gondolatot, vágyat, miegymást egy új, szabados, vidám, nemstresszelős kapcsolatra. Nade ezt így keresni alapból felesleges is, mert ezt így nem fogod megtalálni...
A srácra akire így, vagy úgy ráakadtál pedig úgy látom nem igazán illik bele a fenti képbe, és ezért is vacilálsz rajta nagyon. Sok a talán, és sok a bizonytalanság - szigorúan matematikai alapon egyértelmű, hogy mit kell tégy. Kérdés az, hogy akarsz e kizárólag hideg fejjel gondolkodni, vagy hagyod egy picit a szíved is dobogni, és lefuttatni holmi "mi lenne ha" lekérdezéseket... Te döntesz, de míg az első esetben kevesebbet eshetsz pofára, addig a második lehetőséget választva a boldogság lehetősége is adott - más kérdés az esélyek aránya, amit mérlegelned kell mindenképpen, mielőtt döntesz.
Sziasztok!
Csak egy dolgot fűznék hozzá:
Állati nehéz és kényelmetlen dolog lehet a srác részéről, hogy még az ex-el "kell" foglalkoznia.
Hiszen az újabb kapcsolatban a másik félnek abszolút semmi köze hozzá, és nem jó azt átélni, hogy te azért vagy olyan, viselkedsz úgy mert az előző kedves így meg úgy...
Ha én új kapcsolatba vágok, akkor a magam részéről már tiszta lappal akarok indulni, nem akarom terhelni Őt más bajával, és aki megismer, abban fel se merüljön, hogy ő bele esett a mérleg pikszisébe, és hasonlítania kell magát, meg főleg nem elviselni a zsörtölődést...
Illúzióromboló dolog. Nem is szívesen kötöm más orrára az előéletemet jó ideig, remélem, hogy én vagyok fontos neki, és nem a máshoz kötődő viszonyomból ítél meg. Ugyanis minden ember más világ, máshogy viszonyulok hozzzájuk, bár az alapkiindulás az fix. Ezt amolyan egyénre szabott szeretetnek hívom.
Persze attól még lehet aranybánya a srác, ha most nem is a legkedvezőbb oldalát látod.
Sok sikert!
zephir
Ezt en is eppen igy gondoltam..de akarmennyire is atmeneti, nem leszek senkinel masodik. Egyebkent o egyaltalan nem atmeneti dolgot akar, legalabbis valamiert ezt mondja.
Szoval erre fenyt deritek minel elobb...
Tudom, hulyeseg az ha nem kerdezek, de valahogy ugy gondolom, hogy azzal is kiszolgaltotom magam, ha rajon, hogy ez a tema engem milyen szinten foglalkoztat...beteges vagyok azt hiszem :)
DeeWhy
Ez komoly hiba tőled, hogy nem kérdezel rá egyenesen. Habár úgyse válaszolna neked egyenesen !
Hogyha azt látja, hogy teneked ez a kialakult helyzet így is rendben van, mint most, akkor bolond lenne változtatni, hisz gondolja, hogy neked így is jó.
Én meg azt látom, hogy neked így nem éppen jó, mert hiszen agyalsz rajta, sőt elindítottad ezt a topikot. Pedig ha te belenyugodtál volna a kettőtök helyzetébe, megbékéltél volna a helyzettel, akkor nem itt hezitálnál a HUSZ-on, hogy mi legyen, hanem éreznéd magadtól is !!!
Az, hogy április óta nem vadásztál le más pasit csak őt, abból nem az következik, hogy nem adódhat a későbbiekben megfelelőbb.
Hogyha úgy-ahogy megvagy ebben a helyzetben, akkor még életben lehet tartani addigis, amíg nem akad egy igazibb, de azért tudd, hogy nem vagytok egymásnak a végleges. Se a srác nem úgy gondol rád, se te nem vagy annyira elszállva őtőle.
Egymás mellé sodort az élet, párhuzamos közlekedés van. Aztán nyitott szemmel jársz, és ha van valami kitérő út is előtted, akkor nem kell ragaszkodnod ehhez az átmeneti jelenlegihez.
Jajj..jokat irtok..koszi!
Az, hogy o manko e nekem...en aprilisban szakitottam az utolso baratommal, azota nem jatam senkivel. O nem fogott meg elsore, mint ferfi, de jol ereztem magam vele...belementem es kezdett jo lenni a dolog. De miutan osszejottunk elgondolkoztam, hogy nem jobb e megis a szabadsag..aztan mikor jottek ezek a problemak akkor vegkepp elgondolkoztam.
"Nagyon hosszantartó szakítás lesz az övék, mert a srác nem elég határozott hozzá, a nő viszont elég határozott hogy szorongassa őt jó sokáig." - ezt nagyon nagyon igaznak erzem....
Es tenyleg addig kell kilepnem innen, amig meg nem lesz nagyobb kotodes belole. Mert kulonben szenvedhetek....
Azert meg hagyok egy kis idot. Keveset beszelgetunk ilyen dolgokrol az is a baj. Nem nagyon nyilatkozik semmirol. Nekem ez is furcsa. En meg nem kerdezgetek, ha magatol nem...meg a vegen en ereznem hulyenek magam.
Nagyon nehéz helyzetben vagy. Talán nem menne vissza hozzá, de még messze nem zárta le magában ezt az ügyet, érzelmileg kötődik, ráadásul a gyerek miatt valódi közös ügyeik vannak. Ha a fiú 'lépett' ki a kapcsolatból, akkor valamivel több az esélyed, de ha a lány...
Az, hogy nem elég kedves az őt nyomasztó problémák megoldatlanságának tudható be.
Ahogy Te is írtad, most még kisebb sebbel távozhatsz, de azt valamennyire meg tudod ítélni, mekkora harcot ér meg neked ez a fiú. Az biztos, hogy Te az ő számára - ahogy Igus olyan találóan írta - mankó vagy, viszont Ő mankó-e a Te számodra? (Úgy tűnik, igen)
DeeWhy!
Nem kell úgy gondolni a pasikra, hogy amennyiben rosszul érzi magát egy bizonyos kapcsolatban, akkor máris bunkó. Vannak jóérzésű férfiak is (húúúj de cinikus voltam!) akik alapból jólelkűek mindenkihez.
Az ilyenek képetelenek "rosszak" lenni, de viszont őket rendre megtapossa az élet. Főleg a nők.
Most hogyha ez a bizonyos srác is ilyen lágylelkű, akkor teljesen belepasszol, hogy téged is segített akkor, amikor rossz paszban voltál, fölkarolt és támogat (ilyen a természete) - de azért ne értsd félre, és ne tervezz hosszútávra vele.
Ugyanakkor pont a természetéből fakadóan más emberek (nők) szívesen visszaélnek a vajszívűségével (mert hagyja). Mindigis hagyni fogja, csakhogy szenved tőle, meg ideges lesz a telefontól, de képtelen lesz gorombán helyretenni az ex nőt.
Nagyon hosszantartó szakítás lesz az övék, mert a srác nem elég határozott hozzá, a nő viszont elég határozott hogy szorongassa őt jó sokáig.
Hm...igazan megfontolandó, mert elég egyöntetűek a vélemények.
Az szokott történni, hogy a nő felhívja, hogy "hívj vissza, mert beszélni akarok veled". Ilyenkor általában valami hiszti jön. A pasim felidegesíti magát, ez fizikai tünetekkel is jár..nekem is gyanús, hogyha vki már nem szeret valakit akkor miért történik ez?? Mondtam is neki, hogy ő még benne van ebbe a dologba, de azt mondta nem, hanem csak arról van szó, hogy valamit meg kell beszélniük. Ez - ahogy elmondta - kapcsolatos azzal, hogy mennyit legyen a kislánnyal, mert neha hetekig nem engedi hogy lássa, néha meg azt akarja, hogy nála legyen, ha éppen neki dolgai vannak..es ezt akarja megszűntetni. Viszont tegnap beszelgettek vagy 20 percet telefonon, en is ott voltam, csak a masik szobaban, es atszurodtek hangok. Es folyamatosan valami olyasmirol volt szo, hogy a pasim vmi eldontendo kerdesre akart valaszt kapni, nekem ebbol az jott ki, hogy a csaj dontse mar el, hogy akar e meg valamit, vagy nem. Mert neha hulyiteni is szokta...gondolom kis noi praktikak...
Azert vannak jo pontjai is a sracnak...nem eppen a legjobb oldalamrol ismert meg, es erdekes, de megis velem akar maradni. (Lehet, hogy mert epp keznel vagyok...?)Olyan rossz (mondhatnam undorito) allapotban latott, ahogy meg senki talan, es apolgatott nagyon aranyosan.
Es az hogy kozombos...en azt gondoltam, hogy ez a zarkozottsagaval van osszefuggesben. Lehet, hogy tevedek. Nem is kozombos, csak neha nem eleg kedves. De rosszindulatu vagy bunko meg soha nem volt velem, es nem is bantott meg semmivel.
De az viszont nagyon igaz, hogy ahol mar az elejen ennyi gond van..tobb is mint amit leirtam..de az mas teszta, es az en hibam volt.
Ühüm, nekem is az a véleményem, hogy nem ez az a srác, aki hosszútávon a társad lesz. B-(((((
Neked az a szereped ebben a kapcsolatban, hogy segíts neki leválni az előző nőről. Te vagy a mankó. Bocs, biztos nem esik jól, hogy ilyet mondok, csak azért említem, mert látom, hogy érzelmileg nem igazán van veled, hanem csak átmeneti helyzet vagy.
Bizony jól látod, hogy visszatáncolna ő az előző ügyhöz (ott a gyereke is, meg aztán 5 évig együtt, az mégiscsak valami).
Hanem úgy látom én, hogy abban a kapcsolatban a sem vele, sem nélküle helyzet alakult ki. Vonzódik is vissza kicsikét, meg menekülne is onnét, mert nem állhatja a hisztit.
De a hozzád való kapcsolata meg nem eléggé erős ahhoz, hogy igazából elszakadjon onnét, és csakis te legyél neki.
Azt döntsd el, hogy fontos-e neked annyira ez a pasi, hogy segítsél neki leszakadni az előző barátnőjéről. Ha sikerrel jár a végleges szakítás, akkor esetleg ő megmarad neked.
A következő dologról érdekelnének a vélemények. Kb. egy hete összejöttem egy sráccal. Összvisz 1 hónapja ismerjük egymást. Nagyjából elég jól ellenénk (ha nem is az a nagy szerelem..bár még minden lehet..)de: van egy exbarátnője akivel 5 évet volt együtt, és van egy kislányuk. Na most ez a csajszi napi szinten hivogatja, idegesíti, próbálja ugráltatni is (de szerencsére ezt a srác nem igazán hagyja). Nagyon hisztis nőszemély, féltékeny mindenkire, még a haverjaitól is el akarja választani, képes nyilvánosan jeleneteket rendezni, bár ebben még nem volt részem. És ehhez még az is társul, hogy van egy olyan érzésem, hogyha a nő akarná akkor kibékülnének. Bár ezt a srác tagadj, mert már beszéltünk róla. De azt sem tudom, hogy velem hányadán áll. Néha ugyérzem szeret, olyan majdnem szerelem szintjen ,de neha annyira közömbös, és fura, hogy nem tudok kiigazodni rajta. Ezeket a hisztiket még talán el is tudnám viselni (bar szerintem soha nem fogja abbahagyni)...de nem tudom, hogy hosszú távon ez megéri e. Nem vagyok benne biztos, hogy menni fog nekem, hogy ne bosszankodjak ezen. Es allitolag okt. ota nincsenek egyutt, de a lakasa tele van noi cuccokkal. Legalabbis a furdoszoba. En meg azon filozok, hogy dehogy kell nekem ez az idegeskedes..es lehet, hogy meg most kene abbahagyni, mert kezdem megszeretni.....