Régen jártam erre. El se hiszem, hogy ilyen régen indult a topic...:)
Az ezoterikus kereszténység (János-kereszténység) 3 irányzata:
- Rózsakeresztesség
- Manicheizmus
- Antropozófia
Az összekötökapocs Krisztus lénye. Mindhárom un nyugati beavatási ut, Krisztust tekinti tanitásai középpontjának...
Az első az akaratvilág , a második az érzelemvilág és a harmadik a gondolatvilág megtisztását szolgálja.
Szervusztok. Engem cca. hat évvel ezelőtt foglalkoztatott a téma. Ekkoriban járta az országot egy bizonyos "Lektorium Rosicruciaum" vagy milyen nevű társaság. Beültünk, hogy meghallgassuk őket. Kiálltak és egy jó órán keresztül olvastak felkülönböző papirokból. Ezek a férfiak zombiszerűek voltak. Volt olyan, amelyik oldalakon keresztül nem vette észre, hogy rossz felé lapoz és "ez már volt". A másik folyamatos olvasási hibákat vétett. Valami sugárzásokról beszéltek és senki nem értette a hallgatóságból. Az egész előadás végén jó drágán lehetett könyveket venni. Engem igazából a zombiságuk zavart. Ja meg az, hogy egy rózsakeresztesnek nem szabad tévét nézni... :))))
Megvenni csak tőlük tudod szvsz, de átverés, az egész könyv kb. 50 oldal lenne, de megspékelték az aranyrózsakereszt pápájának 500 oldalas marhaságaival, és annyit már nem ér (tudom, mert én viszont megrendeltem tőlük) Töltd le valahonnan, ha tudsz angolul, nem gond. Meg szerintem ha felhivod őket, személyesen is el tudsz battyogni érte, mert azért kedves emberek ezek is. Boltban viszont nem hiszem hogy hozzájutsz. Nagyobb könyvtárakban talán.
Engem is érdekel ez a téma. Elsősorban A Rózsakereszt Krisztián alkímiai mennyegzője című könyvet szeretném elolvasni. Egy ismerősöm ajánlotta figyelmembe és ezzel felkeltette érdeklődésemet. A rózsakeresztesek oldalán láttam, hogy meg lehet rendelni, de én inkább a normál vásárlást részesíteném előnyben. Tud valaki olyan boltot, ahol lehet kapni? Előre is köszönöm.
Nos, több mint két éve mitikus hallgatásba burkolódzott a topic
Azóta megint elsüllyedt, mintha senkit sem érdekelne az egyik legnagyobb ezoterikus mozgalom. Igaz, hogy a tanítások nem nyilvánosak, de azért lehet róla tudni valamicskét.
A rózsakeresztes mozgalom mindig is félreértett volt (mai is az), éppen a titkolózás miatt. A belső titkok megtartása viszont az egyik alap jellemzője a rendnek, amit nem kíván feladni. Amúgy nyilvános maga a szervezet, de a felvétel után adott anyagok már nem azok.
A rózsakeresztesség valóban középkori mozgalom, így még inkább tele van homályos foltokkal. A mai rózsakeresztesség Sir Francis Bacont tartja egyik legfontosabb nagymesterének, aki Novum Organon c. művével maradandót alkotott és éppen a ráció és tudományos haladás mellett tört lándzsát. A modern kori újjáledés H. Spencer Lewis-nek köszönheti a század húszas éveiben, ő az egyiptomi gyökerekhez nyúlt vissza. Az amerikai központ is egyiptomi mintára épült és a jelképek is leginkább onnan származnak (a szárnyas nap, füles kereszt, skarabeusz, stb.) A rend mégis leginkább a XVI. századi hagyományokat követi, amelyeket valószínűleg jóval később elevenítettek fel.
Amúgy (legalábbis eddigi ismereteim szerint) maga a tanítás nem ismeretlen az ezoterikus köszösségek előtt, egyetemes intelligenciát, lélekkel rendelkező embert, halál utáni életet, reinkarnációt vallanak, tehát ebben semmi különös nincsen. A lényeg azonban a tanítások egészében van, egy megszerkesztett, több évre eltolt szellemi fejlődést ígérnek, valamint testvériséget, azaz egy ezoterikus közösséget. A spirituális ismereteket és eljárásokat misztikának nevezik és magát misztikus rendként is definiálja a szervezet, ami nem azonos sem a babonával, sem a vallással.
Magyarországon 1996 óta van jelen, hogy mekkora a tagság, arról fogalmam sincsen, de az utóbbi években állítólag dinamikus a fejlődés.
Egyelőre ennyit, remélem, mégis lesz annyi érdeklődés, hogy hozzászóljon a témához még valaki.
A rózsakeresztes irányzatot Rózsakereszt Krisztián alapitotta meg a XIII.század elején.
Inkabb a 15. szazad elejen. A ket legregebbi konyv -nemet nyelvu- a rozsakeresztesekrol a 17. szazadbol maradt fent, amelyek szerint a tarsasag alapitoja, Christian Rosenkreutz a 14. szazad vegen szuletett.
De allitolag nem is letezett a pasi, es egy lelkesz, J.V. Andreae irta a rozsakeresztes konyveket, parodianak szanva az aranycsinalokrol.
Ez a fordítás határozottan jobb, mint ami megjelent könyvben.
A húsvét előestéje, az gondolom, nem véletlen:)
A tömlöcből a szabadulás, a Tarot végítélet lapját juttatja eszembe. Másik tarot lap, ami még eszembe jutott, az a bolond, amikor felöltözik, utiruhába, rózsákkal a kalapjában és útra kel.
A tömlöc az egyértelműen a föld és a benne viszálykodó emberiség. Akik kiszabadulnak, azok, pedig a magasztos kiválasztottak. Vannak, akik annyira földhoz ragadtak, bűnösek, hogy a kötél nem bírja el a súlyukat, végtagjuk kiszakad.
Hm, érdekes a hölgy a csillagokkal borított ruhában, aki elhozza az üzenetet. Vajon ki lehetett?
Üdv
Yamcha
Hahó
Lefordítottam a Kémiai menyegző első fejezetét, boncolgassuk...
"Az Első Nap
Húsvét előestéjén, midőn az asztalomnál ültem, és (mint azt szoktam) alázatos imádsággal beszélgettem a Teremtőmmel, és a nagy rejtélyeken merengtem (melyekből Fényes és Magasztos Atyánk nem keveset osztott meg velem) és szívemben készülődtem húsvéti báránykámmal, és kis kovásztalan cipócskámmal, mikor egy pillanat alatt olyan félelmetes orkán kerekedett, hogy nem tudtam másra gondolni, minthogy félelmetes erejével darabokra szakítja a dombot, melyre házacskámat építettem. Mivel azonban az Ördög, ki amúgy sokat bosszantott engem, nem tette ezt velem, erőt vettem magamon, és folytattam meditációm, mígnem legnagyobb meglepetésemre valaki megérintette a hátam, amitől úgy megrémültem, hogy alig mertem hátrapillantani; bár igyekeztem olyan kedvesnek mutatkozni, amennyire (jelen körülmények között) az emberi gyarlóság csak lehetővé teszi. De a jelenés újfent rángatni kezdte köpenyemet, ezért hátranéztem, és láttam, hogy egy szép és dicső hölgy volt az, égszínkék köntösben, melyet ragyogó arany csillagok borítottak, akárcsak az égboltot, jobbjában egy egyszerű, tömör arany harsona volt, melybe egy nevet véstek, amit elolvastam ugyan, de megtiltották, hogy beszéljek róla. Baljában nagy köteg levelet tartott, melyek mindenféle nyelveken íródtak, és melyeket (mint azt később megtudtam) kézbesítenie kellett minden országba. Volt még két nagy és gyönyörű, teljes egészében szemekkel borított szárnya, melyekkel a levegőbe emelkedhetett, és gyorsabban szállhatott akármelyik sasnál. Talán jobban is megnézhettem volna magamnak, de mivel oly’ rövid időt töltött nálam, és még mindig a rémület és döbbenet hatása alatt álltam, kénytelen voltam ennyi megállapítással beérni. Mire hátrafordultam, végigpörgette a lapokat, és végül kihúzott egy kis levelet, melyet egy meghajlással az asztalra helyezett, s egy szó nélkül tovairamodott. De miközben suhant felfelé, olyan hatalmasat fújt harsonájába, hogy az egész völgy visszhangzott tőle, és vagy negyedóra hosszat saját hangom is alig hallottam.
E váratlan kaland úgy zavarba ejtett, hogy tanácstalanságomban és tehetetlenségemben térde estem, és teremtőmhöz fohászkodtam, esdekelvén, hogy ne tegyen ki semminek, mi ellenkezne üdvösségemmel. Ezután a félelemtől remegve a levélhez léptem, mely oly’ nehéz volt, hogy ha tiszta aranyból lett volna sem lehetett volna súlyosabb. Gondosan megvizsgáltam, és egy kis pecsétet találtam rajta, melybe egy különös kis keresztet véstek, s köré a következő szavakat rótták: „IN HOC SIGNO + VINCES”. E jel megpillantása után sokkal kellemesebben éreztem magam, mert sejtettem, hogy ez a jel nem igazán tetszene az Ördögnek, s még kevésbé használná azt. Gyengéden kibontottam hát a borítékot, és egy azúr színű lapocskát emeltem ki belőle, melyre arany betűkkel a következő versikét írták:
„Ma lesz, ma lesz, ma lesz
A Királyi Nász.
Ha részvételre rendeltettél,
S Isteni örömre teremttettél,
Utadat vedd hát ama hegynek
Melyet három templom koronáz meg,
És ott mindenre választ lelsz.
Ügyelj azonban, s figyelmezz,
Vizsgáld meg magad alaposan,
Ha tisztára meg nem fürdesz
A Menyegzőn csak ártalmad lesz.
Mert ki bűntől roskadozik,
Túl könnyűnek találtatik.”
Aláírás: Sponsus & Sponsa.
Mire elolvastam a levelet, rögvest elhagyott minden erőm, hajam minden szála az égnek meredt, és az egész testem hideg verítékben úszott. Bár megértettem, hogy ez a kitűzött esküvő, melyről már hét éve értesültem egy látomásban, s melyre azóta oly’ komolyan készültem, s végül melyet a bolygók tanulmányozása és kalkulációk útján olyan szorgalmasan kikutattam, most mégis megdöbbentett, hogy mindennek ilyen keserves és kockázatos feltételek közepette kell megtörténnie. Előzőleg úgy képzeltem, szívesen látott kedves vendég leszek, csupán készen kell állnom, hogy az Esküvőn megjelenjek, de most az Isteni Gondviselésre utaltak, melyben magamat illetően sosem voltam egészen bizonyos. Emellett úgy találtam, minél inkább vizsgáltam magam, hogy a fejemben csak sűrű homály és értetlenség uralkodik a nagy titkokat illetően, sőt képtelen voltam felfogni még azokat a dolgokat is, melyek úgymond a lábam előtt hevertek, s mikkel nap mint nap foglalkoztam. Még kevésbé éreztem úgy, hogy a Természet rejtélyeinek kutatására és megértésére születtem volna, merthogy véleményem szerint a Természet bárhol találhat sokkal erkölcsösebb tanítványt, akire rábízhatja értékes, bár tünékeny s változékony kincseit. Szintén úgy találtam, hogy viselkedésem, a látszólagos kedvességem a társalgásban, és testvéri szeretetem szomszédaim iránt nem volt tiszta és önzetlen; mi több, a testi örömök béklyóztak meg, mert hajlamom szerint inkább vezetett a pompa és a hatalom iránti vágy, na meg világi büszkeségem, semmint az emberiség boldogulásának szolgálata: és annak kieszelésén fáradoztam, mi módon tudnám e művészet segítségével hathatósan növelni nyereségem és birtokaim; hogy építtethetnék impozáns palotákat, hogy hogyan szerezhetnék hírnevet a világ minden részén, és egyéb testi dolgokat. Különösen a három templomra vonatkozó homályos mondatok foglalkoztattak, melyek jelentésére magamtól képtelen voltam rájönni, s talán ma sem tudnám, ha oly csodás módon ki nem nyilatkoztatták volna nekem. Így vergődvén remény és félelem között újra meg újra megvizsgáltam magam, de egyre csak saját gyarlóságommal és gyengeségemmel szembesültem. Képtelen voltam megnyugtatni magam, reszketvén az előttem felsejlő veszélytől, míg végül erőt véve magamon szokásos módszeremhez folyamodtam: miután végeztem komoly s szenvedélyes imámmal, leheveredtem az ágyamra, remélvén, hogy jó angyalom megjelenik az Úr engedélyével, és (mint az már néhányszor megesett) jó tanácsával megsegít ebben a kétes helyzetben. Így is történt, s ezért én s embertársaim bizony áldhatjuk Isten nevét. Mert épphogy elszenderedtem, mikor álmomban, egy sötét tömlöcben találtam magam, megbéklyózva, emberek megszámolhatatlan sokasával láncra fűzve, egyetlen szikra fény nélkül, s csak nyüzsögtünk egymáson, mint a méhek, így tetézvén tehetetlen hullámzásunkkal egymás kínjait. Bár sem én, sem a többiek nem láthattak jottányit sem, mindig hallottam, hogy egyesek, kik kis könnyebbséget találtak bilincsükön, nagy taszigálásba fogtak, hogy a többiek fölé kerekedhessenek - noha ezzel semmit el nem érhettek, mert nyomorúságos foglyok voltunk mindannyian. Egy jó ideje folytattuk már ezt a marakodást, amikor egyszercsak számtalan trombita hangját hallottuk felharsanni, és üstdobok hangját, melyeken oly’ ügyességgel játszottak, hogy balsorsunkban is felüdített és megörvendeztetett minket. E zene alatt felemelték a kazamata fedelét, és egy kis fény eshetett ránk. Most tört csak ki az igazi nyüzsgés és tolongás idelent! Aki megpróbált kissé kiemelkedni, azonnal lerántották a többiek a lábuk alá. Röviden, mindenki megpróbált felülkerekedni, hát én sem tétováztam, amennyire nehéz láncaimtól tellett, igyekeztem kimászni a többiek alól, és egyszerre egy kövön találtam magam. Igyekeztem megtartani helyem, noha meg- megragadtak a többiek, de én kézzel-lábbal védekeztem, ahogy tőlem csak kitelt. Nem másban reménykedtünk, minthogy szabadon eresztenek bennünket, de a dolog egészen más fordulatot vett. Miután az urak, akik a lukon át bámultak minket, jót mulattak küszködésünkön és siránkozásunkon, kiemelkedett közülük egy ősz hajú idős ember, aki csendre intett minket, s miután nagyjából elhalkult a zsivaj, a következő szózatot intézte hozzánk (ha jól emlékszem):
„Ha a gyönge emberiség
Maga fölé emelkedne,
Igazságos, jó Anyámtól
Sok jó dolgot szerezhetne.
De ha erre nem kerül sor,
Gyötörje őt kín és nyomor,
S vesztegeljen börtönében.
Ám jó Anyám szeretetében
Átnéz minden dőreségen,
S válogatott javait annak engedi,
Kí fényét szívből keresi.
De kegyelmében ritkán teszi,
S méltóságát megőrizvén
Méltatlanra nem vesztegeti.
Ekképp nagy lakomát csapunk,
Megtisztelvén ünnepnapunk,
Jó Anyánk dicsőségére,
Ki nagy tettet vett tervbe.
Kötelet nyújtunk közétek,
S ki abban megkapaszkodik,
Még ma szabadon bocsáttatik.”
Épp hogy befejezte a beszédét, amikor egy idős hölgy parancsot adott szolgáinak, hogy hétszer eresszenek le egy kötelet a börtönbe, és húzzák fel azokat, bárki kapaszkodjék is azokban. Jóságos Isten! Ha le tudnám írni azt a kapkolódást és ágálást, ami kitört köztünk, mikor mindegyikünk küzdeni kezdett a kötélért, egyre csak hátráltatván a többieket. De hét perc múlva jelt adtak egy kis csengővel, és az első húzással a szolgák négy embert emeltek ki. Ez alkalommal nem tudtam közel férkőzni a kötélhez, mert balszerencsémre (mint azt már említettem) egy, a tömlöc falából kiálló kis kövön álltam, a kötél pedig középen himbálózott. A kötelet másodszor is leengedték, de egyesek, kiknek láncaik túl nehezek, karjaik pedig túl gyengék voltak, nem tudtak megkapaszkodni a kötélben, s estükben elsodortak olyanokat is, akik egyébként talán rajta maradtak volna. Másokat erőszakkal húztak le olyanok, akik képtelenek voltak eljutni a kötélig; ily nagy volt köztük az irigység nagy nyomorúságukban is. De mind közül azok keltették fel leginkább szánalmam, akik olyan nehezek voltak, hogy tagjaik kiszakadtak testükből, és nem sikerült feljutniuk. Így történt, hogy öt próbálkozás után nagyon keveset húztak ki a tömlöcből. Amikor felhangzott a csengőhang, a szolgák olyan buzgalommal és fürgeséggel fogtak neki a húzásnak, hogy a tülekedők egymás hegyén-hátán potyogtak lefele, és akárcsak ezúttal, teljesen üresen emelték ki a kötelet. Ekkor már legtöbben, köztük én is fájdalommal kezdtük elveszteni reményünket, és az Úr szánalmáért esedeztünk, hogy ha lehetséges, szabadítson ki ebből a sötétségből, s akkor úgy tűnt, meghallotta könyörgésünket: amikor hatodszor engedték le a kötelet, néhányan gyorsan megragadták, és a hirtelen rántástól lengeni kezdett a terem egyik végétől a másikig. Ekkor, talán Isten óhajára egész közel került hozzám, ezért tétovázás nélkül gyorsan elkaptam, így legelsőként lógtam a többiek felett. Mivel magam sem reménykedtem sikeremben, oly nagy boldogság töltött el, hogy észre sem vettem, hogy kapaszkodás közben egy éles kő felsértette a fejem. Sérülésem csak akkor tudatosult bennem, amikor a többi kiszabadítottal együtt felhúztuk a hetedik és egyben utolsó alkalommal is a kötelet, noha lecsorgó vérem teljesen eláztatta ruháim, amit azonban örömömben egyáltalán nem sajnáltam. Amikor a hetedik csoportot is kiemeltük a tömlöcből –ők voltak legtöbben- a hölgy utasítására elvitték a köteleket, majd megparancsolta idős fiának, hogy hirdesse ki határozatát a többi rabnak. Az rövid gondolkozás után e szavakat intézte hozzájuk:
„Kedves gyermekeim, halljátok szavam,
Mi elrendeltetett, megtettük hamar.
Ki részesült anyám kegyelméből,
Joggal kapta azt, nem anélkül.
Ne elégedetlenkedjetek hát ti sem,
Boldog idők jönnek, ha vártok türelmesen.
Hamarosan mindőtök egyenlő lesz, bizony
Nem lesz senki gazdag, s nem kínoz majd nyomor.
Ki olyan parancsot kapott, munkában izzad a napon,
Aki többel bízatott meg, többet is kell bizonyítson.
Nem kell tehát jajongnotok,
Várjatok még néhány napot!”
E szavak után visszahelyezték a tetőt a nyílásra, majd lezárták, és újra felharsantak a trombiták és az üstdobok, de mégsem tudták elnyomni a rabok keserű jajveszékelését, melyet oly’ könyörtelenül visszhangoztak a tömlöc falai, hogy könnybe lábadtak a szemeim tőle. Hirtelen az idős asszony fiával együtt helyet foglalt az előre előkészített székekbe, és parancsot adott a kiválasztottak megszámlálására. Amikor közölték vele a számot, felírta egy kis aranysárga táblára, majd egyenként megkérdezte a neveinket, és ezeket is leírta kis lapjára. Ezután mindannyiunkat szemügyre vett, egymás után, sóhajtott, és a fülem hallatára így szólt fiához: „Ó, annyira sajnálom azokat a tömlöcben rekedt szerencsétleneket! Bár megengedné az Isten, hogy szabadon engedjem valamennyit!” Mire a fia így válaszolt: „Ez Isten akarata, anyám, mellyel nem dacolhatunk. Ha mind urak lennénk, mind osztoznánk a Föld javain, és együtt ülnénk az asztalnál, vajon ki szolgálna ki minket?” Az anya erre elcsendesedett, majd röviddel ezután így szólt: „Nos, mindenesetre szabadítsuk meg őket láncaiktól”, amit rögtön teljesítettek. Én majdnem utolsóként kerültem sorra, és a többiekre nem is nézve mélyen meghajoltam az idős hölgy előtt, és hálát adtam Istennek, hogy általa és az ő atyai kegyelméből kiemeltettem a sötétségből a fénybe. A többiek ezt látván hasonlóképpen cselekedtek, ami úgy tűnt, elégedettséggel töltötte el a hölgyet. Végül mindenkinek adtak egy aranyérmét emlékeztetőül és útravalónak, melynek egyik oldalába a felkelő napot vésték, a másikon (ha jól emlékszem) három betű állt: D.L.S.
Ezután utunkra bocsátottak minket, s megengedték, hogy dolgaink után lássunk, azzal a javaslattal, hogy Isten dicsőségére szolgáljuk felebarátainkat, és hallgatunk arról, amivel megbíztak minket. Ezeket megígértük és elbúcsúztunk egymástól. A bilincseim okozta sebek miatt azonban csak nehézkesen tudtam járni, mert mindkét lábamra sántítottam. Amikor a hölgy ezt észrevette, elmosolyodott, és újra magához intett, majd így szólt hozzám: „Fiam, ne hagyd, hogy ez a fogyatékosság elkeserítsen! Emlékezz gyengeségedre, és adj hálát Istennek, amiért már ebben az életben lehetővé tette számodra, hogy tökéletlenséged ellenére ilyen nagy megvilágosodásban részesülj. Tartsd meg ezeket a sebeket a kedvemért!” Ezután a trombiták újra felharsantak, ami úgy megrémisztett, hogy felriadtam, és döbbentem láttam, hogy mindezt csak álmodtam. Álmom azonban úgy bevésődött a képzeletembe, hogy még mindig aggódtam miatta, és úgy éreztem, még mindig sajognak a sebek a lábaimon. Akárhogyan is, mindezek után megértettem, hogy Isten kegyelméből részt vehetek ezen a titokzatos és rejtett menyegzőn, amiért gyermeki bizalommal adtam hálát Magasztos Felségének, és azért könyörögtem, hogy a jövőben is tartson meg félelmében, minden nap töltse el szívem bölcsességgel és értelemmel, és ha nem is érdemelném ki, vezessen el kegyesen az áhított véghez.
Ezután készülődni kezdtem az útra, felöltöttem fehér vászonköntösöm, derekam körülöveztem egy vérvörös szalaggal, melyet keresztülvetettem vállaimon. Kalapomra négy szál vörös rózsát tűztem, hogy e jelben könnyebben felismerjenek a tömegben. Élelemnek kenyeret, sót és vizet csomagoltam, melynek, egy értő személy tanácsára, a megfelelő helyen nagy hasznát vettem. De mielőtt elhagytam volna kunyhóm, esküvői öltözékemben térdre borultam, és Istenhez fohászkodtam, hogy bármi történjék is, biztosítsa számomra a megfelelő véget. Ezután Isten színe előtt megesküdtem, hogy bármi nyilváníttatik is ki számomra kegyelme által, nem használom azt a magam dicsőségének és hatalmának növelésére, hanem csak az ő Nevének hirdetésére és embertársaim szolgálatára. Ezzel az ígérettel, jó reményekkel és örömmel hagytam el cellámat."
Némi segítség... a műnek ugyan van története, vmegvan a storyline:) a lényeg azonban sokkal mélyebben, szimbólumok szövevényes tömege alatt húzódik meg. Aki olvasta a Rosarium Philosophorumot az tudja, milyen egy igazi keményvonalas alkimista mű... hát ez kb annyira érthető 'avatatlanoknak' - a szimbólumok többé-kevésbé ugyanazok, de a meseszövés léte sokakkal elhiteti, hogy egyszerű fantasztikus elbeszélésről van szó. Nézőpont kérdése az egész...
"Kellemes meglepetés ez a topic"
Szerintem inkább az a meglepő, hogy eddig nem volt - elvileg rc az egyik legnépesebb ezo rend... OTO-sokkal bezzeg Dunát lehetne rekeszteni, mozdulni sem lehet tőlük a fórumokon:)
Minden és mindenki között van kapcsolat:) A korai rózsakeresztesség a hagyomány szerint az üldözések elől a kőművescéhek közé menekült, így jött létre a szabadkőművesség. Annak nyitott része idővel megfeledkezett a szimbólumok jelentéséről, és szokássá vagy klubbá degradálódott - a belső szabadkőműves rendekben persze igazi ezoterikus munka folyt. A Golden Dawn rendet pedig szabadkőművesek alapították - a beavatási szintek felépítése ha jól emlékszem szinte egy az egyben a Rosa Croix lépcső.(bár ebben perpillanat nem vagyok biztos)
Ami a mai rózsakereszteseket illeti, nagy részük szintén szabadkőműves "belső" mozgalmakból indult ki - az AMORC alapítója pl. OTO-s volt (többek között), kivétel talán az Arany Rózsakereszt, akik inkább gnosztikusok, mint a klasszikus rózsakeresztes hagyományok folytatói. Ők talán a klasszikus teozófusokhoz állnak legközelebb, de az is elvileg szabadkőműves gyökerekkel rendelkezett- minden a rózsakeresztesekből indult ki és oda tér vissza:) (bár nem mindig hívták így őket)
A rózsakeresztes irányzatot Rózsakereszt Krisztián alapitotta meg a XIII.század elején. Maga az Út Krisztocentrikus gyökerekkel rendelkezik és a szellemtudomány 3 irányzata közül az egyik. Fizikai szinten (laikusoknak), az aranycsinálásról szól, azonban ez csak egy szimbolum. A transzmutációt a lélekben kell végrehajtani. Maga az ut egy 7 fokú beavatási rendszer és lelki-szellemi gyakorlatok gyüjteménye. 500 évig titkos mozgalom volt. Rendi ruhájuk nem volt. A magukba szivott tudást az emberek segitésére használták. Gyógyitás, tanitás. Tanitásaikat szimbolumokban és mesékben rejtve adták tovább. Hires rózsakeresztes beavatott volt Pl. Andersen...
Erdekes egy tema, bar szamomra is kicsit homalyos.
Tavaly elott ev vegen, ha jol tudom egy Israel Regardie konyvben (The Golden Dawn) talalkoztam egy olyan beavatasi szertartassal, ahol ha emlekeim nem csalnak, akkor 5 nev volt felsorolva, amelynek az egyike Rozsakereszt Krisztian volt. (De nem szeressem igy magyarul leirva, csak a nemet helyesiras nem az erossegem :))
Van kapcsolat ezek szerint a ket szervezet kozott?
A Fama főszereplője C.R.C. testvér, aki sanyarú gyerekkora kolostorba űz, majd bejárja a közel-keletet, a szentfőldet, és megismeri az ottani bölcsek tudományát. Hazatér, hogy tudásával segítsen a népének az Óvilágban, de sehol sem kérnek belőle. Ezek után egy testvériséget alapít, melynek tagjai csak az emberek gyógyításával foglalkozhattak (...) meghal, majd sírját 120 év múlva felfedik, benne megtalálják sértetlen testét és tudományát -> ezek a Rend allegórikus alapjai.
A confessio nehezebb darab, nem ilyen olvasmányos - tudományos, vallási, kultúrális és politikai reformra szólít fel.
Mindezek koronája azonban a Mennyegző. Szerintem még laikusnak is csodálatos olvasmány, az értőknek azonban nagyszerű titkokat tár fel. (Nem az aranycsinálásét)
...ezek a gyökerek
Itt találhatsz egy korrekt kis írást Szerb Antal tollából, akit én nagyon becsülök, de nem értek vele egyet- laikusként sok mindent megtudott, de laikus marad, nem lát a dolgok mélyére.
A rózsakeresztesek a köztudatban a 17. sz. elején jelentek meg, 3 manifesztummal. Ezek: a Fama és Confessio Fraternitatis, valamint egy allegórikus regény, Christian Rosenkreuz alkémiai mennyegzője.
