Kun István
Új áradások elött
Beszélgetés dr. Helmeczy Lászlóval, a beregi árvíz védelemvezetöjével
Soha nem készítettem interjút szabolcsi potentátokkal, noha három és fél évtizede valamennyiüket jól ismertem. Egyikük sem utasította volna vissza interjúkérésemet. Már ha lett volna. Többeket tiszteltem közülük. Volt, akit akként, hogy “rendes ember, semmi több", volt, akit tudásáért, és volt olyan is, akit azért, mert egyetlen itt eltöltött év után sikeresen menekült el a megyebeliek szorításából. (Akivel aztán számomra hosszú esztendökön át öröm volt a közös munka egy igazgatótanácsban.) Összességében azonban - saját értékelésem szerint - Szabolcsnak soha nem voltak karizmatikus vezetöi, noha némelyikük kemény vitákat folytatott a kormányzatiakkal, leggyakrabban eredménytelenül.
Dr. Helmeczy László, a megyei közgyülés társadalmi megbízatású elnöke már a megválasztásakor összetüzésbe került azzal a Fidesszel, amelynek megyei szervezésében pótolhatatlan szerepet játszott. Ma függetlennek tekinti önmagát. E beszélgetésnek több fontos indoka van, elsöül az, hogy március óta a közgyülés elnöke a megyében soha nem tapasztalt vehemenciával, szinte önsorsrontó eréllyel és elszántsággal harcolt a beregi lakosság kártalanításáért és életminöségének javításáért. A második az, hogy az árvízi történések során s azt követöen nála senki nem ismeri jobban a hatalmi konyhák kulisszatitkait, a rendszer furcsa müködését, és ezekröl nyíltan beszél. Nincs titkolnivalója.
- Az elözö két fenyegetö árvíz, az 1999. öszi, illetöleg a 2000. tavaszi áradás után a védmüvek megerösítésére milyen tervek születtek? Voltak-e viták, vagy mindenki egyetértett a fejlesztés több évre széthúzott ütemezésében?
- Azt én nem tudom, milyen szakmai viták voltak, de egyet mondhatok: a vízügyesek meg én is mindig keveselltük azt a gáterösítési mennyiséget, amennyit elvégeztettek. Szorgalmaztuk volna az intenzívebb gáterösítést, hiszen tudtuk, hogy mit jelent, ha minden évben rekordot dönt a Tisza. Nekünk az lett volna a jó, ha egy év alatt mind elkészül.
- Száztizenöt kilométert kellett volna megcsinálni, de csak harminckilencet erösítettek meg.
- Tudom, mennyi hiányzik, bár szerintem több mint száz kilométeren nem alkalmas a gát az áradások megfékezésére. Nálunk még nagyon gyors a folyó, hét-nyolc kilométeres óránkénti sebességgel halad. Egy nap alatt most hét métert emelkedett a vízszint, tehát képes egyetlen nap alatt megterhelni az egész gátoldalt. Olyan hatalmas volt az áradat, hogy márciusban erögépeket vitettem a tivadari hídra, mert féltem, hogy a víz letolja a pillérekröl.
- Pedig az a híd nem valami tákolmány, nem egy fabürü.
- De nem ám! Szóval itt rendkívül gyorsan válsághelyzet alakul ki, rajtunk sokkalta gyorsabban átszalad az ár, mint például Szolnokon, ahol öt vagy inkább négy kilométeres óránkénti sebességgel halad a víz. Ha itt kibírjuk az elsö kéthárom napot, akkor megússzuk az árvizet. Szolnoknál lassan vonul el a víz, de több idö van mindenre, a felkészülésre is. Nálunk azért lenne fontos a gátakat megerösíteni, mert a felkészülésre sincs idö, és a védekezésre se. Az áradás valósággal ránk szakad. Az elözö két évben is a szerencse mentett meg bennünket.
- A gátak akkor, 1999-ben és 2000-ben még kibírták...
- Ki. De igazából az ukrán gátszakadások mentettek meg bennünket. Ezért itt nekünk, a Felsö-Tisza környékén nagyon fontos, hogy stabil gátrendszerünk legyen, mert ha nincs, akkor itt úszik minden.
- De miért nem erösítették meg a gátakat végig? Információim szerint tízmilliárd kellett volna, ehelyett csak hárommilliárdot fordítottak rá.
- Ennek szerintem is anyagi oka volt. Nem szakmai, hanem pénzügyi. Ezt a kormánynak el kell ismernie. Nem a tél akadályozta meg a gáterösítést. Lényegében komoly fagyot soha nem hozott. De se terv nem volt a munkára, se közbeszerzési eljárást nem folytattak le - ez tény.
- Mi történik, ha Kárpátalján jók a védmüvek, nem pukkannak ki a gátak, és nem önt el a Tisza igen nagy területeket? Ott 250 millió köbméter víz ömlött ki - állítja a VITUKI vezérigazgatója. Itt 140 millió köbméterrel birkóztatok. Mi történik, ha mind idezúdul?
- Borzasztó lett volna. Az ottani gátszakadások itt is érezhetöek voltak. Azonnal megállították a folyamatos áradást. A többire jobb nem gondolni.
- Az árvíz során a 41-es út átvágásával többen nem értettek egyet. Jómagam nem foglaltam állást, viszont írásban közvetítettem például Szász Józsefnek, Vámosatya polgármesterének a véleményét, aki szerint ez emberileg vagy szakmailag hibás döntés volt. Ugyanakkor Vámosatyán - ez volt végül az egyetlen település, amelyet az átvágás nyomán ténylegesen elöntött az áradat, hiszen a többit sikerült megvédeni - az Országos Vízügyi Föigazgatóság illetékesének véleményét is cáfolják, vagyis azt, hogy az átvágás nyomán a víz szabályozott körülmények között, a településektöl távol folyik le. Az átvágásért viszont te vállaltad a felelösséget. Utólag hogyan értékeled a döntést?
- A döntést meg kellett hozni. A 41-es út egy természetes gátat képez. Ha a megadott helyen át nem vágjuk, akkor egyre jobban megtöltjük a déli öblözetet, egyre nagyobb köröket önt el a víz. Ha nem engedem át az úton a vizet, ezt a részt teljesen elárasztom, végül tönkrevágom az egész medencét. Ide a vízügyesek szerint 60 millió köbméter fér el - de 140 millió jött. Külön gondot okozott, hogy a vízügy nem ismerte föl idejében, hogy az út töltését nem szabad védeni. Ehelyett lezárattuk az összes átereszt, és azt mondták nekem, hogy ezt a vonalat meg kell védeni. Amikor a köztársasági elnök úr elutazott, még bizakodtak, ezen a vonalon meg tudjuk fogni a vizet, söt ezt papírra vetve, írásba adták. Aztán viszont két gátszakadáson örült erövel ömlött kifelé a víz. És már ömlött át a 41-es úton is, néhol fél méteres vízszinttel. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az útból nem lesz lokalizációs töltés, ott nem lehet megfogni az áradatot.
- Az átereszek meg zárva...
- Azok meg zárva... Pedig volt vagy nyolc... A Csaronda folyócska, a Makócsa csatorna meg más csatornák... Szóval akkor mondják nekem, mint a védelem vezetöjének, hogy kétszer negyven méter szélességben vágjam át az utat, az 55-ös és a 62,5-ös kilométerszelvényben. A védelmi bizottságot akkor és ott már nem lehetett összehívni, nekem kellett dönteni. Megkérdeztem: ha kétszer negyven méter szélességben átvágjuk az utat, hogyan fogunk továbbmenni a 41-esen? Ott falvakat kell ellátni. Hogyan fogunk enni adni az embereknek? Megkérdeztem a közutas Hegedüs Csabától, hogy van-e valamilyen híd készen. Mondja, hogy van, de csak akkor használható, ha az átvágás nem több húsz méternél.
- Gondolom, ezzel gyorsan lerövidült az átvágás...
- Az le. Ráadásul azt kérték, hogy robbantsam fel az utat. De nem volt robbanóanyag. Felköltöttem éjjel a belügyminisztert, mert a hozzám rendelt ezredesnek nem volt joga robbanóanyag kiadására, ahhoz szerinte a hadsereg föparancsnokának az engedélye kell. A belügyminiszter éjjel egykor felköltötte Fodor Lajos föparancsnokot, és akkor megkaptam az engedélyt a robbanóanyag kiadására. Csakhogy közben már Csarodánál és Tákosnál ömlött át az áradat, idefelé már vízben jöttünk, a robbanóanyag meg ki tudja, honnét érkezett volna... Szereztünk erögépet, azzal próbáltuk átvágni, de hát nagyon erös az az út... Harminc centi beton...
- Végül is hadiútnak épült a háború elött...
- Így igaz. Amikor ráment a gép, megemelte a lánctalpat. Az átvágás mégis megtörtént, ömlött észak felé a Tarpától rohanó víz. A vízügyesek azt mondták, Vámosatyát és Gelénest nem tudjuk megvédeni, mert nagyon mélyen vannak, a többi település azonban körgáttal megvédhetö. Ki kellett ezeket is telepíteni, de erre éjjel nem kerülhetett sor, csak reggel. Egyébként mindennel késésben voltunk, a homokzsákokkal, a felkészüléssel...
- Tarpát például vígan meg lehetett volna menteni az elárasztástól harminc centis ideiglenes gáttal. Tiszaadonyban, Lónyán másfél méteres víztöl is mentesítették a falut ideiglenesen összetúrt földgátakkal, homokzsákokkal... De más falvakban is elöfordulhatott ilyen, például Jánd déli részén sem lett törvényszerü a víz betörése...
- Mindenféle szervezési gondok adódtak. Kedden éjjel - emlékezetes: a gát aznap délután szakadt át elöször - a tákosi községházán épp csak hogy nem rimánkodtam: hajtsák el a jószágot a faluból, meg települjenek kifelé, mert holnap itt vízben fognak állni. A polgármester, Kiss Miska - együtt jártam vele iskolába - azt válaszolta, hogy itt még soha nem volt víz. Hát lett. Ö meg azóta is szégyelli a vitánkat.
- Még mindig felzaklatnak az akkor történtek...
- Némileg. Amikor az utolsókat markolta a gép az átvágásnál, már a víz is segített neki. Készen voltunk az elsövel. Akkor érkezett meg a robbanóanyag. Kérdezem a százados gyereket, hogy mennyi idö alatt tudja felrobbantani az utat. Az idö sürgetett - egy kicsit!... Kicsit? Azt feleli a százados, hogy legalább olyan hosszú idö, mintha géppel bontanánk. Akkor mondtam - megjegyezvén: az összes televíziós tiltakozása ellenére -, hogy nem lesz robbantás, hanem markolóval bontjuk, mert azzal szabályos átvágást lehet csinálni, a robbantás meg isten tudja, mit szakít. Mire a másodikat kibontottuk, már világos volt. Az egyik átvágás 14 méteres lett, a másik 15 méter, rátehettük a hidat, és a víz sem árasztotta el olyan intenzíven az úttól bal oldalra, északra esö részeket, de a jobb oldalt részben mentesítettük. A munka végeztével pedig telefonon elrendeltem az északi részek kitelepítését.
- Ismereteim szerint az már szervezetten zajlott le...
- Szervezettebben, mint a déli részek kitelepítése. De hát hogyan!... Megbeszéltem Hegedüs Csabával, hogy hozzák a két hidat meg a darut. Jött is Budapeströl a két híd, de olyan darut küldtek, hogy a teher alatt hasra esett. Nem tudta levenni a trélerröl a hidat. Nagy nehezen sikerült egy erösebb darut szerezni, és az elsö átvágásra másnap rátettük a hidat. De a darus nem vállalta, hogy átkeljen rajta, víz van, a padka gyenge... Akkor a robbantós százados fiú javasolta, hogy rendeljem el: hídvetö harckocsival tegye le a hidat. Ennek megtörténte után kijött egy tréler, rajta a harckocsi, és öt perc alatt rátette az átvágásra a hidat.
- Szóval mehettetek Tákos meg Csaroda felé a kenyérrel, minden rendbe jött...
- Hát nem egészen. Másnap ugyanis kaptam egy faxot egy nyikhaj államtitkár-helyettestöl, hogy én alkalmatlan hidat rakattam le a katonákkal, és azonnal szereljem le. Felhívtam Fónagyot, és megmondtam, mi a véleményem az ilyen államtitkár-helyettes urakról. És hogy (1) engem nem utasíthat erre, (2) a híd meg tökéletes. Azon járnak az autóink, azon viszem a homokzsákot, az élelmet, mindent. Még egy hídvetö kiment, és egy teljesen zárt katonai hidat tettünk rá. Ez pedig hetekig müködött zavarmentesen. Hegedüs Csaba visszaigazolta saját minisztériumának, hogy a katonai híd igenis teljesen alkalmas közlekedésre. Ezek voltak a nevezetes átvágások. De volt pár olyan eset is, amit nem lehetett hallani rádióban, nem lehetett látni televízióban... Például Tiszaadonynál karhatalmat kellett kirendelni, mert a nép kezdte átvágni a Tiszakerecseny felé vezetö utat. Ezzel tehermentesítette volna a saját faluját, de elárasztotta volna Tiszakerecsenyt.
- Évszázados trükk...
- Az hát. Ezt nekünk meg kellett akadályoznunk, és a karhatalom segítségével meg is akadályoztuk. De megígértem, hogy a katonai utat Barabás irányában éjszaka átvágjuk Tiszaadony tehermentesítése érdekében. (Hárman voltunk ott, velem együtt Kiss Gábor MSZP-s országgyülési képviselö és Petróczki Ferenc nyírbátori polgármester.) Utasításba adtam, hogy a barabási úton menjenek beljebb, ahol egy nagyobb öblözet kezdödik, és ott vágják át az utat. Visszatelefonálnak, hogy küldjek tankot vagy kétéltüt, mert az erögép is befordult az árokba. Hiszen nincs már út... Közben valahogy az erögép is visszakapaszkodott a töltésre, és megkezdte az átvágást. Mondtam, hogy ha bezavartam ezeket a szerencsétlen embereket oda, akkor menjünk be, és nézzük meg, mit tudunk segíteni. Elindultunk a terepjáróval négyen, negyedik a gépkocsivezetö volt. Senkinek sem kívánom azt az egy órát, amíg odaértünk. Egyszer csak elfogytak oldalról a bokrok, elfogytak az útjelzök, és vissza sehová. Amikor megérkeztünk az erögépekhez, elmondták, hogy legalább három olyan csatorna keresztezi az utat, hogy ha azok valamelyikébe beletévedünk, akkor ott is maradunk, mert ellepte volna a víz a terepjárót is. A harminckét éve soför Marcsek Miska úgy maradt az úton, hogy amikor érezte: lemegy a kerék, akkor azzal tapogatva ellenkormányzott. A víz meg folyt. Hülyéskedtem, hogy a francba, ha megvan írva, hogy itt pusztulunk el, akkor teljesen mindegy. De a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani az autóban, mert - állítom - mindegyikönknek halálfélelme volt. Egy víztengeren megy egy autó az éjszakában.
Másnap reggelre visszatértem Tiszaadonyba, ahol szidtak, mint a bokrot, szidták még az anyámat is, nem akarták engedni, hogy a rendörfökapitánnyal felszálljunk a helikopterra. “Ne engedjétek! Ezek árasztottak el bennünket!" A falu szárazon maradt, az állításukkal ellentétben. Harmadnap reggel ismét visszamentünk a falujukba. A homokzsákoknál 15-20 centit apadt a víz a barabási katonai út átvágása következtében. Mindenki megnyugodott. Kecskesajttal kínáltak: Együnk! Elmúlt a tegnapi harag...
Mire a helikopterral megint Naményba értünk, várt egy üzenet. Lakatos Jóska, a tiszaadonyi polgármester telefonálta, hogy azonnal küldjek karhatalmat, mert egy tagbaszakadt parasztember katonai ruhában elfogott egy erögépet, és elkezdte átvágni az utat, amivel elárasztotta volna Tiszakerecsenyt... Kijöttek a készenléti rendörök, akik pesti kemény zsaruk voltak. Rendet raktak. Nem volt ott tettlegesség, nem kellett. A tagbaszakadt katonai ruhást pedig elöállították, hogy közveszélyokozás miatt kihallgassák. Az úton amúgy ma is látszik... Voltak ilyen esetek, ezekkel nem traktáltuk a sajtót.
- Eröszakra azért néhol sor került a kitelepítések során.
- Elmondhatom, hogy a legveszélyesebb helyzetekben sem rendeltem el a karhatalom közbelépését, tehát nem engedtem eröszakot alkalmazni. Egy példát mondok, ezt se tudják mások. Amíg le nem vettük az áramot, addig sehol sem kezdtek kitelepülni. Ha elveszem az áramot, akkor már tudja a lakosság, hogy baj van. Addig nem megy elfelé, ameddig villany van a faluban.
- Az árvíz pusztításai nyomán a kormány kezdetben “segítségröl" beszélt, vagyis arról, hogy a kárt szenvedett lakosoknak maguknak kell a házaikat újjáépíteni, a kormány ebben csupán a szokásos módon segít. Mikortól kezdted úgy látni, hogy itt a puszta támaszték nem elegendö, a lakosság saját erejéböl mozdulni sem tud?
- Itt egy kicsit megint visszább megyek. A gátszakadás kedden délután történt. Hétfön este engem a TV2 - a kereskedelmi csatorna - riportere kérdezett meg, hogy mi a helyzet. Akkor azt mondtam a televízióban, hogy nekem mint a védelmi bizottság elnökének az ukrán megyei elnöktöl olyan információim vannak, hogy a baj nagyobb, mint bárki hinné. Hiszen ott ekkor már megtörténtek az elsö gátszakadások, és Ivancsó, a megyei elnök erröl informált. Jól beszél magyarul, és nagyon jó viszonyban vagyunk. Én ekkor még azt is mondtam, hogy el kellene rendelni a rendkívüli veszélyhelyzetet. Ez azért fontos, mert ha el van rendelve, akkor az állam fizeti a védekezési költségeket. Egyébként meg ha nem rendelik el, akkor a mi nagyon csekély vis maior alapunkból kell védekezni, ami talán 110 millió, és ami kellene másra is a megyében.
- Késöbb kiderült, hogy egynapi védekezési költség is jóval meghaladja ezt...
- Hamar kiderült. Tehát ez volt hétfön este...
- Ám kedden a megyei lap nem ezt írta, hanem azt, hogy a nyilatkozatod szerint hosszú lesz a védekezés, de a szakemberek urai a helyzetnek.
- Ilyet én nem mondtam. Ha az újság ilyet írt, akkor hazudott. Másnap, kedd reggel megérkezett a miniszterelnök, a belügyminiszter, Fónagy meg Bakondi. Reggel hét órakor. Egyenesen a vízügyhöz mentünk. Ott Fazekas Laci leadta a nagy pozitív jelentését, hogy tartjuk magunkat, állunk a gáton. Énnekem nem ugyanaz volt a véleményem. De Fónagy nagyon sikkesnek találta, hogy azonnal nekem jöjjön mint renegát fideszesnek - a miniszterelnök elött. Azt mondja: Mit üzengetsz nekem a televízióban, hogy rendkívüli veszélyhelyzet? Erre én azt válaszoltam, hogy ha így akarnék pénzt szerezni - vis maior pénzt -, akkor nem így szereznék, hanem szétosztanám a 110 milliónkat az árvizes területen, és ha elfogyott, akkor úgyis a kormánynak kellene adnia, mert másképpen nem tudnánk védekezni. Ott ült mellettem Orbán, és mondtam, hogy azt hiszem, ismer engem a miniszterelnök úr, és tudja, ha én sumákolni akarok, akkor ezt nem így fogom csinálni. Vedd tudomásul, miniszter úr - mondtam Fónagynak -, hogy igenis, indokolt a rendkívüli veszélyhelyzet! Javaslom, hogy menjünk ki, és nézzük meg a területen. Ne én üzenjek a televízióban, hanem a helyszín! Orbán beleegyezett. Kimentünk a repülötérre. Ök beszálltak a kormánygépbe. A telefonom rezgösre van állítva, hogy a zajban is meghalljam, ha keresnek. Csörgött, felvettem. Jelentették, hogy Kisart elöntötte az árvíz. Rádión szóltam át a miniszterelnöki gépbe, hogy menjünk azonnal Kisarba, mert árvíz van. Amikor beszálltunk, odaszóltam a vízügyi miniszternek, hogy nem én üzengetek, hanem a víz. Itt nincs rendkívüli veszélyhelyzet?!
Kisarban sírás, jajveszékelés... Ott öntötte el az orrunk elött az elsö falut az árvíz. Akkor Orbán döntött, hogy még ma kormányülés lesz, és el fogják rendelni a rendkívüli veszélyhelyzetet. Nekem meghagyta, hogy tegyek meg mindent az élet- és vagyonbiztonság megörzése érdekében. Ez történt, és ennek a történetnek minden része dokumentálható.
- Magyarán azt mondod, hogy már az árvízi védekezés költségeit sem akarta vállalni Fónagy miniszter, mert ha nincs elrendelve a rendkívüli veszélyhelyzet, akkor csupán a megye piculáiból lehet védekezni, míg abból tart.
- Körülbelül így nézett ki. Hogy folytassam: beszálltunk gumicsizmásan a helikopterbe - Orbán hozott egyedül gumicsizmát, a többi nemigen -, onnan mentem Tarpára, mert tudtam, hogy nagyon nagy a veszély. Ott voltam néhány perccel a gátszakadás után, amikor még csak a gát mellett ömlött a víz... Szembetalálkoztam Halmay Balázs mentöföorvossal, aki majdnem ott maradt...
- Akkor a helyszín valóban üzenhetett...
- Üzent bizony! Még a sorok között egyet. Aki a legtöbbet segítette a kormánytagok részéröl, az Pintér Sándor belügyminiszter volt. Naponta négyszer-ötször felhívott, miben segítsen. Bárhol elakadtam, ember kellett, katona kellett, helikopter kellett, mindegy, mi kellett... Nem tudom, miért viseltetett olyan empátiával az árvizes védekezésben...
- Végre valami pozitívum a müködéséröl...
- Nem ilyennek ismertem én sem, inkább eléggé merev embernek. Az árvíznél azonban le a kalappal! Hívhattam éjszaka, bármikor... Nem mondanám, de ebben tisztességes volt.
- Elöször Varga pénzügyminiszter és maga Orbán is segítségröl beszélt, hogy segíteni fognak a károk helyreállításában. Ez március elsö felében volt, akkor szó sem esett százszázalékos kártérítésröl. Késöbb azonban erröl szólt a propaganda, noha a kormányhatározat csak részleges kártérítésröl döntött.
- Most sincs százszázalékos kártérítés. Hogy a propaganda miröl szólt, azt nem tudom, mert az árvízi napokra alig emlékszem, a lapokat nem olvastam, nem is láttam újságot sokáig. Az elsö hat napban egyetlenegyszer sem feküdtem úgy le, hogy alszom legalább két órát... Az elsö tíz napban fogytam hét és fél kilót. Nem azért, mintha nem lett volna mit enni. Az a borzasztó idegfeszültség... Amikor Orbánékkal kimentünk Kisarba, attól kezdve nyolc napig nem voltam Nyíregyházán. A ruhámat is úgy hozták ki... Amikor a hatodik napon Veres Jancsiék Petróczkival lefektettek, egy óra ötven perc után fel kellett kelteniük... Attól, hogy elözöleg nem pihentem, begyulladtak az idegek a hátamban, és olyan beteg lettem, hogy bár le se feküdtem volna!
És nemhogy nem olvastam, egy nap kitiltottam az árvizes területröl a sajtót, mert akadályozták a védekezést. Nem engedtem be öket. Tehát ekkoriban végképp megszakadt minden kapcsolatom a sajtóval, propagandával. A vezetési pont Vásárosnaményban volt, a focipálya mellett, mert ott tudtak a helikopterek le- meg felszállni. De hogy a baj nagyságát még Pintér belügyminiszter sem érzékelte, arra jó példa, hogy a gátszakadáskor telefonált: Ott van neked négy vagy hat Mi-8-as helikopter, azokkal a tokaji hegyet is el lehet hordani, zárjátok el velük a gátszakadást. Rárepültünk... A zúduló víz szinte kivágta az útjából a zsákot. Visszahívtam a belügyminisztert: Lehet, hogy a tokaji hegyet el lehet ezekkel a helikopterekkel hordani, de a gátszakadást nem lehet velük lezárni.
A kormány kezdetben bizonyára nem érzékelte, milyen károkat okoz az árvíz, és kiknek okozza, de a döntéseiben sosem beszélt százszázalékos kártérítésröl. Gazdasági épületekre, mühelyekre, ingóságokra nem járt kártérítés, és nem jár ma sem.
- Panaszkodtak az árvízi mentésnél dolgozó cégek, hogy a kormány az általuk elvégzett másfél milliárdos munkaértéket sokáig nem fizette meg, emiatt több vállalkozás került csöd közeli állapotba, vagy valóságosan is csödbe jutott. A megyei vízügyi igazgató nyilatkozata szerint ebböl 800 milliónyit végül május 18-án utaltak át. Mi volt e késésnek az oka? Mikor fizették ki a teljes összeget?
- Miután nekem is panaszkodtak, a tárcaközi bizottság ülésén ebböl ügyet csináltam. Ezt a jegyzökönyvek is bizonyítják. Azon vitáztak, hogy a központi tartalékból fizessék ki ezeket a pénzeket, vagy a tárcák tartalékából. Na most! Ott derült ki, a tárcaközi bizottság ülésén, amikor a Pénzügyminisztérium képviselöje közölte, hogy az 1033-as határozatban megjelölt pénzek nem központi tartalékban vannak, hanem a tárcákéban. És ment az egymásra mutogatás. Az elsö huszonvalahány milliárdos összeg mind a tárcákra volt kiszabva.
- A vita folyt, az idö szépen telt, a védekezésben áldozatosan segítö vállalkozásoknak bért kellett fizetni, adóelöleget, járulékokat, és eltelik két hónap, minden tartozásra ketyeg a kamat, a dolgozók morognak...
- Nem fizették idejében, tudom, így volt. Sokat csúszott a kifizetés. Hogy pontosan mikor történt, azt csak a naplómból tudnám megmondani - szívesen odaadom egyébként a jegyzökönyvet -, de az biztos, hogy azután, miután a tárcaközi bizottságban kitört a balhé. Cirkuszoltam, nem tagadom. Azt követöen fizettek. Ez tehát késön ugyan, de rendezödött. Volt azonban itt nagyobb baj is.
Amikor lecsökkent a vízszint, ott tátongott az átszakadt gáton a két hatalmas rés. Le kellett zárnom - tudtam, hogy Ukrajnában megint zuhog az esö -, mert ha ezt nem teszem, akkor megint ömölhet kifelé. Elrendeltem, hogy a gát elzárása haladéktalanul történjék meg. Mivel a katasztrófahelyzetre nem vonatkozik a közbeszerzési törvény, a vízügyesek nagyon szépen megbízást adtak Hajdú-Bihar megyei cégeknek. A gátelzárás több milliárdos munka volt, és erre fövállalkozói szinten nem megyei céget bíztak meg. Jöttek ám a panaszok hozzám! “Akkor jók voltunk a veszélyhelyzetben?... Most meg idejönnek más megyéböl ezek a vállalkozások, amikor nyugodt körülmények között egy kis pénzt lehetne keresni?" Nagyon furcsa dolgok voltak ezek, de akkor még nem volt idöm odafigyelni rájuk. Késöbb már cirkuszoltam azért, hogy ne budapesti konzorcium építse újjá a Bereget, hanem igenis legyenek benne Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalkozók. Ezért nagyon sokat cirkuszoltam, és egy része a sajtóban is hangot kapott.
- Térjünk vissza a kártalanításhoz. A márciusi, továbbá az áprilisi kormánydöntések ezt akként értelmezik, hogy egyes károkat megtérítenek, másokat meg nem. Újjáépítik vagy renoválják a lakóépületeket, az elpusztult melléképületeket azonban - sok ilyen van - nem is említik, az mindenkinek a saját kára. Részleges kártalanítást kapnak a gazdálkodók a mezögazdasági károkra, a vállalkozók kárait azonban nem térítik meg, ahogy a lakosság ingóiban keletkezett veszteségeket sem. Egyetértesz-e ezzel a rendelkezéssel, és mi indokolja a különbségtételt?
- Nem értek egyet, és nem tartom indokoltnak.
- Hozzátenném, hogy jogász másként nem gondolkodhat, mert - ez az én álláspontom kezdettöl - az árvíz bekövetkezése egyértelmüen a kormány mulasztásainak következménye. Nem úgy járt el, ahogyan az elvárható... Nem erösítette meg a gátakat.
- Igen, mi teljes kártalanításban gondolkoztunk. A területfejlesztési csapatunk, a szakembereink ötvenmilliárdos kárról beszéltek, és nincs okom ebben kételkedni. A kormány által elismert különféle pusztulásokon kívül tönkrement rengeteg melléképület, mühelyek sokasága, víkendházak, istállók, mezögazdasági létesítmények, ültetvények, és hatalmasak voltak az ingóságokban, illetöleg az állatállományokban keletkezett károk is.
- Tehát mindazok, amelyek a Bereg jövöbeli életminöségét keményen meghatározzák... A kormány huszonvalahány milliárdos kárról beszélt, te pedig 59 milliárdra tetted ugyanezt. Mi a fölöttébb hatalmas különbség oka?
- Az újjáépítés egyik anomáliája ma is az, hogy a kormányhatározat szerint újjá kell építeni az életveszélyessé vált házakat, amelyek összedöltek, vagy amelyeknek a bontását rendeli el a hatóság, vagy amelyek gazdaságosan nem újíthatók fel. De nem beszél például arról, hogy lakott vagy nem lakott házakról van-e szó.
- Beregben a házak jókora százaléka lakatlan.
- Az is igaz, meg az is, hogy vannak közbensö esetek. Például egy házaspár vett a lányának egy lakást, és elkezdte felújítani. A lány még nem ment férjhez, és nem is költözött bele. Jött a víz, utána jött a hatóság, és azt mondja: nem lakott, tehát nem építik újjá. Kérjél kártalanítást, ami töredéke annak, amit egy új lakás ér. Egy csomó jogvitás helyzet van most is, szeptember második felében, és sokan emiatt nem írják alá a kártalanítást. A két kárfelmérés között pedig az a lényegi különbség, hogy mi itt a megyében - a területfejlesztési csapat segítségével - minden kárt szakszerüen megbecsültünk, nem jogászkodva összeírtunk, a másik esetben pedig a hatóságok a saját értelmezésük szerint tették ezt, ráadásul a kormány a kártalanításból kizárt milliárdos tételeket.
- Az újjáépítés során hatalmas feszültségek keletkeztek. Ezekben kétségtelenül szerepet játszott az emberi irigység is, de nem hallgathatók el a kártalanítás folyamatába részben óhatatlanul becsúszó, részben pedig a helyi szereplök által okozott anomáliák sem. Van olyan falu, ahol elsöként olyan házakat bontottak le és építettek újjá, ahol a lábazatot egyáltalán nem érte a víz...
- Ilyenröl nem tudok...
- Jándon, a református templom környékén... Nekem tucatnyi ember elmondta, felháborodva, persze. Azt hittem, a polgármester is arrafelé lakik, de ök tiltakoztak. A polgármester háza vízben állott, az épület tönkrement, annak az újjáépítését jogosnak tartják.
- Emlékszem a helyre ott a templom mellett... Oda be tudtunk menni, ott tényleg nem volt víz.
- Folytatom a kérdést. Sok helyen a segélyek elosztására panaszkodnak, az önkormányzati döntéshozók sajátos módszereire. És mondják: “Minden szentnek maga felé hajlik a keze, de ezek még csak nem is szentek!"
- Hát ne-e-em!...
- Lenyugtathatók a feszültségek? Van megoldásuk?
- Talán. Elmondom, hogy én mit szeretnék. Van 178 millió a BM számláján.
- Amit a lakosság az árvízkárosultaknak felajánlott...
- Arról van szó. Azt szeretném, hogy miután az ingóságokért nem kaptak kártalanítást, ebböl a legsúlyosabban károsultakat segítsük. Minden egyes önkormányzati testület mondja meg, hogy kinek adjunk kártalanítást bútorra - ezt a legdrágább pótolni -, kinek jár. Aztán azt is mondom, hogy az összes szabolcsi bútorgyártó álljon össze, esetleg nagyobb bútorgyártóval, csináljanak egy közös bútorkatalógust, hogy mit ajánlanak. Egy család ebböl a pénzböl olyan 200 ezer forint értékü bútort vehet - tudom a pontos számokat, hogy hányan károsodtak -, hogy ha ezt boltban vennék, alig kapnának érte valamit. Ha így teszünk, sokat érhet, másképpen meg elmegy a 178 millió a kezek között.
Nem mi mondanánk meg, hogy ki kapjon, hanem a községi testület. Ök tudják, hogy kinek ázott szét a bútora. Ha a 178 millióhoz hozzátennénk a karitatív szervezetek által összegyüjtött 70 milliót, akkor már családonként kijönne 250 ezerre a segítség. De ami most történik, az nem jó. Az Ökumenikus Szeretetszolgálat jelenti a miniszterelnöknek, hogy Tákoson meg Csarodán 150 ezer forintért konyhabútort vesznek minden házba. Mintha ök a saját pénzüket osztogatnák! Hát nem az övékét osztogatják! Hanem a másét! Például odakerült a Westel telefontársaság pénze - megjegyzem, nem fillérek. És akkor ök nagy kegyesen jelentik a miniszterelnöknek!...
- Háborogj csak nyugodtan...
- Nem csak ez a baj. Megnézettem azt a bútort, amelyet 150 ezerért beraknak családonként a konyhába... A mi pénzünkböl, mindannyiunkéból... Azt a mi gyártóink odavinnék 70-75 ezerért. Érted?! A feléböl!... És én ebböl megint csak cirkuszt csináltam. A múlt hétfön kértem a tárcaközi bizottságot, hogy ültessük oda a karitatív szervezeteket is, és számoljanak el velünk. Mert a hozzájuk került pénz nem az ö pénzük, nem ök kapták, hanem mi kaptuk. Tehát énnekem jogom van tudni, hogy mennyiért veszünk bútort. Fölmerül a gyanú, hogy valaki itt zsebre dolgozik... Különben miért venné meg olyan drágán? Nem merek egyetlen tárcaközi bizottsági ülésröl sem távol maradni, és minden hétfön ott vagyok, mert örökösen megy a cirkusz ezekröl.
A BM abban korrekt volt, hogy megmondta: azt csinálunk a 178 millióval, amit akarunk. Erre én olyan álláspontot foglaltam el, hogy a pénzt nem szabad leküldeni az önkormányzatoknak, mert szétosztják segélyre. Annak nagy része meg a kocsmában köt ki. Elvész... Meg elmegy kézen-közön, ugye... Azt szeretném elérni, hogy egységesen bútorra költsük. A szétrohadt bútort a lakosság nem képes öneröböl pótolni.
- Az egyik éles vita arról szólt, hogy ki végezze az újjáépítést. Azt az álláspontot képviselted, hogy van erre a megyében elegendö kapacitás, elegendö erö, csupán meg kell teremteni a pénzügyi feltételeket. Célszerübb lenne, ha nem más térségbeliek kaszálnának a beregi bajokból. Aztán a fövállalkozók mégse “hazaiak" lettek. Min bukott el az egyébként Szabolcsban teljes mellszélességgel támogatott javaslatod?
- Amikor szóba került az újjáépítés, akkor kormánykörökböl azonnal közölték, hogy tökeerös vállalkozásokkal csináltatják, mert meg kell elölegezni a pénzt. Erre konzorcium alakul. Szó nem esett róla, hogy ebben a konzorciumban szabolcsi vállalkozók részt fognak venni. A kormány kijelentette, hogy csak tökeerös vállalkozók dolgozhatnak, olyanok, akik elöre tudják finanszírozni a munkát. Erre én - hogy szembemenjek az eseményekkel - összeírtam valamennyi megyei tökeerös építöipari céget, azzal, hogy konzorciumot alkotunk. Azt mondtam: álljon meg a menet, nekünk is van müködöképes konzorciumunk. Ha a mienk az összes bánat, keserüség meg gyász, akkor maradjon itt az a csekély haszon is a megyében, ami a munkából származik. Erre azt felelték, hogy mi nem tudunk elöfinanszírozni. Akkor meg azzal érveltem, hogy van mögöttünk bank. Mert bankot is szereztem.
Ekkor tört ki a balhé. Ez idö tájt nyilatkoztam a Népszabadságnak vagy másvalakinek - még mindig nem volt idöm se olvasni, se tévét nézni -, hogy nem kellenek ide VEGYÉPSZER-ek, köszönjük szépen, a mi vállalkozóinknak nincs munkájuk, túlkínálat van a piacon - meg ilyeneket. És úgy látszik, hogy a sajtó hangja meg a megye iránt érzett részvét...
- Vagy a büntudat...
- Valami ilyesmi... Szóval ez arra bírta a kormányköröket, hogy engedtek az elözö álláspontjukból. Mert aszerint mi itt nem kaptunk volna munkát, vagy fövállalkozói szinten nem. Akkor arról folyt a vita, hogy hányat engedjenek be. Azt mondtam: ha három idegen bejön, akkor legyen szabolcsi is három, mert ha nincs ennyi, akkor leszavazzák öket. A kormány három idegenhez mindenképpen ragaszkodott...
- Vajon miért?
- Ki tudja... Tehát ehhez ragaszkodtak, azzal, hogy ezeknél elsödlegességet élveznek a szabolcsi alvállalkozók. Így mentem bele abba, hogy három-három legyen a fövállalkozók száma, idegen és megyei. Ezzel a kompromisszummal zárult az ügy, mert nem rejtettem véka alá, hogy én akár a polgári engedetlenségig elvinném a megyét abban az esetben, ha mi az újjáépítésböl kimaradunk. Hiszen akkor már nyilvánvalóvá vált, és tisztában voltam vele, hogy a gát elzárásából, a szádfalazásból kimaradtunk, azt megyén kívüli cégek kapták.
- Az, hogy a fövállalkozók nem mind megyei cégek, végtére is kudarc...
- Hát hogyne lenne az! De legalább a fele megyei. Ennyit sikerült elérni. Az ilyenekböl böven van példa. A napokban volt Nyíregyházán a tanárképzö föiskola bövítésének alapköletétele. Ez egy többmilliárdos munka. Az Oktatási Minisztérium eleve úgy írta ki a pályázatot, hogy csak budapesti cég tudott megfelelni neki. A beregi újjáépítésben részt vevök - hárman együtt - sem feleltek meg a kiírásnak. Nem igaz, hogy ök ne tudtak volna föiskolát építeni! Ez a pénz is kimegy a megyéböl!
- Egyesek szerint képtelenség, hogy 50-60 négyzetméteres ház 10-12 millió forintba kerüljön. Ennek többségét jelzálogként jegyzik be a telekkönyvbe, és tizenöt éven keresztül ott lesz, vagyis - mivel egyébként e házak értékesíthetetlenek, hiszen a Beregben egyáltalán nincsen ingatlanforgalom - a lakókat szinte röghöz kötik...
- Igaz, így van.
- Az újjáépített házak árával kapcsolatban minden gyanúsítás elöfordul, még a korrupció is. Mi a véleményed e gondunkról, és vannak-e megbízható információid - mert azok egyébként felkutathatatlanok - az építkezések áráról?
- Már folyt az újjáépítés, de a kormány még nem tudott megegyezni a konzorciummal a négyzetméterenkénti árról. Senki nem tudta, mennyiért dolgozik. A konzorciumban volt egy budapesti vállalkozó, a vezetésével kitartottak a kormánnyal szemben is, és kemény árat harcoltak ki. Az egyik szemem sír, a másik nevet: mert legalább jól jártak a szabolcsi vállalkozók is. Állítom, hogy ilyen jó áron a megyebeliek még sose dolgoztak. És ezt az árat a károsultnak valójában nem kell megfizetnie, a jelzálog csak az értékesítés esetén lép életbe.
- A szóbeszéd szerint olykor 200 ezer forint a négyzetméterenkénti ár...
- Nem annyi. Általában 98-100 ezer vagy 98-130 ezer forint. Ha akarod, majd megnézem pontosan. De minél kisebb a ház, annál nagyobb a négyzetméterenkénti ár.
- Egyes információk szerint a megyei építési alvállalkozók sora hagyta abba a munkát augusztusban, mivel olyan késedelmekkel fizették ki a számláikat, hogy nem bírták tovább finanszírozni a tevékenység folytatását. Valósak-e ezek a hírek, vagy fel vannak nagyítva? Ha igen, mi az oka a súlyos fizetési késedelemnek? Szándékosság a fövállalkozók részéröl, vagy csupán a körülmények kényszere?
- Két részre lehet osztani. Most már nem pénz kérdése az újjáépítés, meglett a fedezet is. A problémát az okozza, hogy örökösen megpróbálnak spórolni. Azért volt az elsö körös bontás, aztán a második körös, aztán a harmadik körös... Kivárunk a legvégsökig, holott két hónappal ezelött is látszott, hogy egyiket vagy másikat le kell bontani. Az nem igaz, hogy amit két hete lebontottak, azon korábban nem látszott a helyreállíthatatlanság. Az ordított ebböl a magatartásból, hogy a lehetö legkevesebbet bontsuk, mert az új nagyon drága. Emiatt egy csomó csúszás keletkezett. Meg még más is! Van olyan például, hogy a nem lakott épületet lebontották, aztán elkezdték az építést, elkészült az alap, amikor leállították... A megkötött szerzödés után... Nem akarom fokozni, de hát ha megkötöttek egy szerzödést, akkor azt teljesíteni kell, azt nem mondhatja fel senki... Csak a bíróságon. És mégsem épül... Az ilyen és hasonló esetek miatt külön panaszirodát hoztam létre... Most kétszáz körül tartunk a panaszok elbírálásában. Aki fejböl ismeri az egész Bereget, az Kiss Gábor országgyülési képviselö (MSZP). Név szerint tudja, hogy - mondjuk - Nagy Péteréknél mi a hiány. Ö a panaszok pótolhatatlan összegyüjtöje.
A másik a vállalkozások helyzete. Egészen pontos információt mondhatok a fizetési idökröl. A kormány harminc nap múlva fizet a fövállalkozónak, ö azonban sokszor hatvan napot kötött ki az alvállalkozó kifizetésére. Ezt nehezen bírják ki a közepes vagy kisebb cégek. Jeleztük a bajt a Belügyminisztériumnak, és a miniszter úr szigorúan leellenöriztette. Ennek az lett a következménye, hogy például az egyik nem megyebeli vállalkozásnál egy csomó szerzödés felbontását kezdeményezték. Megmondom, melyik volt az, de ne írd le.
- Ha tökeerös az a fövállalkozó - ez volt a követelmény -, akkor miért várja, hogy a kormány elöbb kifizesse a munkát?
- Legalább kifizetné akkor, amikor ö megkapja!
- Hagyták abba a munkát emiatt alvállalkozók?
- Hagyták. Söt volt olyan is, aki el sem vállalta, olyan alacsony volt a fövállalkozó rezsiórabér-ajánlata. A konzorcium tagjai gyakran a saját maguk által számlázott rezsiórabérnek az 50-60 százalékát ajánlják az alvállalkozóknak... Akik a munkát ténylegesen elvégzik... Ilyen panaszok böven vannak, vagy voltak az újjáépítés elején. Most azonban már emelkednek az árak, mert közeleg a vállalt határidö, és sürüsödik a munka.
- Milyen jövö vár a beregi öblözetre? Egyes hírek szerint a védmüvek újabb árvizeket nem képesek megakadályozni - az elöjelzések szerint legkésöbb tavasszal újabb ötszáz éves rekord döl meg a méteres téli havazások “ajándékaként" -, és az igazán nagy bajok itt következnek be, nem a Tisza középsö vagy alsó szakaszán. Szabó Árpád lónyai polgármestertöl tudom - aki a Beregböl három társával részt vett a parlament környezetvédelmi bizottságának ülésén -, hogy egyes elképzelések szerint a térség a jövöben vésztározóként szerepel, és a településeket körgáttal fogják védeni. Az elképzelést nem bírálom, egy megoldás lehet ez is, azonban fölvetem: itt állunk ösz elején, és mire készült fel a megye? Mi lesz a közelítö télen és tavasszal? Letettétek-e a voksot valamelyik védelmi rendszer mellett, és azt megvalósítottátok-e, vagy még mindig a viták szintjén tartunk, és rettegve lessük, hogy olvad-e a Kárpátokban a hó?
- Annak köszönhettük részben a 41-es úttól északra a sikeres védekezést, hogy az 1948-as jeges ár beszintezte a területet, és a régi öregek tudták, hová kell rakni a homokzsákokat. A településeket megvédtük a körgátakkal. Ha ezt az öblözetet elárasztom, akkor a falvak védelmére körgátakat kell csinálnom, egy méter vagy másfél méter magasra. Arra a víz nyomása nem ugyanaz, mint egy hétméteres vízoszlopnak a nyomása, tehát körgátakkal könnyebben, jobban és biztonságosabban lehet védekezni. Egy kivétellel mindegyik települést sikerült szárazon tartanunk. Ukrajnában szarul csinálták, ott hat települést elöntött ugyanez a víz. A gátak itt gyengék, a többiröl nincs döntés.
E kérdéskörben sok mindenröl nem beszéltünk eddig, tehát végre el kell mondanom. Március 18-a körül tárgyaltam az ukrán katasztrófavédelmi meg az ökológiai miniszterrel, Zajáccal és Dudineccel, Csapon és Záhonyban. Ott volt a legmagasabb vízügyi vezetöjük és a két szomszéd megye vezetöje is. Kötöttem velük egy megállapodást. Több millió köbméter vizet átengedtünk Barabásnál, hogy ez a nagyon jelentös mennyiség tehermentesítse a kárpátaljai falvakat. A tárgyalás hangneme azonban nagyon csúnya volt. Zajác miniszterük üvöltve szidott a térkép elött. A szomszéd megyék képviselöi álltak a védelmemre. Behívtam öket Magyarországra, körberepültünk a víz fölött, hogy nézzék meg: igenis szakmailag indokolt, amit csinálok.
Jó, ha tudod: amikor ebben a katasztrófahelyzetben tárgyalni kellett, akkor a kormány egyetlen tagja sem jött ide. Aztán jóval késöbb, amikor Orbán kiment a csapatával Ungvárra tárgyalni, akkor az ukránok külön kérésére sem tettek be a tárgyaló delegációba. A külön kérésre se! Juscsenkó miniszterelnök nekem személyes ismerösöm volt, s a szomszéd megyei vezetök is kérték Szakács Zoltán fökonzulon keresztül, hogy aki itt a Beregben irányította a védekezést, legyen benne a csapatban.
- Talán renegát fideszesnek tartottak...
- Talán... Kifogásoltam Németh Zsolt politikai államtitkáron keresztül az eljárást, ugyanis ezzel azt a látszatot keltették, hogy nekünk itt takargatnivalónk van. Azt mondtam: az én becsületemmel ne játsszanak! De mégis ez lett...
- Mit hoz a jövö? Zágoni Miklós fizikus-filozófus 1999-ben levelet írt Orbánnak, hogy hatalmas áradások várhatók. Ezt ö a globális felmelegedésböl és a környezet ökológiai helyzetéböl vezeti le. A levélre választ sem kapott. A gátak mai állapota nem megnyugtató, és az árvizekre való felkészülés szinte teljesen hiányzik. Évente kell majd újjáépítenünk a beregi öblözet falvait?
- Ez bizony könnyen elöfordulhat.
