A magyar légierő legsötétebb napja 1956. október 27-e. A Kádár kedvenc tábornokává vált Gyurkó Lajos vadászgépről lövette a tüntetőket, Tiszakécske vérbe borult, Kecskeméten a cigányokon álltak bosszút. Tovább »
Alig néhány órával a BT ülésének megkezdése előtt Nagy Imre miniszterelnök, megfogadva hívei sürgetését, rádiónyilatkozatában „nemzeti demokratikus mozgalomnak” minősítette a forradalmat, bejelentette az Államvédelmi Hatóság megszüntetését, a Kossuth-címer bevezetését és az alig néhány nappal korábban „a rend helyreállítására” segítségül hívott szovjet csapatok azonnali kivonását a fővárosból.
Az éppen koalíciós kabinetet létrehozó kormányfő számára kül- és belpolitikai szempontból is olyannyira kínossá vált az ENSZ-ügy, hogy újdonsült helyettese, Tildy Zoltán a legelső intézkedések egyikeként rádiónyilatkozatban közölte: azonnali hatállyal visszavonják Kós megbízatását. Ezzel párhuzamosan Kós a korabeli sajtóban közellenséggé lépett elő: a Külügyminisztérium forradalmi bizottsága leleplezte, hogy szovjet állampolgár, akinek a „valódi neve Lev Konduktorov”, és csak 1952-ben kapott magyar nevet, amikor Rákosi Mátyás diplomatájaként Indiába küldték.
Az 1955-ös osztrák (négyhatalmi) semlegességgel egy röpke pillanatra megvillant annak az (akkor reálisnak látszó) lehetősége,
hogy az addig Ausztria felé utánpótlási vonalakat biztosító szovjet megszálló erők tőlünk is kivonulnak és az ország semlegesként megszabadulhat tőlük. Volt ennek az elképzelésnek nemzetközi támogatottsága (pl. Jugoszlávia, India) is. Nem így alakult... :(
Nem szeretnék ünneprontó lenni, és maximálisan tiszteletben tartok mindent, de utóbbi időben, látva a TV-ben is a forradalom következményeit, halott emberek, kivándorlók stb., időnként az a gondolat motoszkál bennem, hogy tényleg kellett ez a hatalmas áldozat?
56 nélkül nem borult volna a kredenc, ugyanúgy? Csak ki kellett volna várni a rendszerváltást? És akkor itthon maradt volna az a rengeteg ember is (adott esetben belülről bomlasztva a rendszert), akik később egy másik országot építettek a tudásukkal, munkájukkal.
Tény, nekem nincs akkora rálátásom, nem éltem még akkor, történész sem vagyok.
Horváth Miklós hadtörténész és Olekszandr Pahirya kötete ilyen címmel jelent meg idén, amelynek magyarázata, hogy a kihallgatók a „kirándulni" szót írták azok dossziéjára Budán 1956 novemberében, akiket deportálásra javasoltak.
– A létszám hosszú ideig bizonytalan volt. A magyar források alapján korábban hétszázhatvan deportáltat sikerült beazonosítanom. Szerzőtársam, Olekszandr Pahirya segítségével – aki a KGB utódszervezetének irattárában dolgozott – hozzájutottam azokhoz a dossziékhoz, amelyek alapján nyolcszázhetvenre módosult az adat. Ebben szerintem nagyobb változás már nem történhet.
Egy a rendszerváltás idején elhangzott nyilatkozat szerint a Büntetés végrehajtás állományába tartozók lőttek, a parancsot egy Szabó nevű kommunista funkcionárius adta ki, aki egymás között "pipás Szabónak" neveztek.
Biztos igazságod vagyon; már nem emlékszem pontosan, hogy mikor merült föl először a "Ruszkik, haza!" jelszó.
Az orosz tankok valóban késve jöttek, pedig Zsukov már idejében (23-a előtt!) riadóztatta a két magyarországi hadtestyét. Valószínűleg későn kérték meg őket szépen.
"Csorba Pál" ügynök emlékezik. Jó, biztos nem önszántából...
