Én azonaban nem hiszem hogy a MH így megváltozott volna.
Rövidesen várom Bauer nyilatkozatát miszerint:"mivel az iszkaszentgyörgyi bányából vittek követ, de az Orbán féle bányából is megnőtt a kitermelés, valószínű, hogy a 2 bánya között alagutat fúrtak, ahol éjjel békaemberek ürgebőrbe varrt dolomitdarabokat szállítottak, ugyanis a környék 5 éves átlagos oxygénpalack fogyasztása 3.5 %-al megnőtt, valamint az ürgék átlagpopulációja is jelentősen csökkent idén, és erre más ésszerű magyarázat az SZDSZ szerint nincs. Jelenleg vizsgáljuk, hogy az ürgevadászok által kibocsátott számlák ÁFÁ-ját jogosan igényelik e vissza a taivani oxigénpalackot árusító kinai árusok."
A Magyar Hírlap is beszámolt róla. Csoda történt!
(bár Bauer még mindig próbál köcsög maradni, bocsánatkérés helyett, pfujjj)
"Orbán Győző nem szállít az autópálya-építésekhez
2001-12-22 (a nyomtatott MH cikke)
Nem szállítanak követ a miniszterelnök édesapjának gánti bányájából a dunántúli autópálya-építésekhez - állapította meg tegnapi ülésén az ellenzéki képviselők részvételével augusztusban megalakult parlamenti rész-vizsgálóbizottság. Bauer Tamás (SZDSZ) ugyanakkor leszögezte, hogy Orbán Győző gánti bányájában a kőkitermelés jelentősen megnőtt az idei évben, azt azonban nem lehet tudni, hogy az alapanyagokat hova szállították.
Az autópálya-építések alvállalkozóiról érdeklődött az az ellenzéki képviselőkből álló parlamenti rész-vizsgálóbizottság, amely tegnapi ülésén a beruházást végző Vegyépszer Rt. vezetőit hallgatta meg.
Mint ismeretes, az augusztusban megalakult munkacsoport azt vizsgálja, hogy van-e politikai befolyásolás az ÁPV Rt., illetve a Magyar Fejlesztési Bank teljes vagy részleges tulajdonában álló gazdasági társaságok működésében, az alvállalkozók kiválasztásában.
Bauer Tamás (SZDSZ) az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: az eddigi vizsgálat eredményeiből egyelőre még csak részleges következtetéseket lehet levonni. A Vegyépszer alvállalkozói rendszerét vizsgálva az derült ki, hogy nem szállítanak követ a miniszterelnök édesapjának gánti bányájából a dunántúli autópálya-építéshez. A Vegyépszer által a rész-vizsgálóbizottság rendelkezésére bocsátott beszállítói szerződések szerint legalábbis más forrásból származik az alapanyag. A cég vezetőinek beszámolójából az is kiderült, hogy a dunántúli autópálya-építés fő beszállítója az iszkaszentgyörgyi bánya. Amennyiben más forrásból szereznék be az alapanyagot, az szerződésszegést jelentene - állították a Vegyépszer vezetői.
Bauer Tamás ugyanakkor leszögezte, hogy Orbán Győző gánti bányájában jelentősen megnőtt a kitermelés az idei évben. Hozzátette: azt azonban nem lehet tudni, hogy kik voltak a megnövekedett kőszállítások megrendelői. A szabaddemokrata képviselő szerint nem valószínű, hogy Orbán Győző bányájának megugró bevételei a Mol-kutaknál árusított dolomitból származnának, amely csupán alig mérhető töredéke lehet a teljes kitermelésnek. Ebben a kérdésben szerették volna meghallgatni a miniszterelnök édesapját, aki azonban elutasította az ellenzéki munkacsoport megkeresését."
Persze most meg akartok félemlíteni! Eddig és ne tovább! Orbán pedig korrupt ezt mindenki tudja! De ez a legkisebb hibája. A fő baj, hogy fasiszta is. Na ez a baj. Be kellene tiltani a Fideszt. Talán majd jövőre.
Éljen az SZDSZ!
Úgy veszem észre nagyon bevagy indulva.
Az állításod kimeríti a rágalmazás, hamis vád fogalmát.
Nehogy Te is úgy járj mint szanyi.
Neki is szóltunk időben.
Attól, hogy nem lehet bizonyítani a tény még tény marad! Igenis szállítanak és a fia használta fel a befolyását az apja érdekében. Tipikus befolyással üzérkedés! Orbánnak helyet kellene cserélnie Medgyessyvel! Na majd jövőre!
Éljen a bal!
Bauer Tamás (SZDSZ) valami olyasmit mondott, hogy ha nem tudja bizonyítani a beszállítást akkor lemond képviselői mandátumáról.
Véleményem szerint erre a kis időre kapja még meg appanázsát.
Mem 0 cikk.
De, mi van, ha nem vagyok elvtárs?
S miért is kell, kinek, s kitől bocsánatot kérni?
Azt várod, hogy idetolulnak az elvben társaid, s zokogva bocsánatot kérnek? Képzeld én sem szállítok követ az autópálya építéshez, igy tőlem is bocsánatot kell kérni? A Vegyépszernek meg amúgysem szállítanék, mert még az életben nem építettek utat, s most sem.
Én csak Schlett Csabától kérek bocsánatot, mert nem hiszem, hogy ártatlan. Még ma sem hiszem.
Tessék tőlem is bocsánatot kérni!
"Ellenzékiek tisztázták Orbán Győzőt
2001. december 22.
MTI
Nem szállítanak követ a miniszterelnök édesapjának bányájából a dunántúli autópálya-építésekhez – állapította meg az az ellenzéki országgyűlési képviselőkből álló munkacsoport, amely tegnap a beruházást végző Vegyépszer Rt. vezetőit hallgatta meg az ügyben. Az ÁPV Rt., illetve a Magyar Fejlesztési Bank teljes vagy részleges tulajdonában lévő gazdasági társaságok anyagbeszerzése körüli esetleges politikai befolyásolást vizsgáló munkacsoport vezetője, Bauer Tamás (SZDSZ) leszögezte: Orbán Győző bányájában jelentősen megnőtt a kitermelés az idei évben, azt azonban nem tudni, hogy az alapanyagokat hová szállították. Hozzátette: ebben a kérdésben szerették volna meghallgatni Orbán Győzőt, aki elutasította a rész-vizsgálóbizottság megkeresését. A sajtótájékoztatón elhangzott: a dunántúli autópálya-építés fő alapanyag-beszállítója az iszkaszentgyörgyi bánya." Magyar Nemzet, 2001.12.22