Keresés

Részletes keresés

volante Creative Commons License 2001.12.25 0 0 29
northman, Sommersby

"(...)Először 1993-ban, amikor a Magyar Út Körök Mozgalmat alapítottam, és amikor ennek elnökévé történt megválasztásomkor kiálltam a nyilvánosság elé, és feltártam a múltamnak ezt a foltját, hogy tudják és döntsenek. Döntöttek. Megválasztottak, elhitték, hogy csak ennyit tettem, és aláírásom ellenére nem lettem ügynök. Később, amikor 1998-ban újra képviselő lettem, és az akkor már működő átvilágító bírák elé álltam, benyújtottam ezt az írást, amely megjelent a Magyar Fórumban, a saját lapomban, a testület ezt elfogadta és igazolta: nincs a birtokában még ennyi tény sem ügynökségem bizonyítására. Ha akartam volna, még ezt is letagadhattam volna, mert a beidézett volt ávósok, bocsánat! rendőrtisztek, akiknek az aláírása szerepel az aktáimon, vagy el sem jöttek, vagy nem is éltek már. Emlékezni rám, mint kuncsaftjukra végképp nem emlékeztek, mert az emlékezetünk márcsak ilyen. (Sokára jutok el a regényben eddig a részig, de ott azért érdekesebb lesz, noha a regény: száraz, dokumentumokra épül.) Tény, hogy egyik sem ismert fel, egyik sem vallott rám. A bírák tehát nem találtak érintettnek, különben, ha nem mondok le a képviselőségről, megjelentették volna az érintettségemet bizonyító dokumentumot a Magyar Közlönyben, és rándíthattam volna a vállamat én is, mint Horn Gyula és mások. (Na és?)"

Csurka István, Magyar Fórum, XIII. évfolyam, 45. szám, 2001. november 8.

Sommersby Creative Commons License 2001.12.25 0 0 27
"Az ugye nem zavar, hogy Csurkát kényszerítették, hogy írja alá a belépését, és hogy az átvilágítás során a bírák nem is találtak erre bizonyítékot (mármint, hogy III/III-as volt). Ha Cs nem szól, nem is tudja meg senki."

Ez tényleg jó.
Ennyit az átvilágítások értelméről. Ha valaki szól, azt se találják meg. Minden érintett azon izgul, hogy az övét csak megsemmísítették anno 1990 januárjában. Aki meg nem bízott ebben, az bevallotta.
Hülye egy világ.
Meddig tartjuk még fenn ezt a fenyegettségérzést?
Tényleg ki kell halni egy generációnak ?

Egyébként Boldog Ünnepeket mindenkinek!

Előzmény: volante (11)
northman Creative Commons License 2001.12.25 0 0 26
Hi!
Leggyengébb láncszem:
MDF: Dávid I. : eltemette a pártot, szégyen!
By
northman Creative Commons License 2001.12.25 0 0 25
Hi TI!
Orbán cigány mivolta ügyében már szaladtunk egy kört itt a netten. Nézz már körül hátha tájékozottabb leszel.
By
Előzmény: Tájékoztató Iroda (21)
northman Creative Commons License 2001.12.25 0 0 24
Drága Volante -em!
Az én apám nem írt alá semmiféle besúgói papírt, nem esküdött föl a szocializmusra, nem téblábolt a III/III -as főnök mellett, mint Csurka (a netten minden fent van), hát szegények is maradtunk. Akkor, ezek szerint a Csurka féléknek van igazuk, mert azok meg meggazdagodtak.
Már egypárszor leírtam, az ilyen csuri félék mindent és mindenkit elárulnak, ezeknek a hit az elv semmit nem jelent csak a hatalom és a pénz. Ezért írtották ki a 3. Birodalomban is az efféléket. Most is számontartjuk a fajtájukat.
By
Előzmény: volante (11)
Gironde Creative Commons License 2001.12.24 0 0 23
Sumér: kik vagyunk a "ti"?
Előzmény: Törölt nick (19)
MickeyKnox Creative Commons License 2001.12.23 0 0 22
Fidesz: Kover - agressziv, pokhendi, stb
MSZP: Kovacs - erotlen, alkalmatlan vezetonek
SZDSZ: Kuncze - mint ember szimpatikus, de a politikabol mar reg ki kellett volna szallnia
MIEP: Csurka - no comment...
FKGP: "Pubi"
MDF: nem igazan tudok kit mondani
Előzmény: retail (-)
Tájékoztató Iroda Creative Commons License 2001.12.23 0 0 21
"Orbán: cigány és ráadásul még Kisz titkár is volt" - Az MSZP Ku-Klux-Klan-tagozatához van szerencsénk? Látom egyszerű örömeid vannak.
Előzmény: northman (2)
vamzer Creative Commons License 2001.12.23 0 0 20
Mintha a pártokról lenne szó.
Martonyi nem párttag! Technokrata pártonkívüli.
Szép is lenne őt leggyengébbnek titulálni! Helyette a félkegyelmű Németh Zsolt jönne, aki román kamionokat akart robbantgatni anno, és azon a kérdésen is megzavarodott, hogy a kamionossal együtt, vagy nélküle?
Törölt nick Creative Commons License 2001.12.23 0 0 19
Kedves Gironde!

"mérsékelt"...hogy szeretem ezt a szót a ti szájatokból! :-)

Előzmény: Gironde (18)
Gironde Creative Commons License 2001.12.23 0 0 18
Ez jó... Martonyi az egyetlen - úgy, ahogy - elfogadható kormánytag. Sumér szerint meg ő a leggyengébb láncszem... Túlságosan mérsékelt, vagy mi a baj?
Előzmény: Törölt nick (17)
Törölt nick Creative Commons License 2001.12.22 0 0 17
Fidesz: Martonyi

MDF: ?

FKGP: Torgyán

MDNP(Jobbközép, Centrum): Pusztai

MSZP: Szanyi :-)

SZDSZ: Eörsi

Munkáspárt: ?

MIÉP: ifj. Hegedűs (sajnálom...)

ttaarrllee Creative Commons License 2001.12.22 0 0 16
Fidesz: Fodor Gábor
De már ő is távozott, hál' istennek.
MSZP: Medgyessy Péter
SZDSZ: Horn Gábor
FKGP: Torgyán József
Előzmény: IDKFA (1)
douz Creative Commons License 2001.12.22 0 0 15
Attól hogy valaki határozott, lehengerlő, függetlenül attól, hogy igaza van-e, vagy csak blöfföl, nem akarom azt mondani, hogy hazudik, még nem nevezném jó vitapartnernek. Láttad ma reggel a Napkeltében? A mai kormányzati stílus igazi megtestesítője volt.
Előzmény: El Buitre (7)
retail Creative Commons License 2001.12.22 0 0 14
Nekem csak az a túlzott magabiztosság és némi lekezelő szövegezés nehezményezett,amit mond vagy csinálni akar lehet,hogy jó.Csak tudod én a Horn-t mint embert szó szerint megutáltam pontosan azért mert lekezelően lekicsinlően nagyképüen nyilatkozott majdnem mindenről főleg akkor mikor valaki megkritizálta.És ezt a formátumot az átlagemberek 90% nehezen viseli.Láttam egy két nyilatkozetát a Mikolának és nem a szöveggel volt a baj hanem ahogy nyilatkozott.Talán egy kicsit szerényebben az egyszerű emberek számára is érthetöbben megfogalmazva sokkal nagyobb támogató táborra találna.De ez a jelenség más politikusokra is igaz,mert minden politikus az ellenzéket akarja megyőzni és lesöpörni nem a néppel megértetni,hogy mit akar!!!!!
Előzmény: El Buitre (7)
El Buitre Creative Commons License 2001.12.22 0 0 13
Mikolának nem az álláspontját kellene védenie -ami a fidesz álláspontja
Mikola a kormány tagja, a Fidesz pedig kormányzó párt.
Az Országgyűlés pedig nemrégen fogadta el az egészségügyi törvényt, amit a kormány terjesztett elő.
Hogy Te is értsd: Ezt védi meg Mikola a támadásokkal szemben.
Hülye.
Előzmény: miközödhozzá (8)
brutális Creative Commons License 2001.12.22 0 0 12
MSZP: Nagy Sándor
Fidesz: Deutsch Tamás
SZDSZ: ?
MIÉP: Hegedűs Lóránt
MDF: Horváth Balázs
FKgP: Már azt se tom ki van benn meg kinn.
Előzmény: retail (-)
volante Creative Commons License 2001.12.22 0 0 11
Az ugye nem zavar, hogy Csurkát kényszerítették, hogy írja alá a belépését, és hogy az átvilágítás során a bírák nem is találtak erre bizonyítékot (mármint, hogy III/III-as volt). Ha Cs nem szól, nem is tudja meg senki.

És érdekes módon nem említetted az MSZP-t, pedig ott önként vállaltak ilyesmit.

Előzmény: northman (2)
miközödhozzá Creative Commons License 2001.12.22 0 0 10
Rendőr is "Szolgál és véd" mégsem szakszerkezeti tag!
Előzmény: G20 (9)
G20 Creative Commons License 2001.12.22 0 0 9
Miota lett szakszervezeti elnok?
Előzmény: miközödhozzá (8)
miközödhozzá Creative Commons License 2001.12.22 0 0 8
Mikolának nem az álláspontját kellene védenie -ami a fidesz álláspontja- hanem az egészségügyet és dolgozóit.
Előzmény: El Buitre (7)
El Buitre Creative Commons License 2001.12.22 0 0 7
Mikola nem tanár, őneki nem az a feladata, hogy tanítsa az embereket, hanem hogy megvédje az álláspontját a nyilvánosság előtt, és ezt igen magas színvonalon teszi.
Bokrost meg inkább hagyjuk...
Üdv
Előzmény: retail (5)
northman Creative Commons License 2001.12.22 0 0 6
Hi!
A leggyengébb láncszem. (2.)
- MSZP: Kovács: Még mindig nem tudja, hogy hol folyik a Lajta.
- SZDSZ: Kuncze: Azt hiszi, hogy a balkánon megélhet a liberalizmus.
- Centrum: Kupa: Hisz még a népfrontban.
By
retail Creative Commons License 2001.12.21 0 0 5
Nem vitatom,hogy jól tud vitatkozni ,sőt azt is elhiszem,hogy szakmailag képzett,DE ismered talán azt az esetet mikor a tudós elmegy tanítani az egyetemre ,bár nagy a tudása csak a halgatokkal nem tudja megértetni magát.Tehát egyáltalán nem biztos,hogy mint tanár is beválik.De mondhatnám azt is,hogy a Bokros sem akart rosszat,csak nem azt a réteget kellett volna megnyomorítani ahol a legkisebb volt az ellenállás.
Előzmény: El Buitre (4)
El Buitre Creative Commons License 2001.12.21 0 0 4
retail,
hallottad te már Mikolát vitatkozni?
Rajta kívül csak Boross Péter és Orbán tudott ilyen megsemmisítő lenni egy tévévita során.
Az egészségügyhöz nem értek, úgyhogy mondandójának érdemi részét nemigen tudom megítélni, de mint vitapartner bárkit zsebretesz.
Előzmény: retail (-)
El Buitre Creative Commons License 2001.12.21 0 0 3
Fidesz: Stumpf
Miép: ifj. Hegedűs
Mszp: Medgyessy lenne, de ő pártonkívüli, úgyhogy Kovács
Fkgp: Józsi bácsi
Szdsz: Mindenki, bár ennek nyelvtanilag nincs értelme.
northman Creative Commons License 2001.12.20 0 0 2
Hi!
A leggyengébb láncszem:
- MIÉP: Csurka: aláírta a III/III -s belépési nyilatkozatot;
- Fidesz: Orbán: cigány és ráadásul még Kisz titkár is volt;
- FKgP: pubi: lásd Csurkát;
- MDF: Szomjas Balázs: nevéből adódik.
(a másik oldalt majd máskor)
By
IDKFA Creative Commons License 2001.12.20 0 0 1
Fidesz : Hortobágyi. De már elment hál'isten.
MSZP : Horn. Tőle primitívebb, gerinctelenebb ember kevés van a hazai politikai palettán.
SZDSZ : Eörsi. Ha uszításra van szükség valahol, rá lehet számítani.
FKGP : Gyimóthy. A színes öltönyeiben, a Torgyán seggének nyalásával.


idkfa for Doom by SpydercoPolice
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]

Törölt nick Creative Commons License 2001.12.20 0 0 0
Mikola nekem teccik... Martonyit javaslom leggyengébbnek...
Előzmény: retail (-)
retail Creative Commons License 2001.12.20 0 0 topiknyitó
Játszunk mi is mint a TV-ben kevesebb anyázással! Ki a leggyengébb láncszem a mai választások elötti pártokban.Pl:FIDESZ -Egészségügyi miniszter. MSZP-Miniszterelnök vállalkozó bankár jelölt.SZDSZ-Demszki stb.Ja és egy rövid vélemény is hozzá. 1:lehet,hogy a miniszter jot akar csak az időzités és a felegma véleménnyilvánítás lehet,hogy nem népszerű!!! 2:Egy vállalkozó bankár ráadásúl SIKERES Igaz nem az ország pénztárcájának,ne akarjon Miniszterelnők lenni MERT HÁTHA CSALÁDI VÁLLALKOZÁST CSINÁL AZ ORSZÁGBÓL!!!! 3:Nem egészséges ha valaki egy ORSZÁG ROVÁSÁRA AKARJA KICSINOSÍTANI A KÖRNYEZTÉT!!!És mindezt SUNYISZERZŐDÉSSEL.Igaz nem csak rajta állt egyedül mivel egy szerződésnél legalább két fél van.Ja és ha valami nagyonnagy igazságtalanság történne az országban azt a külfőldi politikusok és pénzügyi szakemberek mindig nagyon megfontoltan és udvariasan tudtára hozzák az éppen kormányon levő pártoknak.Ők zudják mi a tolerancia.!!!Csak az a baj,hogy ezt nálunk mindenki másképpen probálja értelmezni és magyarázni a saját tőkekovácsolás céljából.Pedig az,hogy nálunk negy a korrupció-hogy a legnagyobbak a bérkülömbségek,ezeket nem lehet félreérteni.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!