Tényleg nagyon kösz az infokat, én érzem a segítő szándékot mindkettőtöktől, ez a fórum (mint minden másik) arról szól hogy megosszuk egymással a tapasztalatokat, ráadásul ingyen.
Ez oda/vissza működik. És nem kell mindig mindenben egyetérteni, azért mert valaki mást gondol még jó ember!!!
Sajna Suzukiban nincs tapasztalatom, (nekem Lagunám van, 18éves és még nem kellett szervízbe vinnem) de meg fogom ismerni.
Minden típusnak megvannak a sajátosságai és gyenge pontjai.
Akkor biztosan trafó hiba:) Én is így gondoltam, mindig bíztam, hogy olcsón megúszom. Amikor melegen nem indult, levettem a gyújtókábelt, és motor felé érintve szikrázott, tehát volt szikra. De az ember bízik benne, hogy megússza. Elmentem az autósboltba, 2 Suzuki is van a kerületben. Azt mondták nincs nekik, rendelni kell, mert nem is emlékeznek, mikor adtak el trafót. Szerviz szintén : nem tudom mikor cseréltünk valaha trafót. Ott is így megnézték a szikrát, van. Akkor levették a szűrőt, és hidegindítóval jé beindul. A benzines autó nagyon bonyolult, vagy szikra, vagy üzemanyag probléma, ha nem indul. Üzemanyag szivattyút szintén nem tartanak raktáron, mert sosem kell., trafót sem. Injektort pedig alig lehet kapni, mert annyira fogy. Itt írták előttem, hogy örülnek, hogy Denso injektoros a kocsijuk, mert az sosem romlik el. Így is van-. Havonta kb. egyszer valaki rákérdez itt ilyen problémával, és mindig injektor. De én belátom, ha tévedek. te leszel az egyetlen, akinek trafó hibája lesz. 39 év, és 1.8 millió km után, mindig megfogadom, hogy nem írok senkinek, nem vagyok normális, hogy még is megteszem. Szurkolok neked, de itt befejeztem.
Ha kezdődő menetzárlat van egy tekercsben,az helyileg extra hőt termel.Ez a hő lassan,de biztosan növeli a zárlat kiterjedését,egyre több menetet érint,azaz egyre csökken a benne indukálódott feszültség.De én nem a trafóra gondoltam,pontosan az általad említett szigetelés romlása okozhatja azt a pattogást,amit hallani vélsz.Találkoztam már olyan mértékig korrodált csatlakozójú trafókábellel,amit csak a kosz tartott a helyén,a réz már átalakult zöld rozsdává.Mivel azon a helyen megnő az átmeneti ellenálllás,a szikra nem a gyertyán ugrik,hanem talál magának közelebbi pontot a rossz szigetelés helyén.
Ha injektor problémával állsz szemben,az meg egyáltalán nem biztos,hogy elektromos jellegű.Az lehet pl kopott,akkor nagyobb mennyiségű benzint enged át,akadhat,lehet eldugulva,de lehet a vezérlésével is gond,az ECU hibáinak egy része is hő hatására erősödnek fel.Az R,C elemek hő hatására történő értékváltozása ismert tény,hogy esetedben mi okozza a hibát,azt azért érdemes jobban körbejárni.
Azért,mielőtt a házadat elcseréled injektorra,néhány ingyenes vizsgálatot végezz el a gyujtással kapcsolatban is.Hátha nem kell kölcsönt felvenni a javításhoz.
kirsan fórumtársnak:
ha az injektor hibáit ilyen egyszerű lenne diagnosztizálni,(melegen nem indul=injektor),miért találták ki a hozzá való műszereket?
a gyujtás hibái között előkelő helyet foglal el a menetzárlatos gyujtótrafó által okozott hiba.Szinte mindig meleg motornál jelentkezik.
Nem tudhatod, hogy a bontóban lévő mennyi idős. Ha zöld színű gyári, akkor lehet az is 20 éves. Ha rózsaszínű BOSCH, akkor lehet fiatalabb, de nem kapod meg annyira olcsón, hogy érdemes legyen vele foglalkozni. Ez az egyetlen drága kiadás van szerintem egy Swiften. Ezt ki kell bírni. Van mellette 2 majdnem új autóm is (Focus és P308), de az egész család a swifteket szereti. Amikor a barátaim, szomszédaim szép új autói tönkremennek, bárkinek kölcsön adom, ezeket nem kell félteni. A parkolóban az új golfos gyerek rácsapta a ajtaját, szólok neki, legalább bocsánatot kérne, mire a válasz, annak a sz.nak nem árt. Kivágtam az ajtóm, úgy hogy az ajtaja behorpadt. Mondom bocs, tényleg nem, de ha rendőrt hívnál a kamera mindent vett. Sorolhatnám..
Nem, az biztos nem, de amit leírtál, hogy meleg indítási problémád van az tuti injektor. 3 Swiftem van, mindet újonnan vettük, és mindegyiknél 20 éves kora körül jött elő. Amikor mindegyiknél jeleztem a szerelőnek, ezzel kezdte. A 3.-nál már elhittem. Ő mutatta a befecskendezős tesztet! 1500 egy hidegindító kb, és utána is fel tudod használni mosáshoz. Amit mondasz, azt meg kell hallgatni, honnan jön. Leírtam, hogyan tudod az injektort tesztelni, de gyújtás, és elektromos probléma inkább akkor jön elő, ha hideg a motor. Ha bemelegszik azok általában rendbe jönnek. Elektromosan annyira egyszerű az autó, hogy pillanatok alatt ki tudod szűrni, de még egyszer mondom, amikor elektromos gondjaim voltak az autókkal, mindig hidegen rángatott. (trafó nem megy tönkre, csak gyújtókábel, elosztófedél, és gyertya csere). Az elsőnél, először lengyelt vettem, ez volt a tanulópénz. Itt is gyárival megegyező BOSCH.
Amit leírtál, minden egyértelműen injektor hiba. Mivel ez totál típushiba csoda, hogy még nem írta senki. Ha egy Swift hidegen indul, de melegen nem, akkor az injektor. Vedd le a levegőszűrőt, és indítózás közben valaki spricceljen a torokba hideg indítót, és majd látod, hogy beindul, vagy be akar indulni. És csak gyári, vagy Bosch a jó. A 10-20 ezer vagy olcsóbbak 2 hétig jók. A gyári 65, a Bosch kb. 45, de 20 évig megint jó.
Sötétben egyszerűbb meghatározni az áthúzás helyét,mert lehet látni a szikrát.Az elosztó fedélből én nem hallottam még,de ha hallanád,az nem lenne rendkívüli csoda,mert ott percenként elég sokszor történik meg,és ez rendben is van.Ha hallottál valamit,az hibás kábelra is utalhat,végig kell mérni,meg kell tisztítani,ha sérült a szigeteklés,cserélni kell a kábelt.Hívj segítséget,és melegen indításnál mozgasd meg,emelgesd el a gyujtó kábeleket a testtől.Első mindenképpen a kábelek,csatlakozók,szigetelő gumiharangok ellenőrzése,ha hallod,esetleg látod,hogy a szikra testre szalad,nem csoda,hogy nem indul,annak a hengerben a helye.
Mondjuk volt egy gyanús hang: olyan mintha ütemesen szikrázna (csattogó hangot hallottam, mint amikor lehúz a testre, de mivel tök sötét volt átnéztem és nem látszott semmi)
A gyújtáselosztó belsejéből hallható a szikraáthúzás hangja?
Nem lehetett meghatározni a pontos helyét a hang alapján.
Annak,hogy melegen nem indul,számos oka lehet,a teljesség igénye nélkül:a gyujtás összes alkatrésze lehet hibás,ami hő hatására jelentkezik,pl húzd ki az összes gyujtókábelt,vizsgáld meg a csatlakozókat,ha van ohm-mérőd,mérd végig a kábeleket,ha jól emlékszem,suzuki gyári kábelek 15-20 k,de ez nem biztos,nézz utána.Elosztó fedél nem repedt?Gyertyák nem régiek?Sokszor előfordul,hogy trafó menetzárlat csak melegen okoz gondot,próbáltad cserélni?Ezer meg egy hiba lehet,néhányat ki kellene zárni.
Nem bántottál meg senkit,semmit,de próbáld meg látni a rendszerben a logikát.Ha gyujtásra ez a lámpa nem világítana,nem tudnád eldönteni,hogy azért nem ég,mert kiégett,vagy azért,mert nem talál hibát.Ezért világít,aminek jelentése:szenzorokat érzem,figyelek!Ha esetleg villog,jelentése:immobiliser hiba,rossz kulcs stb.Amikor a motor elindul,a lámpa 2 mp alatt elalszik,ha nincs hiba.Ellenkező esetben égve marad,v kigyullad,villog v folyamatosan ég,mindennek van jelentése,hibakódot kivillogja,mit akarsz még?Beszélni nem tanították meg,elvégre ez 20-25 éves technika,a maiak már a szerszámokat is kikészítik,a szerelőnek csak számlázni kell.
Indítás előtt azt jelzi,hogy kész az esetleges hiba észlelésére,azonosítására.Végig ellenőrzi a szenzorokat,ha mindent rendben talál,tovább figyel.Ha az indítás sikerül,hibajel nélkül,a lámpa elalszik.Vagyis:minden ok.Ha később hiba merül fel,az tárolódik.Ha ezt logikátlannak tartod,szerinted mi lenne a jó megoldás?
Kb félórára levettem az aksit, de utána be sem indult egyenlőre...
Sötétben hidegben nem olvastam hibakódot, majd holnapig akksi nélkül hagyom és olvasok belőle hibát.
Mondjuk nem túl logikus hogy indítás előtt jelez a lámpa ha van baja, ha nincs, és utána elalszik. Az én logikám szerint akkor kellene jeleznie ha az indítás előtt hibát észlel...
Normál esetben a check engine lámpa gyujtással bekapcsol,lefut a teszt,ha minden rendben,a motor beindulása után kialszik.Ha valahol hibát talál,annak súlyosságától függően vagy szükségüzemmód,vagy normál üzem,de a jelzés marad.Ha járó motornál,váratlanul jelentkezik a hiba,a lámpa világít,a hiba tárolódik,továbbiakban az előbb leírtak szerint viselkedik.A régebbi autóknál(pl a tiéd)a hiba törlődik áramtalanítás után,az újabbakban a törléshez dignosztikai műszer szükséges.
én teljes műszeres motordiagnosztikára gondoltam,ami a keverékképzéstől a kipufogógáz elemzésig,a gyujtástól a dudáig mindent vizsgál,de mielőtt erre költenél,multiméterrel is lehet mérni,pl a MAP szenzor kimenettén,a fordulat(és ennek következtében a szívócsőben uralkodó nyomásviszonyok) függvényében változnia kell az ECU felől érkező 5 V-os referencia feszültségnek.Annak,hogy a hibajelzés megmaradt,simán lehet az az oka,hogy azt a hibajelet törölni kell,az magától a hiba elhárítása után nem törlődik.Nem vagyok szerelő,de elképzelhetőnek tartom,hogy az ECU a MAP-szenzor hibája miatt szükségüzemmódba kapcsolt,ez az üzemmód normalizálódni csak a hibajel törlésekor fog.Ha megoldható,hogy járó motornál méred a MAP szenzor csatlakozóján a feszültségeket,az már fél siker,legaláb a szenzorról tudható,hogy jó,vagy sem.A nem automatikusan törlődő hibajelek általában kiiktatják az illető jeladót,és-ugyan csökkent teljesítménnyel-,de lehetővé teszig a szervízig való eljutást.
Ha a szenzor jó,ha a vezetékeknél sem zárlat,sem szakadás nincs,ECU hibára gyanakodnék.Egy rendes műszeres vizsgálat azért nem ártana,de az elektronikát nem 20+ évre gyártják,sőt lehet ez beépített fék is,gyenge minőségű elkó,megnyúlt ellenállás stb.Mai autóknál sűrűn előfordul ilyen jellegű hiba,jellemzően 6-7-8 év után.