Mondtam én egy szóval, hogy Hitler rossz festő volt? Mondok mást. Jelentős szerepe volt a VW bogár tervezésében, ami egy elég sikeres autó lett.
Nem ez a baj vele. Ő se volt minden szempontból ördög. Eva Braunt például szerette, meg a kutyáját is. Nem ez a baj vele. Ha csak ezek lennének igazak rá, semmi baj nem lenne vele. Ki haragszik egy közepes festőre?
Egyébként a történelem során sokan egyetértettek az antiszemitizmussal. Nemcsak gépészmérnökök, hanem olyanok is, akiknek jobban illett volna tudnia. Például Teleki Pál, Szekfő, Németh László.
(Szekfű csak addig, gondolom, amíg nem kezdett el zsidó feleségével bujkálni, és Németh L. is árnyaltabban kezdte látni, amikor arra gondolt, hogy mi lesz vele, ha a hallban megtalálják a nyilasok Zelket és Vas Istvánt.)
De ettől az antiszemitizmus nem lesz elfogadhatóbb ideológia.
Tiszteletem, HanG99!
Kiegeszitenem, Ford nem kitalalta, hanem adaptalta azt amit a vagohidon latott. A nagy penzt (T-model) viszont egy Galamb hozta neki, mert olyan olcsora tervezte, hogy egy melos kb.2-3 havi fizubol megvehette. Igaz ezert lenyuztak a bort a hatarol! WC-re csak egyszuszra lehetett menni ugy bekloroztak. Ford mint az amcsik egy dologhoz ertet jol, osszehozni a penzt-piacot-zsenit.
Hála az index-nek most már tudok Ford antiszemita oldaláról is. Nem tőled, hanem korábban volt valamelyik topicban. Ezenkívül érdemes még tudni az egyik legjobb PR-szöveget: "Bármilyen színű autót tudunk szállítani, feltéve hogy a vevő feketét rendel" valamint az eredeti tőkefelhalmozással kapcsolatos szövege: "A második milliódat már tisztességesen is meg tudod keresni." (ez több változatban is fut, nem tudom melyik az igazi, de lehet többször mondta, különböző változatokban)
Heym-re visszatérve, mikor Honi alatt NDK-ban éltem több évet, sokszor dícsérték, de kiadni nem akarták a műveit.
Azert Ford nem viccbol adta a nevet hozza, azert nyilvan egyet ertett az antiszemitizmusaval.
Amugy Heym lehet jo iro, Ford lehet jo iparos, de azert mielott kinyalnank a csokikarikaikat, legyunk tisztaba az egesz lenyukkel. Ilyen alapon Hitler egesz jo festo volt (noha szegenykem giccset mazolt csak)
Erről már irtam, itt csak ismételni tudom magam, de ha rákérdeztél, megteszem.
Igen, Henry Fordot egy nagyszeru iparoskent, a futoszalagon termeles kiagyalojakent tartom szamon.
Az, hogy emellett elkövette azt a hibát, hogy titkárának megengedte, hogy a titkár által írt ciksorozathoz az ő nevét felhasználja, ez egy hiba, de ettől még nem lenne jelentős ember. Ezt a cikksorozatot, ami könyvként kapható jelenleg, jó néhány évvel ezelőtt olvastam, s kb. a Cion bölcsei köszöntek vissza benne.
Primitiv és rosszindulatú könyv. Ford képességeivel megáldott ember nem ír ilyeneket. Nem is írt. Nevét adta hozzá. Rosszul tette. Ez azonban iparszervezői érdemeit nem csökkenti.
De az meg a masik oldalra jellemzo, hogy az embereik mocskat eltitkolja. Lovasnak meg PONT az a feladata, hogy fogast talaljon a baloldalon. S lam-lam mindig talal vmit :) Felelmetesen jol csinalja! :)
Gondolom Henry Fordot is csak egy nagyszeru iparoskent a futoszalagon termeles kiagyalojakent tartod szamon es nem hires antiszemitakent, aki penzelte a nacikat. Erre mit lepsz?
Jó tudni, hogy van még közszolgálati televízió... A qrva életbe! Mintha ebben az országban valaha is lett volna. Amióta feltalálták a TV-t, itthon a hazugság folyik belőle.
Kicsit sommás.
Az én életemben a hazugság akkor volt a csúcsponton, amikor Hajdú János szerkesztette a hetet, és a másorokat Kondor Katalin, Sugár András, meg Moldoványi Ákos vezette. Chrudinák akkor még jó riporter volt, némi pro-szovjet elfogultsággal.
1987-1993 között jó volt az állami TV. Független és közszolgálati. Friderikusz és mások nagyon sokat segítettek, hogy az átaalakulás első, egyáltalán nem könnyű éveit a magyar társadalom viszonylag ép lélekkel átvészelte.
A bajok Hankiss leváltásánál kezdődtek. Amiben Kupa játszott elég szégyenletes szerepet.
Tehát ne mondjuk, hogy mindig minden rossz volt, így most sem rossz "relatíve". Mert nem igaz.
Nekem fogalmam sem volt, ki ez a Stefan Heym, amikor elolvastam a Dávid Király krónikája c. könyvét. (Európa Könyvkiadó, 1977) Nagyon nagy élmény volt. Érdemes volt elolvasni.
Sütött belöle a független gondolkozás, a rálátás, a látókör, és nem utolsó sorban nagyon jól volt megírva. Akkor egy életre megjegyeztemm a nevét.
Sokkal később hallottam, hogy zaklatják. Ez egy újabb példája volt a szocialista kulturpolitika sokszor tapasztalt érzéketlenségének az értékekre, de nem Heym tekintélyének ártott. Vannak emberek, ilyen volt Heym is, akinek nem lehet ártani, ellenben jól a hozzávaló viszony sokakat jól minősít.
A szerző akkor Honecker csapatát ingerelte fel, most Lovas nevű publicistát piszkálta fel annyire, hogy az alábbi cikket megírja. Honeckerék javára szól azonban, hogy ők életében támadták, Lovast pedig jól minősíti, hogy erre a halálát találta jó alkalomnak.
(Persze honnan is értesült volna róla, hogy élt egy ilyen nevú író, ha nem épp L.I. kedvenc és közelről figyelt országában, Izraelben hal meg.)
Az NDK és L.I. között az is közös, hogy Heym irodalmi munkásságáról nincs mondanivalója. Honnan is lenne? Végül is számít ez? Hiszen Honecker és Lovas szerint is az "oldal" számít. Mi és ők. Hívei és ellenfelei.
Meg hát nem szerette mindenki. Lovas tudja. Mert hallotta, hogy meg is verték. No comment.
Maradjunk azért mi csak az irodalomnál. Olvassuk újra Heym-et.
Köszönöm a könyvtippeket. Ünnepek után megyek a könyvtárba és kiveszem. Ha csak valaki meg nem előz.
„Elment Dávid király krónikása: 88 éves korában meghalt a kortárs német irodalom egyik legnagyobbja, Stefan Heym. Izraelben érte utol a halál, szíve felmondta a szolgálatot… Helmut Flieg néven, egy zsidó kereskedő fiaként látta meg a napvilágot Chemnitzben 1913-ban” – kezdődik a nekrológ a Népszabadság Mozaik rovatában, a lap december 17-i számában. A búcsúztatót író D. P.-től (minden bizonnyal a lap berlini tudósítója, Dunai Péter) megtudjuk, hogy Heym 1936-ban emigrált „amerikába” (helyesen: Amerikába), majd 1943-ban belépett az amerikai hadseregbe, részt vett a ’44-es normandiai partraszállásban, de egy év múlva „kommunistabarát” magatartása miatt elbocsátották a katonaságtól. „1952-ben a koreai háborúban való amerikai részvétel elleni tiltakozásként visszaadja valamennyi háborús kitüntetését, és amerikai feleségével Kelet-Németországban telepszik meg… konfliktusa állandósul a keletnémet kommunista hatóságokkal, Walter Ulbrichttal, majd később Erich Honeckerrel.” Megtudjuk azt is, hogy megörökíti az ’53-as keletnémet rendszerellenes munkásfelkelést, valamint hogy 1976-ban aláírja az NDK-beli értelmiségiek tiltakozó dokumentumát a rezsimkritikus Wolf Biermann állampolgárságtól való megfosztása miatt. „1979-ben a keletnémet rendszer – bosszúból a rezsim sztálinista múltját leleplező Collin című könyve miatt – »devizabűntett« ürügyén bíróság elé citálja, és kizárja az írószövetségből.” D. P. azt is elmondja, hogy 1997-ben aláírja 34 erfurti értelmiségi nyilatkozatát, amely mozgósít a PDS (a kommunista utódpárt) kirekesztése ellen.
Azért idéztünk Heym érdemeinek méltatásából ilyen részletesen, hogy lehetőleg semmi lényeges ne maradjon ki az „állandó ellenzékinek” felmagasztosított író életének főbb, pozitívnak bemutatott mozzanataiból. Tekintettel azonban a történelmi hűségre és arra, hogy – mint azt a Népszabadságban nem egy alkalommal hangsúlyozzák – a magyar történelem alakjainak „heroizálása” nem lehet a tárgyilagos történelemírás és megemlékezés célja, a „mindent a hűségért” ott kimondott általános elvet követve megpróbáljuk némileg árnyalni a Heymról festett képet is.
Stefan Heym nem igazán örvendett általános szeretetnek hazájában. 1992-ben egy alkalommal meg is verték. (Szinte hajszálpontosan ugyanazon a napon, mint David Irving revizionista brit történészt – csupán őt a másik oldalról verték.) A német konzervatívok ellenséges némasággal hallgatták a rövid időszak alatt is, amikor a Bundestagban a posztkommunista PDS parlamenti képviselőjeként szólalt fel. (Parlamenti tagságáról önként mondott le.)
Heym 1945-ben tért vissza Németországba az amerikai hadsereggel, amely lélektani hadviselő egységének tagja volt. Azzal a feladattal, hogy megtanítsa a németeket a demokráciára. A német katonáknak sugárzott amerikai rádióműsorokért felelt. Később – a szövetségesek győzelme után – részt vett a „nácítlanításban”. Segített megalapítani a Neue Zeitung című lapot, ahol azután külügyi és kulturális rovatvezetőként dolgozott.
1952-ben telepedett le végleg az NDK-ban. Egy évvel később, a keletnémet munkások felkelésének leverése napján így örvendezett a Berliner Zeitungban:
„1953. június 17-én egy szovjet tiszt állt a tankján. Felsőteste látszott ki belőle és mosolygott. Ez az az ember, aki miatt nyugodtan alhatunk.” (Mint tudjuk, ugyanezek az emberek a magyar népnek is szép, hosszú álmot hoztak 1956. november 4-én.) A Berliner Zeitungban írt kommentárja szerint „egyértelmű, hogy június 17-e közvetlen indítéka a nyugati hatalmak ügynöki munkája”.
Három héttel később ugyanabban a pártlapban Heym azt írta, hogy „a dolgozók és kormányuk között eltéphetetlen kötelék alakult ki”. 1954-ben Sztálin születésnapján amiatt kesergett, hogy ez „az első születésnap, amelyet nélküle kell megélnünk”. Kedvenc lapjában egyébként gyakran dicsérte a despotát, aki több mint húszmillió ember gyilkosa volt. „Korunk leghőbben szeretett embere” – írta róla Heym.
Szovjetunióbeli utazásáról 1954-ben külön könyvben – Tiszta szavak – számolt be. Heym, aki tudott egyet-mást Hitler „Arbeit macht frei” (a munka szabaddá tesz) auschwitzi szlogenjéről, így emlékezett meg Sztálin megsemmisítő táborairól: „A Szovjetunióban hisznek a termékeny munka nevelő hatásában.” Mintha a mai Krausz Tamást olvasnánk.
Heym 1956-ban nemegyszer támadta a lengyel és a magyar forradalmat. A budapesti Sztálin-szobor ledöntését így kommentálta: „A munkásosztály pártja vezér és hatalom nélkül maradt.” Ugyanakkor éberségre szólította fel a keletnémeteket, mert az „osztályellenség” még mindig létezik. A magyar forradalom vérbe fojtása „etikai kérdés” volt számára, mert „az anarchiával és eltorzult szenvedélyekkel energikusan szembe kell szállni”. Hasonlóképpen azokkal a diákokkal is, akik nem akarnak a keletnémet egyetemeken marxizmus–leninizmust tanulni. Ők „zsebtolvajok és örökséglesők, amivel elárulják a munkásosztályt”, valamint „Judás és a spíszbürger szomorú keverékei”.
A „folyamatosan ellenzéki” Heymot a keletnémet kommunista diktatúra 1953-ban Heinrich Mann-díjjal, 1956-ban a Szabad Német Szakszervezetek irodalmi díjával és 1959-ben a Nemzeti Díj második fokozatával tüntette ki.
Amikor a Spiegel megszellőztette viselt dolgait, az akkor 80 éves író azzal védte magát, hogy az NDK-ban „teljesen más volt a helyzet”. A balliberális hetilap így fejezte be róla szóló cikkét, arra utalva, hogy az új PDS (a régi NSZEP – Német Szocialista Egységpárt) elvtársai Prenzlauer Bergben a képviselőjüknek jelölték Stefan Heymot: „Így tehát összenő az, ami összetartozik.”
Most pedig néhány szemelvény az Akadémiai Könyvkiadónál 1975-ben megjelent Világirodalmi lexikon 4. kötetében található Stefan Heym-szócikkből:
„Humanista mondanivalója egyre inkább szocialista irányú… Jelentős könyve, a The Crusaders (1948: Kreuzfahrer vom heute, 1950; Tatár Gy., Keresztes vitézek, 1957, Bányai G., ua., 1964) az amerikai hadsereg 1944–1945-ös harcairól fest gazdag epikus freskót, feltárva a hadvezetés politikai és gazdasági céljait. Hőse rádöbben: »A fasiszták mindenütt közöttünk vannak.«”
Ami a „gazdag epikus freskót” és a „fasisztákat” illeti, az ismert amerikai kritikusnak, Malcolm Cowleynek ennyi volt a megjegyzése a Keresztes vitézekről: „A regényből csak egy dolog hiányzik: figurái, valamint az igazság és a bombaszt közötti különbség tisztelete…”
Hogy milyen ember volt valójában Stefan Heym? Híveinek nyilván olyan, mint amilyennek a Népszabadság lefesti. Ellenfeleinek talán az itt vázolt kép a döntőbb. Mivel már nemcsak Magyarországon, de lassan kerek e világon sincs „semleges” szemlélődő, a választás szabad.
milyen színes a világ.
Ilyenkor azért mindig elönti egy kis melegség a szívemet, hogy egy oldalról internetes fórumokon azért elég nehéz megközelíteni, vagy meghamisítani egy témát :-))
- 1953-ban az NDK munkaslazadas leverese utan lelkendezett? Es halat adott a szovjet tankok hathatos segitsegenek?
- 1954-ben Sztalin szuletesnapjan azon kesergett, hogy ez az elso alkalom, hogy nelkule unneplik meg ezt a "jeles" napot?
- Az "Arbeit macht frei" felirat ellenere hitt a szovjet munkataborok atnevelo hatasaban?
- Akit az NDK rezsim 53-ban Heinrich Mann dijjal tuntetett ki, 56-ban a Szabad Nemet Szakszervezetek irodalmi dijaval, 59-ben Nemzeti Dij masodik fokozatavl?
- 97-ben alairja 34 erfurti "ertelmisegi" haverjaval azt a nyilatkozatot, amely mozgosit a PDS (nemet MSZP - kommunistak utodpartja) kirekesztese ellen.
Tehat kerdem errol a Stefan Heymrol van szo? VAgy ezt illik eltitkolni?
Vicces. Én meg Hegyi Gyulának hála néztem meg. Ha nincs ez a topik, akkor sosem jutott volna eszembe, hogy valamikor a nap folyamán bemondták, hogy lesz.
Valakivel összekeversz, én soha nem dolgoztam a Tv-nél, negyven éve meg igen kis gyermek voltam.
Inkább Chrudinák vagy Pálfy G. elvtársakat kellene kérdezned.
Stefan Heym, one of the best-known German contemporary authors, died yesterday from heart failure at the age of 88.
Heym, born Helmut Flieg, died while staying at a Dead Sea spa where he was to attend a conference marking the 200th birthday of German poet Heinrich Heine, the Israeli Mishkenot Sha'ananim cultural center in Jerusalem said.
Heym was one of the best-known authors in what used to be communist East Germany and was a frequent guest in the West as a cultural ambassador before the fall of the Berlin Wall in 1989.
In his 1988 memoirs, he recaptured his flight from the Nazis who forced him into exile in the United States from where he returned to Germany as an allied soldier to liberate Germany.
Disgruntled with the U.S. over the Korean war he returned to East Germany in 1952.
Although a communist, he emerged as symbol of the resistance in former communist East Germany. But after the collapse of East Germany in 1989 Heym warned against selling out to capitalism.
Following unification Heym was elected a member of parliament for the reformed East German communist party in 1994, a post he quit a year later in protest against what he viewed as an unfair pay rise for lawmakers at a time when Germans were asked to tighten their belts.
Heym was born on April 10, 1913 in the eastern Germany town of Chemnitz to the family of a Jewish merchant.
In 1931 he was expelled from Chemnitz grammar school for compiling an anti-militarist poem and moved on to Berlin where he wrote his first articles for a number of publications, including the Weltbuehne. He studied philosophy, German and journalism in Berlin.
In 1933 he adopted the alias Stefan Heym and fled to Prague to escape the Nazis. In 1935 his father committed suicide, while other members of his family were deported and later killed in the Nazi death camps.
From Prague, Heym fled on to the United States where he finished his studies and gained reputation as an author with his first book "Hostages." Later, "The Crusaders" became a bestseller.
Morbiczernek hála megnéztem az ARD emlékműsorát. Jó tudni, hogy van még közszolgálati televízió...
Az NDK-ban még "devizabűntettet" is kreáltak ellene a stupid párthivatalnokok. 1990-ben százezres ünneplő tömeg előtt beszélt a demokráciáról. 1994-ben a PDS színeiben "direkt" (egyéni) mandátumot nyert a Prenzlauer Berg-i körzetben. (A falomlás óta ott vannak Berlin legjobb kocsmái.) A demokratikus szocializmusban hitt haláláig, s ezért a filmben utópistának nevezték. Nyilván az is volt.
De olykor jobb utópistának lenni, mint realistának.
Nem lep meg. Az amerikai hadseregben szolgalt,emellett kemeny baloldali volt, viszont eleg nagy tekintely,hogy nyiltan hozzanyuljanak kb ,mint a mi Faludy Gyorgyunk. A diktaturak az ilyen emberekkel egyszeruen nem tudnak mit kezdeni,hacsak nem eppen a virulens idoszakukban vannak, egyszeruen az ilyen fazonok megakadnak a torkukon.
Azért az NSZK-ban sem volt annyira egyöntetű a megítélése, legalábbis én olvastam kb. 10 éve a német sajtóban elég kemény dolgokat róla (a RAF-fal szimpatizált stb.), persze itt nem az irodalmi rangjáról volt szó. De nem akarom magam műveltebbnek beállítani, mint vagyok, nem olvastam egy könyvét sem, csak úgy eszembe jutott a dolog.
Istenuccse ismeros, it rings the bell, de nekem csak a Kereszteslovagok ami ugy igazan megragadt bennem. Haza kell mennem es vegigolvasnom az otthoni konyveimet. De a nyari szabadsagom meg arra se eleg,hogy az egy ev alatt felhalmozodott folyoiratokat vegigfussam amikre meg mindig elofizetek.
1942-ben írta A Glasenapp ügy című regényt, s még abban az évben megjelent New York-ban. Aztán magyarul is. Nekem egy évszám nélküli kiadás van, de ránézésre 1956 után jelenhetett meg, amikor elkezdtek kortárs világirodalmat is kiadni.