Aki volt kint az tudja azért nem olyan mindenki, mint a képeken .Ők is olaszak és a politikát is egy kicsit olaszosan kezelik ,persze az áltag táboroknál itt sűrűbb az egy főre jutó skinhead mint más táboroknál. Ők inkább úgy fogják fel ,hogy hazafiak,más felfogásuk van ezzel kapcsolatban mint nekünk .Viszont ami a legszembe ötlőbb volt az amikor kihuhogták a saját fekete játékosukat .Egy srác mondta a boxos az minden mezben boxos ,bármilyenben mezben
Új vagyok. Én is voltam kint, az Avelino ellen. Maga a meccs, nem volt túl színvonalas. Nem tett jót nekik, hogy megsérült az egyik alapemberük, aki már nem is folytathatta a játékot. Az új mezük nekem nem jön be.
A szurkolóik nagyon szimpatikusak, igazi brit stílus olasz módra. A vendégszurkolók nem tettek rám mély benyomást. Mindenesetre a veronai brigád igen jó összetételű, azt hiszem bárkivel felvennék a versenyt az utcán.
Szóval az élet úgy hozta ,voltam ezen a meccsen .Tényleg nem szabad hasra esni az eredménytől ,bár ez volt az első meccs az idényben .Sajnos képeket nem tudtam készíteni mert nem vittem gépet .A tábor hozta a szokásos formát ,tipikus idénybeli első meccs ,ahol az emberek azokkal beszélgetnek akiket nem láttak nyáron vagy éppen nyaralásból jöttek haza stb. A meccs előtt a szurkolók megtudták tiszteletét teszi a meccsen Pastorello úr is és ezután kb. 200 ember a tribün elé vonult tüntetni ,és úgy volt a meccsen tüntetés lesz ,de meccs előtt a féreg elhagyta a stadiont és volt szurkolás .Ennyi
Kint voltam ezen a meccsen .Nagyon jó volt ,bár nekem ez volt az első derby .Volt egy kisbotrány is meccs után megy kis laza kő dobálás és görögtűz .Idén cél az idegenbeli meccs.
A város címere a létra „scala” ,a középkorban egy híres veronai családnak volt a címre mely uralkodott Veronában ,és a szurkolók a 70’ –es évek végen kezdték el használni . A hellas név onnan ,hogy görög diákok és tanárok alapították a csapatott ,így a kék szín adva volt a sárga pedig a város színe. A chievo -nak semmi tömeg bázisa sincs, senkit nem érdekel , a tábora kb. 150fő ,aki ki megy vagy azért megy ki mert A-ligás meccset akar látni vagy a vendég csapatra kíváncsi
Igen sokan szeretik ,meg még többen utálnak minket ,de kit érdekel !!?? Vannak táborok akinek neve hallatán az emberek felkapják a fejüket ilyen a Hellas is