Azért a darab valamivel bonyolultabb, mint a Romeo és Júlia, és alapban még tetszett is, hogy groteszk. De Kleist maga nem is szerette, mindenkit arra kért, ne is olvassák el darabját. :) Erről tanúskodik a szórólap hátoldala. :)
szerintem alapból sem túl jó ez a darab. ezért lehetett (gondolom) kihívás a színpadra állítás.
a vége tényleg nevetséges egy kicsit, aztán persze lehet hogy ez volt a cél.
Voltam A bosszún, de nem érzem találó rendezésnek. Vagyis nem tetszett, és nem azért, mert a színészek még kicsit küzdöttek a szöveggel. Ascher jó úton járt, de mégsem találta az egyensúlyt groteszk és nevetséges között. :( Az alakításokkal ki voltam békülve, de önmagukban nem vitték el az előadást.
én is a főiskolán voltam tegnap este.
tegnap volt az utolsó Kabaré, jól teletűzdelték poénokkal:)
hárman vannak közülük a Katonában. (Mészáros Béla, Szandter Anna, Fenyő Iván, aki tegnap este nem is volt velük, mert Tartuffe volt)
Hogy nem engednek be "akárkit", az tény. Na de nem is megy oda "akárki":))))) És úgy van (régebben, amikor még sokat jártam, úgy volt), hogy egy füzetkébe beírod, ki vagy és miért/kiért/honnan jöttél. Nem kérnek igazolást, nagyon rendesek. Úgyhogy beírod, hogy anyagot gyűjtesz valamelyik irod. műről. És nem fognak kinézni!!!
köszi.:)
sosem értettem, hogy a színházi előadásokat mért nem veszik fel videora... régen a televideo csinált ilyet, azt hiszem. szerintem, amint lefut egy darab, a színházban kellene árusítani kazin.:))
most a kabarét fogom megnézni a fősulisokkal.
A Krisztina körúton van, nem messze a Délitől. A honlapján rajta van a telefonszám, ahol be lehet jelentkezni videózásra. DE: nem engednek be akárkit, csak színházzal foglalkozó emberkéket meg egyetemistákat. Nem akarják, hogy özönöljön a jónép. Azért próbálkozz.
Huszárik Katát volt "szerencsém" Szolnokon látni. Hááááááát. Igen-igen gyenge volt. Hogy tag-e, nem tudom, mert mindenkinek a képe kinn van, aki szerepel, az mv nincs mögötte, úhygogy lehet, hogy szabadúsz. Ha már Csákányi és Krétakör, akkor Rába Rolandról se feledkezzünk meg. A régi előadásokért meg menjetek el a Színházi Intézetbe és ott meg tudjátok nézni videón.
tegnap megnéztem harmadszorra a Talizmánt, és még így is fantasztikus volt.:) és most Huszárik Kata játszotta Emmát, nem Rezes Judit (vele nem tetszett, pedig ő is jó színésznő).
A Krétakör az egyik legtehetségesebb csapat mostanság. sajnos nincs állandó játszóhelyük, így különböző helyeken tartanak bemutatókat.
régi thalia stúdióban megy még talán 3 nagyon jó darabjuk. (Leonce és Léna, Liliom, Woyzeck).
Nagycirkuszban a Hazámhazám és a Millenárison a legújabb, a Hideg gyermek.
ne hagyd ki őket (sem).
Bagossy L. második rendezése a Kamrában. nem sikerült olyan jól mint a Top dogs, de azért nézhető és élvezhető.
idősek otthonában játszódik, ahol 3 nővér (fekete angyal) különböző módokon a halálba segítik az öregeket.