A gömbölyűbb henger csak egy illúzió volt a hengerfej miatt. Az első képen az újabb a másodikon a régebbi hengerfej van. Igy gondoltam. Aztán hogy melyik a gömbölyűbb, kerek, stb. azt ti jobban tudjátok. Én már egy ideje külföldön élek, ezért néha nehezemre esik magamat kifejezni. Ezért elnézést kérek.
A hengerekhez szólnék hozzá, mert 13-ban valóban végeztem egy felületes összehasonlítást. Ebből arra jutottam, hogy a D-csepel legfelső hengerbordája pár mm-el kisebb átmérőjű a Csepelénél. Sűrűség vagy vastagság tekintetében megegyezik a kettő. Balint Kisbalazs kettő képén megtévesztő, hogy nem egészen ugyanabból a szögből készültek a képek a hengerekről. A Csepel hengeren viszont jól megfigyelhetőek a pálcák. Szerintem a Danuviában ilyen apróságokkal nem szórakoztak, ez valószínűleg Csepel sajátosság, de ott sem mindegyik hengeren van. A vezérlésnél való eltérések öntési pontatlanságok lehetnek.
Igazából én is csak megerősíteni tudom VolgyiP megjegyzéseit, nekem is D-betűs bakelit kormányszorítóm van, pótalkatrésznek is olyat szereztem be, én is úgy tudom, hogy az alu a Danuviáé.
A hengerek között én sem tudok típusbeli-időbeli különbségről, amiről ezzel kapcsolatban olvastam, az roncsfelújító 2013-ban írt, 14811-es számú hozzászólása, ahol említ némi különbséget képpel illusztrálva.
A hengerfejek közül pedig a gömbölyűbb a régebbi, az íveltebb az újabb. (Vagy ezt így értetted?)
Üdv! Igazad van, hagy némi kivetni valót maga után a hozzászólásom.
Nem vitás, létezett D-Csepel kis lámpafejjel, nekem is van egy pár régi képem ami ezt bizonyítja. Ennek ellenére úgy gondolom hogy a nagy lámpafej elterjedtebb volt.
Bakelit D feliratos kormányszorítóval eddig nem nagyon találkoztam, de meglehet hogy elterjedtebb volt. (talán mert már anno is előszeretettel lecserélték a repedt bakelitet aluminumra?)
A hengerben már nem vagyok biztos, lehet hogy csak a hengerfej formája miatt tűnt másnak. Ahhoz hogy pontosak legyünk lekéne mérni 2 hengert. Kép alapján mintha más lenne a bordák közti távolság és olyan mitha a bordák között a leömlőnyílás is máshova esne. De lehet hogy csak a szemem próbál megtréfálni.
A hátsó lámpával kapcsolatban is igazad van, végülis mind a kétfajta lámpával korrekt a motor.
Egy biztos. Gyári állapotúra restaurálni egy motort szinte lehetetlen, annyira sokféle fajta apró változtatás volt az évek során.
Kondorfa: Könyv amiben ez konkrétan levan írva most nemugrik be, ahhoz először végig kéne lapozgatnom az összeset. Viszont a Csepeli Történet könyvben a 89-90. oldalon van utalás hogy mikor lehetett a váltás. Itt egy felügyeleti ellenőrzés kapcsán említenek BC 13-14xxx és BE 22xxx számokat.
Kicsit pontosítanám azért ezeket az eltéréseket, mert az állításod félrevezető lehet egy "kezdő Csepelesnek":
"nagy lámpafej, D feliratos aluminium kormányszorító, a késői gömbölyűbb henger/hengerfej, hátsó lámpa féklámpával"
- D-Csepel volt gyárilag kis lámpafejjel, nem 1 kép bizonyítja
- az alumínium kormányszorító inkább a Danuviára jellemző, D-Csepelen bakelit D jeles volt az elterjedt
- a későbbi "gömbölyűbb" hengerről oszthatnál meg képet, láttam már néhányat, de mégsem tudom mire gondolsz (a kérdező írása alapján most találkozik a típussal először, így ő sem valószínű hogy tudná)
- a hátsó lámpa féklámpával szintén nem a D-Csepel jellemző, csak a közlekedési előírások változása miatt vezették be, enélkül is korrekt egy D-Csepel
Szia Köszönöm nagyon hasznos dolgokat írtál Ami elöször szembe tűnt hogy nekem az oldaldoboz sima egyenes nincs benne borda amin a csikok vannak Amiket irtál a D betük legyenek benne az mind megvan De azokat nem szeretném vissza rakni És köszönöm várom a képeket
Szia! Mindenki a saját ízlése szerint csinálja meg a motorját, végülis a tied, neked kell hogy tetszen. De! Az én személyes véleményem szerint nagy butaság lenne az hogyha egy T-csepel-ből egy D-csepel keveréket csinálna valaki. A számok nem túl jelentősek, viszont a T és D csepel közti eltérések igen. Ha már bordó akkor kapja meg a D-Csepel tulajdonságait, mert különben nagyon romlik az összkép. Gondolok itt olyan D jellemzőkre mint pl. nagy lámpafej, D feliratos aluminum kormányszorító, D feliratos nyereg, a késői gömbölyűbb henger/hengerfej, D feliratos gyújtásdekni, pálca váltókar, hátsó lámpa féklámpával. T-csepel is létezett több féle festéssel, több és kevesebb krómmal exportra, illetve még típuson belül is sok változás volt. Szerintem előbb még nézelődj egy kicsit, mielőtt elhamarkodottan döntenél. Nézegess régi képeket, és próbáld összehasonlítani a saját gépeddel, figyeld meg az eltéréseket. Megpróbálok neked felrakni ide egy pár régi képet.
Én szerintem az eredetvizsgán majd helyesbítenek a vázszámon, ha előbb kell a műszaki újbóli forgalomba helyezés esetében akkor pedig ott írják a papírra a tényleges számokat. Utána ezekkel a papírokkal meg a hagyatékis papírral az okmányirodában a helyes vázszámmal fogsz kapni forgalmi engedélyt és rendszámot.
Ha olvasod a fórumot Nyulasmotoros kolléga egy 1954-es Csepel blokkszámot hoztam a mai Veszprémi börzéről, szerintem nem túl gyakori:
Az illesztőszámok nem látszanak jól, azokat felírtam: 35842
Izuniti-nek pedig a birtokába került Ternai Zoltán A motorkerékpár című könyve. Örültem a találkozásnak.
Kicsit még szeretném boncolgatni a témát. Hol legyen a beavatkozási pont?
Megpróbálom a póthagytikba a helyes adatokat felvitetni. Tegyük fel, hogy sikerül. Kapok egy hivatalos papírt az öröklésről a jó adatokkal. A további ügyintézés során lehet probléma? (eredetiségvizsgálat, műszaki vizsga) Fog valaha bárki is dolgozni a kapott a lekért gépjármű nyilvántartó lappal? (ahol az elütött számok vannak)
Hagyom, hogy örököljek egy olyan motort ami nincs is/nincs a tulajdonomban Az eredetiségvizsga és műszaki alatt próbáljam jelezni az eltérést. Vagy bejön vagy nem.
Az okmányirodában van segítségem. Ezt próbáljam meg igénybe venni?
A váznyakba ütött rendszám (ahol az egyezőség megvan) mennyire lehet erős hivatkozási alap?
Hétfőn folytaódik az ügyintézés. Addig kell kitalálnom s tutit:)
Nem igazán. Vagyis de. Pár könyvben levolt már írva és ezt tanúsítja az a sok blokk és vázszám is ami az évek során összegyűlt. Számunkra ez hivatalos tény. Viszont az NKH-nak vagy vizsgaállomásnak és a többinek ez valószínű kevés lessz, és elképzelhető hogy lepecsételt hivatalos dokumentumot akarnak majd látni. De szerintem kár ezen rágódni. Az okos találgat és tervez, az okosabb pedig kérdez. Kérdezz rá konkrétan a dologra ha az okmányokat intézed, hiszen a hivatalos eljárást nekik kell tudni, nem neked.
Szia! Utána olvastam a dolognak és a következőt találtam:
"A kijelölt vizsgahelyek korlátozott jogosultsággal rendelkeznek a forgalmiban rögzített adatok módosításával kapcsolatban. Elírás esetén, az alvázszámban 1 karakter, a motorszámban 2 karakter javítására van lehetőség. A hibás szín kód és vontatási adatok javítását helyben elvégezhetjük. Minden más elírást, csak az NKH jogosult módosítani."
Szerintem semmi sincs veszve. Ha pedig egy hozzáértő embert fogsz ki az tudni fogja hogy BC25xxx nem létezhetett mert kb. 20xxx-től kezdték el a BE kezdőbetűket használni.
Kedden kaptam meg a jó hírt az okmányirodából, hogy a motor valóban a nagyapám nevén volt. Indulhat a póthagyatéki. Ma kaptam megkaptam a hivatalos lapot is róla és sajnos van eltérés az adatok között.
A kapott doksin a rendszám stimmel - ugyanaz, ami a váznyakba be van ütve Viszont a motorszám, vázszám nem ugyanaz.
Ami a be van ütve a vázba meg a blokkba: az BE 24875 Ami az okiraton van: BC 24875
Ezt most mennyire szívtam meg? Elírásra gyanakszom....
Üdv! Igen, az biztos, hogy ez nem egy D-Csepel. A 668-as szám előtt kellene még lennie egy számnak ha minden igaz. Nézd meg még egyszer. A Kolléga rendszámmal kapcsolatos állítása igaz, blokkcsere esetén a bolti szám nélküli blokkba a rendszámot ütötték azonosítóként, más esetben kettő ugyanolyan számú blokk létezne, mivel eredetileg a vázszám és a blokkszám ugyanaz. Évjáratnak én 1952-t mondanék.
Üdv! Ha esetleg képeket tudnál ide felrakni az sokat segítene. A vázszám hiányos (normál esetben 2 betűből és 5 számból áll) de ez alapján egy T-Csepelről van szó. A gyártási évet nem lehet pontosan megállapítani, lehet 1951, 52, és 53-is. (valamikor 53-ban kezdték el az év/hónap/sorszám-os számozást) A blokkban normál esetben a vázszámnak kell szerepelnie, a te esetedben viszont a rendszám szerepel, ez arra utal hogy régebben már cserélve volt a blokk.