Keresés

Otthonom

Visznek a hangok

szél szárnyán utazok

egy ágba, egy kézbe akadok

hívnak, de nem maradok

szivnak az őrvények, dobálnak

az a hely nincs már, hova tartok

szemek, arcok ti vagytok

hova lesztek nem tudom

lesz gondom mindenre

mint az ágyam elkészítem

megiszom a kávém

hanyattdőlve a plafont nézem

szédülök már, forog a világ

elcsendesül, szimtelenné vál

szemem úgy marad nyitva

szám egy hanggal nyitva

égre felhő-ujjakkal írom

itt e föld volt otthonom

kedves petike,azt hiszem,

ez nem az a hely,ahol ezt

 a tace paot kiakaszthatod,

problémáidat itt orvosolni

 senki se tudja, hisz mindenki

 szenvedő alanya,s nem okozója

Gyönyörű!

Gratulálok...

ködös délelőtt bedől párás ablakán

megnyomja bárgyú fényét,a rőt csillogást

lesöpri szele a sok tennapi morzsát

ábrándoz csendről, épp egy mentő szírénáz

miért van ez a befordulás

lelkek rohannak fejvesztve

lángokban áll a világ lelke

jaj, talán maradt még annyi merszem

megmondjam neki ne merengjen

tolja a földet lábaival

szálljon a fény hunyorítva

hangját lég fogadja szerte

megyek hozzá és ő jöjjön el

félúton a Hold felé

sápadt arcán csüngök

ujján gyűrűjét forgatom

tudom, egy fogadalom

összehajlanak a fák is

rideg vackában kotorászik

magasban húznak

kalácsba fonódnak

Örülök...ez inspirál,tudod.

Kiváncsi lennék,más is látja-e azt amit én,mikor egy közlekedési eszközre felszáll?Vagy csak utazik?

Én meg ihletet merítek,témát csipegetek.Mire átszállok,a buszra,amivel hosszabb időt utazom,kész is a vers,csak le kell írnom...

Ez pedig tegnapi:

Pillanatképek 2007/3.

Mintha bibliai jelenet

volna,valahol Betlehemben

csak a jászol, meg a

kis Jézus hiányzik, itt

a villamoson, egymást

óvón, gyönyörű mozdulatban

emberpár alszik a késő őszi

alkonyatban.

Közelebbről megnézve

már nem szépek, mindent

elárul megannyi apró részlet.

A férfi, asszonyát ölelve

óvón átfogja, arcán

megül a többnapos borosta.

Elnyíló szájú alvásba dermedt

asszonya arcára jeleket

rajzolt a kimerültség,

mégis, a jelenet

meghatóan gyönyörűszép.

Fejük egymás vállán pihen,

alszik férfi és asszonya

kezük egymásba fűzve

nem ér el hozzájuk a

külvilág zaja, hidege.

Nagyon örülök,hogy tetszik!Reggel, munkába menet írtam...még friss,meleg.

Mint a Húsvét-szigetek titokzatos

arcélű szobrai, úgy ül velem szemben

a fiatal kínai férfi,arcára nem

ül ki semmi,de semmi, tökéletesen

zár, bezár előttem, nincsen sem

gondolat, sem érzelem,mintha

nem is lenne eleven

próbálok tekintete mögé

nézni,lelkem felfedezni véli

a honvágyat, de nem,minden

csak próbálkozás,ez az arc nem

fejez ki semmi mást, talán, hogy

ő épp lezárt, számára

megszűnt a külvilág,ilyen

teljességes elkülönülést

európai szem ritkán lát,

megbabonázva nézem hát:

a fiatal kínai férfit,aki jelen

is van velem szemben

a villamoson,meg nem,

hiszen számára a többiek és

én nem létezem. Ő mi nekem?

kidolgozott kéz,kopott kabát

ennyi,és semmi más.

igen néztem ma este

volán mögött az arcokat

este, csöpögött de

lehajtottam az ablakot

álltunk a forgalomban

nem nézett senki rám

elsűllyedt gondolatok

sápadt villogás, fásult

villogó tekintetek,

akartam pedig, nézz rám

engem láss, előtted

csak egy rendszám

csurom víz lettem

lassan feltekertem

nem tudom miért

de sós eső eshetett...

Pillanatképek 2007.

1.

Ma reggel a buszon fogva

tartotta szemem egy

barázdált arcú férfi látványa

mintha egy Dickens-regényből

lépett volna ki,fején torz

sapkaszülemény,arcára

kiült a holt remény

arcvonásai, fáradt tekintete,

valaha szép lehetett keze

egy emberi sorsot rajzolt elém:

pillanatfelvétel egy téli

nap hétfő reggelén.

csak szavak

szálló füst

horpadt évek

rozsdás kés

már szívemben

nem segít idő

jéghideg verem

most meg kell térnem

lehajtom ma fejem

elütnek, nem fáj

sőt ledobnak, földdel

sírok alá mélyebbre

ott lakoznak mondják

rideg vaskardosok

hogy miért a sírok

függöny ha felmegy

nem ülsz ott már

kiürült nézőtér

széked üres

gyertyaszál

fehér árnyékok

csak itt ülök, hallgatom

a fehér árnyékokat

összekeverednek

fények hangok

olyan borús a Nap

felhők világítanak

zöldes éjjelen, síp

egyhangon visít

perceg a fejemben

átmennek a kerekek

fűrésszel vágnak

megdőlt bazilika

ordít benne egy pap

rusnya angyalok

vergődnek a porban

minden lenyom

nyakamon egy tiló

kiszakadnak belőlem

a sok kis szálak

apróra tépnek

a járdára taposnak

jöjjön már valaki,

mondja: jónapot uram!

olyan üres itt minden

mondja: rosszul van?

csak egy szót, emberit

mondja: figyel maga?

igen, igen értem, a ..a

levegő megfullaszt...

hosszú történetek

szaggatott mesék

én, igen ráérek még,

érteni véltem azt

valahogy megszakadt

így nem bírom soká

az ég ledob, föld alá

egyre forróbb itten

a fölgolyó közepiben

nincs kegyelem,

senkinek oltalom,

itt a talpam feldobom...

"Aki szegény,az a legszegényebb"

én úgy hallgattam

az éjjel:

nyitott szemmel

feküdtem a sötétben

hallom

amint felettem

jó erősen

ver a szívem

visszhangzik bennem;

sámándobok ritmusa

üzeni:élek.

mellettem

kivont karddal

megoldhatatlan

gondjaim állnak

sorfalat

33

miért csoszognak má megint

feltápászkodok, lábam fogom

amióta nem eszek, fenn vagyok

önszorgalomból, csak megsúgom

hej ráérnek még sokan vagytok

itt a hely végtelen, csillagos lepel

ha nincs feje annak párna se kell

viszonylag még vagyok, lelátogatok

de meg is jöttek frissek, térjetek be

még kábák szegények, sebeik véres

oly fiatalok, miért ilyen dú ott lenn

nem fogom megérteni má, ez a világ

jó a trente troi, nem a hullaszámban

nem változto meg soha már, soha

varjúk szállnak, fekete csőrükben

egy-egy fekete kő, felszállnak egészen

ott elejtik, a sok kő mind széttörik...

ennyik voltak, oly fiatalok, miért ?

reményük a szerteporladt

söprik is nagy legottan

nyikorgón rácsavarták

most csak üres köszos pohár

ezt akarták mind a ketten

feljönnek hogy szeressenek

megforgatta biztos legyen

okos volt a bölcs nem engedte

rengett dörgött megfeneklett

előjött, megéhezett elképzelte

megragadta minkét kezét

jött valami óriás sötét

még akkor is fogta szorosan

tudta, szerette, széttépte

csend lett.

itt fönn nem ismerhet, szeme

teste nincs, külön mennek

ami meg maradt az csupán emlék...

időm nekem sincs

meg nekik se

csak várok, várnak

reményre arra nem

de fönn mit igértek

kétezer év óta ők

én meg csak mondom

nem vagyok tőletek

különb, a pofám nagy

a szegények nem szegények, hanem a gazdagok rohadtak, mert kettő kell neki egy helyett, mert degeszre zabálja magát, mert egyedül szereti önmagát, mert nem enged még maga mellé egyet, mert idegenek, dögöljenek.., mert 6m3 helyett 120 kell, mert egy kanál jobbra vagy balra fárasztó, mert a térkép az nagyon fontos, csak én éljem túl ha kell hullahegyeken is, de enyém lesz, csak nekem legyen ilyen, az enyim legyen magasabb, én legyek az első.

Degenerált "civilizáció", a munka nemesít, még mindíg ugyanaz, nem értett meg ssssemmit!

Pofázunk, pofázunk de a szegénység a világban olyan mint a sivatag, lassan pusztít, megeszi az oázisokat, semmi, a semmi marad...

szomorú vagyok - üdvözöllek- 446 Ft. 6 év alatt, sovány a forint, de kint igyekszem, hogy is mondjam, nehéz velük,, csak érzem, nem akartam hogy hülyének nézzenek, éretlen ez a világ, majd kijavítja önmagát !

kivagyok

jég a hideg, megfagyott

hegyekbe menekültem

nem bírtam ki az éjjelt

az utcákat,a szobám,magam

szabadság, fujjatok szelek

eldobom egy darabom

csak ki ne szakítson mást

magam vagyok, fújjatok

mossatok ki, a sok mocskot

zavart ez a világ,a gondolkodók

eszetlen taposók, fölfalók

szegények meg maradnak

jég a hideg, mégis szeretlek

ketten élnek

bennem,

amikor nem

itt vagyok

eltűnök ha

boldog

a Föld szomorú,

te írd meg a bánatot

írd,de ne éld

az nem te vagy