Keresés

Részletes keresés

IVÓ Creative Commons License 2003.05.05 0 0 43
Egy hír az MTI-től:

A Debrecen és a Ferencváros vezetőedzője is nehéz mérkőzésre, de egyformán győzelemre számít a labdarúgó Magyar Kupa keddi döntőjében.
Garami József, az FTC trénere elismerte, hogy csapata nehezen jutott el a fináléig, több alacsonyabb osztályú együttes is kellemetlen perceket szerzett nekik.
- A Debrecen főleg idegenben játszik jól, így nem biztos, hogy hátrány számukra a fővárosi helyszín - mondta Garami. - Ráadásul a mostani bajnokságban még egyszer sem tudtuk legyőzni őket.
Debreceni kollégája, Szentes Lázár nem foglalkozik az előjelekkel.
- A kupadöntő mindig egy külön erőpróba, ahol nem számít, ki, hogyan játszott az idény során - vélekedett. - Biztos, hogy kemény csatára számíthatunk és várhatóan a nagy meleggel is meg kell küzdeni.

A Magyar Labdarúgó Szövetség és a két klub előzetes információi szerint a fővárosban 2-3 ezer, míg Debrecenben 3500 db jegy már elkelt, így a nézőszám várhatóan eléri majd a 10 ezer főt.
Belépőket 1500, 2000 és 3000 forintos áron még kedden 10 órától a Puskás Ferenc-stadion 15 pénztárában is lehet váltani.

jakka Creative Commons License 2003.05.05 0 0 42
Remelem,hogy megoldodik a problematok.Azert szeretnem,ha telthaz kozeli lenne.Mi az "officialpedzs"?
Előzmény: Törölt nick (40)
Mirrmurr Creative Commons License 2003.05.05 0 0 41
Kamuból szopatja a fradit is...
Előzmény: Törölt nick (36)
Törölt nick Creative Commons License 2003.05.05 0 0 40
Össze vissza írogatott az "officiálpédzs". az első variáció szerint a saját szektorunkban az üllőin vehettünk volna jegyet ma 17.00-ig. Erre 12.00-kor nem volt jegy. Ráadásul ma már csak M szektorba lehetett kapni, s nekem az S-be vagy a T-be kell. Nem hiszem, hogy mind elment volna!

Most meghetek ki a Puskáshoz korábban holnap. Vazza meg.

Előzmény: jakka (34)
rich.mond Creative Commons License 2003.05.05 0 0 39
Remélem,hogy a Fradi nyer.Nem szeretem a debrecent.Igaz,a Fradit sem,de a debrecent nagyon nem.Szóval Hajrá Zöldek!
Ferencváros_28 Creative Commons License 2003.05.05 0 0 38
Hát én sem értettem miért írt ilyet a ftc.hu, de már kiderültek a dolgok(Fradi topik).
Előzmény: IVÓ (37)
IVÓ Creative Commons License 2003.05.05 0 0 37
Azért nem valószínű (sőt!!!), hogy mind a 13 ezer jegy elkelt volna...

Szerintem max 5 ezer mehetett el, ha, egyáltalán...

Törölt nick Creative Commons License 2003.05.05 0 0 36
és a magyar kupa győztese is ! A debrecen egy nagy kamucsapat.
Ferencváros_28 Creative Commons License 2003.05.05 0 0 35
Abból, hogy senki nem tudja, lesz-e holnap elég jegy, illetve ma van-e még a Fradi pályánál. Nézz be a Fradi topikba, ott van róla szó.
Előzmény: jakka (34)
jakka Creative Commons License 2003.05.05 0 0 34
Miben all a jegymizeria?
Előzmény: Törölt nick (33)
Törölt nick Creative Commons License 2003.05.05 0 0 33
Dehogynem!

Most jöttem ki a főnökömtől. Szabadnapot kértem holnapra!

A jegymizéria felbosszantott és idejében oda akarok érni!

Legalább lesz idő meccs előtt bőven sörözni.

Előzmény: jakka (32)
jakka Creative Commons License 2003.05.05 0 0 32
Most meg mar csak egyet,de latom rajtam kivul nem sok embert hoz lazba a dolog.:)
Előzmény: jakka (29)
TiSza Creative Commons License 2003.05.03 0 0 31
Kösz! :)

Majd jövőre csinálunk egy meccsre szólót! :)

Előzmény: Szilvásgombóc (25)
TiB_ Creative Commons License 2003.05.03 0 0 30
HAJRA LOKI!!!!!!!!!
jakka Creative Commons License 2003.05.03 0 0 29
Mar csak 3-at kell aludni.:)
Dinger Creative Commons License 2003.05.03 0 0 28
ha szilvás, akkor jöhet :))
Előzmény: Szilvásgombóc (27)
Szilvásgombóc Creative Commons License 2003.05.03 0 0 27
ne légy túl mohó, mert megüli a gyomrod a sok gombóc, amit kaptok!
:)
Előzmény: Dinger (26)
Dinger Creative Commons License 2003.05.03 0 0 26
egyenlőre a holnapinak.
aztán majd a mk-nak :-))

Előzmény: Szilvásgombóc (14)
Szilvásgombóc Creative Commons License 2003.05.03 0 0 25
így van!
mindig lenne legalábbis egy kis melód!
:)
Előzmény: TiSza (21)
jakka Creative Commons License 2003.05.02 0 0 24
Most mar 3-3 lesz.Sajnalom,szoltal volna elobb.:)
Előzmény: Szilvásgombóc (19)
TiSza Creative Commons License 2003.05.02 0 0 23
Az előző jakkának akart válasz lenni. :)
TiSza Creative Commons License 2003.05.02 0 0 22
Köszi! :)

Akkor elküldöm a Modinak...

Előzmény: TiSza (21)
TiSza Creative Commons License 2003.05.02 0 0 21
Végül is lehetne olyan is, de akkor jövőre le kell cserélni újra... :)
Előzmény: Szilvásgombóc (18)
jakka Creative Commons License 2003.05.02 0 0 20
Szerintem ez nacceruen meg fog felelni a celnak.:))Kivalo munka.:))
Előzmény: TiSza (16)
Szilvásgombóc Creative Commons License 2003.05.02 0 0 19
én meg remélem, hogy 3-1-re nyerünk!
Hajrá Fradi!
fel a 19-re!
Tabella!
Előzmény: jakka (17)
Szilvásgombóc Creative Commons License 2003.05.02 0 0 18
nekem igen

esetleg

FTC 19? vagy DVSC X?
zöld fehér/piros fehér

Előzmény: TiSza (16)
jakka Creative Commons License 2003.05.02 0 0 17
Remelem,hogy 3-3-as eredmenyt kovetoen tizenegyesekkel fog eldolni,hogy kapjunk is valamit a penzunkert.:)
TiSza Creative Commons License 2003.05.02 0 0 16
jakka!

Ez jó lesz?

Szilvásgombóc Creative Commons License 2003.05.02 0 0 15
kedden lesz és a 19.
ha jól tudom eddig 18 volt

utánan néztem

Eredményei Bajnok (27): 1903, 1905, 1906-07, 1908-09, 1909-10, 1910-11, 1911-12, 1912-13, 1926-27, 1927-28, 1931-32, 1933-34, 1937-38, 1939-40, 1940-41, 1948-49, 1962-63, 1964, 1967, 1968, 1975-76, 1980-81, 1991-92, 1994-95, 1995-96, 2000-01
Kupagyőztes (18): 1913, 1922, 1927, 1928, 1933, 1935, 1942, 1943, 1944, 1958, 1972, 1974, 1976, 1978, 1991, 1993, 1994, 1995.
VVK-győztes: 1965, döntős: 1968
KEK-döntős:1975.

duplázni fogunk!!!

Előzmény: doktormacko (13)
Szilvásgombóc Creative Commons License 2003.05.02 0 0 14
akkor is a miénk lesz!!!
PUNKTUM!

te minek örülnél jobban a holnapi vagy a keddi győzelemnek
az megs eforduljon a fejedben, hogy mindkétszer nyertek!!!
:)

Előzmény: Dinger (12)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!