Ne törődj vele, őt azért fizetik, hogy papagájként ismételgesse a sokszor megcáfolt hazugságokat. Ő már most ismeri azt a nézettségi mutatót, amit csak hétfőn fognak nyilvánosságra hozni. Tiszta hülye a pasas, nem érdemes foglalkozni vele.
Na te idió,ha ennyire használ szerinted az mszp-szdsznek a péntek isajtóklub,akkor tegyék át főműsoridőben egyszerre az rtl-re és a tévékettőre,hogy biztosabb legyen a balos siker
az elején Lovas többször is mondta, hogy az ő hibájából közölték rosszul a MN-ben az időpontot
MNO:
„Jogkövető állampolgárként tiszteletben tartom az ORTT véleményét és én is szeretném megköszönni az ATV-nek, hogy újra itt lehetek” – mondta az adás elején Bayer Zsolt, arra utalva, hogy a Sajtóklubban tett kijelentései miatt az adást néhány alkalommal szüneteltette a Magyar ATV vezetősége. Lovas István "kitűzte" a magyar zászlókat a sajtóklub asztalára, mondván: egy amerikai vagy egy francia, hasonló jellegű műsorban is lehet azonosítani, hogy a Föld melyik szögletéről folyik az adás.
Tegnap, ebben a témában talán leghitelesebb fórumból, a Magyar Nemzetből megtudtam, hogy a Sajtóklub 21:30-kor kezdődik. Biztos, ami tuti, már 10 perccel korábban átkapcsoltam az ATV-re a mocskos balliberális RTL-ről, és csodát láttak az én szemeim. A négy jobboldali publicista már a képernyőn volt. Nem sokkal később, őszinte megdöbbenésemre azt mondta Lovas István, hogy már csak pár percük van. Szóval lemaradtam a várva várt eseményről.
Szeretném megkérdezni azoktól akik látták, hogy mit szimbolizált a hurkapálcikára erősített zászló és a cserépkulacs? Azt, hogy ők magyarok? Ezt eddig is tudtam. Vagy hogy ők _a_ magyarok?
"Csak tárgyilagosan és keményen!"
A péntekiekkel az a baj, hogy csak úgy lerí róluk a sértettség. Minden elfogult véleményért, kedvezőtlent hírért ebben az egy műsorban akarnak visszavágni, és ezért olyan, amilyen.
Izé, az a helyzet, hogy szinte sose olvasok Népszavát. Kipróbáltam, lapnak nem jó.
Hogy miért jelentette fel Bayert a MASZOP? Hát mert hülyék, és fogalmuk sincs, mi a jó nekik. Egyébként lusta vagyok én az erőlködéshez... Én diskurálni szoktam, ha van kivel.
Ha van "saját" lapom, az a Népszabadság, kb. 34 éve, de nem politika.
nézd, lehet, hogy az 5% kevés, de be ne magyarázd már nekem, hogy az a 4 dolog, amit felsoroltál egyensúlyba billenti a mérleget!
már kismilliárdszor kitárgyaltuk itt a fórumon, hogy NINCS médiaegyensúly
Az izraeli nagykovet es
csatolt reszei miert zsaroltak meg tobbszor is az ATV vezeteset?
Ezt a hazugságot meddig hajtogatjátok. Trebitsch már visszavonta, mert semmivel nem tudta alátámasztani.
"HELYES! LEGYEN! Semmi sem használ annyit a MASZADESZnak, mint a pénteki műsor!"
De izzadtsagszagu az erolkodesed... ha ennyire hasznal az ellenzeknek a Sajtoklub, akkor engedd mar meg, hogy a sajat lapodban, a Nepszavaban is irjon a Lovas, jo?
Ja! Az MSZP miert jelentette fel Bayert, ha -szerinted- az ellenzeknek jo a musor mukodese? Az izraeli nagykovet es csatolt reszei miert zsaroltak meg tobbszor is az ATV vezeteset?
Jól hangzik ez a "vícsapból is ......"c.dolog, de nem igaz. Nézed pl. a közszolgálati és a Duna tv-t? Onnan mi "folyik"? (tvhíradó, hét, meg ez a reggeli förmedvény:az aranyfüst:)),az aktuális,különösen az "a kiskorában Antal József térdén ücsörgő" riporterrel:)), és persze mindennek a csúcsa: interjúk OV-vel.
az a többszázezer ember azért észreveszi őket, ne izgulj
a hétfői ügynökesztrád meg dögunalmas (néha érdekes, amikor Acsádi alkoholtól bódult aggyal majdnem leesik a székről)
a jobbos, ha a vízcsapot nyitja ki, akkor is a ballibes nyáladzást hallja, látja
éppen ezért un bele egy hétfői sajtóklubba esetleg, mert azt a Beszéljük meg-től kezdve a ÉS-en keresztül a Heti Hetesen át a Blikkig, mindenhol már így vagy úgy kitárgyalták vagy éppen tárgyalják és ezért van fogalma arról, hogy miről vitatkozik
neked még nem tűnt fel, hogy a magyar média 95%-a ballib nótát fúj???
a Szadesz plakát prototípusának bemutatása pedig a műsor tetőpontja volt!! halálra röhögtem magamat...hehe
HELYES! LEGYEN! Semmi sem használ annyit a MASZADESZnak, mint a pénteki műsor!
Hajrá BaBeJáLo! Hogy szidják az ellenzéket? Lényegtelen. Beszélnek róla! És ez a lényeg!
Különben ki venné észre, hogy vannak? Pláne, ha valaki megnézi a hétfőit is, van némi összehasonlítási alapja...
Ezzel dicsekszel? A jobbos erőt vehetne magán, és nézhetné, mert akkor tudná mivel vitatkozik. Vitatkozik? Igazad van tegnap én is néztem a műsort, amit a jobbos újságírók -a hírekkel együtt- csak felhasználnak. Remegtek a boldogságtól, mikor Bencsik megtalálta azt a jó kis plakátot. Az egész szánalmas és röhejes erőlködés volt.
Még másfél óra mazsihiszboyok és kezdődik a műsor.Utána mehettek gyászimára(kaddis).
Aztán jöhet Várnai ezredes Sorer újabb piszkos háttérzsarolása.De nem lesz eredménye.
Aztán áprilisban mentek a süllyesztőbe a választásokon.
Aztán Lengyel László és Pöcsnig Mária Zita meg Jószagú Maris jósolhatja havonta a krachot a Mérleg utcában és a Dohány utcában.
Aha, az tenyleg nem bevetel, hogy legalabb felmillio jobboldali a Lovas-musor elott meg csak nem is hallott az ATV-rol, azota meg raszokott az adora, es egesz nap azt nezi, mert azert vannak jo musorok a Lovasen kivul is (na persze nem a Tieidrol beszelek...). Ez TENYLEG nem jo nekik financialisan...
Hát hétfőnként, amikor az a négy volt besúgó összeül nyálat verni a kormány ellen, akkor sem látok egy fia hirdetést sem. Biztos, a Juszt meg a Bolgár és a többiek a saját dohányukat fektetik be, csakhogy képernyőre kerüljenek. Csakhogy a kutyának sem kellenek. Mult idő, kettő t-vel kell írni mindegyikőjüket.
Ma viszont a Lacikának gyásznap lesz, kiugró nézőcsúccsal minden rekordot megdönt a sk.