Keresés

Részletes keresés

MoBiBenc Creative Commons License 2010.09.22 0 0 213
Sziasztok, üdvözlök mindenkit!

Hobbi szinten fotózom, weblap szerkesztéshez / készítéshez nem értek – mégis belekerültem, próbálkozom vele. A program amit használok egy végtelen primitív, de számomra annál egyszerűbb, kezelhetőbb – „web page maker” – viszont eljutottam addig, hogy azt mondhassam, ez kevés nekem. Így kívül kerültem a program hatáskörén, próbálom egyéb külső segítséggel moddingolni, fejleszteni a honlapom…itt viszont már az én tapasztalatom bizonyult kevésnek – egyszerűen nem értek hozzá. (www.molnarbence.com)

A célom elvileg egyszerű. A képnézegetést, galériát szeretném lightbox szerűen megoldani, de 1 lightboxban nem egy képet megjelenítve, hanem egymás mellett sokat…ezt alapjaiban véve sikerült megoldani, egyetlen kivétellel, aminek a forrása is kissé más. A weblapomon van egy legördülő lista, aminek meg tudtam adni a célokat – ha kiválasztod őket, hova ugorjon. S ezt is ugyan olyan lightbox szerűen szeretném kivitelezni, akár csak a többi (sport, koncert, egyéb, kapcsolat) kategóriát. Ha most kiválasztasz egyet a legördülő közül, láthatod, hogy hogyan működik, egyszerűen egy másik oldalra dob át.

A web-oldal megjelenítő „lightbox” (lightwindow - http://www.p51labs.com/lightwindow) működése:

- megadottfájlokat felmásolsz,
- a html kódos weblapodba beillesztesz egy kódot head alá:

<link href="http://www.molnarbence.com/favicon.ico" rel="icon" />
<script type="text/javascript" src="javascript/prototype.js"></script>
<script type="text/javascript" src="javascript/scriptaculous.js?load=effects"></script>
<script type="text/javascript" src="javascript/lightwindow.js"></script>
<link rel="stylesheet" href="css/lightwindow.css" type="text/css" media="screen" />

- és a linkeket ilyen módon írod át:

<a href="http://.../" class="lightwindow"/a>

A legördülő listás megoldásom a honlapon a web page maker a következőképpen írja le:

<form name="form1" target="_blank" method="POST" style="margin:0px">
<select name="formselect1" style="position:absolute;left:568px;top:464px;width:434px;z-index:6">
<option value="">válassz...</option>
<option value="20100918_csilleberc.html">HAMAROSAN -> 2010.09.18 - 24 órás váltó - Csillebérc</option>
<option value="20100904_orsiati.html">HAMAROSAN -> 2010.09.04 - Orsi & Attila Esküvője</option>
<option value="20100822_sheket.html">2010.08.22 - Sheket - INTERNO fesztivál</option>
<option value="20100227_bluesfeszt.html">2010.02.27 - Blues fesztivál, Budapest</option>
<option value="20100119_bethlenbal.html">2010.01.19 - Bethlen bál</option>
</select>
</form>

<div id="html1" style="position:absolute; overflow:hidden; left:77px; top:498px; width:200px; height:125px; z-index:7">
<script language="javascript">
function gotoUrl(url) {
if (url == "")
return;
location.href = url;
}
function newWin(url) {
// url of this function should have the format: "target,URL".
if (url == "")
return;
window.open(url.substring(url.indexOf(",") + 1, url.length),
url.substring(0, url.indexOf(",")));
}
function fnOnChange(){
gotoUrl(selector.options[selector.selectedIndex].value);
return true;
}
var selector = (document.getElementById)?
document.getElementsByName("formselect1")[0] :
document.all.formselect1;
selector.onchange=fnOnChange;
</script></div>

Gondolom ebbe kellene valahogyan beleilleszteni a class="lightwindow" kódot, viszont nekem sehogy nem akart működni – minden esetben egész egyszerűen csak átdobott az oldalra…ötlet, vélemény, tanács?
Segítségetek előre is köszönöm,
Üdv, Bence :)
Enzo Creative Commons License 2004.05.27 0 0 212
Nincs pedig bepipálva a Java scriptek gátlása. Csak tudnám mitől népszerű valami ami nem működik jól?
Előzmény: crockl (211)
crockl Creative Commons License 2004.05.27 0 0 211
tuzfalad ha van, siman megfoghatja javascripteket. foleg ha valami gagyi de nepszeru tuzfal :)
Előzmény: Enzo (210)
Enzo Creative Commons License 2004.05.26 0 0 210
Asszem ehhez mostmár szagértőt kell hívnom. Frissítettem én már mindent, vindózt, javát meg minden sz*rt, de hiába. Az is lehet, hogy a tűzfal cseszte el?

Azért köszi a segítséget!

Előzmény: crockl (209)
crockl Creative Commons License 2004.05.24 0 0 209
valahol a tools-internet options-security settings - custom reszben.
Előzmény: Enzo (208)
Enzo Creative Commons License 2004.05.24 0 0 208
Köszi, de biztos, hogy nem a lapon van a hiba, hanem az én gépemen. Az irodából nézve u.i. mennek a problémás oldalak rendesen, itthon szaraxik.
(Amúgy az előbb néztem, hogy ez a topik a programozó forumon van, és nem a T.asztalon. Remélem nem hargszotok, hogy laikusként idetévedtem a csipcsup nyavajámmal.)
Hogy kapcsolom be az IE-ben a javascript hibák megmutatását? (mondom, laikus vagyok)
Előzmény: crockl (207)
crockl Creative Commons License 2004.05.24 0 0 207
valoszinuleg hogy javascript hibad van azert nem megy mar az a jump fugveny hivas, ami nem 1 beepitett javascript fugveny, hanem te (vagy aki az oldalt irta) irtad bele. Tehat ezert nem fog mukodni a cimsorba beirt javascript:jump('http://www...') resz, mondjuk igy mar fog:
javascript:function jump(hova){window.location=hova;}jump('http://www...');

Ha IE-vel nezed akkor kapcsold be hogy mutassa a javascript hibakat, ha bongeszot hasznalsz, akkor nezd meg a javascript console-ba, van-e hiba es mi az.

Előzmény: Enzo (205)
crockl Creative Commons License 2004.05.24 0 0 206
nem tud, ehhez hasznalj szerver oldali programozasi nyelvet, ha a szerver oldalon akarsz a fileokba matatni. Ha cliens oldalon kell, hasznalhatsz signed activex componenseket, signed Java applet-et.
Előzmény: Graffoka (204)
Enzo Creative Commons License 2004.05.23 0 0 205
Sziasztok!

Nem tudom, jó helyen járok-e a kérdésemmel, de egy olyan problémám adódottt, hogy pár napja nem működnek javascript:jump('...')-típusú hivatkozások a gépemen. Ha rákattintok nem történik semmi, ha jobb klikk=>hivatkozás megynyitása új ablakban, akkor "A lap nem jeleníthető meg" oldal jön fel. A címsorban pedig ez szerepel:
javascript:jump('http://www...')
Ha manuálisan kitörlöm a fölösleges sallangokat akkor már megnyílik az oldal, de ennek azért mégsem így kéne működnie.
Nem tudja valaki véletlenül, hogy mit lehet ilyenkor tenni?

Graffoka Creative Commons License 2004.05.23 0 0 204
Sziasztok.

Olyan kérdésem volna, hogy javascript tud e file-okat kezelni, és ha igen, hol találnék róla magyar nyelvű leírást? (Sajna angolul nem tudok! :-( ). Speciel az változók file-ba írása, hozzáfűzése és a file-ból változóba történő beolvasás érdekelne.

Segítségeteket előre is köszi.

Graffo

britnike Creative Commons License 2003.06.25 0 0 203
Koszike!

Szerintem jo oldalakat irtam, mar csak a no-cache-t kell beallitani.
Remelem mukszik majd.

Csak azt nem ertm, hogy elvileg "komoly"(?) freemailes oldalak, mint az index, miert ilyen felelotlen ez ugyben, es az origo freemail miert nem tudja ezt.

Csao!

Előzmény: crockl (202)
crockl Creative Commons License 2003.06.24 0 0 202
no cache meta es header infokat kell kiadni, es akkor nem fogja cache-bol betolteni back-re sem. A masik, hogy jo oldalakat kell irni. De ez nem a javascript temaja.
Előzmény: britnike (201)
britnike Creative Commons License 2003.06.24 0 0 201
A problema az, hogyha egy netkavezoban kilepsz pl. az index mailbol, akkor a kovetkezo, ha a bongeszo back-kel visszalep a leveleidhez, akkor azokat szepen elolvashatja.
A freemail ilyenkor kidob, a belepesi oldalhoz, de ha eleg gyors vagy (stop-ra klikk), akkor ez sem er tul sokat.
Szoval hogyan lehet megcsinalni azt, hogy biztonsagosan atdobjon egy oldal egy masikra, hogyha back-kel hvjak meg.

Ertheto?

Koszike!

Előzmény: crockl (200)
crockl Creative Commons License 2003.06.23 0 0 200
hm? mirol is beszlesz?
Előzmény: britnike (199)
britnike Creative Commons License 2003.06.23 0 0 199
Sziasztok!
Azt hogyan lehet megcsinalni, hogy pl. levelezesbol valo kilepes utan, backre, ne jojjenek be a leveleim, hanem automatikusan pl. a kezdo oldal jojjon be?

Koszike!

mano- Creative Commons License 2003.06.05 0 0 198
Köszönöm szépen!
Előzmény: izebigyo (197)
izebigyo Creative Commons License 2003.06.05 0 0 197
A valaszt a masik topicban megkaptad.
ezt a bugot nem ismertem

c.

Előzmény: mano- (196)
mano- Creative Commons License 2003.06.05 0 0 196
Nem a sorokkal van a probléma, arra általában magam is rájövök. A hiba az openerben van, mikor átadná, az objektumot. Nem a létrehozás a problémája, mert azt simán létrehozza. Kiprobáltam mikor egy változónak adtam át az értéket a value,nek és a textnek volt értéke.

function Atad() {
iHossz = opener.document.munkasz.fk7.length;
opener.document.mform.mezo.options[iHossz] = new Option(document.sform.mezo2.value+' '+document.sform.szov.value,document.sform.mezo2.value,false,true);
)
Létezik a opener.document.mfrom.mezo.options, látja, mert ha kiiratom, a length-1 value és text értéket, akkor simán megjeleníti.
Az opener.document.mfrom.mezo.options[length]-re értékadás előtt NULL-t ír, mert még nem mutat sehova az értékadást nem hajtja végre.
Ennél több sor nincs benne.

Üdv Manó

Előzmény: izebigyo (195)
izebigyo Creative Commons License 2003.06.05 0 0 195
Kicsit konkretabban tudnad vazolni?

nem csak egy sort bedobni ide....

c.

Előzmény: mano- (194)
mano- Creative Commons License 2003.06.05 0 0 194
Sziasztok!

Tud-e valaki valamilyen megoldást a következő verziójú IE probémára:

Verzió: IE 6.0.2600.0000.xpclient.010817-1148

Jelenség:

opener.document.mform.mezo.options[iHossz] = new Option(document.sform.mezo2.value+' '+document.sform.szov.value,document.sform.mezo2.value,false,true);

kiszolgáló kivételt okozott uzenettel reagal, mikor ennek a sornak a végrehajtását végzi. Netscape navigátorba simán lefut, hozzáfűzi az elemet az options-hoz.

Tudtok-e valamilyen megoldást erre a problémára.

Gyanítom csak új elemet nem tudok hozzáfűzni, mert egy elemmel korábbit simán le tudom kérdezni. Arra válaszol és nem akad ki.

Köszönöm a válaszaitokat.

Üdv Mano.

izebigyo Creative Commons License 2003.05.25 0 0 193
hali

sikerult megoldanom a problemat, a createvent segitsegevel.

a htc hasznalatanak megtanulasat szivbol ajanlom. nem nehez, viszont ha eccer tuddod...

c.

Előzmény: SindbaD (192)
SindbaD Creative Commons License 2003.05.23 0 0 192
Szia,
lehet, h. még most sem értem teljesen a problémát, ráadásul htc-vel sosem foglalkoztam. De normál esetben, ha az a cél, hogy a.htm oldalban bekövetkezett, vagy be nem következett eseménytől függően történjen valami a b.htm oldalban, azt én pl. a következő módon oldanám meg (a tagnyitó/zárójelekkel nem foglalkozok most :)):

a.htm - ben:
...


(script language="JavaScript")
lefutott = false;
function klikk () {
alert ("Klikk");
lefutott = true;
}
window.name = "w";
(/script)
...

(input onClick="klikk()" type="submit")
...
(input onClick="window.open('b.htm')" type="submit" name="Submit2" value="Submit")
...


Azután a b.htm-ben:


...
(script language="JavaScript")
if (opener.lefutott) {
// tennivaló, ha lefutott...
}
else {
// tennivaló, ha nem futott le...
}
(/script)
...

Ha teljesen félreértettem a problémát, akkor bocs:)

Előzmény: izebigyo (190)
papa_130 Creative Commons License 2003.05.23 0 0 191
köszi az újabb válaszokat, ma hajnalban sikerült is rájönnöm, mit szúrtam el idáig!:o)
izebigyo Creative Commons License 2003.05.23 0 0 190
remelem atemgy a pelda

index.html:
<html xmlns:ppp="ppp">
<?IMPORT namespace="ppp" implementation="elso.htc">
<?IMPORT namespace="ppp" implementation="masodik.htc">

<body>
<ppp:elso id="elso"></ppp:elso>
<br/><br/>
<ppp:masodik id="masodik"></ppp:masodik>
<br/><br/>
<button onclick="elso.klikk()">klikk</button>

</body>

</html>

elso.htc:
<PUBLIC:COMPONENT tagName="elso">
<public:method name="klikk" />
<PUBLIC:DEFAULTS viewLinkContent/>

<script language="jscript">

function klikk()
{
alert("klikked");
}
</script>

<html>
elso htc
</html>

masodik.htc:
<PUBLIC:COMPONENT tagName="masodik">
<PUBLIC:DEFAULTS viewLinkContent/>

<script language="jscript">

function valami()
{

}

// itt akarom elkapni azt hogy az eslso.htc-ben a KLIKK lefutott es akkor hivja meg a
// VALAMI fuggvenyt
</script>

<html>
masodik htc
</html>

namost tudni akarok a masodik.htc-ben arrol, hogy az elso.htc-ben lefutott a KLIKK fuggveny

c.

Előzmény: SindbaD (189)
SindbaD Creative Commons License 2003.05.23 0 0 189
Hello,
"...remelem ertheto :))))"
Sajnos nem :)
Ha nem boldogulsz a belinkelt szakirodalommal - noha benne van a válasz valószínüleg - akkor esetleg írj valami példát, hogy értsem/értsük, mit is akarsz egészen pontosan.
Előzmény: izebigyo (185)
izebigyo Creative Commons License 2003.05.23 0 0 188
koszi a szakirodalmat :))))
Előzmény: crockl (186)
crockl Creative Commons License 2003.05.22 0 0 187
Előzmény: izebigyo (185)
crockl Creative Commons License 2003.05.22 0 0 186
Akkor parancsolj egy szakirodalom:
js pdf biblia: JavaScriptGold.pdf
Előzmény: papa_130 (183)
izebigyo Creative Commons License 2003.05.22 0 0 185
Hali

hogyan lehetne megoldani a kovetkezot.

adott egy HTML oldal.
ebben van 5 element behavior amik egymassal kommunikalnak.

Az egyikben lefut egy fuggveny.
Es a fuggveny vegen generalna egy esemenyt amirol a tobbi behavior automatikusan tudna, hogy neki melyik fuggvenyt kell erre az esemenyre futtatnia.

remelem ertheto :))))

c.

Előzmény: SindbaD (184)
SindbaD Creative Commons License 2003.05.22 0 0 184
Szia,
mondjuk egyik frame neve: leftFrame. Ebben script tagok között persze a = 50.
másik frame-ből: b = parent.leftFrame.a
És b értéke 50 lesz :))
Előzmény: papa_130 (183)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!