Szia. Neked mi lett a megoldás? Már vagy harmadjára cserélünk szondát, és most szinte ugyanazt produkálta az autóm. Seat 2005-ös típus. 130autópályás tempónál megtorpan leesik a fordulat, majd leáll. Azonnal indítás és semmi baj. Most katalizátort akarnak cserélni, de elég húzós az ára ahhoz, hogy találgassunk. Hibakód csak a lambda szonda jelzés motor check-nél.
Sziasztok egy értelmes nem mellébeszéd választ várnék a következőre:
Adott egy Honda accord 2.0 2000 évjárat. minden működik rajta szervizelt svéd egycsaládos autó volt.
Check eng. lámpa világit. Lambdaszonda eredményei jók, ennek ellenére az OBD hibásnak jelezte a szondát.
Az eladó szerint 7 literrel jártak a szülei idős emberek révén. Most nekem halálpontosan 10 litert eszik.
Az autó megy nem érezni vátozást semmit szinte alapjárat stb minden tökéletesen üzemel.
a kérdésem az ha cserélek szondát rajta elképzelhető e hogy legalább 2 literrel csökkenhet a fogyasztás, mármint amennyiben a z eszköz valóban hibás. Mit tudok még tenni hogy ha kellene mennem 2-3 ezer km-ert majd ne egyen ennyit?
A következő lambdaszonda gondba futottam bele - ezért a tanácsotokat kérném.
1) Fiat Punto 2005, 1,2 /8V (188A4000-es motorverzió)
2) CO mérésnél remek érték (0,03 körüli) - padon mérve 3) Lambda-érték közel 1 (0,99...) - padon mérve
HIBAJELENSÉG
1) Városi forgalomban, vagy kímélő (60-70 km/h) üzemmódban - tünetmentes
2) Viszont 3-5 perc országúti, kitartott 100-110-es tempónál (amikor a szonda vélhetően rendesen felhevül) a motor fokozatosan, ám durván erőt veszt, lassul, gázadásra alig reagál.
3) Üresbe téve és úgy gurulva alapjáraton, rövid idő után visszatér az erő (amikor vélhetően visszahűl a szonda) - ám újabb 100 feletti tempónál megint előjön az erővesztés
4) Mellékjelenségként, a nagyobb tempó utáni alapjárat szabálytalan időközönként megbicsaklik, majdnem leáll a motor egy pillanatra - és így kinlódik, amig a dolgok vissza nem hűlnek megint.
MIT CSELEKEDTEM
Próbából lehúztam a lambdaszonda csatiját és az összes fent említett jelenség MEGSZŰNT. Közel 1 hónapja lambdaszonda nélkül (illetve lehúzott csatival) járok - hibamentesen. Ha vissza dugom a szondát - a hiba előjön megint.
KÉRÉS
Kérlek erősítsétek meg, vagy cáfoljátok, hogy:
1) A 100 feletti durva erővesztés valóban lambdaszonda-hiba-e - még akkor is, ha lehúzott szondával a motor nem produkálja a hibát.
2) Okozhatja-e a jelenséget egy elfáradt, lassú, vagy csak felhevült állapotban rosszul működő szonda?
Auto hidegen csak gázadással indul., különben minden OK..,első szonda korrektül müködik a Hátsón vagy nem érzékelhető jel (P0140) vagy Lambdaérzékelő áramkör magas feszültség (p0138)...., hogyan kellene értelmezni az elöbbieket??? Összefügghet a hideginditási problémával?
Sziasztok. P2297 Lambdaszonda határérték tartományon kívül lassítás közben (1.hengersor 1.szonda) Ezt írta a kiolvasó. Nem megszerelni szeretném csak alkatrészt beszerezni. Próbáltam utána olvasni itt, de nem találtam ezért kérdezném. Ez most a katalizátor előtti vagy utáni érzékelő??
A hibatárolóban mindig előjön a lambdaszonda hiba az áramkörben és a túl szegény keverék hibaüzenet. A kocsi Octavia Tour 1.6 (2005/BFQ) A szervizben azt mondták, hogy elektromosan nem tudjál kimérni, hogy tényleg rossz-e a szonda. Kicserélik (45 ezer a szonda és 10 ezer a munkadíj), de garanciát nem tudnak vállalni, hogy valóban a szonda a rossz. Feleslegesen nem akarok több mint 50 ezer forintot kiadni egy olyan alkatrészért, amely lehet, hogy nem is rossz. Valahogyan nem lehet megállapítani, kimérni, hogy most a szonda jó vagy rossz? Köszönettel.
A kövezkező probléma miatt kérném a segítségeteket.
Van egy 2-es octaviám 1,6MPI. P2626-os lambdaszonda szivattyúáram korrekció hibát ír kiolvasáskor.
A hiba csak motorféknél kb2700/min fordulat környékén jön.Ilyenkor a lambda értéke 1,6-nál megáll és nem szabályoz tovább.Autó restart után a lambda újra szabályoz(1).Fars levegő nincs.Egy másik 5 vezetékes színazonos szondával kipróbálva ugyanez a hiba.Az Ecu kábelek a szonda csatiig kimérve,nincs szakadás.
Fogalmam sincs mit csináljak.Találkozott valaki ilyennel.Köszi a segítséget.
99-es 1.6 benzin 8 szelepes Golf 4-em van...novemberben került hozzám. Mikor meglett a műszaki pár nap után jelentkezett az a hiba,hogy nem indult elsőre! Ha sokáig áll az autó akkor pedig pöccre indul! Viszont pár 100 méter megtétele után már gondol egyet és nem indult egyből... Általában 4 vagy 5-jére beindul ilyenkor! Egyre ritkábban csinálja ezt mióta naponta járok vele,de ma rátették gépre azért és azt írta ki, hogy 00525- Lambdaszonda (G39), 28-10 - Roevidzar pluszra - időszakos. Fogyasztásán nem vettem észre hogy több lenne,szépen jár a motor...
Vw polo g40 tulaja vagyok es a tul dus keverekkel kuszkodunk. A lambda ertek nem varial hanem 0.9 volt kornyeken megall,jelzi hogy tul dus keverek de az ECU valamiert nem reagal ra . A lambda uj ! Kicsereltuk a kek viz bulbot ujra es mukodik, benzinnyomas beallitva gyari ertekre, a forgattyuhaz szelloztetoje kivezetve,hatha itt lenne a gond, a pillango szelep mikrokapcsoloja ok,az alapjarat ok, a co poti kimerve tokeletes valtoztatja ellenalasat a homerseklet fuggvenyeben is. Mostmar kezdjuk feladni mert ugy nez ki hogy kulso szenzorok nem befojasolhatjak az ECU-t. A MAP szenzorra gondoltam meg ami az ECU ba van beszerelve .Lehetseges az ECU val lenne a gond?
Koszomom szepen elore is az idot amit ennek a kellemetlen problema megoldasara szenteltek.
Üdv mindenkinek. Azt szeretném megkérdezni, hogy lehet e rossz a lambdaszonda attól függetlenül, hogy nem világít a check lámpa. Ezt azért kérdem mert az autó menet közben arra hajazó hibákat produkál ez alatt értem, gyújtáskimaradás, rángatás, fulladozás, erőtlenség, egyenetlen alapjárat, mindezt hibalámpa nélkül. Az autó amiről beszélek Peugeot 406 1.8 16V benzin.
P0130 Lambdaszonda áramkör (1.hengersor 1.szonda) Ilyenkor mit lehet csinalni? Nemreg lett kicserelve cserelyem ki megint ? vagy van ra valami mas megoldas
Nos, elvittem az autót egy vw specialista barátomhoz tegnap. szép dolgok derültek ki. Összkerékhajtásra volt programozva :D 8-as hengernél írt gyújtáskimaradást... Az rejtéj hogy ez hogy történhetett. A kipufogó rendszerben kicseréltem a rezoncsövet és a lamdaszonda most tökéletesen működik és visszjött a ménes. Miközben az autóm a levegőben volt, láttam hogy az első fékbetét kopásjelző vezetéke elvolt vágva. Szóval érdekes dolgokvoltak az autóval. A durva az hogy első tulajosok vagyunk. Volt egykét keresetlen szavam a szerelőhöz akihez szoktam hordani a szervizelésekre...
Olyan kérdésem lenne, hogy van egy 2002-es 1.4 16V-s Clio-m, ahol az alapjáratnál teljesen random remegés érzékelhető, rá kötöttük computerre és a katalizátor előtti lambdaszonda jele eléggé ugrál 0,2 és 0,7 körüli tartományban, a katalizátor utáni szonda jele viszont stabilan 0,410. Hibakódot nem mond a computer egyáltalán. Normális, hogy ilyen tartományban ugrál az első szonda jele? Okozhatja ez az alapjárati remegést? Nem olcsó egy ilyen kütyü szóval, csak akkor cserélném ha tényleg indokolt lenne.
Helló! Van egy 2002-es VW Polo 9N BBY motorkóddal rendelkező járgányom. Világít a CHECK lámpám már kb 7 éve :) Folyamatosan az 1.-es hengersor első lambda szondának a fűtőáramkört írja hibának. Namost a szóbanforgó szonda már kilett cserélve, valamint a féklámpa kapcsoló is, mivel olvastam olyat is, hogy azis befolyásolja ezt. Még mindig világít a lámpa és ugynanazt a hibakódot írja. Mitévő legyek? lehetséges, hogy a fogyasztásom is ez miatt nőtt meg? Érdekesség azonban a CHECK lámpa hol elalszik, hol világít. Nekemmár semmi ötetem nincs, légyszives segítsetek ha tudtok, vagy ha jártatok így, akkor hogy oldottátok meg a bajt. Várom a válaszokat E-mailbe ha lehet a MREVOLUTION@WINDOWSLIVE.COM címre, vagy itt. előre is köszönöm.
Van egy VW Polo 6N2-m 1.4 16V motorral AUA motorkóddal, a check lámpa világított már így vettem, Egr szelep csere volt de nem szűnt meg a jelzés. Az olvasás felső lambdaszondát ír ki hibának.
A szonda száma: 030 906 262 K, Gondoltam rakok bele bontottat, de nem találok sehol, csak 030 906 262 H lenne.
Mi a különbség a kettő között, ha csak a betűjel más?
Rejtély kedvelők figyelmébe: ( hyundai getz, 2005 évj. 1.1 benzin) tegnap hiába vettem ki a kulcsot, nem állt le az autóm. Javasolták a gyújtáskapcsoló betétet, nem volt elégve. Aztán a főrelét: szétszedtem, de nem az volt a baj. A kocsit törés után megjavítva vettem, volt néhány gányolás. Az első perctől furcsa volt, hogyha ráadom a gyújtást, az ac elindul, de nem áll meg, de azt hittem, ez getz sajátosság. Ma, amikor kibontottam a biztosítéktáblát, azt láttam, hogy az "a/bag ind" elnevezésű biztosítékba a 10 amperes helyett egy 30-as van berakva, aminek a végére van forrasztva egy vezeték. Amint ezt kihúztam, megjavult az autó, most már leáll, ha elfordítom a kulcsot, és az ac gyújtáson elindul, de pár mp múlva megáll. Ami furcsa, hogy ez a vezeték így volt, mióta megvettem (egy éve) és nem okozott gondot. Van ötletetek, mi lehetett? A másik gondom: első perctől sokallom a fogyasztását (óvatos közlekedéssel 7,4 liter) ezért megnézettem diagnosztikával. kiderült, hogy a lambda szonda 1 és 600 milivolt között mér, holott 0-1000 között lenne jó. a szerelő javasolt egy intenzívebb menetet, 3000 fordulat felett huzamosabb ideig ( előttem új korától egy 78 éves néni vezette csak városba, és én sem megyek ki pestről vele). Annyit javult a helyzet, hogy 750-ig is felment a feszültség a tegnapi mérésnél, viszont akkor indult a kavalkád a le nem állással. Javasolta a szerelő, hogy nézzem át és tisztítsam meg a testkábeleket, mert ez is okozhatja. az akku alatt valóban nagyon gányul volt rögzítve, megcsináltam, plusz a szondák csatlakozóit befújtam kontakt sprével. Viszont most a szonda értéke valamiért konstans 0 volt lett, a fogyasztás meg még vadabb lett. kissé tanácstalan lettem....