Úgy van nekem semmi se jó:) Lássuk csak egy fél szem meg egy karcolás a kezén (figyelem, azért mégiscsak egy terminator) ez már sok neki. Lássuk utána mi történt : Átmegy rajta egy kamion 110-el. Felrobbantották egyszer. Felrobbantották mégegyszer, már csak a felsőteste volt meg, de mégsem ment vissza a hotelszobába hogy összerakja magát. Ment, küzdött az utolsó lehelletéig. :)
Nem azt mondom hogy lehetetlen, csak itt fennakadtam egy kicsit, nem volt elég tiszta mi az amit kibír egy T, és mi az amit már nem, ill. a taktikai döntés is homályos, karnyújtásnyira a cél előtt.
A Terminátor nekicsapódott a korlát egyik tartóoszlopának. S átbukott az elválasztón. Nekiütődött a túloldalon is, majd gurulva megállt egy felüljáró árnyékában. Dzsekije füstölgött, és bőre sávokban ledörzsölődött, mintha valaki végighúzta volna egy sajtreszelőn. Mégis megmozdult, majd felült. Egy duda démoni üvöltésére fordult meg. Azután elgázolta egy száztízzel érkező Kenworth tartálykocsi. Úgy ütközött neki, mint egy óriási vasaló. A kiborg eltűnt a jármű alatt, bár a légfékek fel visítottak. A vontató kerekei füstölögve blokkoltak. A Terminátor pedig gellert kapott, és vadul hánykolódott a felette derengő alváz és az alatta lévő úttest között. A sofőr nem látott semmit a sávjában. A felüljáró koromsötét árnyéka mindaddig elrejtette az emberformájú tömeget, míg rá nem esett a fényszórók sugara. Addigra pedig már túl késő volt. Azonnal fékezett, amint belement a fickóba, és pumpált a pedálon, nehogy összecsukódjon az utánfutó, s a szállítmánya a kétszázharminc hektoliter ólommentes szuper, fél négyzetkilométeren beterítse az utat. Társa előrebukott, s csúnya zökkenésre ébredt. – Kurva anyád! – üvöltöttek fel, nem igazán összehangolva. A vontatók megfaroltak, az utánfutó csapkodni kezdett, mint egy kisiklani készülő vonat.A francba! Nem megy!, gondolta a sofőr. A test egy émelygős pillanatra felvillant, a/után visszaesett az úttestre. Hallották, ahogy puffan, ide-oda csapódik, és érezték a tompa dobbanásokat, mikor az, amit ők csontnak hittek, nekivágódott az alváznak. Hallották és érezték, az aszfalton blokkoló kerekek éles csikorgásán keresztül is, a csúszva megálló teherautó remegő zörgésén keresztül is. A két férfi felsóhajtott, merték remélni, hogy sikerült megállítani a megvadult járművet. Egymásra néztek, és kifutott a vér az arcukból. Kétszázharminc hektó ólommentes szuper – a rohadt életbe! – Maradj itt! – mondta a sofőr, és kiugrott a fülkéből. Társa csak meredt maga elé, és a műszerfalba kapaszkodott. A vezető ugyan nem akarta megnézni. De sohasem lehet tudni, gondolta. Lehet, hogy még mindig életben van az a fazon. Istenem, az még rettenetesebb lenne – egy haldokló, kosárra való por, amit ő okozott. Mikor odaért az utánfutóhoz, lelassított. Ott volt előtte az úton. Egy vérfolt. És az vajon egy darab ruha volt vagy emberi hús? A lendület túlvitte az utánfutó végén, egyenesen a kiborg kezei közé. Mikor a tartálykocsi elütötte a Terminátort, az felpattant a vezetőfülke alá, és félkézzel gyorsan felnyúlt az alacsonyan függő kipufogócsőért, aztán azon függött egy pillanatig, majd eleresztette. Helyesen választotta meg a testhelyzetét, és pontosan becsülte meg a szöget. Ahogy az autó alatt pattogott, megragadta a főtengely házát, és egyik kezével a másik elé fogva kapaszkodott az utánfutó rögzítőtárcsája felé, a vezetőfülke mögé. A teherautó azonban hirtelen lefékezett, és a lendület hibát okozott a következő fogás kiszámításában. A Terminátort az erő letépte fogózkodójáról, hátrazuhant, nekivágódva az első tartály aljának, majd gurulva megállt az utánfutó kerekeinél. Azonnal előmászott, és felmérte a járművet. Számításba vette a lehetőségeit, és úgy döntött, hogy átveszi a parancsnokságot a tartálykocsi felett, hogy azzal folytathassa a hajszát. Amint elindult, belső monitorán kárjelentések kezdtek sorjázni. A sérült hidraulikákat felváltották a tartalékok, de nem lehetett mit kezdeni a bal boka ízületében megrongálódott forgócsappal. Ez főelemben esett kár volt, melynek javítása teljes figyelmet fog igényelni később. Ha egyáltalán szükség lesz a javításra. Ezentúl nem tud majd 35 kilométeres sebességgel sprintelni. De járni még igen. Mikor a vezető megkerülte az utánfutót, beleütközött a Terminátorba, aki azonnal végzett vele. Erős ujjai kitépték a férfi gégéjét. Azután a kiborg elindult a vezetőfülke felé, az elengedett, tehetetlen test pedig úgy omlott az aszfaltra, mint egy kupac narancszselé és törött ropi. A sofőr társa az anyósülésben ült és remegett az átélt sokktól. Az előbb történtek rettenete éppen kezdett feloldódni benne, amikor egy szürke jelenés kinyitotta a túlsó ajtót, és beült a kormány mögé. A férfi megdermedt a látványtól: az arcot felnyitotta az úttest, véres cafatokban lógott róla a hús, a felszaggatott szemüregekben valami földönkívüli, démoni tekintet izzott, az izmos karon pedig véresen lüktető hasadék tátongott. Ez a valami lebámult a műszerekre, és úgy tűnt, mintha meditálna róluk. Majd felnézett Wayne szemébe, és megszólalt: – Szállj ki!
Meg aztan ha jol emlekszem, a kamionosnal igazan csak a feje karosodott, mert utana rakapaszkodott a kocsi alvazara, amig meg nem allt. A konyvben szepen le van irva minden:)
Azert a kamion is elegge lestrapalta szegenyt... Ott sem azonnal kezdett el vezetni, jo idobe telt, amig feleledt, odasantikalt a sorforhoz... stb. Es az autosuldozesnel nem csak az utkozes volt a problema, a csuklojaba es a szemebe golyot kapott, kesobb azt muti ki magabol. A szoveg egyebkent a konyvbol valo.
Ezt úgy írod mintha sérthetetlen lenne.. biztonsági öv nélkül 65MpHval belerongyolni egy betonfalba is kábé ugyanolyan sokkoló lehet, viszont a kamionos esetnél nem voltak fegyveresek a környéken akik további károkat okozhatnának benne.. :)
Egy autóbaleset így megvisel egy terminátort? Bezzeg mikor egy kamion megy át rajta a következő jelenetben? Simán tud még vezetni is. De mindenesetre elképzelhető. Ezt a szöveget egyébként honnan szedted?
szal túl nagy volt a sokk amit a falbacsapódáskor elszenvedett.. és inkább visszahúzódott amig biztosra tud menni, nem kockáztatva további sérüléseket, és az esetleges teljesíthetetlenné válását a küldetésnek.. egyszerű taktikai húzás..
"Mint egy árnyék az árnyak közt, a Terminátor lassú, türelmes léptekkel kapaszkodott fel a tűzlétrán, kerülve a rosszul működő jobb csuklójának használatát, legalábbis addig, amíg meg nem határozza a meghibásodás teljes mértékét, melyet az előkészítő összecsapás során szerzett.
A kiborgnak majdnem egy órájába került, amíg a baleset helyszínéről visszakerült a hotelszobáj
ába.
Az első néhány kilométert gyalog tette meg, időt hagyva alrendszereinek a teljes visszakapcsolódásra, valamint azért is, hogy fel tudja mérni az állapotukat. A csuklón kívül még a bal szem látóképessége is kiesett. Maga a szem, úgy tűnt, megfelelően funkcionál, csak a környező szövet gátolta a működésben."
Tegnap megnéztem az első részt. Egyébként jövő hétvégén lesz az m1-en. Rég láttam, de végül is a T2 is az elődje szerkezetére épűl, csak minden sokkal nagyobb, de legalább pár dolgot megfordítottak, nem úgy mint a harmadiknál. Elég korrekt, viszont volt benne egy baki amit nem nagyon értek. Folyt az autós üldözés rendesen, mikor Arni lefejelte a betonfalat a kocsival, a Connorék meg lefaroltak melléjük, és pont megérkeztek a zsaruk is. Connorék megadják magukat, mi mást tehetnének, de a terminator addigra eltünt a másik kocsiból, meglépett. Aztán látom csak pár méterre volt egymástól a két kocsi. A Terminator meg megijed a rendőröktől? Csak ki kellett volna szálnia a kocsiból, pár lépés és bumm, Sarah megsemmisítve. Vagy ha nem maradt fegyvere hát megfolytja. Erre elfut a rendőrök elől? Miért nem lőtte szét őket is, jelzem előbb végzett volna Sarah-val, a küldetésével amit tűzön vízen keresztűl kellett volna vinnie. Mikor izgatta a terminatort hogy más emberek/rendőrök is vannak körülötte? Mióta kell neki rendőrök elől menekülnie mikor már majdnem ott a cél?
Errol van szo:) Vegre valaki megdicserte a filmet, es nem is akarki:) Ma vegre megvettem a gyonyoru Terminator diszdobozomat:) Remelem nem fogok anyazni, amikor 2 ev mulva jon a sokkal szebb, tobb lemezes diszdoboz, amiben mar a T4 is benne lesz...:)
James Cameron, az első két Terminator film rendezője nem igazán tudja, mit kívánjon a sci-fi harmadik részének – sikert, vagy bukást.
A nagy sikert aratott Terminator 1 és 2-ért felelős James Cameron azért utasította vissza a harmadik film rendezői szerepét, mert figyelmét más filmes tervei kötötték le – bár saját bevallása szerint vegyes érzelmekkel viszonyul az USA-ban múlt héten bemutatott folytatáshoz.
„Amikor felkértek, valahogy nem éreztem azt az égető vágyat, hogy leforgassak egy harmadik történetet” – mondta. „Össze tudtam volna-e hozni egy újabb sztorit ugyanazokkal a karakterekkel? Persze. Ha a filmre vonatkozó jogok az enyémek lennének, le is forgattam volna.”
„A Titanic leforgatása után azonban mást akartam csinálni. Így azt mondtam Arnoldnak (Schwarzeneggernek), hogy csinálják nyugodtan. Kíváncsian várom, milyen lett. Néha azt szeretném, hogy ne legyen sikeres; de közben valahol a szívem mélyén azt kívánom, hogy óriási sikert arasson.”
James Cameron a Terminator 3-ról - ismét
James Cameron a BBC1-nek elmondta, hogy nagyon tetszett neki az első Terminator film, amely nem az ő irányítása alatt készült el – tudósít a darkhorizons.com.
„Ha egy szóval kellene jellemeznem: nagyszerű. Nagyon jól sikerült a film. Jonathan nagyszerű Terminator mozit készített, Arnold is nagyszerű formában volt. Komolyan, nagyon tetszett az, amit kihoztak belőle” – árulta el Cameron.
Ő másképp készítette volna el a filmet? „Persze. De ez így van rendjén. Mindenesetre ezt a filmet elég nehéz volt jóra megcsinálni, így Jonathan mindenképpen dicséretet érdemel érte.”
Egy csavart kifelejtettem. Az első részben ő volt a nagy gonoszság. A második részben jó oldalon látni igazi ínyenségnek számít, kiváncsivá teszi az embert. Nem ártana megint megfordítani.
Tegnap megnéztem a második részt. Már edig is tudtam hogy a második rész sikerén felbuzdúlva jó lesz azt lemajmolni, de most mégtöbbet láttam. Az a baja hogy gyáva módon ugyanazokra a sémákra épűl a harmadik mint a második rész. Poénnak elmegy, de hogy egy egész film emlékeztető legyen az előző részhez, az már sok.
Nem éreztem semmit. Cameron olyan mélységet vitt a filmbe ami nemhogy a látványt, hanem egyáltalán amit látunk (nem kell hogy cgi bravúr legyen) csak a hangulata a filmnek sem teszi olyan öncélúvá mint tette azt a harmadik rész. Itt most hányok. Na jó ez egy kicsit erős volt. Vajna nagy szavai jutnak eszembe: A forgatókönyv az első; Jó forgatókönyvből nem lehet rossz filmet csinálni, viszont rossz forgatókönyvból csak rosszat. Talán el kelett volna olvasni előtte öregfiú, nemcsoda hogy Cameron nemet mondott. Hát hol van itt a forgatókönyv ami méltó lenne. Pl. ahogy a második rész bűntudtot tud ébreszteni a nézőben (önpusztítás, környezetszennyezés, önzés)úgy ez itt most teljesen hiányzik. Az emberiség a szemünk előtt pusztítja el magát majdnem, de ez az apró tény nem igazán izgatta a forgatókönyvírókat :(
Annyira művi az egész film elejétől végéig tökéletes minden, nem lehet belekötni, gyönyörű látvány, szép fényképezés, hát hol illik már ez egy világvége filmhez. plusz, látunk mindent, tudunk mindent. Hol a meglepi, arra gondolok mikor hirtelen helyszint váltunk (csak bátran Mr Mostow) és a néző nem tudja hol vagyunk ,mit csinálunk itt, de aztán idővel rájövünk adva egy kis sikerélményt a nézőknek, nem így hülyére nézve őket. J.C. adott a nézőknek. Egy egész filmet.
A Nick, meg a Clair egyszerűen nem voltak szimpatikusak, hát hogy lehet így együttérezni velük??? Ki a fene válogatta be őket? Nekem Furlong tetszett, és ide is tökéletes lett volna, ha már vártak tíz évet, nem kibírták volna megvárni míg kijön az elvonóról!!! A terminatrixot meg hagyjuk :(
a kreativitás, (egy filmrendezőnél ez nem árt) újjítás, bátor használata, meg az a nyers hangulat ami Cameronnál megvolt havá tünt? Sokkolni kellene a nézőket maga a világvége ha kimondom, ugye nem is hangzik olyan félelmetesnek, meg kellene mutatni...
Vajon mikor Cameron otthon lefekszik aludni mielőtt elalszik mi a fenére gondolhatott Ma láttam a Terminator 3-at, annyira...
Huuuuu, vajon mennyire megbizhato forrasbol szarmaznak ezek?:) En nem nagyon tudok mar hinni ebben, tul szep, hogy igaz legyen...:( Az IMDb-n semmi nincs arrol, hogy a T4-ben jatszana Arnie, sot, az egesz szerintem egy nagyon bizonytalan projekt egyenlore, a Ket tuz kozott 2-rol meg azota nem hallottam semmit, hogy nehany eve lefujtak. A Rocky 6-ot se vallalta be a studio par eve, most megis miert tette volna? A Rambo 4 viszont tenyleg keszul:)
Visszatérnek az idősödő izompacsirták 2005. október 12., szerda, 15:15
Svarci és Sly 60 felé közeledve, úgy tűnik, még nem gondol a nyugdíjazásra. A nyolcvanas-kilencvenes évek akciósztárjai két-két sikerfilmjük folytatását is bevállalták.
Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone
A 2003-as Terminátor 3 után James Cameron rendező és Arnold Schwarzenegger hamarosan újra együtt dolgozik: nemsokára készül a Terminátor sorozat negyedik epizódja. Egyelőre csak annyit lehet tudni a folytatásról, hogy ismét Nick Stahl alakítja John Connort. A színész a harmadik részben vette át a szerepet Edward Furlongtól, aki a forgatás idején súlyos drogproblémákkal küzdött, ezért nem bújhatott újra annak a figurának a bőrébe, aki tizennégy éves korában meghozta neki a hírnevet a '91-es második részben.
A Schwarzenegger-Cameron páros nem éri be egy vacak kis Terminátor-ral, folynak a '94-es Két tűz között című nagy sikerű akció-vígjátékuk folytatásának előkészületei is. Az eredeti filmben Schwarzenegger titkosügynököt alakít, akinek a felesége (Jamie Lee Curtis) abban a hitben él, hogy férje számítógépeket ad el, és igencsak morcossá válik, amikor rádöbben, hogy valójában terroristák likvidálásával tölti a munkaidejét. Eliza Dushku, aki a házaspár lányát játszotta, így nyilatkozott a folytatásról: "Úgy egy hónapja újra összejöttünk mindannyian Kaliforniában, én, Jamie Lee, Arnold és Jim [James Cameron], hogy megbeszéljük a folytatást. Egész biztos, hogy megcsináljuk. Odavagyok az izgatottságtól."
Schwarzenegger nem az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy még nem járt el felette az idő, Sylvester Stallone is nagyban készül a visszatérésre. A Rocky 6 zöld utat kapott a stúdiótól, a film forgatása decemberben elkezdődik. A sorozat második, harmadik és negyedik részéhez hasonlóan ismét maga Stallone ül a rendezői székbe.
A Maxim magazinnak adott interjújában elmondta, hogy "Már rég rájöttem, hogy ez a figura szinte önéletrajzi, ezért folytatódhat a története. Átélhet olyasmit, amit a színész is megélt a valóságban. Majdhogynem dokumentumfilmmé válhat." A történet szerint Rocky, az egykori bokszoló most étteremtulajdonos, aki még mindig siratja elhunyt feleségét. Hogy elterelje a figyelmét a fájdalmáról, részt vesz néhány kisebb bokszmeccsben. A dolgok akkor kezdenek izgalmassá válni, amikor úgy dönt, hogy kiáll az aktuális nehézsúlyú világbajnok ellen is.
Stallone közben készül a Rambo 4-re is, melynek forgatása jövő év elején kezdődik. A harmadik rész óta eltelt tizennyolc év alatt az akcióhős figurája bizonyára sokat változott, de részletek egyelőre nem ismeretesek. Stallone csak annyit árult el, hogy "Nem olyan lesz, mint amit várnának. Nem a régi Rambo a hajpánttal."
Inkabb NE legyen!
Miert kell tonkretenni a Legendat? (T1-2)
Marcsak az kene, hogy a Dobo Kata is megjelenjen a szinen, merthogy "mar kozben annyit javult a kiejtese" OOOOOOOOOOOOOOOOHHHHHHHH, NOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
most vasárnap volt a tévében, ujra megnéztem a bemutató óta, akkor aug 21-én kővé dermedtem az iszonyattól hogy ezt hogy merték elkövetni...
De most ujranézve el kell ismernem, hogy érződik rajta az igyekezet: a temetőben az a rész amikor torkonragadja és felemeli a Connort, az egész eredeti. Meg általában a temetői rész, maga a helyszín szép, nem csoda hogy nagyon ütős ELŐZETEST lehetett belőle összevágni. Pl a koporsót tartó Terminátor, az is nagyon szép és emléxem amikor csak az előzetest láttam hát én aludni nem tudtam, annyira furdalt a kiváncsiság, hogy "mi lehet a koporsóban".
Ámde viszont a film maga továbbra is szar, szar, szar, tehetségtelen, cinikus, értelmetlen*. Jobb lett volna nem beszennyezni vele James Cameron emlékét.
Ha más címen adják ki, talán teccik is úgy-ahogy. De csak egyetlen számjegy választja el a másik két filmtől, úristen ezt a szakadékot...
Na csak ennyi, sziasztok.
*értelmetlen, mert a "learning computer" létrejötte ami az 2-ben gyönyörűen és hihetően sziklaszilárdan meg volt alapozva, itt ennyival el volt intézve: "A Skynet most ébredt öntudatra!!!"
...hát jó neki, bravo
Kétség nem fér hozzá: a Terminátor harmadik része új távlatokat nyitott meg az általános ember-robot párharcok sorában, hisz a végén kiderült, hogy senki sem menekülhet meg a sorsa elől és ezzel aláásták a T2 filozófiát, mely szerint a jövő képlékeny és befolyásolható. A téma 2003-ban - Mátrix és tsa után - már nem volt új, gondolom ezért kellett az ún. sad enddel felturbózni a finálét. Most újra téma az, amitől az igazi rajongók a T3 bemutatójának másnapján kidőltek: tervbe van véve a folytatás. És már látom is, ahogy John Connor Mad Max módjára motorozik a T24-ben, de kiderül hogy a ZX6378-as robotot nem lehet megölni - körülbelül ennyit egy rajongó iróniájáról és most jöjjenek a kész tények.
A Terminátor 4 előkészületi munkálatai valószínűleg jövőre kezdődnek; legalábbis erre ad okot, hogy John Brancato és Michael Ferris befejezte a történet nyers vázlatát, amely Jonathan Mostow atomvízióján alapul. Természetesen Arnold Schwarzeneggertől búcsút kell mondanunk, mert az időközben politikai babérokra törő testépítő kormányzói imidzsébe biztosan nem fér bele egy high-tech háború emberek és gépek között. Ettől függetlenül a visszatérésére van esély, ha időközben lemondásra szólítják fel és ő hátrahagyva székét újra belendül a filmiparba. A lehetőség minimális, mégis valós - egy kisebb szerep erejéig biztos, hogy viszontlátjuk (ha a filmben nem, legalább a marketingkampányban :).
A hagyomány szerint a Mario Kassar és Andy Vajna producerpáros visszatérése kötelező jelleget öltene, és természetesen továbbra is az Intermedia pénzelné a produkciót.
A rendezői székben továbbra is Mostow-t látnák szívesen az alkotók, de ő per pillanat egy cím nélküli thrillerrel van elfoglalva, melynek szkriptjét saját maga írta a Paramount Pictures számára. Az Intermedia hamarosan leül tárgyalni Mostow-val és a Warner Bros., illetve Sony Pictures stúdiók vezéreivel, akik a T3 - A gépek lázadása nemzetközi terjesztéséért feleltek. Mindkét stúdió előre tisztázott változtatási jogokkal élhet a negyedik epizód készítése közben, legyen szó a díszletekről vagy a forgatókönyről - ahogyan azt a harmadik epizódnál is tehették/tették. A Variety értesülései szerint a T4-ben (a szokásokhoz igazódva) ismét lesz egy új terminátor modell. A kérdés már csak az: ha ilyen gyorsan fejlődnek a robotok, miért nem nyerték meg három rész óta a háborút?
Nick Stahl vagy Claire Danes visszatéréséről nincs információnk, így a Terminátor 4-et összeségében hívhatnánk bizonytalan projektnek is. Ami viszont biztos, hogy lesz, csak azt nem tudni mikor.
Hat remelem lesz is belole valami, mert a sci-fi-ket nagyon szeretem! Plane ha o rendezi:)
Az imbd-n sajnos meg nincs feltuntetve, csak irokent es producerkent van egy egyenlore meg cim nelkuli project.
Viszont abban nem vagyok 100%-ig biztos hogy James Cameron fog meg valaha filmet rendezni. Szerintem tart tole (jogosan) hogy a Titanic sikeret nem tudja megismetelni, es akkor az ujsagirok mindjart azt tennek cimlapra, hogy megbukott, meg mittudomen, amivel el lehet adni az ujsagot. Vagy valami egeszen mastol tart, mert ha nem igy lenne, mar reg rendezett volna ujabb filmet. Viszont azota mindennel foglalkozik, csak a rendezessel nem. Azert en remelem, egyszer majd visszater, mert szerettem nagyon a filmjeit:)
Koszi szepen. Ez meg ugyis 1000-szer meg fog valtozni, a 3-assal is igy volt. A lenyeg az, hogy tervezik a folytatast, es hogy szeretnek, ha Arnie is jatszana benne. Legjobb lenne ha megvarnak mig lejar ez a kormanyzosag, akkor szerintem el is vallalna. Lehet hogy a negativat is, ki tudja:)