Nem értem, hogy miért degradáltok egy olyan embert akinek sem a munkásságát , sem a személyét nem is ismeritek. Ahhoz, hogy konzekvens véleményt tudjatok alkotni, ismerni kell az életművét.
Pál Lénárd az ELTE-TTK-án kapott fizikus diplomát, majd két év alatt a moszkvai Lomonoszov egyetemet is elvégezte.Mérési módszert dolgozott ki, melynek révén nagy pontossággal volt meghatározható a mágneses telítettséghez közeli állapotú anyag mágneses szuszceptibilitása. Kandidátusi disszertációjában a jelenség elméleti megalapozását is megadta.Megbízták és részt vett a ferromágneses (későbbi nevén Mágneses) Osztálymegszervezésével és vezetésével a
KFKI-ban. Számos neutronfizikai és szilárdtestfizikai kiemelkedő eredménye született. Ezek közül a talán a legjelentősebb a neutronláncreakció sztochasztikus természetének következményeivel kapcsolatosak. Neutron-láncreakció térés energiafüggő változatának egzakt sztochasztikus elméletében a "hátrahaladó" egyenletet vezette le, mely azóta is a nevéhez fűződik. Ezt később több fizikus köztük Bell is tanulmányozta, ezért nevezik Pál-Bell egyenletnek. A pál-Bell egyenlet az elágazó folyamatok elméletének egy szép alkalmazása, melyet 1958-ban a Nuovo Cimentóban publikálta. A MTA tagja,a kfki igazgatója is volt, Kossuth-díj (1962)
Pál Lénárdot az egyetemen ismertem meg előadómként. az ELTE-TTK-án tartott fizikusoknak atomfizika előadást. Az egyik kedvenc tanárom volt.Minden előadása mind tudományosan, mind esztétikailag kiemelkedő volt! A leg akkurátusabban adott elő mindent, még a legkacifántosabb idegen szavakat is miníg helyesen használta. Az előadást sokszor kiegészítette személyes élményeivel is, így még színesebbé téve tudománytörténetileg is, mivel sok területen ő is aktív volt korábban. Rendkívül lebilincselő és érdekes előadó, valamint személyiség volt, mindíg élvezetes volt beülni az előadásokra. A fizikus hallgató kollegák egyöntetűen zseninek tartották. A mai napig kellemesen idézem fel azokat az időket, és örülök hogy tanított.
A publikációk terén is rendkívül termékeny volt. Rengeteg szilárdtestfizikai és egyébb
területen publikált, javarészt külföldi tudományos folyóiratokban.Ezen publikációk a
neten nem hozzáférhetőek sajnos.az elméleti fizika példatár 3 kötet 10 fejezetet szerzője,
valószinűségszámítás és méréskiértékelés. Leginkább lexikonokban lehet az ő életművével kapcsolatos információkat összefüggően megtekinteni. Sajnos neten, nem találtam ilyet, nem is értem, hogy pl; a wikipediában
Kisfaludi Györgyröl sok minden valótlan tudományos dolgot írnak, hogy pl mérte a gravitációs hullámokat, valójában viszont semmi köze sincsen hozzá, még elméleti szinten sem. Ugyanakkor pedig ilyen jelentős emberröl nincsen semmi magyar nyelven a neten, a munkáit is csak angol nyelvterületen olvastam, még egyetemista koromban is.
Nos én is hallottam egy történetet, nevezetesen azt, hogy annó Pál Lénárd a KFKI szilárdtestfizikai mechanikai műhelyben gyorsan szétszedhető vadászlest vagy állványt csináltatott. Az ügyet jobban ismerők megnevezték azt a KFKI-s kollégát is, akit megbízott akkor a helyi MSZMP pártszervezet a vadászles-ügyben indított vizsgálat lefolytatásával.
Egy fizikus szakmai palyajanak objektiv megitelesere nem alkalmas egy az internet homalyabol feleosseg nelkul lovoldozo laikus, tobbnyire fel- vagy egeszen hulyek altal latogatott rosszindulatu pletykek terjeszteseben erdekelt kozosseg, ami egy belpolitikai forum on verodik veletlenszeruen ossze.
Rendben. Nos, talán feltűnt a társszerzők között Krén neve. Ellenpróbaként, kerestess rá arra is, hogy őrá mennyien hivatkoznak.
Kivételesen, az általad említett dolgozatok kapcsán, az adott témakörben, Pál Lénárd és az "et al." megjegyzés mögött szerényen meghúzódó többiek mind, Krén (és talán méginkább Tarnóczi) szaktudásának köszönhetően tehettek szert "hivatkozás"-ra.
:-(
Természetesen a fenti megjegyzés csupán az én elfogult magánvéleményem következménye.
En is megneztem, es nekem nem ugyanaz az eredmeny jott ki:
Pl. a kovetkezo cikkre
MAGNETIC STRUCTURES AND PHASE TRANSFORMATIONS IN MN-BASED CUAU-I TYPE ALLOYS PAL L, KREN E, KADAR G, et al. JOURNAL OF APPLIED PHYSICS 39 (2P1): 538-& 1968
30 hivatkozast talal a www.webofscience.com 1995 utan (53-at osszesen). Es ez csak egy cikk. A 30 hivatkozo kozul egyik sem magyar, elvetve van orosz.
Tovabba egy masik cikket: MAGNETIC STRUCTURES AND EXCHANGE INTERACTIONS IN MN-PT SYSTEM KREN E, KADAR G, PAL L, et al. PHYSICAL REVIEW 171 (2): 574-& 1968 az utolso 10 evben 33-szor ideznek (osszesen 74-szer).
Halkan belelépve megemlítem, hogy én vizsgáztam PL-nél, bár az említett könyv akkortájt még csak nyomtatott/fénymásolt jegyzet formájában létezett. Mondjuk azon kívűl, hogy igen terjedelmes volt maradandó emlékeket nem hagyott bennem. Őszintén szólva a minősítéséhez elő kéne kotorásznom valahonnan...
Értsem ez úgy, hogy a könyv matematikus szempontból egyszerüen vacak? Attól a többi cikk még lehetne ismert.
megnéztem viszont a hivatkozási adatbázist, a Science Citation Index-et. 11-szer hivatkoznak Pál Lénárdra az elmúlt 12 évben, ebböl kb. a fele Pázsit I. nevü szerzö, van még 2-3 magyar, a többi orosz. A 11-es szám azért nem olyan nagy ám. Mondhatnám igen kicsi.
egy fizikus elkuldte nekem Pal Lenard
A valoszinusegszamitas es a statisztika alapjai cimu
muvet. ezt fizikusoknak irta a jeles szerzo,
es amennyire latom egyetlen fizikara valo utalas sincs
a tobbmint 900 oldalas munkaban.
a bevezetes legfontosabb resze a 25-28 oldal
ahol is a szerzo elmagyarazza a valoszinuseg
fogalmat. a szerzo celja az volt, hogy
a matematikai pongyolasagot, a se'ro'bo'l valo nagykepus-
kodest es a hozzanemertes finom de hatarozott felcsillan-
tasat egyszerre bontakoztassa ki,
de ugy, hogy kozben
a leheto legbantobb magyartalansagokat hasznalja.
ugy erzem teljes sikerrel jart. koszonjuk onnek Pal ur,
koszonjuk onnek kuratorium.
Kedves rocky! Ebben az esetben talán csak annyi ok marad az örömre, hogy életkorából kifolyólag (már PL-é) feltehetőleg nem fog hosszasan belefolyni az eseményekbe - még ha aktivizálják is...
Szerinted MP nem egy ugyanilyen fazon? Mindent csödbe tud vinni, amit rábíznak, s túl is tudja élni. Erre aztán az elvtársak elöhúzták a naftalinból, egy kicsit megporolják azt újra kiteszik a kirakatba. El tudom képzelni, hogy PL-dal is hasonló tervek vannak. Doszpot képviselöjelöltsége után (a parasztok közt Nagykátán) már semmin sem csodálkozom.
Kedves szalonna! Nem tudom. Érthetetlennek tűnne a számomra egy MSzMP háttér-érdek feltételezése - PL nagyobb támadási felületet jelent (épp a múltbeli kevéssé-tudóssága és túlságos-politikussága miatt) mint amennyi előny származhatna egy 'becsületes tudós - tudománypolitikus' prezentálásából. Legalább ennyire érthetetlennek tűnne a számomra azt feltételezni, hogy az MSzMP-n kívül bárki másnak érdeke fűződne ahhoz, hogy előkotorja a süllyesztőből PL-t. Hacsak azért nem, hogy általa kompromittálja az MSzMP-t - egy kicsit később, egynéhány alkalmasan megválasztott PR-műbotrány kirobbantásával PL személye, múltja, ésatöbbije kapcsán...
Nem látok én bele az ilyen magasan szárnyaló akadémikus urak kártyáiba, kérem. Egy dolog biztos - ha azt a valamit (amit rábíznak) hozzáértés nélkül csődbe lehet vinni - ÉS TÚLÉLNI, akkor PL csődbe is fogja vinni, és túl is fogja élni (ismét)...
Kedves excusat!
Írod:"Néhány(?) évtizedes kihagyás után "feltámadás a hamvakból" - precedens nélküli, legjobb tudomásom szerint... "
Hát igen, az ilyesmi ritka, mint a fehér (?) holló ... :-)
A topic kapcsán egyébként nagyon érdekelne a tisztelt Olvtársak véleménye a TMB '90-es évek előtti tevékenységéről.
Üdv.
K.
Dijkiosztás az dijkiosztás marad, és Paks világa számomra ismeretlen. Mint ahogy azon sem vonnám fel busa szemöldököm, hogy Bábolna a RT kinek ad dijat. Nem direkt politizálásra gondoltam, hanem a személyes szimpátiák megjósolhatatlan örvénylésére :). A kuratórium névsora érdekelne, mégha fizikusokat nem is sokat ismerek, de azért nem olyan nagy ez az ország:))
Kedves excusat,
A PR dolgot úgy érted, ahogy rocky - tehát pr-MSzMP - avagy ellenkezoleg?
A magam részérôl kellemesen meg vagyok lepve, hogy PL valaha produkált olyat, amelyet más emberek hasznosnak tartanak. Az nem baj, ha a világon van magyar nukleáris fizikus a Teller Ede utáni generációban is, csak kissé félek az összehasonlitástól :) Minden magyar tudós elismerése javítja helyzetünket a világban - és itt PL konferenciai meghivásaira gondolok. De hát kicsit nehezen tudom elképzelni, hogy ott nagy benyomást keltene.
a dijat egy kuratori testulet adja. a kuratorok kozott van
aki tagja a kormanyparti professzorok Batthyany korenek.
mondom, hogy a vilag nem rozsaszin es gombolyu.
szerintem 14 kuratorbol 3 paksi van. amugy paks eleg rendesen einstandolva volt a fidesz reszerol. szoval, itten politika nem nagyon van, vagy ha igen, nagyon rafinaltan.
Tény, hogy Pál Lénárd paszírozta ki Simonyi Károlyt annak idején a KFKI-ból (amikor visszajött a SzU-ból). Már csak ezzel az egy húzásával lejáratta magát egyszer s mindenkorra. Mint azt már írtam, PL elvtárshoz volt "szerencsém" OMFB vezetö korában. Nála ostobább dilettánssal azóta sem igen találkoztam. Nyilván itt egy PR menetröl van szó, az MSZP most megpróbál ismét egy volt pártközpontbeli idiótát leporolni, s újra felhasználni. Lás Medgyessi esetét. A Népszabóban nem véletlenül szoktak interjúk megjelenni. Mindegy, a PL típusú kutyaütök kora már lejárt. Az ö helye Micsurinnal egy sorban van tudományos szempontból is.
szokásosnak tekinthető 3/6 havonként cikk - azon a témán, amin dolgozol (elméleti fizikus) illetve minimum évenként konferencia-anyag, annak a kísérletnek (együttműködésnek) a kapcsán amelyikben résztvevő vagy (kísérleti fizikus).
Néhány(?) évtizedes kihagyás után "feltámadás a hamvakból" - precedens nélküli, legjobb tudomásom szerint...
Tisztelettel,
_excusat_
P.S.
Szigorúan magénvéleményem szerint, ez az egész leginkább egy PR manőver részének érződik: P.L. "visszatérése" a politikai porondra - egy kis (nyilván elengedhetetlen) "vakuljon a laikus" porhintéssel, ami szükséges az "érdemeiben megőszült tudós"-kép kialakításához...
Megjegyzem - nem vagyok elfogult P.L. javára - lásd (22). Kérem a leugatásokat mellőzni...
Ha még az 58-as cikk egy nagyobb dobás is lett volna, elég öles a hiatus a tavalyi cikkéig a Physical Review-ban.... Persze nem tudom, hogy a fizikusoknál milyenek a publikálási szokások...
Tényleg úgy látszik, hogy ez a cikke megállta a helyét - bár ezt fizikusoknak kellene megerösiteni.
A Népszabós cikk viszont túl elegánsan próbálja összevonni a pártonkívüli társutas Straub F. Brunó és a "Bástya elvtárs"-szerü Pál Lénárd esetét. Annál azért árnyaltabb volt a Kádár rendszer.
Az eddigiekhez azt tenném hozzá, hogy PL a Paksi Atomerömü RT-töl kapott dijat. Hogy ott ki és hogy osztja a dijakat, azon nem érdemes sokat gonolkozzunk.
ez nem cikk, ez egy neutron-zaj homepage-ről való szöveg részlete. az tuti, hogy PL-t évtizedek óta senki sem veszi komolyan mint tudóst, ez a cikk amennyire meg tudom állapitani, fontossá vált.
Én ezt találtam erről a Nuevo Cimento cikkről. A világegyetem tágul, de se nem rózsaszin, se nem gömbölyű...
Current Space Dependent Theory
The first paper on space effects of nuclear reactor noise was published by L. Pal(8) in 1958. It is interesting that this first paper is still one of the most general formulations in that it reduces in the mean to neutron transport theory with delayed neutron effects included. The theory is based upon the history of a single neutron injected into the system and the resulting probability distribution of the neutrons in the reactor. [The backward equation approach of Chapman - Kolmogorov] That is, the equation for the mean will be closely related to the time dependent adjoint transport equation.(4) In this form, there is an analogy between this process and cosmic ray cascade processes, and the method of first discontinuity or first collision method which has been used in the latter is appropriate. Pal's results are based upon probability distribution functions in space, energy, and direction. Thus the basic results are the equation for the mean and mean square number of neutrons which at a time t are inside a region V_ about a vector r and which have velocity vectors inside the cone t about Q and energies less than E assuming that at t = O one neutron of energy Eo, direction QO, and position rO entered the system. These quantities are clearly not Green's functions in the usual sense, but are weighting functions. They can be thought of as integrals over the Green's function.
In the first paper, Pal indicated the application to examples would be forthcoming. At the 1958 Geneva conference Pal(9) presented a paper applying his method to the space independent case, and in 1962, Pal(20) published three papers in Russian. The first is a translation of his 1958 paper. The second generalized his theory to include counts in a detector and the similar quantities, fissions in a time interval and the integrated number of neutrons in an interval. In the third paper, he presented further space independent calculations. At about the same time, Pal also authored a review paper (21) published by the Budapest Central Research Institute.
Thus, at this time, even though Pal's work is a number of years old, it has not been applied to space dependent problems. There appear to be two reasons for this: (1) The method is complex and probably would require numerical calculations from the outset. For the mean square weighting function with delayed neutrons it is necessary to solve coupled integro-differential equations. Next, the Green's function would probably be desired, and it would be applied to the desired case. (2) The second and more minor reason is the author's brief presentations in which many steps are left as exercises for the reader.
Pal's work in its present form is limited to variance calculations making only auto-correlation information available. The technique could be reapplied to give cross correlation information.
A Népszabadság riportja:
-------------------------------
Egy „feltámadt” fizikus
Pál Lénárd a múltról, tudományról és politikáról
A múlt héten a Paksi Atomerőmű Rt. – tudományos eredményei, tudományszervezői tevékenysége, iskolateremtő munkássága és tanári működése alapján – életműve elismeréseként Wigner-díjjal jutalmazta Pál Lénárd akadémikust. A tudománnyal csak távoli kapcsolatban lévők fejében a tudós nevéhez az egykor nagyon is nagy hatalommal bíró funkció társul: 1985–1988 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának egyik titkára volt.
– Az utóbbi években teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, s ha jól tudom, tíz év óta most ad először interjút. Miért volt ez a nagy hallgatás?
– Azt hiszem, a választ ön is kitalálhatja. A múlt mindig a jelenben érvényesülő társadalmi és hatalmi viszonyok csapdájába kerül, ezért nem tudjuk a történéseket visszavarázsolni abba a közegbe, amelyben lejátszódtak, s így rendszerint hallgatunk róluk. Én a rendszerváltozáskor elhatároztam, hogy életem hátralévő részét a tanításnak és a tudománynak szentelem. Egyébként az erről vallott véleményemet az idén leírtam egy cikkben a Magyar Tudomány című folyóiratban.
– Önt a nyolcvanas évek közepén az akkori hatalomnak az a törekvése vitte a politika legfelsőbb csúcsaira, amely például Straub F. Brúnót is, amikor államelnöknek választották, és amely az értelmiséget, különösen a reálértelmiséget kívánta előtérbe tolni. Önt mindenesetre akkor emelték ki, amikor az Akadémia főtitkári székéből visszatérve korábbi posztjára, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökeként éppen elkezdett bizonyos reformokat. Lehetett volna nemet mondani a felkérésre?
A lehetséges ''szabadságot'' jól kihasználtuk
– Igen, lehetett volna. Döntésemet sok tépelődés előzte meg. Akkor, 1985-ben úgy gondoltam, hogy a nagyobb befolyás birtokában többet tudok majd tenni a tudományért és a műszaki fejlesztésért. Ez sajnos nem így történt. Egyre távolabb kerültem a konkrét alkotó munkától, és az élő tudománnyal való korábbi jó kapcsolataim is meggyengültek. Azonban, ha hasonló helyzetbe kerülnék, és hasonló ismereteim lennének, mint amik akkor voltak, aligha döntenék másként.
– Az értelmiség köreiben sokan remélték, hogy egy tudós feltűnésével korlátozódik majd a „régi káderek” hatalma és befolyása a legfelsőbb vezetésben. Ez a remény azonban nem vált valóra, ön sem zavart sok vizet, valahogy „hozzászürkült” a Központi Bizottsághoz.
– Lehet így is fogalmazni, az utólagos minősítés könnyebb, mint az előrelátás. Én úgy mondanám, hogy az az erő, amit én képviseltem, nagyon kicsi volt, nem volt elég ahhoz, hogy jelentős hullámverést keltsen. Sokkal mélyebben gyökereztek a régi szokások és hatalmi kapcsolatok, semhogy azon egy vagy két ember változtatni tudott volna. A racionalizmus és a tudományos gondolkodás logikája a jelszavakkal és frázisokkal szemben gyenge fegyver volt.
– Önhöz tartoztak a tudomány mellett a kultúra más területei is. Mit tudott ezekkel kezdeni? Egy 1988. októberi irodalmi tanácskozáson például kijelentette, hogy el kell vetni a három T-re, a tiltásra, tűrésre és támogatásra alapozott művészet- és irodalompolitikát. Nem késett-e el ezzel a kijelentéssel?
– Meggyőződésem, hogy elkéstem, de számomra akkor jött el a lehetőség, hogy kimondjam. Egyébként ami ma evidencia, az akkoriban nem biztos, hogy az volt. Lehet rosszakat mondani a nyolcvanas évek kultúrpolitikájáról, de az igazsághoz az is hozzátartozik – és erről ma nem szokás beszélni –, hogy a szovjet hatalmi övezethez tartozó országok kultúrpolitikái közül a magyar volt a legliberálisabb. Eszembe jut például, hogy szovjet partneremmel egyszer élénk vitába keveredtem, mert kifogásolta, hogy megjelentettük Vaszilij Suksin műveit. Sok példát lehetne sorolni hasonló esetekről. Azt hiszem, hogy az adott mozgástéren belüli lehetséges „szabadságot” nagyon jól kihasználtuk, de az a felismerés, hogy a művészi alkotó munkába egy politikai pártnak nem szabad beavatkoznia, későn született meg.
– Mennyire látta egyáltalán előre akkor onnan bentről a később bekövetkező eseményeket?
– Azt, hogy baj van, éreztem, de ha akkor valaki felvázolja nekem azt a forgatókönyvet, ami lejátszódott, azt szinte lehetetlennek tartottam volna. Fekete Gyula, aki még a népi kollégista időkből volt régi ismerősöm, többször eljött hozzám, és mondogatta: „nem lesztek sokáig uralmon”, de én nem hittem neki. Abban az időben a kibontakozó mozgalmakat, civil szervezeteket én a liberálisabb, demokratikusabb közélet magjának tekintettem. Nekem – a szakmámból következően is – az volt és ma is az a véleményem, hogy a haladást a különböző nézetek egymásra hatása segíti. Az ellenfél nézeteit nem elnyomni kell, hanem racionális érvekkel megcáfolni, ha pedig nem lehet, akkor el kell fogadni. Az persze más kérdés, hogy mindaz, ami később történt, mennyiben volt belpolitikai okokra és mennyiben világpolitikai eseményekre visszavezethető. A választ a történelem kutatóinak kell megadniuk.
– Voltak, akik szerint ön eléggé idegenül mozgott a pártapparátusban. Állítólag amiatt, hogy minden programját az ott még szokatlan módon, számítógépen rögzítette, a hajdani Basic programnyelv után Bézi-Léninek nevezték.
– Ez utóbbit nem tudtam, de köszönöm az információt. Egyébként elég keveset törődtem azzal, hogy a külső környezetem mit gondol rólam. Belső értékrendem és elveim akkor is segítettek és most is segítenek abban, hogy ne a külső világban, hanem saját magam belső világában keressem a támaszt, ha gondjaim vannak.
– Ön a politikai karrier letűntével is sikeresen tudta folytatni korábbi tudományos pályáját. A fizika legnagyobb tekintélyű külföldi szaklapja, a Physical Review tavaly közölte például új kutatási eredményeit bemutató cikkét. Ami egyébként azt illeti: a szakma egyenesen kárhoztatta az ön KB-titkári kinevezését. A nemrég elhunyt Kiss Dezső akadémikus mondta állítólag: haragszik önre, mert elvállalván ezt a megbízatást, „megölt” egy tehetséges fizikust.
– Kiss Dezső jó barátom volt, de nekem sosem mondta ezt. Az a három év azért nem volt felesleges, mert egyrészt olyan metszetét láthattam a letűnt világnak, amely nagyon kevés embernek adatott meg. Az ottani munka sokat változtatott a gondolkodásomon, mert olyan összefüggések mérlegelésére is késztetett, amelyek korábban teljesen ismeretlenek voltak számomra. Tapasztalataim alapján aztán rájöttem, hogy nem való nekem a politika. A matematika, a fizika más mentalitást, más gondolkodásmódot, más életvitelt kíván, és ez az én világom.
– Ön egyébként nem is fizikusként, hanem vegyészként végzett, ahogy sok korábbi nagy tudóselődje. Miért?
– Abban az időben, amikor egyetemre jártam, Magyarországon még nem volt fizikusképzés. Matematika–fizika szakos tanárnak mehettem volna, de mindig vonzódtam a kémiához, érdekeltek a kémiai folyamatok kvantitatív összefüggései. Ezért vegyészként végeztem el az egyetemet, de akkoriban szerencsére szabadon lehetett tárgyakat felvenni, és én a vegyészi oklevél megszerzéséhez szükséges tanulmányokon kívül csaknem valamennyi matematikai és fizikai kollégiumból is levizsgáztam. A kémia iránti érdeklődésemből fakadt, hogy először a szilárd testek kutatásával kezdtem foglalkozni.
– Azt írta egy helyütt, hogy már kamaszként úgy érezte, a legszebb dolog a világon felfedezőnek lenni. Ön mit fedezett fel a tudományban?
– Sok apró „gyöngyszemet” találtam a mágneses anyagok vizsgálata során, de a legbüszkébb arra vagyok, hogy a „zaj” titkainak kutatásában valami olyanra bukkantam, amire mások később jöttek rá. A nukleáris láncreakció „zajáról” van szó, amelynek átfogó elméletét 1958-ban publikáltam a neves Nuovo Cimento folyóiratban. Az általam levezetett egyenletet Pál–Bell G-egyenletnek nevezik, és még mostanában is idézik. A neutronzajról, amelynek vizsgálata ezen az egyenleten alapszik, számos dolgozatom jelent meg. Nagyon örülök, hogy a jövőre az OECD és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által a reaktorzajról szervezett göteborgi konferencia nyitóelőadására engem kértek fel. A reaktorzaj vizsgálatának fontossága egyébként abban van, hogy ennek révén olyan információk szerezhetők az atomreaktorok állapotáról, amelyek a biztonságos működés ellenőrzését segítik.
– Pályájának jelentős korszaka fűződött a KFKI-hoz, amelyet – kutatóreaktorával és egykori kiemelt helyzetével együtt – sokan a szovjet modellt követő kutatóintézetek mintájának tartanak.
– Ez nem igaz. Szeretném leszögezni, hogy a KFKI létrehozásában a szovjet kutatóintézetek semmilyen vonatkozásban nem szolgáltak mintául. Részben azért, mert 1950 előtt egyetlen magyar fizikus sem látott szovjet kutatóintézetet, részben pedig azért, mert a magyar fizikusok maguk is képesek voltak egy korszerű kutatóintézet felépítését kigondolni. Egyébként abban az időben szinte mindenhol nagy kutatóintézeteket hoztak létre, úgyhogy a hazai törekvés beleillett a nemzetközi folyamatokba. A KFKI egyedülálló magyar intézmény volt, ahol kiváló kutatók dolgoztak, nemzetközileg elismert tudományos eredményeket értek el, és széles körű kapcsolatokat építettek ki mind a keleti, mind a nyugati országok tudósaival.
– A nyolcvanas években ön a KFKI számítógép-fejlesztéseivel és a számítógépes kultúra hazai elterjesztésében szerzett hírnevet. Itt készültek a híres TPA-számítógépek. Egyesek szerint ezek kényszerből született koppintások voltak, bár kétségtelenül gazdasági sikert hoztak.
– A KFKI vezetői előtt már a hatvanas években nyilvánvalóvá vált, hogy modern elektronika és számítástechnika nélkül nem lehet versenyképes kutatásokat folytatni. Miután a Nyugat csúcstechnikára vonatkozó embargója miatt ilyesmit nem lehetett megvásárolni, elhatároztuk, hogy magunk építünk kis számítógépeket. Az Akadémián nem tartották alkalmasnak a KFKI-t erre a feladatra, és maga a TPA név is ennek köszönhető. Az egyik igazgatósági ülésen, amikor bejelentettem, hogy az Akadémia nem ajánlja a számítógép-fejlesztést, egyik munkatársam közbevetette, hogy sokcsatornás analizátorainkat az Akadémia is jónak tartja. Így született az ötlet, hogy nevezzük új gépeinket tárolt programozású analizátornak, rövidítve TPA-nak. Hogy ezek kifejlesztése csak koppintás lett volna, rosszindulatú véleménynek tartom. A gépek bizonyos értelemben valóban a DEC cég típusainak másolatai voltak, egy ilyen bonyolult rendszer „lemásolása” azonban legalább annyira nehéz intellektuális feladat, mint mondjuk egy jelentős magfizikai számítás elvégzése. Ezek jó gépek voltak, számos területen használhatók. Később persze ki lehetett volna egyezni a DEC céggel, mert a magyar szakemberek által kidolgozott új megoldások nagyon értékesek voltak. Sajnos nem ez történt. Bizonyos azonban, hogy a hazai számítógépes kultúra megalapozásában a KFKI-nak jelentős érdeme volt.
– Egy tavalyi előadásában arról beszélt, hogy a politikát és a tudományt ellentétes érdekek vezénylik. Mit ért ezen?
– A politikát magától értetődően a hatalom megszerzése, megtartása és növelése érdekében rövid távú célok vezérlik, miközben a tudomány a „jövőnek” dolgozik. A politika ezért első megközelítésben nem kezel kiemelten olyan területet, amely nem szolgálja mai és esetleg holnapi érdekeit. Éppen ezért kellene egy olyan erő, amely a társadalom érdekében a majd csak később szükségessé váló tudásbázis gyarapításáért küzd. Ezért nélkülözhetetlen a piacgazdaságban is az állami beavatkozás, amely a hosszú távú érdekek védelmében támogatja a kutatásokat.
– Hogyan értékeli ennek fényében a mai tudománypolitikát?
– A szakmai célokban nem nagyon lehet kifogást találni. Abban azonban, ahogy ezeket a dolgokat kezelik, már igen. A műszaki fejlesztéspolitika nem foglalja el azt a helyet a kormányzat irányítási rendszerében, ami fontosságából következne. Pedig egy kormánynak mindenképpen rendelkeznie kell egy olyan szervezettel, amely, ha tetszik, az ördög ügyvédjeként is, megszólal, és védi a műszaki fejlesztés érdekeit. Ezen azt értem, hogy ha például elkészül egy gazdasági program, annak meg kell vizsgálni a műszaki életre gyakorolt hatását. Kell egy olyan szervezet, amely adott esetben képes vitába szállni a minisztériumokkal, nem azért, hogy megbuktassa javaslataikat, hanem hogy jobbá tegye azokat. Ennek a szervezetnek a kormányzati szinten nagyon jelentős erőt kell képviselnie, legalábbis miniszteri rangú vezetővel, bár ehhez nem feltétlenül kell egy minisztérium.
– Miközben a politikusok és a kutatók más nyelven beszélnek, egyaránt nem tudnak mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a közvélemény egyre távolabb kerül a tudománytól.
– Ez nagyon nagy veszély, bár nem magyar sajátosság. Hogy miként lehet az emberek tömegei számára is érthetővé, sőt vonzóvá tenni a tudományt, arra én sem tudok válaszolni. Biztosan nagy szerepet kell vállalniuk az iskoláknak. Sajnálom, hogy a természettudományos oktatás ismét háttérbe szorul. A kutatóknak is sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a népszerűsítésre. Ha mindezt nem tesszük, az intellektuális polarizációt nem tudjuk megakadályozni.
