Es hogyan tudna kovetni Jezust, ha nem ismeri a munkassagat?
Az, hogy elolvassa a bibliat, nem azt jelenti, hogy bibliakoveto lesz, hanem azt, hogy valoban Jezust akarja kovetni.
szerintem tévedésben vagy. A keresztény krisztuskövetőt jelent, nem bibliakövetőt. Érdekes próbálkozás lett volna azt magyarázni pl. egy gnosztikusnak, hogy ugyan olvassa már el, hogy a Bibliában nem is az van írva, amit ő mond...
Abszolúte a józan paraszti logikát használjuk fel és tudományos eredményeket. Taxil óta fejlődött egy "kicsit" az íráselemezés. Számomra nem voltak meggyőzőek az érveid, de a te stílusodban válaszolva :) (ne tüdőzd le), nincs annyi időm, hogy tételről tételre megcáfoljam a hülyeségeit, ami nevetséges még egy átlag nem hívő szemében is. Egy párra azonban rá fogok mutatni a könyvemben.
Egyébként tény, hogy Taxil gondolkozásra késztet, tehát nem haszontalan, amit írt.
Nagyon is logikusan érvel a Taxil. És bármit is kutattatok ott abban a hebrencs nyelvben, a logikát nem tudjátok megerőszakolni. Leó Taxil szépen kiszámolta például, hogy hány állatnak is kellett volna elférnie körülbelü Noé bárkáján és más egyébb örökérvényű ellentmondásokat tárt fe.
Tehát Leó Taxilt olvasva a biblia tényleg nevetségessé válik. Még az egyszeű balga hívő számára is.
Nem hulyeseg, tobb titok rejtozik benne, mint gondoltam anno valamikor. Segit megerteni az okor emberet es azt a kort, amikor az emberi civilizacio nagyot lepett elore.
Engem ugyan foleg tortenelmi szempontbol erdekel.
olvastam.
nagyon gyenge, nagy részét akkor is cáfolni lehetett, de most az újabb arám-héber eredet kutatás fényében egyre inkább Leo Taxil mindentudása és személye válik szórakoztatóvá.
-attól még lehet saját gondolata :-) (de legtöbbször nincs, és a bibliából sem tudnak idézni, vagy csak nagyon kis részleteket kiemelve, amik éppen csak alátámasztják)
-pontosan
-ilyet nem mondntam :-) Az az ember nem irogat ilyen fórumokba
"Kinek a szájaízét kellene követni, hogy az JÓ legyen? "
Mindenkinek a magáét. A tapasztalatom is az, hogy ha valami az "enyém", azt jobban megtudom védeni (érvelés szempontjából).
Megtudhatnám, mi ezzel a KONKRÉT célod? Hogy tehát mire, miért és kik nyilatkozzanak.
Meg "Tehát mielőtt előadnátok amit a papok szájbarágnak, esetleg hosszas teológiai tanulmányaitok során megtanultok kliséket, hogyan kell valamit kimagyarázni, szóval olvassátok el!" ez vhogy azt mondja nekem, hogy ha az ember kinyitja a száját, akkor:
- ha a bibliából idéz, mert az kielégíti az ő közlendőjének a megfogalmazottságát, és nem akar hozzátenni v. elvenni, v. u.azt saját szavaival visszaadni, hanem akkor már egy-az-egyben, tehát választént: Magol, tudatlanul szajkóz, nincs saját gondolata (ez az ált. vélemény)
- ha nem a bibliából idéz, akkor fent beidézett bélyeget süthetik rá.
- ha egyik sem rásüthető, akkor meg sültbolond, v. enyhébb esetben tudatlan pór.
MI LEGYEN?
Meg: Miért?
Kinek a szájaízét kellene követni, hogy az JÓ legyen?
Látod, ez a baj! Nekilátnak mindenhogyan értelemzni ahelyett, hogy elolvasnák. Ma már odáig fajult -szerintem- a dolog, hogy aki netán elolvassa közülük, annak is csak az értelmezés jut el az agyáig. És aztán terjesztik, a jónép meg beveszi :-)
""A Bibliában minden benne van és mindennek az ellenkezője is..." :-)) "
Egyébként ez igaz :-)
Természetesen alkothat róla véleményt, ha felolvasság neki :-)
Természetesen nem erre gondoltam, hanem a kereszténység elmúlt 2000 évében azokra a ez embertömegekre, akik valószínűleg a keresztények 90%-át adták, és nem tudtak olvasni... :-))
De a Bibliát elemezgetni eleve csak a reformációkor kezdték, ami előtt volt kb. 1500 év keresztény korszak...
Da ekkor meg kiderült, hogy mindenki máshogy értelmezi, és alakult egy halom felekezet meg szekta... Most itt vitáznak egymással a fórumon...
Ha meg nem olvassák fel neki, akkor meg elhiszi amit mondanak maximum, és akkor az meg nem az ő véleménye lesz. Attól még mondhatja, csak akkor ne lepődjön meg, ha szembesítve lesz azzal, hogy van ami másképp van a Bibliában.
"A Bibliában minden benne van és mindennek az ellenkezője is..." :-))
Én ugyan nem vagyok hivő, de lazán el tudom képzelni, hogy imádkozás közben a keresztények személyesen Istennel kommunikálnak, és amit ekkor tőle megtudnak, az fontosabb a Bibliánál... De lehet, hogy tévedek, mondom, nem vagyok keresztény.
Természetesen alkothat róla véleményt, ha felolvasság neki :-)
Minden csak igyekezet kérdése.
Ha meg nem olvassák fel neki, akkor meg elhiszi amit mondanak maximum, és akkor az meg nem az ő véleménye lesz. Attól még mondhatja, csak akkor ne lepődjön meg, ha szembesítve lesz azzal, hogy van ami másképp van a Bibliában.
Azt állitod, hogy analfabéta ember nem lehet jó keresztény? Vagy lehet jó keresztény, de nem alkothat vélemyényt Jézuról és munkásságáról? Ez nem tűnik normális felfogásnak...
Arra kérlek benneteket, hogy mielőtt véleményt alkottok Jézuról és munkásságáról, Istenről (a bibliai istenről) és munkásságáról előtte mindenképpen tájékozódjatok arról, hogy amit állítotok az igaz -e.
Az, hogy tudjuk mi áll a Bibliában nagyon sok félreértést előzhet meg, és nagyon sok hazug állítást is.
Tehát mielőtt előadnátok amit a papok szájbarágnak, esetleg hosszas teológiai tanulmányaitok során megtanultok kliséket, hogyan kell valamit kimagyarázni, szóval olvassátok el!
üdv
kanka
ps. remélem kezdeményezésemet nem minősítitek ellenségesnek, inkább segítő szándékúnak vegyétek, mert az!
ps2. nem titkolom, jómagam nem olvastam végig, de ennek csupán az az oka, hogy az Ószövetség nagy részének elolvasása és Máté evangéliumának elolvasása bőven elég volt a gyomromnak.