Természetesen néztem az Ebay-t meg hasonlók, de mivelhogy komolyan ez nem az én területem, esélyem sincs. Látom a börzéken is, hogy doboz állapot meg csomó minden más apróság ezeknél a régi Matchboxoknál jelentős árkülömbséget csinál mondjuk számomra kettő teljesen egyforma modelre. Ezért is csak egy durva ár kellene, amit tudnék mondani a srácnak.
Sziasztok, segítene valaki legaláb nagyjából beárazni ezeket a Matchboxokat? Én ilyenekkel nem foglalkozok, így a tulajnak nem tudok segíteni, ezt megörökölte és szeretne szabadulni tölük. Köszönöm a segítséget.
És ahogyan írtad,a Majorette,főleg ha gyereknek lesz szánva,és a játszhatóságot is nézem,na meg az ár-érték arányt,bőven lekörözi az összes többit! Itt valahogy nem fütyül a szél az ajtók körül a borzasztó öntési hibák miatt,a színük sem tér el a karosszéria színétől,megvannak a régi időket idéző,szélvédő anyagából kialakított "üveg" lámpák is,és talán még a kerekei is rugóznak?
Fém alvázat persze már itt sem kapunk sajnos,de ezt leszámítva a Majorette tényleg rendben van!
Jó egyébként még ilyet hallani,hogy gyerekek is játszanak még ilyen játékokkal,nemcsak a kütyü mindig,van még remény :)
Azért ha már nekünk felnőtt gyűjtőknek szánnak gyűjtői matchboxokat,szerintem bele kellene férnie a fém alváznak,mert oké,hogy a fősodorban nincsen,de hogy a gyűjtői vonalon sem,az nem valami korrekt szerintem,vagy mint írtam szándékos lebutítás? Nem gondoltam volna,hogy ez egyszer ekkora extra lesz! És akkor még ott van a krómozás hiánya,mert most már ahogyan látom,a Mattel-nél ettől is "fáznak".Újráznak egy ilyen klasszikus darabot,mint a Mercedes 450 SEL,aminek örülhetne is akár az ember,de persze az első ajtók itt is sötétebbek érthetetlen módon,és az eredeti fém alváz helyett,kapunk valami gagyi műanyag darálékból összeolvasztott szürke,krómozatlan alvázat,aminek a hátsó lökhárítóján kivétel nélkül,találhatunk bónuszként egy csíkot,ami feltehetőleg valamilyen elszíneződés-összeolvadás eredménye,hűtőrácsnak pedig az egykori finoman cizellált darab helyére egy inkább gallytörőrácsra emlékeztető bumszli rondaságot,ami eléggé elrontja az összképet. Ez így azért elég gyengus,ettől még a magyar Metalcar kópia is különb volt 40-évvel ezelőtt. Másik Mercedesnek meg ott van a szintén klasszikus,utóbbi években megjelent W123 kombi,aminek eredeti korából adódóan bőven van krómozott alkatrésze,de sajnos ez is ugyanígy nyers szürke műanyag alvázzal rendelkezik,és ennek tetejébe,mint amit a múltkor is írtam "oszlopot szállít",így meg hiába is sikerül akár egész jól maga a karosszériaöntvény,a körülötte lévő többi más tartozékokkal hazavágják az egészet,pedig a lehetőség adott lenne.
Az 1988 Mazda RX-7-nél bezzeg meg telibe krómozzák az alvázat,amiből semmit sem látunk,leszámítva a kiálló kipufogóvégeket :))))) Szóval összegezve kicsit furcsának találom a gondolatmenetet a Mattel-nél,kicsit olyan összeszedetlenséget,átgondolatlanságot látok,ezért írtam,hogy lehetne ezt egy kicsit jobban,meg szebben is csinálni,mint ahogyan mostanság!
Véleményem? Hát nagyjából az, amit Te is leírtál. Ég és föld kézbe venni egy mostani és egy 50 éves MB-ot. Valószínűleg spórolás van a háttérben..., illetve az, hogy ezt az ár-érték arányt tudják a legjobban (=legnagyobb mennyiségben) eladni.
Biztosan tudnának jobb - prémium - minőséget is gyártani, de akkor nagyon szűk kör vásárolná csak. Így megveszi a gyűjtő is, meg ha megtetszik egy kisgyereknek, akkor - kisebb-nagyobb nyígás után - az anyuka is bele...ssza a kosárba; "Csak legyen már nyugi!" alapon. (Voltam már tanúja ilyennek... )
Egyébként mindig nagyon szimpatizálok a "kis gyűjtőtársakkal"; Baromi ügyesen, aranyosan, "hozzáértően" tudnak válogatni. Öröm olyan kisfiút (kislányt!) látni, akit nemcsak az okosteló/PC-s játék/PSP-XBox varázsol el. Van pl. egy kis páciensem (6 éves lesz, nemsokára); Mindig egy kisautóval a kezében jön vizsgálatra.... amit jól ki is tárgyalunk. Azután általában kettő-vel távozik a rendelőből. :)
Az oszlopokra nem találok magyarázatot. Hacsak nem valami "uborkagörbület"-szerű, EU-s szabályozás: ha rálép az anyuka ne roppanjon össze... (?!) Érthetetlen.
Manapság a Majorette tartja leginkább a megszokott színvonalat, a tucatgyártók közül. Szerintem.
Üdv! Ahogyan látom,jó kis témát hoztál fel! És ezen kivűl hány fajta probléma van még!
Néha próbáltam megfejteni én is,hogy a Mattel mit miért,csinál úgy,ahogy de nekem nem sikerült, sok megvalósításukkal nem értek egyet,és nem is értem egyben!
Pl. itt van mindjárt az "oszlopot" szállít megoldás,ami egy borzalmasan bumfordi,esztétikátlan,és érthetetlen kivitelezés! Ilyet,még gyerekkoromban sem láttam a legutolsó trafikos bazári gagyin sem,ez meg ugye egy Mattel termék!!! Egyáltalán mi célt szolgál? Régen "oszlopok" nélkül is meg tudták oldani,hogy összeszegecseljék az autót esztétikusan,az akkori eszközökkel,most meg?
A Moving Parts,vagy nevezzük őket bárhogyan is,a lényeg,hogy nyitható ezzel-azzal ellátott kisautókról beszélünk,meg sokszor megint érdekes képet mutatnak,több szempontból is. Elsősorban az oldalajtókról lenne szó,mert úgy látom,hogy valami ott sincsen rendben,de persze lehet,hogy már ti is észrevettétek! Az ajtók színe,valamilyen megmagyarázhatatlan okból a legtöbbször elüt az autó színétől,általában sötétebb árnyalatúak! Mintha valami külön helyiségben festenék őket,akár korábban,akár később,de hogy nem az autóval egy időben egy helyen az is tuti. Ez is érthetetlen számomra, 40-50-évvel ezelőtt szó sem volt ilyenről,az ajtók színe természetesen megegyezett az autóéval,hogy ismételjem magam az akkori technikával,akkor meg most mi a probléma? Ráadásul a gyűjtői elvileg nekünk szánt dobozos daraboknál is ugyanígy megvan ez a jelenség! Pl. ajánlom mindenki figyelmébe az utóbbi években megjelent 1964 Pontiac Grand Prix Matchboxot,ott nem hogy a szín eltér,de az ajtó,mint valami agyon szopkodott cukorka,agyon csiszolgatva,reszelgetve,gömbölyítve áll a helyén,ami körül ráadásul baromi nagy hézagok is vannak,és nem szólva még arról,hogy sokszor nehezen,szorulva nyílnak ezek az ajtók! Vagy hogy egy másik modellt is említsek,a szintúgy az utóbbi években megjelent VW 1600 TL Type 3,ott meg sokszor ahogyan látom a borzalmas ajtó körüli hézagokon kívűl,még az ajtót sem lehet szépen a helyére zárni,mert egy kicsit az oldal síkból akkor is kiáll! Hihetetlen,hogy egy ilyen egyszerű dolgot,ami gyerekkorunkban magától érthető volt,hiba nélkül működött,rugós mechanika által nyílt-záródott az ajtó,működött,ahogyan kell,az ma valamiért nem megy :(
És még akkor ott van a fém alváz történet! Azok a darabok,amit elvileg nekünk gyűjtőknek szánnak,kapnak szép díszdobozt,na meg gumikereket,de amitől azért minőségibbnek lehetne érezni egy kisautót,vagyis a fém alvázt,azt a Mattel szépen elsunnyogja, legalább is itt a matchboxnál rendre kihagyják,bezzeg a Hot Wheels-nél!
Ott a gyűjtői darabok kártyájának sarkán kivétel nélkül ott a csodafelirat,hogy "Metal/Metal" Persze ebben lehet az is benne van,hogy a Matchbox azért mégis csak mostohagyerek a Hot Wheels-el szemben,mindig is az lesz,de ha már úgy döntöttek 1997-ben,hogy ezt a nagy múltú márkanevet,mint a Matchbox megtartják,akkor azért lehetne ez jobban-szebben,minőségibben is csinálni szerintem.