Keresés

Részletes keresés

1552 Creative Commons License 2014.09.21 0 0 1460

Nemzetközi számítógépes bűnszervezet (kábítószer hálózat) Veszprém Ipari Szakközépiskola és Gimnáziumban lévő banda tagjai.  A hatósági szervek irányításával,  és a Várpalotai rendőrkapitányság beépített embereivel együtt fedezik ezt a mocskos munkát végző bűnszervezetet  Korrupció!

Mindenhonnan letiltottak azért, hogy ne derülhessen ki, az igazság ellenük. Áll nyomozást végeztek megtiltották, hogy sem panaszt sem feljelentést nem tehetek ez ügyben.  

 

 

 

T

etszik

 

 

Dave985 Creative Commons License 2014.07.19 0 0 1459

Facebook-on találtam:

 

"Ennyit ér egy emberi élet...ma Várpalotán a Buszpályaudvaron a 8. megállónál meghalt egy idős bácsi, mert késve ért ki a mentő...Egy fiatal srác, és a barátnője a balatonfűzfői buszról leugorva siettek életet menteni. A vérben fekvő bácsihoz letérdelve már elkezdték az újra élesztést, mire oda értem. Sietve a pályaudvarra. csaknem 10 perce már szívmasszást csináltak, valamint befújást. A lány elővette a törölközőt, amit a fürdőzéshez készített be, és azzal letörölte a bácsi homlokáról a vért, eközben már az orrából is folyt a vér, a fiatal srácot ez nem zavarta csinálta a dolgát. A busz, a söförrel, és az utasokkal meg szépen elment. Összesen 3-4 busz is el ment mellettünk, és senki se állt meg. A bácsi beütötte a fejét, és vérzett. Tudomásom szerint a buszokon van elsősegély csomag, valamint a buszt vezetőnek kötelessége volt elsősegélynyújtást tanulnia... De ő azt gondolta, hogy a munka előrébb való, mint egy emberi élet. Nos volt ott egy vörös hajú fiatal hölgy, aki nem ment munkába, hanem oda rohant segíteni, ő hívta a mentőket, a két fiatal meg eszeveszettül próbálta megmenteni a bácsit. Én is rohantam, közben már a mentőket tárcsáztam. Mint kiderült Várpalotán nem volt mentős szolgálatban, mert csesztek kijönni. Veszprémből jöttek ugyan csak 10 perc alatt értek oda. Azaz 20-25 percig élesztette a fiatal pár a bácsit, utána a mentősök ,,mint a lajhár'', elkezdtek tevékenykedni. A fiatal pár sokkos állapotban volt, hiszen magukat hibáztatták az eset miatt. Legalábbis a fiatal ember, én észre vettem rajta... Remélem a busz söfőr nem fog nyugodtan aludni!!! Legalább oda mehetett volna kötszert biztosítani, vagy újra éleszteni.
A rendőrség is olyan messze volt, hogy 30 perc alatt értek ki Várpalotáról Várpalotára a Pályaudvarra...
A magyar egészségügy szart sem ér!!!
A fiatalokban tartottam a lelket, s mondtam nekik Ti megtettétek azt, amit megkövetelt a haza!
A bácsi állítólag Inotán lakott a lakótelepen, legalábbis ha jól hallottam az adatait. Részvétem a családnak!"

Flower2000 Creative Commons License 2013.03.15 0 0 1458

Bóna Mária Ilona
SOS Segítsetek fiaméknak 11 hónapos kisfiúkkal - akik Várpalotán rekedtek - egy kiadó szobát, v. szállást találni éjszakára. Részben a fagyos országúton töltötték az éjszakát majd kivezették őket a 7-es útról és egy enyingi benzinkútnál töltötték az éjszakát. Onnan ma elvergődtek Várpaoltára, ahonnan nincs tovább!!!! De nincs sehol egy kiadó szoba és a telefonjaik lemerülőben. Így, engem értesítsetek, ha lenne valaki aki befogadná őket, míg szükséges. Megfizetnék, csak végre a kicsi fiúkat rendbe tudnák tenni!!!
06 20 5733578

Borkostolóóó Creative Commons License 2013.03.15 0 0 1457

               Szeretnénk megkérni benneteket:kivinnétek egy pár termosznyi meleg teát, néhány falatot az elakadtaknak!!! 
S E G Í T S E T E K !!!!
 

 

Hahlihó emberek! Várpalotán kellene Orvos, segítség, mentő, meleg ruha.... stb.
FONTOS!!! Várpalotán aki tud valahogy közlekedni annak szol ez a post!!! Egyik benn ragadt autóban 1 hölgy MEGSZÜLT!!Ott vannak az újszülött kisgyerekkel a hideg autóban minden nélkül!

5.senki Creative Commons License 2011.05.19 0 0 1456

Jóóóóó reggelt várpalota!!!

május 19.

megint lövik várpalotát!

hatalmas robbanások rázzák házainkat, autóriasztók szirénáznak, gyerekek felsírnak!

hé palotaiak nyissátok ki ablakaitokat mert a légnyomás kiviszi!

itt vannak újra a primitív állatok lőnek bennünket baromi nagy tarackokkal!

hajrá magyarok! hajrá várpalota!

5.senki Creative Commons License 2011.05.19 0 0 1455

május 19

Jóóóóó reggelt várpalota!!!

 

megint lövik várpalotát!

hatalmas robbanások rázzák házainkat, autóriasztók szirénáznak, gyerekek felsírnak!

hé palotaiak nyissátok ki ablakaitokat mert a légnyomás kiviszi!

itt vannak újra a primitív állatok lőnek bennünket baromi nagy tarackokkal!

hajrá magyarok! hajrá várpalota!  meddig kell tűrnünk? nagyon megfizetik valakiknek, hogy bennünket lőnek?

dzsoamenyet Creative Commons License 2011.01.30 0 0 1453

van egy eladó vagy fehérvári telekre cserélhető várpalotai lakásunk a Szent István utcában...38m2, tégla, szigetelt, ablakcserén átesett, egyedi melegvíz, alacsony rezsi, magasföldszint (a Szent Istvános házban)...jelenleg kiadva, biztosan fizető, kultúrált bérlőnek

Érd.: 20/4015060

palota43 Creative Commons License 2010.11.21 0 0 1451

Na akkor nektek is elárulom, amit hallottam:

 

sikerült elérni, hogy nem lesz PaFe

 

Hajrá Várpalota! Letörölhetjük magunkat a térképről.

Csak nehogy így tárgyaljanak a befektetőkkel is.

 

Ha valaki még a pm közeli garnitúrából van, az meg jó lene ha tenne valamit ez ellen.

Egyébként hiába is fogják bárhogy beállítani a döntésüket - Várpalota több mint fele meg fofgja bánni, hogy rájuk szavazott - az tuti. Mert a PaFe-t azért a palotaiak szerették.

mazsolaboy Creative Commons License 2010.11.21 0 0 1450

Mi van a topikkal. Nálam 2010. januári az utolsó hozzászóllás. Atti berágott? Vagyaz én gépemen "ment el" a többi? Hallihó, nálatok mi újság?

Teppik Creative Commons License 2010.01.17 0 0 1449
Tudjátok mi hiányzik nekem? A 4ed órás harangozások. Ez hova lett?
Vándor Sándor Creative Commons License 2010.01.13 0 0 1448
Nem bizony, ahogy nem lett Pannónia-gyár sem.
Előzmény: Teppik (1444)
68zsolti Creative Commons License 2009.08.30 0 0 1447

Sziasztok!

Egy hírt szeretnék közölni azokkal, akiket érinthet:


Dallal dal nélkül

Cseh Tamás-klub indul 2009. szeptember 5-én, 17 órakor, Várpalotán, a Civilházban.

"Hogy mi lesz, azt bízzuk a közönségre..."

plakát
mocorka Creative Commons License 2009.06.20 0 0 1446
Üdv mindenkinek.
Mostanában a Szabolcska utcában reggelente fél hétkor valamilyen népdalos ébresztés zajlik ami meglehetősen zavaró.
Tud erről valaki valamit?
Teppik Creative Commons License 2009.06.17 0 0 1445
Mai naplóban volt cikk róla hogy háttöö izééé..csak késik! De lesz! Majd, jövőre. :(
Meglátjuk, meglátjuk. (a vak is azt mondta :( )
Teppik Creative Commons License 2009.06.15 0 0 1444
Ezt értsem úgy hogy NEM lesz uszoda? Vagy elhalasztották? Bármi konkrétum?
Előzmény: Törölt nick (1443)
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.13 0 0 1443
Már más a sláger. Most a Bányászt akarják feljuttatni az NB I-be.
Előzmény: Teppik (1442)
Teppik Creative Commons License 2009.06.02 0 0 1442
Ömmm... valaki nem tudja hogy mi lesz az uszodával? Lassan itt a nyár de nem látom hogy nagyon épülne. Mi van vele? Mikor lesz kész? VAgy keresztet vethetünk rá?
Előzmény: Teppik (1438)
expalotai Creative Commons License 2008.11.22 0 0 1441
Lehet nem ennek a meggggyesihaver tolvajnak kellett volna odaadnia céget, mint az összes valamikor jól prosperáló vállalatot... Én nem sírom vissza a komcsikat sem, de az tény, hogy az átkosban ment a jégpálya minden évben., igaz ajkkor "termelőüzemnek" számított, ha ment a többi üzem, akkor ez is...

No meg kérdés az is, mint bármi másnál (pl egy uszoda vagy kultúrház, stb.), ki állja a fenntartás/üzemeltetés költségeit, hogy az "közfeladat-e" még és támogassák vagy vegye meg mindenki a belépőt, amit ki tudja hány "proli"család tudna megfinanszírozni...
Véleményem szerint, jobb lenne ha a fiatalok továbbra is ilyen helyen vezetnék le a feszültséget, mint valamelyik kocsmáros számlája gyarapítását követően törne-zúzna...
Teppik Creative Commons License 2008.11.19 0 0 1440
Valaki magánba nyomta és a Nitrogéntől vett ammóniát asszem. Ha jól emlékszem arról volt szó hogy idénre már készen lesz a külön rendszer amivel függetlenedni tudott volna a Nitrogéntől a rendszer..dehát semmi nyoma :( Tényleg kéne valami hivatalos dolog.
Előzmény: M471312 (1439)
M471312 Creative Commons License 2008.11.17 0 0 1439
De a müjégpályát ki üzemeltette az önkormányzat vagy a Nitrogénművek??
Előzmény: Teppik (1437)
Teppik Creative Commons License 2008.11.08 0 0 1438
Válaszolok magamnak. A mai naplóban volt hogy megadták az építési engedélyt..2 hét, leszórják az alapkövet aztán indulhat a móka, jövő nyára meg lesz. Hurrá :D Lesz szauna meg minden jóság. Remélem jó sokáig nyitva tart majd (23-00ig legalább) hogy a dolgozók még lefekvés előtt tudjanak lazítani kicsit ;)
Namárcsak párat kell aludni :)
Előzmény: Teppik (1436)
Teppik Creative Commons License 2008.10.13 0 0 1437
És lassan itt a tél meg a hideg idő. Péti műjégpálya kinyit erre a szezonra? Ma jártam arra de semmi nyomát nem láttam hogy dolgoznának a beígért független hűtésen. Van valakinek infója róla?
Teppik Creative Commons License 2008.10.09 0 0 1436
Van bármi hír az uszodáról? Épül? Vagy csak tervekben van meg?
antpetergolf Creative Commons License 2008.09.23 0 0 1435

Sziasztok!
Kedves ismerőseim.Szeptember 21 vagy 22.-én itt Várpalotán a garázsomból ellopták a lányom benzines minimotorját.Tettem feljelentést a rendőrségen,de Titeket is arra kérnélek,ha esetleg valahol találkoznátok vele kérlek értesítsetek.A fényképeim között van a kismotorról kép.Előre is köszönöm.telszámom 06203919683

Magas jutalmat ajánlok.

Teppik Creative Commons License 2008.09.20 0 0 1434
Értem én hogy várpalotai napok de kell itt fél12kor még a zene a városba? Nyuggerek itt a környéken meg lázadoznak +csunyán beszélnek :o Gondolom aludni akarnak. Mit ne mondjak, lassan én is. Szerencsétek hogy nekem nem kell holnap hajnalban dolgozni mennem. (különben csúnyábbakat írnék). De mit tegyen a buszsofőr vagy az orvos aki a váos közepén lakik és pihenni szeretne? Életek függhetnek tőle :o (jólvan ez sarkos volt, de valahol van benne valami)
Nem lehetne LEGKÖZELEBB legkésőbb 22ig???!
Heraklion Creative Commons License 2008.09.01 0 0 1433
Nekem vannak róla színes fotóim amikor még benne voltak a stációkban a domborművek.
Előzmény: Törölt nick (1418)
expalotai Creative Commons License 2008.08.28 0 0 1432
"barátunk" egyszerűen csak egy köcsög, akit útál a családja vagy nincs is nekije..., netán egyszerűen csak buzi :-P

Érdemes rákeresni, hény helyen osztja az észt nap mint nap..., sajnálatos, hogy a hozzája hasonlatos hülyék elüldöztek innen is más normálisakat...
Előzmény: kjm66 (1431)
kjm66 Creative Commons License 2008.08.27 0 0 1431
szólj nyugodtan.így rájövünk hogy te vagy palota legmagányosabb mocskos szájú raoul wallenberget játszó ballerkája
Előzmény: La Rosa (1430)
La Rosa Creative Commons License 2008.08.23 0 0 1430
Akkor most már ne szóljunk, vagy a méheket is kiviszed Tilburgba?
Előzmény: Balian of Ibelin (1428)
Zelézi Lala Creative Commons License 2008.06.19 0 0 1429

váó, grat!
hogy kell befogni őket?

ill. hogy is lehet propliszhoz jutni?
Előzmény: Balian of Ibelin (1428)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!