Közben körülnéztem a sógoroknál is, és elégedetten konstatáltam, h a 35-be belefér még akár az Avon Roadrider, a Conti Avenue, sőt a Lasertec is simán megvan :-) .
Köszi szépen! Sejtettem, h ez a Heidenau vmi gagyi.
Metzelerből nekem most a Lasertec passzolna, sajna 44 rongy lenne :( . A Continental viszont kijönne 37-ből, max. 35-öt szántam rá, úgyhogy ez még belepasszírozható a keretbe. De még alszom rá párat :) .
Nekem a Metzeler eléggé csúszott esőben, dehát már öreg is. Kopottnak nem kopott, de már nagyon repedezik.
nekem az f650-en volt hátsó heidenaum, már nem tudom melyik típus, mindenesetre 7000 km alatt elkopott (pedig nem egy lóerőgyár ez a motor), és vizes úton nem is tapadt túl jól. gumin amúgy se érdemes spórolni, a mostani metzeler tourance amennyivel többe került, annyival megbízhatóbbnak is érződik. szerencsére nagy vízben még nem próbáltam, de a szilika-adalék (vagy mi) miatt számítok rá, hogy esős időben sem fog beparáztatni.
Heidenauról vélemények / tapasztalatok? K63 00525 / K64 00535 illetve K66 00527/ K66 00536 jött szóba
Csere előtt állok, és ezt ajánlották, de én még nem hallottam róla. Most Metzeler ME550 van fent, az eredeti pedig Bridgestone volt, a típusát már nem tudom. Minőséget szeretnék, de anyagilag sem akarok elszállni.
Köszönöm szépen, sokat segítettél! Mondjuk a RB-t a hátam közepére nem kívánom, mert tőlük származik a motor :( . Leszerepeltek nálam, és a 3000 km!-es szervíz intervallumukat se tartottam be (hülye lennék évente 2-3x elvinni a mocit), úgyhogy inkább őket nem...
Amúgy tényleg '99-es gyártmány, szerencsére nekem csak 1 évet "fiatalodott" .
Lehet pl. belpiacos kereskedőktől rendelni (Red Baron, Motorország, ...), de elég borsos áraik vannak. Aztán lehet különböző alkatrészkereskedőktől (pl. Karasna). Elég sokan vannak, akik belpiacoshoz is vállalnak alkatrészszállítást. Ott mikrofilmen meg is tudjátok nézni, hogy stimmel-e a lámpa.
Mindenképpen alvázszám alapján keressétek, és ne évjárat szerint! A belpiacos géppekkel nagyon sokat trükköznek az importőrök. Az út során papíron sok évet fiatalodnak a gépek! Ezt akkor is tagadják, ha konkrét adatokkal próbálod sarokba szorítani őket. A legjobb süketelésük, hogy több évet állt a kereskedésben. :)))
Japán belpiacos suzi GS500E-re keresek hátsó ledes lámpát (majdnem szögletes). Tud vki boltot, vagy legalább linket ajánlani, h hol keresgéljek? Vettem a Louisban katalógus alapján egyet, sajnos egyáltalán nem passzol, úgy sem, ha levágnánk az idomból :( . Bár a csavarhelyek megegyeznének.
F E L H Í V Á S
Petőfibánya - Tompán koppannak az esőcseppek az ablak párkányán. György Melinda (24) fejét a hang irányába fordítja. Ám nem tudni, a lány érzékel-e bármit is a külvilágból. Melinda egy szörnyű motorbaleset után tizenhét hónapja éber kómában fekszik. Ma már otthon van, otthon ápolja az édesanyja. Nem, nem teher ez neki, hisz ezt vállalta és teszi, ameddig csak kell. A munkahelye megszűnt, felmondtak neki, szerencsére augusztusban nyugdíjba megy, addig már csak pár hónap. A legfontosabb azonban az, hogy Melinda felépüljön, legalábbis elinduljon a felépülés útján.
Az édesanya - teljesen természetes módon - mindent megpróbál elkövetni azért, hogy lányát "visszahozzák" a kómából, ezért minden követ meg is mozgat, viszont csupán az akaratereje kevésnek bizonyul, mert pénz is kell minden kezeléshez, ráadásul nem is kevés...
Néhányan a Csajok a motoron.hu oldalról úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk segítő kezet nyújtani Melinda édesanyjának ezekben a nehéz időkben, hiszen ő már eddig is megvívta a maga csatáját.
Tavaszi rendezvények szervezőivel egyeztetve lehetőséget kaptunk arra, hogy adománygyűjtést végezzünk az alábbi időpontokban és helyszíneken:Március 24. - Hilcz és Fia Mazda és Yamaha kereskedés - Kakasd Április 07. - Citadella - Budapest
Április 07. - Iron Horses MC - Tavaszi motoros party - Szalkszentmárton
Április 14. - Devils Motor Show - Bp., Népliget, Építők SportcsarnokÁprilis 20-21. - Desperado MC - Buli az erődben! – KoppánymonostorMájus 11-12. - Condors of the Road MC - Motorostalálkozó – JászboldogházaMájus 13. - ZÁRÓNAP: Esztergom – Gran Camping
A Csajok a motoron Melindáért adománygyűjtés zárónapjamájus 13-án leszEsztergomban, a Gran Campingben, ahol a Nemcsak Berry, a Soundtrack és a Zuzu Petals élő zenéjével, pici finom meleg étellel, hűs üdítővel, valamint Erdős Csaba stunt show-jával várnánk az addigi és új adományozókat, valamint átadnánk Melinda édesanyjának az összegyűjtött pénzt.
Kérünk, légy Te is részese Melinda gyógyulásának, nyújts segítő kezet Melinda édesanyjának!!!Melinda édesanyjának mottója: orig_name`" o:button="t">"Te vagy, akinek életet adtam, És te vagy, akitől életet kaptam. Te vagy, akiért érdemes az élet, És ha küzdenem kell, akkor se félek."Külön köszönet azoknak, akik azonnal mellettünk voltak az ügyben:
Kapitális Nyomdaipari Kft. – Debrecen, Devils MC, Gran Camping, Desperado MC, Hilcz és Fia Mazda és Yamaha kereskedés, Iron Horses MC, Nemcsak Berry, Condors of the Road MC, Soundtrack, Pirates Family MC, Zuzu Petals, Erdős Csaba - stunt show, Born To Be Wild motoros magazin
Nem kell regisztrálni! Írsz egy levelet és kész! OFF Nem biztos,hogy a reg.miatt kapod a spam-okat. Nincs olyan címet, amibe a nickneved van? Én akkor kaptam sokat, amikor volt ilyenem. Bár nem vagyok hozzáértő. ON
Egy M@tt nevű felhasználónak kellene privát üzit írni a fórumon (www.motorosok.hu), ő tud adni belépési cuccokat. De ha nem akarsz beregelni (miért is ne akarnál egy motoros fórumra? :), akkor kérek én neked.
Ja folyamatosan keresem a neten de még nincs siker. Már vagy 100 oldalt néztem meg és nem találtam csak amiért fizetni kell és megrendelni, aztis külföldről.Ha valaki tudna segíteni annak megköszönném!
elsőre nézd végig a gumit hátha azzal van gond v centírozási probléma a szitálás miatt, más ilyen korban nem igazán lenne szabad, de ha csak 3 hónapos akkor azt a szervíz gariban meg kell hogy csinálja és a kormányt is be kell állítaniuk rendesen