elsőre nézd végig a gumit hátha azzal van gond v centírozási probléma a szitálás miatt, más ilyen korban nem igazán lenne szabad, de ha csak 3 hónapos akkor azt a szervíz gariban meg kell hogy csinálja és a kormányt is be kell állítaniuk rendesen
"kezdő" motoros lévén egy kérdésem lenne hozzátok.
Van egy Honda CBF 500-as gépezetem, és a következő gondom van vele. Egyenes haladáskor olyan érzésem van, mintha úgy haladnék előre a motorral, hogy közben egy kicsit jobbra fordítom a kormányt. nem nagyon, csak éppen pont annyira hogy zavaró legyen.
Ezen hogyan lehet segíteni? Van e erre mód, egyáltalán hogy beállítható legyen, egyáltalán elképzelhető hogy így viselkedjen a gép, vagy csak én vagyok a hülye?
A másik bajom, hogy ha mindkét kézzel elengedem a kormányt (nem vaggizásból vagy ilyesmi), akkor azonnal elkezd szitálni az eleje, rögtön beremeg az egész első kerék jobbra-balra. Ezt mind gyorsításkor, mind lassításkor csinálja, de persze amikor fogom a kormányt két kézzel, akkor nem rázza.
A két dolog nem lehet hogy összefüggésben áll egymással?
A motor amúgy 3 hónapos, sem törve sem borulva sosem volt még.
tudom,h ez nem apróhírdetési fórum,de a segítségeteket szeretném kérni. van egy 125ccm, 92-es aprilia replicam. valszeg akksi zárlat miatt, szétolvadt a gyújtásszabályzója, így most működésképtelen. azt hallottam,h egy ilyen új kütyü 50-70 eFt-ba kerül.. :) bontottat venni meg rizikós.. sztetek utángyártottat csinálnak valahol kishazánkban?
ha nemleges a válasz, akkor eladásra kínálok egy (pillanatnyilag beteg,de) egyébként jó állapotú, rendszámos apriliát! :)))
Ha van vkinek egy HONDA CBR 600 F1 mocija, ami rendelkezik magyar papírokkal, és átíratható, akár teljesen működésképtelen totálkáros is érdekel, akkor jelezze felém, mert megvásárolnám! Elérhetőség : mh197@freemail.hu
Nincs nagy A jogsid? Mert ha igen,akkor van egy XT660X Yamaha supermotom. Szinte ingyér. 2005.9. havi 7500km van benne. 5,5 litert fogyaszt. Kontakt: zsitan@freemail.hu tárgyhoz írd oda hogy "motor" nehogy kitöröljem véletlenül. Persze csak akkor ha érdekel a vas.:-))) Üdv k
Nagy dilemmában vagyok, mert motort vennék 2 v. több évre a jogsimhoz. Nem tudok választani: 99 Honda NSR 125, Aprilia RS 125, Ktm EXC125. Suliba járni meg balatonra. Fontos a fogyasztás a Ktm-től ezért tartok de viszont enduro és eddig is az volt nekem, de ki szeretném próbálni a speed-et. Nagyjából már biztos. hogy speed-et veszek, e 2 közül nem tudok választani. Az Aprilia azért lenne jó mert ezek a legerősebbek az olaszok, de azt mondják, hogy ez a hátránya is egyben mert lehet, hogy a legjobbak a kategóriájukban de nem túl tartósak és az alkatrész is drága hozzájuk. A fogyasztástól is félek mert dupla poweres és ha az kinyit akkor köthetem magamután a kutat. Az NSR az viszont tetszik. most lett felújítva de mintha lenne egy kis hangja a főtengelycsapágynak. A Ktm-ekhez mennyire drága az alkatrész? Sztem az NSR lenne jó de vmiért nem nagyon szánom rá magam segítenétek?
hát ja forgatni! 9000 alatt olyan volt mint egy 400-as, és ezt komolyan mondom! de az túránál nem állatot, meg én amúgy se bírom, hogy vmi csak szétpörgetve érjen vmit... nekem csalódás volt... :(
Ezt annak ellenére mondom, hogy nekem 900RR-em van, és nem szeretem a túramocikat, viszont:
a 600F is van olyan szép a túramocik között, mint a 600RR, ami sztem pont hogy nem szép... :(
mentem mindkettővel nem is keveset: SOKKAL kényelmesebb tartás, pozíció. És ami elengedhetetlen túránál: két személyre sztem hosszútávon az RR qrva szar, az F viszont csodás.
Haveromnak RR van, 400km-es túrán voltunk. Bnőkkel mentünk, 4en. Mi full kényelmesen, szinte meg se éreztük, ők totál kivoltak. A srác még úgy ahogy, de a nője miatt 4x kellett megállni viszafelé. Meg olyan szinten magasan van a hátsó emberke, hogy a feje totál kilátszik. Jön egy motor, érted, és két feje van, egymás felett! :)
Nem vicc, komoly, van róla kép is. Pedig nem magasak, és nincs megültetve az eleje.
Ráadásul én erőben is többet vártam az RRtől az F-hez képest, és hatalmasat csalódtam.
Szóval neked túrára (fájós derékhoz meg főleg) csak az F.
Én csak saját tapasztalatot írok: nekem sajnos azért kellett eladnom a sportmotormat (gsxr750), mert nem bírta a hátam, és 150-200 km-t tudtam vele menni, viszont az utánakövetkező túrásabb motorral (x11) vígan lezavartam akár ezer km-t is.
Most szeretném megvenni életem első motorját, egy 600-as Honda CBR-t. Sajnos nem sok tapasztalatom van és vacilálok az RR és az F verzió között. Az RR gyönyörű, de az F kényelmesebb. Nem tudom, h egy RR-mennyire terhelné az amúgy is fájós derekam, mennyire lehet vele túrázni. Vagy csak a karokat terheli és a derekat nem?
Jajj de fura ez a kép! Először azt hittem, hogy az első féktárcas a jobb oldalon van!!! Fél percig kellett néznem ,hogy hogy is van az, hogy ilyen furán "lent" van, mire rájöttem, hogy a bal oldalon van! :)
Hát azért ez nem olyan egyszerű! Sztem nem kicsit könnyebb motoron meghalni! Nagyon könnyű! Sztem sem a sebesség a halálok, hanem a felelőtlenség, figyelmetlenség, nem eléggé való körültekintis, a viszonyok nem kellő felismerése...
Ha állandóan üldözöd a halált, egyszer utoláred. NEm kell mindig állatkodni!
Amúgy sztem sehogy sem lehet elmagyarázni se szülőnek, se feleségnek. Idő kell hozzá. Sok idő! Évek. Aztán rájöttök, hogy kinek volt igaza.. :(
Aki hülye, az meghal ótóval is meg kerékpáron. Motoron csak egy kicsivel könnyebb meghalni, tehát egy kicsivel óvatosabbnak kell lenni. Nem lassabbnak, körültekintőbbnek. Próbáld ezt bemagyarázni, és dugd el a motorbaleset-híreket. Na csá, mentem szunya.
Pont ez az, segédmotorkerékpárnál nincs ilyen. Mivel nincs forgalmija, nincs átírás, eredetvizsga, se műszaki. És emiatt olyan sincs (magyarországon), hogy 50-es papírokkal. Az más tészta, hogy az olaszoknál van rajta rendszám, és van hozzá emiatt valami, de az itthon nem érdekel senkit. Ha viszont 125-öst akarsz venni, akkor vegyél egy olyat, ami rendesen le van vizsgáztatva. Totalbike.hu-n van egy cikk , ami leírja, hogyan lehet behozni külföldről motort. És nem utolsósorban, milyen papír kell hozzá. Ha ez nincs, hozzá se fogj. Ahogy kiszámoltam (a fenti cikkből), egy új 125-ös motornál kb 200-ba fáj, ha forgalomba akarod helyezni. Használtnál kevesebb, mert a regadó kevesebb lesz rajta.