Már máshol is leírtam: Szerintetek mi a f*sznak ad az ocsányiroda igazolást, ha nem vezethetsz vele? Hogy baráti társaságban eldicskedhess, vagy miért akkor???
Egyébként engem már 2-szer is igazoltattak úgy, hogy semmi nem volt nálam.Egyszer simán elengedtek, egyszer meg lekérte a nyilvántartóből az adatokat, és nem fizettem. Persze tudom, ehhez már jószándékú rendőr kell, mer büntethettek volna érte.
Nekem elvették a régi jogsim, és postán küldték ki az újat. Addig a fényképes A4-es lap volt nálam, és nem kértem/adtak ideiglenes B kategóriás jogsit. Fel sem ajánlották mert azt mondták vezethetek a fényképes lappal. De amúgy e te verziód a leghihetőbb, hogy kérni kellett volna ideigleneset ha akarok pénzért a B kategóriához, az új kategóriához meg nem is adnának ha kérnék se.
Hát nemtom, ilyen fényképes A4-esem nekem is volt, mikor cserélték a papírjogsit a kártyásra. Rajta volt minden adat, fénykép, pecsét, aláírás. Akkor minek adják??? A másik papír igazolás egy sikeres vizsgáról, utána idő kell nyilván, amíg bekerül a rendszerbe és jogosítvány lesz belőle.
Ez a vita szinte szó szerint lezajlott egy másik fórumon. Konklúzió: az a papír, amiről te beszélsz, nem azonos azzal, amit a vizsga után adnak, előbbivel vezethetsz, utóbbival nem.
Egy kis adalék a témához. Én is nem régen csináltam meg a nagymotoros jogsit, de autóra már évek óta van. Mikor az okmányirodába mentem minden vizsga után és elintéztem a dolgomat, elvették ugye a régi jogsimat és helyette egy A4 méretű lapot adtak amin a fénykép is rajta van meg minden adat ami a jogsin lesz és az összes kategória amivel rendelkezem, beleértve az autós és a motoros kategóriákat. Ezek után ha én ezzel a papírral nem vezethetek motort akkor elméletileg autót sem ami abszurdum, mert mi az hogy nem vezethetek autót csak azért mert cserélik a kártyámat. Én motoroztam az említett okmánnyal igaz nem igazoltattak.
Konkrétan volt olyan, akit elengedett a rendőr ezzel a papírral. De hogy te is pont azzal a rendőrrel találkozz, arra nincs garancia... :)) Ha meg csinálsz valami hülyeséget, akkor szívás, az tuti. Ha szerencséd van, szar idő lesz, és akkor nincs ez a dilemma. :))
Nem kell szarni! Légy ember és állj ki magad mellett! Mondd azt, hogy bent az okm.ir.ban azt mondták o.k.! Egyébként meg mennyi az esélye, hogy igazoltatnak?
Elvenni? Figyelj már! Még a gyorshajtóktól sem veszik el? Egyébként meg mit is vennének el? Azt ami nincs is? Ha meg van mit elvenni, akkor meg mi az ami nincs, ami miatt elvennék? :) Érted ezt a kérdést? :))
Szóval hajrá! Jó utat hétvégére! Majd hivatkozz rám! :) Hétfőn meg számolj be! :)
Nem lehet. Volt erről egy hosszú vita máshol. Az okmányiroda sokszor azt mondja, hogy lehet, néha elenged vele a rendőr, de a jogszabály szerint nem lehet.
Letettem minden vizsgát, ami A-s jogsihoz kell. Ma voltam az okmányirodában, elkezdtük csinálni a jogsit, ami viszont csak 1 hét mulva jön meg!
7végén kellene mennem motorral, viszont nem tudok, mert a jogsi még nem jött meg! Ideiglenest nem kaphatok.
A kérdés: mit kaphatok (legrosszabb esetben), ha elkap a rendőr, és csak az a papir van nálam, amit az okmányirodában kaptam, hogy folyamatban a jogositvány intézése!?
Csak nehogy ezt valamelyik főokos elolvassa. Mert akkor rögtön az lesz, hogy mondjuk 350-500 között marad annyi, mint eddig és a nagyobbakra odab***nak valamit, ami megint 2-3× annyi.