Hát nemtom, ilyen fényképes A4-esem nekem is volt, mikor cserélték a papírjogsit a kártyásra. Rajta volt minden adat, fénykép, pecsét, aláírás. Akkor minek adják??? A másik papír igazolás egy sikeres vizsgáról, utána idő kell nyilván, amíg bekerül a rendszerbe és jogosítvány lesz belőle.
Ez a vita szinte szó szerint lezajlott egy másik fórumon. Konklúzió: az a papír, amiről te beszélsz, nem azonos azzal, amit a vizsga után adnak, előbbivel vezethetsz, utóbbival nem.
Egy kis adalék a témához. Én is nem régen csináltam meg a nagymotoros jogsit, de autóra már évek óta van. Mikor az okmányirodába mentem minden vizsga után és elintéztem a dolgomat, elvették ugye a régi jogsimat és helyette egy A4 méretű lapot adtak amin a fénykép is rajta van meg minden adat ami a jogsin lesz és az összes kategória amivel rendelkezem, beleértve az autós és a motoros kategóriákat. Ezek után ha én ezzel a papírral nem vezethetek motort akkor elméletileg autót sem ami abszurdum, mert mi az hogy nem vezethetek autót csak azért mert cserélik a kártyámat. Én motoroztam az említett okmánnyal igaz nem igazoltattak.
Konkrétan volt olyan, akit elengedett a rendőr ezzel a papírral. De hogy te is pont azzal a rendőrrel találkozz, arra nincs garancia... :)) Ha meg csinálsz valami hülyeséget, akkor szívás, az tuti. Ha szerencséd van, szar idő lesz, és akkor nincs ez a dilemma. :))
Nem kell szarni! Légy ember és állj ki magad mellett! Mondd azt, hogy bent az okm.ir.ban azt mondták o.k.! Egyébként meg mennyi az esélye, hogy igazoltatnak?
Elvenni? Figyelj már! Még a gyorshajtóktól sem veszik el? Egyébként meg mit is vennének el? Azt ami nincs is? Ha meg van mit elvenni, akkor meg mi az ami nincs, ami miatt elvennék? :) Érted ezt a kérdést? :))
Szóval hajrá! Jó utat hétvégére! Majd hivatkozz rám! :) Hétfőn meg számolj be! :)
Nem lehet. Volt erről egy hosszú vita máshol. Az okmányiroda sokszor azt mondja, hogy lehet, néha elenged vele a rendőr, de a jogszabály szerint nem lehet.
Letettem minden vizsgát, ami A-s jogsihoz kell. Ma voltam az okmányirodában, elkezdtük csinálni a jogsit, ami viszont csak 1 hét mulva jön meg!
7végén kellene mennem motorral, viszont nem tudok, mert a jogsi még nem jött meg! Ideiglenest nem kaphatok.
A kérdés: mit kaphatok (legrosszabb esetben), ha elkap a rendőr, és csak az a papir van nálam, amit az okmányirodában kaptam, hogy folyamatban a jogositvány intézése!?
Csak nehogy ezt valamelyik főokos elolvassa. Mert akkor rögtön az lesz, hogy mondjuk 350-500 között marad annyi, mint eddig és a nagyobbakra odab***nak valamit, ami megint 2-3× annyi.
Melyik új rendszerre gondolsz? Szerintem ez csak egy mindig felerősödő pletyka, amiről ki félve, ki reménykedve beszélget. Tudtommal nincs szó a smkp-k felrendszámozásáról, bár én egyetértenék vele, az általad említettek miatt.
a 250 alattiak adókötelességével nincs bajom, belefér az igazságosságba, bár Zoli T5H más véleményen lehet a néhány Pancsival. Mostmár csak a kötelező igazságtalan. Ha a téli állást kihagyjuk, az akkor is mocsok dolog, hogy a 400-as, és az 1300-asnak ugyanannyi a kötelezője. (350felett egyforma, addig meg van 2 kategória is)
Szia, különbnek semmiképp sem különb, szerintem valami olyan állhatott a <250 ccm kategória adómentessége mögött, hogy ezeket a kisköbcentis kisteljesítményű gépezeteket (pl. MZ) korábban jellemzően munkábajárásra használták, egy az autónál olcsóbb alternatívaként.
Az új rendszer különbséget fog tenni a rendszámos smkp-k és a rendszámos motorkerékpárok között. A rendszámos robogóval továbbra sem szállítható utas, igaz nem is kell műszaki vizsgára hordani kétévente. Aki utast akar szállítani vele, az levizsgáztathatja motorkerékpárnak is, de annak egyéb költségvonzata is van.