Ahogy számolgatom, megtartottuk az eredményt, azaz elértük az idegenbeli győzelmet, ugyanis gólkülönbségünk - mint írtad is - eggyel javult: 13-22 lett.
Ami viszont még ennél is jobb hír, az az, hogy ennyire fent a táblázaton még nem voltunk ebben az idényben! Már 3-an vannak mögöttünk! Plusz, a legjobb budapesti csapat vagyunk a Hummel-csoportban! Ha a Kaposvölgyét hétvégén megfogjuk, valóban feljöhetünk a 12. helyre, ha fölényesen megverjük őket, akkor lehetünk akár 11. is! A Kaposvölgye otthon, Nagyberkiben 100 néző előtt ikszelt a Sárvárral. A Sárvár ellen, ha egy kicsit több szerencsénk lett volna, mi nyertünk volna itthon. Szóval, van esély...
A csoportot továbbra is a Mosonmagyaróvár vezeti: 29-14-es gólkülönbséggel, s 28 ponttal, második a Komló 25-el, harmadik a Paks 24-el. A végén úgy látom, az ESMTK kezd leszakadni, most a Lellétől kaptak ki idegenben, 2-1-re.
Ez vágy. Már szinte mindenkivel játszottunk, s így megítélhető, hogy csapatunk reálisan a középmezőnybe való, a 8-10. hely környékére. Ha összeszedik magukat és a meccsek többségén forma fölött játszanak, összejöhet a 6. hely. Meg persze ha tavasszal vesznek néhány jobb játékost.
Elsején a Pénzügyőrt meg kell és meg lehet fogni. Ők 11 ponttal a 14.-kek. Teljesen defenzív csapat, 6 gólt rúgtak eddig és 11-et kaptak. Egy csatárral játszanak általában.
Ha ez meglesz, feljöhetünk a Tata elé 12.-nek, ha minden jól megy...az már egy elég jó pozíció, bár a hatban kell lennünk a végén.
> Sajnos a további meccseket nagyban fogja befolyásolni a hó és a sár is.
Voltam régen egy olyan bajnoki (!) meccsen, amit a salakos edzőpályán játszottak, nem a füvesen. Persze tél és nagy hó volt. Az ESMTK volt az ellenfél, Ebedli edzővel és 0:0 lett.
Sajnos nem vettem hétfőn Sportot, így nem tudom, hogy most hogy áll a táblázat.
A mai Sportban csak az szerepel, hogy a Pénzügyőr előttünk van, az ESMTK viszont már mögöttünk.
Ebből kiindulva a Pénzügyőrt idegenben meg kellene/lehetne fogni.
Sajnos a további meccseket nagyban fogja befolyásolni a hó és a sár is. Ezért jósolni nagyon nehéz. Ezért is.
Jó ez az idegenbeli pontszerzés, hazai pályán viszont nyerni kellene minél többször. Korábban megadtad a műsort, hogy kik jönnek még: melyik meccs(ek)en várható Budafok-győzelem?
Igen. Bősze azóta kb. 32 éves lett. Magosi sem fiatal. Nekem az utóbbi játéka egyáltalán nem tetszik, de az edzőnek sem, mert csere volt a legutóbbi otthoni meccsen.
Azóta én is megvettem a Sportot.
Valóban, jó közel kerültek a többiek, különösen az ESMTK, amit be id s fogtunk. Ez tényleg nagyon jó!!!
A baj sajnos csak az, hogy most a Pakshoz megyünk, amelyik csapat a harmadik helyen áll, azonos pontszámmal az másodikkal:(((
Említésre méltó még a kis Szabó gyerek. Megint lőtt egy gólt.
Egy változatos meccsen vagyunk túl.
A lényeg először: BLC-Sárvár 2-2 (0-2)
G.: Szabó G (2) (1-et 11-esből)
Két ellentétes félidőt látott a kb. 150 néző.
Az elsőben a Sárvár kontrákból ügyesen és eredményesen játszott, a másodikban a BLC a zuhogó esőben átvette az irányítást és kiegyenlített.
A második félidőben nyerhetett volna a BLC, lendülete és akarata alapján, de veszíthetett is volna: Balázs Levente ugyanis megint megfogott egy büntetőt és az utolsó öt percben egy hatalmasat védett.
Mindenesetre a második félidő bíztató volt.
Már 4 pontunk van...
Egész éjjel és ma reggel is zuhog/zuhogott Budafokon. Kíváncsi vagyok, hogy a nehéz talajra fogják-e majd a fiúk a várható vereséget...
Hét közben az egyik Sportban Gáspár József nyilatkozott arról, hogy tavaly, idény közben, amikor élen állt a BLC, Schepf úr, a tulajdonos kirúgta őt. Mivel Schepf úr viszontnyilatkozatát nem olvastam, nem foglalnék állást, csak annyit kérdezek: most, amikor tökutolsók vagyunk, nem szükséges egy edzőváltás, és néhány játékos szerződtetése????