Egy változatos meccsen vagyunk túl.
A lényeg először: BLC-Sárvár 2-2 (0-2)
G.: Szabó G (2) (1-et 11-esből)
Két ellentétes félidőt látott a kb. 150 néző.
Az elsőben a Sárvár kontrákból ügyesen és eredményesen játszott, a másodikban a BLC a zuhogó esőben átvette az irányítást és kiegyenlített.
A második félidőben nyerhetett volna a BLC, lendülete és akarata alapján, de veszíthetett is volna: Balázs Levente ugyanis megint megfogott egy büntetőt és az utolsó öt percben egy hatalmasat védett.
Mindenesetre a második félidő bíztató volt.
Már 4 pontunk van...
Egész éjjel és ma reggel is zuhog/zuhogott Budafokon. Kíváncsi vagyok, hogy a nehéz talajra fogják-e majd a fiúk a várható vereséget...
Hét közben az egyik Sportban Gáspár József nyilatkozott arról, hogy tavaly, idény közben, amikor élen állt a BLC, Schepf úr, a tulajdonos kirúgta őt. Mivel Schepf úr viszontnyilatkozatát nem olvastam, nem foglalnék állást, csak annyit kérdezek: most, amikor tökutolsók vagyunk, nem szükséges egy edzőváltás, és néhány játékos szerződtetése????
Az NS szerint Mosonmagyaróvár–Budafok 3–1 :-( Ezzel mi a helyzet, 1 győzelem és a többi vereség? Egyébként én 1-2 évig kijártam a hazai meccsekre, akkor még a második vonalban volt a csapat.
NYERTÜNK, AZ IDÉNYBEN ELŐSZÖR !!!! BLC-ESMTK 1-0 (1-0)
G.: Polákovics (3. perc)
A meccs úgy indult, hogy 3-4 góllal nyerünk, aztán örülhettünk, hogy az ESMTK 11-esét Balázs Levente megfogta, majd a 92. percben egy öt méterről küldött lövést is fölétolt.
A budafoki rendőrség is aktív volt, ugyanis verekedés tört ki az Esmtk kemény magja és néhány helyi szurkoló között (((
Nem tudom, érdemes-e még csapatunkról írni bármit is...
Tegnap gyalázatos játékkal sikerült az utolsó előtti Szigetszentmiklóstól 2-0-ra kikapni, otthon....
Egyetlen érdemleges lövés volt a meccsen Bozsiktól és Polákovicsnak volt egy lefordulása. Az eltiltásból visszatért Balázs Levente közepesen védett.
A Nemzeti Sport szerint 200-an voltak, szerintem 300 körül. Ha így megy tovább, végül nem fog senki kimenni....