Én tudok az úton biciklizni és ezt is tettem amíg nem cseréltem le a bringát babakocsira, azzal viszont nem mehetek az úttesten. Ez a baj a biciklisekkel csak elégedetlenkednek.
Ehemm... Tisztelt kecskemét város ÉPÍTHETNE (és nem festhetne, táblázhatna, stb. bicikliutat. A városközponttól elméletileg bicikliúton ki lehet tekerni az Auchanig, sőt azon is túl, a csalánosi erdő felé.
Pedig ami ott van, nem nevezhető bicikliútnak. A következő esetek vannak: 1, Járdára fel van festve egy csík, higy egyik felén a biciklisek, másik felén a gyalogosok menjenek. Persze senki se veszi figyelembe. 2, A járdára ki van b***va egy tábla, hogy ez márpedig bicikliút, magyarul még a csíkot is lespórolták. De nem is lehetne felfesteni, annyi hely sincs, meg olyan ötletszerű a járda építése. 3, Az auchan után már külön bicikliút van, de össze-vissza van tördelve az aszvalt, lehetetlen haladni rajta. Alapozás minek, ha a felavatásig úgyse süllyed meg, aztán meg kit érdekel, rajta van a térképen és eukonformak vagyunk tőle.
Így előállt az a helyzet, hogy a biciklisek gyakorlatilag nem tudnak haladni a bicikliúton, mert folyamatosan gyorsítani-lassítani-manőverezni-kacskaringózni kell. És nem csak a gyalogosok miatt. Egymást érik a bukkanók, 50 méterenként lassítani kell útkereszteződés miatt, figyelni kell a kocsibejárókra, a pocsolyákra és a dagonyákra is. Útkereszteződéseknél az "akadálymentesítés" annyi volt, hogy a járdaszegély helyetti elfektetett betonlap 45-60°-os szögben áll, és hatalmasat dob a biciklin. Igénytelen.
és hogy meg lennének sértődve, ha a rendőrök elkapnának egy-két ilyen járdán bicikliző kretént és jól megbüntetnék. lenne anyázás, hogy mér nem a bűnözőket üldözik. a gond az, hogy a KRESZ-t megsértőket IS, legyen az autós, biciklis vagy piros lámpánál átsasszézó gyalogos, nagy ívben leszarják a rendőrök.
Az feljlesztés volt, no nem a városé(a Malom beruházóié), hogy a városba vezető utakat felújjították. Mint például az Irinyi utat, megcsinálták az akadály menetsítést is egészen a Március 15. utcáig. Minden járdáról szépen le fel lehet közlekedni babakocsival, tolókocsival.
Na ennek az lett az eredménye, hogy a biciklisektől életveszélyes a járdán közlekedni, mert a sok bun...... azt hiszi, hogy nekik lett csinálva. Gátlástalanul szlalomoznak a babakocsik és idős emberek közt, neki mennek az embernek, ha nem engedem előre a babakocsival a lehajjtó részen akkor beszól. A járdán nem állhatok meg ha lecsúszik a gyerekemről a takaró, mert a biciklis k..anyázik, hogy ki kell kerülni.
Pedig a Kresz szerint ha az úttest alkalmas a kerékpározásra, akkor ott kell tekerni. Már pedig az egész Kápolna és Irinyi utca az. Ahol a gyalogos átkelőhely mellé nincs felfestve a sárga folyamatos bicikli utat jelző csík, ott le kell szállni és tolva a járművet gyalog átkelni. Nem pedig fellökni a gyalogos népeket.
A Petőfin van kerékpár út mégsem használják, mert jobb a motoroskerékpárral gyalogost és kutyát sétáltató gyereket gázolni.
Ezért minek fejleszteni, én sem törném magam a város atyái helyében.
ez már csak azért sem állja meg a helyét, mert 1,7 milliárdja Kecskemétnek sosem volt városfejlesztésre, így persze nem is lehet egész utcákat megszépíteni, komplett új sétatereket, látványos parkokat, művházat, jégcsarnokot építeni.
pályázni kell a tisztelt városvezetőknek és ezeken sok pénzt nyerni, az a dolguk...
hát én csak a mi utcánkról mesélhetnénk, ami nem volt aszfaltozott, de különösebben sáros sem. a lakók hordattak rá anno murvát. azt a csatornaépítéskor betúrták a földbe, maradt a sár. majd fél év múlva a csatorna fölötti másfél méteres csíkra szórtak murvát, a többi rész meg le van sz...va. egy merő nagy kő az egész, nyírja széjjel a gumit... na, ennyit a helyreállításról.
parkolók... hát marha nagy fejlődés... csak kaszálni akarnak, hiszen már a fél város parkolóövezet. na mondjuk ez más városokra is igaz.
főtér, nagy ügy. minden évben maszatolnak valamit a főtéren, de csak ott. máshol egy nagy nulla. akármelyik nagyobb vidéki városban több fejlődés van. sőt, sokkal több. tereket rendeznek, szépítenek, parkok, szökőkutak épülnek. pl. Miskolc belvárosára rá sem ismer, aki 1-2 éve nem járt ott. és nem bevásárlóközpont épült magánpénzből. itt meg max. ha abból alakul valami, az önkormányzat meg parkolókat "épít".
na mostanra nagyjából (!) helyrehozták a még tavasszal-nyáron feltúrt utakat. tud vki arról mesélni, h milyen forgatókönyv van a hogyan továbbról? van egyáltalán? v ebben a ciklusban már nem fognak az úthálózatra/közlekedés fejlesztésére költeni?
és mi a helyzet a rákóczi átalakítással? a főtéren a játszótér elég gyorsan épül, de a többiről legalábbis én nem hallok túl sokat.
Azért akárhogy is nézzük, nagyon sok minden megváltozott.... Egy éve nem jártam a Hosszú utca környékén és tele van parkolóval a régi viskók helyett... A Főtéren megint átalalkítanak. Azért túlzás azt állítani, hogy nem fejlődik a város! Mondjuk a főbb utakat nem ártana fejleszteni...
Ne aggódjatok kedves Kecskemétiek. Kiskunhalason sem jobb a helyzet! Itt sincs fejlődés már vagy 20 éve. De szerintem túl borulátóak vagytok. Kecskemét igenis fejlődik, én halasi mondom nléktek. Akárhányszor oda megyek mindig látok valami újat. Nekem az egyik kedvenc városom.
na igen. épp elég szégyenfolt tarkítja már a malmunkat, de az igazi lúzerség mostmár sztem is az lenne, ha visszabontanák. a 61% hányási indexre meg annyit: nekem se a versailles-i palota jut róla eszembe, de azért az (rossz) vicc, h ilyen ökörség megjelenhetett...
Szerintük a tömb tetején lév irodaszintekre és a helikopter-leszállópályának t n elemre semmi szükség ebben a városban.
hát azért ez a helikopter-leszállópálya erős túlzás... néhány 10 ember fér el ott. csak egy cigit elszívni is elég ember járkál fel ahhoz, hogy ne legyen túl nagy. miért olyan nagy baj, ha van egy épület, ahonnan némi kilátás nyílik a városra? több ilyen úgyse nagyon van, mármint a 10 emeletes paneleket leszámítva.
A Pet fi Népe cím lap által készített nem reprezentatív felmérés szerint, a helyiek többsége sem szereti a XXI. századi bevásárló szentélyt. Hatvanegy százalékuk úgy min sítette: hánynia kell, ha ránéz!
hánynia kell, na persze... :-/
de azért szívesen látogatja. nagyon meg lennék lepve, ha a karácsonyi forgalmuk alulmaradt volna az ország többi plázájához képest...
Nnna, elmúltak a választások, úgyhogy egy új dologról szeretném a véleményeteket kérni. Egyre több közterületet bepottyantanak mindenféle szobrokkal, "alkotásokkal" lassan már lépni nem lehet a parkokban. A Végh Mihály térre is beraktak egy 56-os emlékművet, ugyanakkor az Újkollégium előtt meg máladozik a régi. Akkor most melyiknél lesz az ünnepség? Mert ha a központinál, rendbe kellett volna kicsit tenni.
Kecskemét város nem fejlődik. Ugyanazok a megszokások irányítják, mint a kommunizmusban. Játszótér építés a Vacsi közben. A munkások dolgoznak, de bejelentik, hogy jön a kétszínű polgármester. Megnézni? Átadni? Mindegy. Dolgozóknak -afőnök utasítása szerint- kuss a házunk mögé. Kellemes kis csevegés, napozás után (gondolom a PF._ben majd szép, de hazug cikket írnak róla) kétszínű polgármester és a sleppje el. Dolgozók egyből előbújnak, mikor is az utolsó autó is eltűnt a sarkon. Elősször fetrengtem a röhögéstől, aztán meg sírni szerettem volna. Semmi változás nem történt 16 év alatt? Még mindig azok, ill. ezek a szocilibsik szívják a vérünket. Igaz is, A Huszkatojás vérvörös MSZMP-s még mindig SZDSZ színben bent ül a képviselők között. Mindez ma délben történt.
újabb téma miután már feltúrták a fél belvárost ;)
sza friss, bár csöppet sem meglepő hír: a sportcsarnok nem lesz kész időben, most már nov vége-dec eleje az úja határidő... ja és nem mellékesen immár nem 2400 plusz mobillelátó kapacitás, csak 1400 plusz mobil. persze dupla áron, de ez már nem új...