na lassan kezdem szégyellni, h nem láttam a nagy riporter műsorát, de akkor ugyan foglald már össze pár mondatban, h mi is volt az a nagy megmondta a frankót... komolyan, köszi!
utána szívesen reagálok rá, elöljáróban csak annyi, h érzékenyen érint a téma (mint azt a másik fórumban is olvashatod), szal remélem nem a szájbarágott és hamisan csengő közhelyekről van szó...
Lapos a fórum, GYEREKEK!!!
Ilyen nagyon érdekli városunk fejlődését az internetezők csapata?
Aki nézi, figyelemmel kíséri a politikai purparlét a városi közgyűlésben, az azt hiszi, hogy itt fontos városérdekről van szó. Úgy látszik, mégsem. Ez a fórum a bizonyíték, hogy már hosszú ideje senki sem foglalkozik a Malom Center ügyével.
Ebből egyenes következtetés vonható le, hogy ez a mesterséges "balhé" csak a politikai harc egyik ajlas eszköze városunkban.
Karrier lovagok csináltak ebből ügyet, hogy a "ZŰRÖS ÜGY" nevű ló hátán majd befuthassanak,csak időközben a ló kezd kifulladni, és végső erejét összeszedve leveti politikus vagányát a hátáról. (Aki rosszra gondol, az téved!?)
epuljon! barmi! csak elheto es hasznalhato maradjon - illetve legyen - a belvaros. a funkcioja nem izgat, tolem akar temeto is lehet, ha a befektetoknek az a jo :-)
mi gatol meg abban, hogy csinalj egy "lapot" az epitost tamogatoknak? ajanlom figyelmedbe a peticio.hu oldalt. kitoltod amit ki kell es mar gyulnek is az alairasok. Neked is, es mindenkinek akivel egyetertenek.
ha ez nem megy, akkor indits uj topicot a temaban. az se tul bonyolult.
es vegul: nyugodtan szoba lehet allni az itt levokkel is. nem mindenki ellenzi az epitkezest, nekem pl "formai" problemaim vannak csak (lasd lentebb illetve a masik topicban). nyugi, nem harapjuk le a fejed :-)
Tisztelt KECSKEMÉTI Hölgyek, Urak!
Hallgattassék meg a "másik" fél is - azaz már olvashattuk a MALOMCENTER ellenzőinek levelét, és tájékoztatást kaptunk az aláírók egy részéről is.
Javaslatom a következő. A felépítés mellett állástfoglalók részére szíveskedjenek egy "lapot" biztosítani, és ezzel - egyenlőre csak az interneten - legyen lehetőség az "igenlők" részére, hogy támogató alírásukat megtegyék.
Erre azért lene nagy szükség, mert jelenleg úgy állítják be a helyzetet, hogy Kecskeméten mindenki az építkezés ellen van. Ez pedig valótlan, mert nagyon sokan egyetértenek a MALOMCENTER felépítésével. (Politikai nézetre és pártállásra való hivatkozás nélkül!!!)
Várom a Tisztelt FÓRUM egyetértő támogatását.
Szép tervek... ezt így bele a város közepébe? Nagyon durva. Úgy látszik Magyarországon tovább tombol a "romboljuk le városaink egyéni arculatát" program. Egy utat azért majd megér. Eddig úgyis csak a tranzitforgalmat gyarapítottam Kecskeméten;)
van még pár kép, elküldöm emailben, ha valakit érdekel, csak nem akarom már ide beilleszteni, így is leterheli a topicot. van egy körlevél is, ha valki szintén nem szeretné, hogy felépüljön ez a hombár, annak elküldöm és küldözgetheti tovább. malomcenter...
És ehhez mit szóltok, fejl?dik a város és ilyen szép lesz a városközpont... Elnézést a nagy képekért, de nem baj,ha érzékeljük, mit is terveznek építeni a város közepére....
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
Készül az Expressz Udvarház
[2003-11-20]
Kecskemét
Végre eltűnt Kecskemét egyik szégyenfoltja, a volt Express étterem. A Horváth Döme utcai épület a szoc-reál stílusnak is a roszszabbik változatát képviselte. Bognár István, az önkormányzat mérnöki és környezetgazdálkodási osztályának vezetője elmondta: szakmai és esztétikai szempontból is igen örvendetes, hogy az épületet lebontják, és a helyére másikat építenek. Az ingatlant a Bali 2002. Kft. vásárolta meg. Az új tulajdonostól megtudtuk: egyelőre ott tartanak, hogy készülnek az Expressz Udvarház beruházás tervei. Mint kiderült, a földszinten valószínűleg egy 350 négyzetméteres üzlet-irodahelyiséget alakítanak ki, fölötte a három lakószintre pedig szintén irodákat, illetve lakásokat terveznek. Az átadás várhatóan jövő év decemberében lesz.
Ez a város egyrészt nagyon fejlődik, másrészt egyáltalán nem.
A pénzérdek fejleszti, nem a józan ész, a szív, a lélek, a mindenki-érdeke...
A fene nagy fejlődésben már kezdem nagyon nem jól érezni magam Kecskeméten.
Akik meg "fejlesztik",(ők sem hiszem, hogy jól érzik magukat,) csak ezt nem érnek rá észrevenni.
Ez igaz. A ceglédi út kegyetlen sz.r. Én ott dolgozom, és szinte hihetelen az a rengeteg autó. Az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest is minimum a másfélszerese a forgalom.
És akkor még arról nem volt szó, hogy mi van olyankor amikor a barneválnál piros van, és legalább "fél órát" kell várni a vonatra.Ilyenkor ugye a vaspálya utca is beáll.
Nincs is jobb mint reggel munka előtt egy jó kis dudakoncert.
Nyertem :(
A Ceglédi út forgalma tragikus lett. Szinte lehetetlen a mellékutakról kikanyarodni. A mindennapi forgalom olyan, mint régen mindenszentekkor volt. A teherautók változatlanul járnak a korlátozás ellenére is.
Képviselőnk a megoldást a Mátyás kir. krt. szélesítésében látja. Kíváncsi vagyok, mit szólnak ehhez a körút családi házas részén élők, ahol szvsz nincs hely a bővítésre.