attól függ mit jelent nálad az őrült kifejezés. Ha PL akkor Newcastle vagy a Burnley valóban jó példák, egyébként a legőrültebbeket ne a PL-ben, hanem a Championshipben és a League one-two-ban keresd, pl Birminghamben, Leedsben, Sheffieldben, Bristolban, Nottinghamben... De még Cardiffot is meggondolnám :)
Igazából a Chelsea és az Arsenal ellen sem volt szükség kapusbravúrra, egyszer sem játszották ki nullára a védelmet, ami kétség kívül Moyes érdeme. Mindkét csapat többször is beszorított minket, de nem volt az az érzésem, mint a Bilic-éra utolsó évében többször, hogy 2-3 gól alatt nem ússzuk meg.
Moyes Cresswellt beljebb tolta, ez nagy ötlet volt, úgy tűnik ott hatékonyabb. Obiang és Ogbonna is kapott tőle valami pluszt, mert ebben a szezonban idegesítően szarok voltak. Egyelőre Lanzini lóg ki lefelé, tőle jóval több kéne. Kíváncsian várom, hogy Chicharitót mikor nyomja be a kezdőbe, és kit hagy majd ki.
buktam a meccs miatt nem keveset, de azon kevés alkalmak egyike volt, ahol örültem, hogy veszítek.
az a kép, amikor a Moyes a végén diadalittasan, megkönnyebbülve rázta az öklét a WHU szurkereknek, priceless volt.
és volt egy csomó jó teljesítmény. adrián magabiztos volt, arnautovicot meg már a halál f.....ra követeltem volna, de ő is iszonyatosan akart. a gólja mestermunka volt.
tudtam, hogy a Chelsea fáradt lesz, és hogy ezt ki kell használni, de azért győzelemre álmomban sem gondoltam.
egyetértek, Moyes magánemberként egy rendkívül szimpatikus arc, de nem tartom (jó) szakembernek.
a west hamnek egy rugdosós, motiválós, ordítós arcra van szüksége, nem árt, ha adott esetben van egy kis para az öltözőben egy-egy szar produkció után.
Bilic erre feltétlen jó volt, másra természetesen kevésbé.
A City-meccs a vereség ellenére lökést adhatna... De idén már volt ilyen momentumunk, ami után semmi sem történt: megvertük a Spurst 0-2-ről a Ligakupában, és azóta se nyertünk. Rice-t és Fernandest a csapatban tartanám, Sakhóval támadnék a Chelsea ellen, mögötte Arnautovic, Lanzini, Antonio.