Persze.De nem csalennyi.Elvonjak figyelmunket a dolgok essentiajarol.Hogy ez a procceszus ami eletunkbe ugy szol bele hogy nem tehetunk ellene semmit.Tehat meg kell ismerjuk az iranyat es ugy keszukni vagy gyerkeinket ugy feklkesziteni hogyí megfeleljenek neki majd (sajnos)
En is kuzdok az aversiommal az uj monstrum a globalizacio ellen.De mondom,nincs mas kiut mint a megismerese es kihasznalasa (amenyiben hozzajutsz a lehetoseghez)
igen ezzel nagyon egyetértek. Egyre kevesebb múlik rajtunk, s ezzel a kevéssel is harcolni kell. Én annyit tettem meg, hogy elmondtam az ellenvéleményemet több helyen, s megkaptam a terroristabarát minősítést, meg nekemestek sokan..
A mai világ lehetne még sokkal rosszabb. (például tövényben írnák elő, hogy milyen termékeket köteles az ember megvenni, vagy azt, hogy mennyi reklámot vagyok köteles megnézni, havonta. Ma még lehet ellenvéleményt megfogalmazni, anélkül, hogy börtönbe zárnának.) És ez ellen lehet kűzdeni.
Igen ez pontos szamomra is.De a globalizacio az nem a kenyunk- kedvunk szerint teremtett micsoda hanem EGY ALLAPOT,egy elkerulhetetlen allapot abba a fejlodesi fazisba amibe kerultunk.Ellene nem lehet ugy harcolni hogy tagadjuk hanem ugy hogy megismerjuk es probalunk a trendje folyam iranyaba a legkevesbbe zuros resszere helyezkedni,esetleg hasznot huzni ismeretebol.Mert el kerulni semmi fele protest gyaloglasal,iromanyal vagy kongreszusal nem tudjuk.Sajnos.
az én golbalizmusfogalmam: világméretű gazdasági és politikai összefonódás, ahol a nemzetek és egyének érdeke alárendelt a mulinacionális gazdaság érdekeinek.
A golbalizáció az erősek igazsága, a monopóliumkultúra.
A terror szerintem az elnyomott szegények frusztrációs erőszakmegnyilvánulása.
A kettő valahol összefügg.
Minnál erősebb a golbalizáció, annál inkább kell a terrorral számolni. A globalizáció az a mai korok római birodalma. Naggyá nő, majd önmaga szemetébe süllyed.
És sajnos ebben természetes eleme a terrorizmus, s a mai korok divatja szerint a vezetők nem megoldásra "gyógyításra", hanem a probléma szinten tartására, "kezelésére" özpontosítanak, mert az jobban megéri.
Azaz a hangsúly szerintem a terrorizmus motivációinak a megszüntetésén lenne, de nem.
Igen ezt is hallotam.Egy biztos:valamilyen kapcsolatba volt a ket teoretikusan legjobban elentetes csoport ismert kepviseloje:a dusgazdag arab terrorista vezere es a menzetkozimafia praktizalo zsido vezetofiguraja.
Nem teljesen a temat fedezne de az ilyen egyutt tevekenykedes peldaja (annyira elkepzelhetetlen hogy kerlek ha erdekel magd is jarj utana):
Az iraki-irani haboru idejen,ameg akkor szovjet Kaukazus magasagaban lelottek egy argentoin szallito repulot amiben ...kis kulcsokkal telitett ladakat talaltak.
Az elkepedt nyomozok aztan megtudtak az igazsagot:a kis kulcsokat a gyermek es ifju muzsahedineknek szantak aknek mnielott atkuldtek volna az aknamezokon hogy megtisztissak az utat kezukbe adtak a kis menyorszag kulcsokat...amiket izraeli uzemekben gyartottak...Mondom annyira hihetetlen hogy jarj utana,mert ez mindenek a legsokeresebb karikaturaja. En utana jartam,lasd akkori nemtzetkozo sajto (persze azzok is manipulalhatnak ) .
Az teny hofgy azzokat a palesztin zaszlokat amiket az intifada gyermekei lobogtatnak (legalabb is az elso sorozatokat) izraeli gyarakban allitottak elo.
Ezzel perssze nem az izraeliek ellen beszelek,egy pillanatra sem,hanem hogy milyen is ez a lehetetlen osszefonodas.
Komoly angol forrasok szerint talalkozott peldaul az orosz zsido es volt magyar lakos
Hat nem tudom mennyire komoly, a napokban a TV-ben Foldi mondta, hogy a Szeva bacsi a tuszejtes utan egy hettel jelentkezett, hogy kozvetit, de a magyar kormany elutasitotta, igy csak egy ev mulva szabadultak.
U.
Talan tenyleg nem ertheto a kerdes vagy Te nem erteted meg,nem szamit.
Nem mond ellent amit allitsz.
A GLOBALIZALASAROL volna szo,tehat arrol hogy kulonbozo erdeku es igazsagot hirdeto csoportok segitik (vagy talan nem segitik ) egymast:baszkok,irek,tamilok,korzikaiak es az extrem muzlimok,meg mas hasonlo mozgalmak.Egymasnak ellensegei kooperalnak egy csoport terror sikerehez.A terror kedveert..
Komoly angol forrasok szerint talalkozott peldaul az orosz zsido es volt magyar lakos Szeva bacsi -bin Laden emberevel.Penzmosas mindenek felett.
Igy persze ertheto hogyan hozta ki Szeva a ket karitativ szervezetnel dolgozo magyart a csecsenek markabol (persze ezt jol tette,de bizonyitja az elobbi allitast is ).
Es hogy az ellenkezo oldalrol is peldat adjak a kurd-gorog vagy a perzsa (irani)- izraeli kapcsolat az Iran/Irak haboruban.
Vagy az irek -palesztinok konexioja az izraeliek ellen...
Részben igaz. Ha megnézed a klasszikus szeparatista mozgalmak élik a maguk világát, a kommunista ideológiarendszereken alapuló "forradalmi" irányzatok döglődnek ugyan de még élnek. Az iszlám terrorizmus is többfelé bontható sztm. Egy jókora része (kasmíriak, csecsenek, palesztínok, kurdok, stb) szintén inkább szeparatistának tekinthetőek. Viszont az utóbbiak, mivel azonos ideológiai alapokon állnak, bázisai lehetnek a bin Laden féle szervezeteknek. A fenti ok miatt itt elképzelhető valami laza szövetség.
A "globális" terrorizmus történelmében viszont az iszlám terrorizmus szvsz csak a kezdet. Sztm idővel meg fognak jelenni a globalizáció ellenes, a keresztény fundamentalista és az ökoterrorista szervezetek is. A célpontjuk viszont csak azért lesz azonos, mert a nagy multik, a globalizációt erőltető erők, és a "világ csendőrsége" többségükben mind az USA-hoz köthetőek.
Hibas a kerdes. A terror harom reszbol all, a terroristabol, a terrorcselekmenybol, es az esetleges kovetkezmenyekbol. Ha ezeket kulon-kulon vizsgaljuk, akkor lathatjuk, hogy az elkovetok egy szuk korbol kerulnek ki. A cselekmenyek is csak egyes teruletekre iranyulnak.
A kovetkezmenyek valoban globalisak.
Persze, ha intellektualis terrorrol beszelunk (Magyarorszagon pl. a MIEP), akkor beszelhetunk globalis terrorrol.
U.
Dehogy ijesztgettek,persze megvisel az itteni comme il faut,a gentleman-ek mast "tisztelo " stilusa es gondoltam jo ezt elore lekotni.
A jopofisagra van egy par homokozo.
Kulonbben en is ezt hiszem amit irsz a globalizaciorol.
Csak azt nem ertem hogyan realizalodik.
Mumukám, először is 0.
Másoccor igen, a terror is globalizálódik, - lévén, hogy a tőke is nemzetközi. Ha a te ellenségeid szerteszéjjel vannak, akkor előbb utóbb te is szerteszéjjel mész.
Harmaccor nem kellene törekedned a szörnyen tudományos kérdésfeltevésre, - eccerű emberek vagyunk mi itten, nem kell nekünk itten ezzel az inrastrukturális izével bonyolultkodnod, - még a végénaszisszük, hogy bölcsődét akarsz építeni a terroristáknak...
negyeccer pedig ne beszélj királyi többesben, és ne fenyegetőzz a moderákkal, mint csodafegyverrel, - nem alkalmasak ők az ijesztgetésre...
:O)))
Kozismert hogy a gazdasagi es ennek folytan az infrastruktura globalizacio idejet eljuk vagy legalabb is igy nevezzuk az erok koncentraciojat,egyre tavolabbra kihato szabalyait.
Kerdenem :globalizalodik a terror is ?
Ugy ertem hogy a gyulolet kozos celpontjai egyesitik es koordonalasra kesztetnek-e kulonbozo politikai elgondolas alapjan szervezet kulonbozo erdeku csoportokat ?
Ez csak spontan vagy egyre inkabb szervezett ?
Topicgazda megjegyzes :az edigi tapoasztalat alapjan es a nett "harcosai" toleranciajat ismerve mar most kijelntem hogy a topicot nagyon erosen kerem majjd moderaltatni,mert nem szemetdombot kivanunk ide hanem valodi vitat.
-minden velemenynek helye van itt,egymasnak ellentmondoknak legjobban (ebbol lesz a vita..),a velemenyszabadsagot garantalom.
-semmi szemelyeskedest es szitkokat nem engedunk meg,aki erre vetemedik reszkiroza hogy kitiltatik a topicbol talan egeszen is .Ebben termeszetesen nem en hatarozok hanem a moderatorok a modus moderandi szabalyai szerint.Keretik elolvasni
Probaljuk tisztelni az ellenvelemenyt kepviselot mint szukseges partnert az werdekelt tema tobb oldali megvilagitasaban.