Perelj, uram, perlőimmel? Felelj, Uram, felhőiddel. Mondd, hogy rend van a világban, felejtsem, amiket láttam. Nehéz lenni, tudod, Uram? Szívünk-szemünk úgy tele van fájdalommal, szenvedéssel, amit nem érünk fel ésszel. Körülöttünk annyi zaj van. A testtel is csak a baj van. A lélek meg – szent a lélek, de nem éli a szentséget. Kő a szívünk, fáradt, nehéz, szemünk csak a képekre néz, tükrök közé vagyunk zárva, nem látunk ki a világra. Itt lent perbe vagyunk fogva, perlőnk fölénk magasodna, túlkiabál, elküld haza, hiába, hogy nincs igaza. Perelj, Uram… – Nem, ne perelj. Inkább csak felhőket terelj: a változó világ képét – ezzel hozd fölénk a békét. Felelj, uram, felhőiddel, vértezz fel a kellő hittel, hogy törvényed ne feledjük, eged alatt legyünk együtt, tanuljunk világot látni, indulatainkkal bánni, nem bújkálni, mint a gyermek, viselni a közös terhet, éljük át a mások részét, legyen bennünk újra részvét, legyen bennünk hit, alázat. Égből építs nekünk házat.
Uram, a tél bevert a templomodba. Álltam vaspántos portádon belül s ámulva néztem botra-font kezemre sugárban omló fényességedet. Térdelt a nép, én álltam egyedül, úgy hallgattam, amit beszélt papod: „Ez világot szívedben megutáljad és úgy menj ki belőle meztelen –”
Uram, te ezt így nem akarhatod.
Tudom, hogy földed nagy területéből egyetlen barlangod jutott nekem, s megreng az is, ha viharod zenéje végigrobajlik fenn a tölgyeken. De ha tavaszod jő, enyém az erdő, és jó hozzám az erdő: ennem ad, rigószavaddal kelt a kora-reggel s odvamba surran este sűnfiad. Gazdám, a nyár, az ősszel hullt levéllel új őszig minden gondot eltemet: mezítláb járom harmatos meződet s verőfényed füröszti mellemet. S ha kóborolni küld a nyugtalanság s nótázva fut mellettem patakod, kurjantással köszöntöm kék lakásod, s fütyörészem s Uram, te hallgatod. Zöld asztalomon vadgyümölcs az étel, otthon-kínáló tűz nem int felém, de mondd, volt-e valaha szép világod valakié úgy, ahogy az enyém?
Ha menni kell, vállamról rongy-ruhámat egy rándítással elhullathatom, saruim szíja sem marad velem. Uram, utálni nem tudom világod, de indulhatok, amikor kivánod, igéd szerint: egészen meztelen.
Ha Marrákesben járunk, akkor a Jardin Majorelle nem maradhat ki a listánkról. Az azúrkék-türkiz kubista épület (Paul Sinoir tervezte) és a hozzá tartozó tökéletesen megépített kert is 1932-ben épült. A két és fél hektáros park az orientalista Jacques Majorelle keze munkáját dícséri. Amikor Majorelle elvált a feleségétől, eladták a nyaralót, majd a 80-as években megvásárolta a divatmogul Yves Saint Laurent. Jelenleg ebben az épületben működik az Yves Saint Laurent Múzeum.
