Keresés

Részletes keresés

minutus Creative Commons License 2002.07.16 0 0 55

Horváth Béla pert vesztett az SZDSZ-szel szemben

Kétmillió forint megfizetésére és az ítélet négy országos napilapban való megjelentetésére kötelezte a bíróság Horváth Béla egykori kisgazda képviselőt, mert megsértette az SZDSZ jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait, és hamis látszatot keltett a párt gazdálkodásával kapcsolatban tavalyi kijelentéseivel.

Horváth Béla egykori kisgazda országgyűlési képviselő személyiségi jogi pert vesztett az SZDSZ-szel szemben hétfőn; a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében kétmillió forint megfizetésére és az ítélet közzétételére kötelezi a volt honatyát az SZDSZ gazdasági ügyleteivel kapcsolatos tavalyi kijelentései miatt.

Az ítélet szerint Horváth Béla tavaly novemberi sajtótájékoztatóin, nyilvános megszólalásain megsértette az SZDSZ jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait többek között azzal, hogy valótlanul állította: a pártnak 800 millió forintos adóssága van, és azt bűnös módon számolta fel. Továbbá azzal, hogy azt a hamis látszatot keltette: a Szabad Demokraták Szövetsége mérleghamisítással és a párttörvény durva megsértésével kétszer annyit költött a választási kampányra, mint amennyit bevallott, illetve valótlanul állította, hogy a párt pénzügyi beszámolójában be nem vallott pénzeket fordított kampánycélokra.

Az elsőfokú ítélet szerint Horváth Béla továbbá azzal is megsértette az SZDSZ jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait, hogy valótlanul állította: a párt Zuglóban zugértékesít, "mutyizik", és a volt képviselő a való tények elhallgatásával azt a hamis látszatot keltette, hogy az SZDSZ volt az, amely a zuglói önkormányzattól nagy értékű ingatlant vásárolt, mely adásvételt a panama gyanúja lengi körül.

Továbbá a hétfői döntés szerint azzal is megsértette az SZDSZ személyiségi jogait Horváth Béla, hogy valótlanul állította: a párt tiltott pénzügyi tevékenységet folytatott, pénzügyi követeléseket vett, illetve adott el. Valótlanul állította az elsőfokú ítélet szerint Horváth Béla azt is, hogy az SZDSZ 70 millió forintos veszteséget tüntetett el a törvényeket kijátszva, valamint megsértette a párttörvény rendelkezéseit, amikor 1997-ben részvényt vásárolt.

A bíróság mindezen jogsértések megállapítása mellett elsőfokú ítéletében eltiltotta Horváth Bélát a további jogsértéstől, illetve kötelezte, hogy az ítélet rendelkező részét jogerőre emelkedése után saját költségén tegye közzé a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Blikk című napilapokban, továbbá juttassa el az MTI-hez. Ezen túl a bíróság hétfői nem jogerős ítéletével kötelezte Horváth Bélát arra is, hogy fizessen meg az SZDSZ-nek kétmillió forintot, illetve annak 2001 novemberétől számított kamatait.

[az MTI nyomán]

minutus Creative Commons License 2002.04.02 0 0 54
A fenébe!
Én akartam felhozni eme elsüllyedt topicocskát. A topic sorsa kitünő illusztrációja a Fidesz lufik felívelésére, majd kipukkanására.

Remélem a most feleregetett légballonok is ennek a műbalhénak a sorsára jutnak.

Menjetek szavazni!

Főtitkárhelyettes Creative Commons License 2002.04.02 0 0 53
Szerencsére az általunk keltett műbalhék sorában elsikkad ez.
Főtitkárhelyettes Creative Commons License 2002.03.28 0 0 52
Felháborító, hogy miket írogat az MTI!

Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő SZDSZ-t érintő beadványai ügyében a Fővárosi Főügyészség tovább vizsgálódik, mert a honatya a közelmúltban újabb bizonyítékokat juttatott el a hatóságokhoz - közölte az MTI érdeklődésére Borbély Zoltán főügyészségi szóvivő csütörtökön.

Az úgynevezett "kék dosszié" és az ahhoz kapcsolódó egyéb beadványok ügyében komplex döntést hoz a főügyészség - tette hozzá a szóvivő.

Horváth Béla tavaly év végén több beadványt juttatott el a hatóságokhoz, melyekben az SZDSZ ingatlan és váltóügyleteivel, mérlegadataival kapcsolatos, szerinte törvénysértésekre utaló adatokat közölt. Mindezt akkoriban több sajtótájékoztatón ismertette a nyilvánossággal a kisgazda honatya.

sin x Creative Commons License 2001.09.27 0 0 51
"A másodikban mi is az ügy? "

Hát, kicsit gondolkodni kell ezen tényleg.
De íme egy megoldás a lehetségesek közül:
egyszerű pénz átcsoportosításról van szó. Az SZDSZ megvette 62 milláért, majd eladta magának 250-ért. Csakhogy így a pénz _hivatalosan_ kikerült a párt kasszájából egy külső céghez.
Nem tudom pontosan mi a helyzet a pártok költségvetésének ellenőrzésével. Ellenőrizhető ez mondjuk a mindenkori kormány/állam által? Ha igen, akkor érthető az átcsoportosítás.
Ha nem, akkor valami egyéb oka van annak, hogy az SZDSZ most nagyon szeretne pár száz millát kasszájukon kívül látni. Tuti nem véletlen ez az eksön. Nem hüjjék ők, nagyon is rafináltak.

Előzmény: Vajk (26)
figyelő Creative Commons License 2001.09.27 0 0 49
Így van!
Okos emberek jó előre gondolkodnak...
Előzmény: Dokumentátor (45)
minutus Creative Commons License 2001.09.27 0 0 48
Kedves BaSand,
arra nyiss egy másikat. Nem kivánok az összes csúsztatással foglalkozni; arra nekem időm nincs. De ha nagyon ide kívánkozik, hát ismertes meg a hátterével, de ne 3 sorban.

Mellesleg hozzászólásod lényege nem az, hogy egy nyilvánvaló műbalhét egy másik, kevésbé nyilvánvalóval cserélj fel? :) Ugye, ugye.

Előzmény: BaSand (47)
BaSand Creative Commons License 2001.09.27 0 0 47
Bizony, ez jó ötlet. Fenn kell tartani ezt a topikot. Esetleg ki lehetne egészíteni a Zrinyi utcai üggyel kapcsolatban is. Még véletlenül se aludjon el.
(A Főv Önkorm, pályáztatás nélkül értékesítette ugyanannak a befektetői csoportnak (Julius Ofer) , aki a Mérleg utcai székházat és az MSZOSZ székházat is megvette. A vételár 90e Ft/m2 volt a valós 200-300e Ft/m2 helyett. )

Előzmény: minutus (46)
minutus Creative Commons License 2001.09.27 0 0 46
Te nem olvastad el a cikket. Egy nem létező ügyből vezetsz le, fiam. (Hülyeséget)

Az SzDSz egyetlen cáfolata a cikkel kapcsolatban, hogy perelt.

Ezt a topicot pedig a rágalmazó bukásáig a felszínen kell tartani.
Na, nem mintha ez bárkit is érdekelne majd a túl oldalon. :((((

Előzmény: Dokumentátor (45)
Dokumentátor Creative Commons License 2001.09.26 0 0 45
Így (és az MSZP-ingatlanügy fényében) érthetővé válik, miért akadályozta meg az előző ciklusban a vizsgálóbizottságok létrehozására mostanábnan oly kényes MSZP és SZDSZ azt, hogy ne csak a Fidesz és az MDF, de mindegyik párt ingatlanját parlamenti bizottság vizsgálja.
Rendszer Gazda Creative Commons License 2001.09.26 0 0 44
valóban, minden ennyire tiszta, szép, becsületes. csak ezek a csúnya fideszes fiúk piszkálódnak. ez viszont nem szép.

szeretnék én is egy ilyen egyszerű, tiszta világképet magamnak. erre már nem lesz esélyem.

Előzmény: nazarene (34)
Jozan Creative Commons License 2001.09.26 0 0 43
Bocs. Lemaradtam vagy másfél hetet.

Szóval ugyanazért érdekes, mint az, hogy a fidesz székházeladásból származó pénze hogyan került át a Minöségi Befektetö és más vállalkozásokba. A pártok zsebe nem üveg, hanem szita: ismeretlen pénzek folynak be és ki. Amikor és amire épp szükség van.

Lazán kapcsolódik.

Készül a pártfinanszírozás tisztázásáról szóló törvényjavaslat. Az Mszp pár napra rá gyorsan kijelenti, hogy egyetlen kormányzati elöterjesztést sem fog megszavazni, ami nem életfontosságú. Valamint felszólítja a kormányt, hogy ne hozzon olyan intézkedéseket, amelyek hatálya túlnyúlik a választási cikluson.

Véletlen egybeesés...

Előzmény: nazarene (40)
Főtitkárhelyettes Creative Commons License 2001.09.26 0 0 41
Szerencsére a balliberálbolsevik média nem száll ránk.
nazarene Creative Commons License 2001.09.17 0 0 40
miert is erdekes?
Előzmény: Jozan (38)
nazarene Creative Commons License 2001.09.17 0 0 39
>egy SZDSZ-es halak által irányított cégbe szivattyúzódott át egy nagy kalap pénz
en meg semmi bizonyitekat nem lattam annak, hogy az emlitett rt-ben "szdsz-es halak" iranyitananak.

marmost, ideznem borokai gabor kormanyszovivo "fidesz-kozeli cegek" kapcsan tett nyilatkozatat:

Fidesz-kozeli cegek nem leteznek, hiszen csak azt nevezhetnenk annak, ami a fidesz tulajdonaban van, ilyen pedig nincs.

ebbe most behelyettesithetjuk az szdsz-t?

Előzmény: Jozan (37)
Jozan Creative Commons License 2001.09.17 0 0 38
Senki nem mondta, hogy törvénytelen.

Csak érdekes.

Előzmény: szp (35)
Jozan Creative Commons License 2001.09.17 0 0 37
exhumált csontváz

Alapvetöen az a gond, hogy egy SZDSZ-es halak által irányított cégbe szivattyúzódott át egy nagy kalap pénz.

Quality Invest piaci aron vett uzletreszet fillerekert passzolta at Gyozo bacsinak.

Kettönk közül az egyik valamit nem jól tud. A Quality Invest kb 4.5 millió forint értékü üzletrészt vásárolt, amit késöbb kb 1 millióért adott el Gyözö bácsinak. Az üzletrészek mindenkori piaci értékét nem ismerem, de ha igazad is van, akkor ez itt kevesebb mint négy milka. Egyre gondoltunk?

Semmi furcsa nincs abban hogy a Magyar Nemzet ujsagiroja ismeri egy part es egy maganceg kozotti szerzodes reszleteit vagy hogy tudja hogy az onkormanyzat afamentesen adta el az ingatlant.

Semmi furcsa nincs abban, hogy az ÉS újságírója ismeri két magáncég közötti szerzödés részleteit? Ej, csontváz, csontváz, mi ez a kettös mérce???

Cego Creative Commons License 2001.09.17 0 0 36
Tűrhetetlen!!
Kezében az ellenzéki pártok legkisebbikének vmennyi zsarnoki hatalmával, törpreteszi zországot jól.
Szegény Fidesz nem tehet semmit, neki lehetősége sincs lopni, ő csak a legnagyobb kormánypárt-de az agressziv Pető, a gyilkos Kuncze, az ordibálós Fodor!!!

Ők nagyon ;)

szp Creative Commons License 2001.09.17 0 0 35
1. eddig sem tettek mást mint frocsogtek
2. tokmindegy hogy jogszeru volt az eljaras vagy sem ha egyszer a FIDESZ-hirado azt mondja hogy torvenytelen akkor egyesek szerint biztosan az.
Előzmény: nazarene (34)
nazarene Creative Commons License 2001.09.17 0 0 34
Szokasos fideszes vagdalkozas.
a fiuk annyira be vannak tojva, hogy most mar csak a frocsoges maradt nekik.
kar, hogy annyira ostobak, hogy most mellefogtak: ebben se torvenytelen, se etikatlan, se semmi kifogasolnivalo nincs: egy ceg megvesz egy ingatlant, majd haszonnal eladja. mindennapos esemeny.
fanyűvő Creative Commons License 2001.09.14 0 0 32
Főtitkárhelyettes et!

"személyzetis topicot romboló hozzászólásai miatt figyelmeztetésben (1 nap) részesítem.
pm52"

Már a moderátorok is fasizálódnak!

Előzmény: Főtitkárhelyettes (19)
exhumált csontváz Creative Commons License 2001.09.14 0 0 31
piero

Tagadhatatlan hogy kisse kiestem a gyakorlatbol
miota Molnar Tamas leleplezett mint otezer
ertelmisegit es alneven bujkalok.

Az onkormanyzati hatarozat bizonyara nem ter ki
az afara. Ebbol meg nem kovetkezik hogy a szer-
zodes sem. Az ujsagiro meg jobban ismer egy
nem nyilvanos szerzodesi korulmenyt mint az
illetekes polgarmester aki konnyen lehet hogy az
egyik alairoja volt. Eletszeru mint egy gabonakor.

Előzmény: piero (30)
piero Creative Commons License 2001.09.14 0 0 30
"vagy hogy tudja hogy
az onkormanyzat afamentesen adta el az ingatlant"

Az önkormányzati határozatok nyilvánosak, időnként ilyen szerződésekre lehet bukkannni a cégiratokban is.

Kiestél a szakmai gyakorlatból Csontváz.

Előzmény: exhumált csontváz (27)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.13 0 0 29
Hát azért a milliárdos (1993-ban) székházbulit kissé nehéz lenne túlszárnyalni.
Szerintem csak jelképileg is jellemző a mai kommunista pártra a volt Egyházügyi Hivatal Lendvai utcai székháza.
Béka fenekén bányászkodós üdv:
soltika
Ps:
Érdekelne hogy mostanság hol van kiadó és eladható székház , mellé némi kommunista maffia, Kövér Lacát(az 1987-ben az országos Marxista-Leninista filózófia verseny győztesét) kérdezném , CSUPÁNCSAK AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG NEVÉBEN.
Szerintem érdekelné 9 millió 700 ezer magyart is a válasz .
Csupáncsak az esélykiegyenlősítésesdi nevében.
Szerintem legtöbbünk Újságot , Rádiót , Televíziót is igényelne.
Természetesen előszőr sorszámozottan (az esélykiegyenlítés nevében Postabank Vipesek titkos nevei előre) mindenki csak a Centum kft. nevet választhatná .
Hogy is jött magának az a díj össze, komcsi Kövér urakok ? + üdv:
soltika + Finci Kutya

MGperY Creative Commons License 2001.09.13 0 0 28
büntess csontváz, büntess.
:)
Előzmény: exhumált csontváz (27)
exhumált csontváz Creative Commons License 2001.09.13 0 0 27
Semmi furcsa nincs abban hogy a Magyar Nemzet
ujsagiroja ismeri egy part es egy maganceg
kozotti szerzodes reszleteit vagy hogy tudja hogy
az onkormanyzat afamentesen adta el az ingatlant.
Az apeh rendszeresen ad ki adotitkokat a
kormanykozelinek, ha nem tudnad.

Ez nem szokatlan, legfeljebb torvenytelen. Szokj
hozza es akkor nem fog zavarni.

Előzmény: Tecs (16)
Vajk Creative Commons License 2001.09.13 0 0 26
Szvsz vegyük sorba székházühgyeket.
Az első mi is volt?
A másodikban mi is az ügy?

miközödhozzá Creative Commons License 2001.09.13 0 0 20
De jól ismered a kasszákat.
Hiába az ismeretség, magad csak helyettes vagy!
Előzmény: Főtitkárhelyettes (19)
Főtitkárhelyettes Creative Commons License 2001.09.13 0 0 19
Kedves ifjúkommunista elvtárs! Fizetés a hatos kasszánál, Boldvai elvtársnál. 10% jutalmat kap az elmúlt heti túlórákért.
Előzmény: miközödhozzá (13)
Főtitkárhelyettes Creative Commons License 2001.09.13 0 0 18
A cikk címét nem az újságíró adja, hanem a szerkesztő, drága elvtársam!
Előzmény: exhumált csontváz (17)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!