El kellene engedni a kék kijelző próbálkozást.Szart se látni az egészből (például tapelág mekinél) inkább maradjon a narancs/zöld megszokott kombó.Másik oldalon hetek óta kakukk teljesen.Főtéren behalt,búzán össze-vissza ugrált.Nem semmi nap volt ez a kijelzők életében.
Olyan feltételezés ami hatással lehet a körjárat kihasználtságára.Amúgy ma tiszain vártam és közben jött a 44es délután,ha jól számoltam 13-an ültek a csuklóson.Azért ez két "faluból" kevéske.
Ja igen czinkné face bejegyzését olvastam elébb....hát no...egyesek már most beszántanák az új rendszerüket.Az illetékes elvtársnő kapja az ívet és vakarhatja a fejét hogy mindenkinek megfeleljen.
Előjön itt is a "vargahegy effektus" ugye,ha négy megállóra vagy főtértől akkor avason keresztül is elérheted.Nos szirmának is létezik jóó nagy kerülős ellátása,csak a jelek szerint ez nem annyira jön be az utasnak.Martintelep egy hajszálnyival könnyebb helyzetben van mert 23as sokat lendít a belvárosba jutáson.Nem én kételkedek hanem az ottani népek írják...szóval kíváncsian várom a 3as úgy marad ahogy most vagy variálnak még valamit.
Hol kellene megálló az auchan környékén?Egyáltalán hol lehet létesíteni?Talán az "elitiskola" mellett az aldinak.Annak még látom is logikáját suli és vásárlók miatt.
Az ecofamily előtt két megálló (volános is) meg a severnél város felé.A müller üzletsornak érdekes lenne de a cég rámutat a térképre és menjél gyalog az auchantól.Egy perc séta müllerig a parkolón keresztül.Praktiker lidinél csak 53as megy.
Ezzel szemben az ténykérdés, hogy 20-25 éve a Corán és a TTL-en kívül ott semmi nem volt, most meg alsó hangon van vagy 50, de lehet, hogy 100 vállalkozás. A TTL helyére is egy kifejezetten nagy forgalmú központ épült.
Inkább az a probléma, hogy megállót kellene létesíteni a már meglévő cégek, üzletek kiszolgálására, mert az, hogy mindenkit levisz a busz az Auchan főbejáratához, nem túl vonzó megoldás.
Miféle fejlődési potenciál lenne azon a környéken amivel többen mozdulnának mindkét irányba?Nem lesz ott semmiféle déli végállomás amiről régebben sokat ábrándoztál.Se lakótelep,esetleg néhány bádogcsarnokot még letesznek (ha egyáltalán tervezik) és ennyi.A volán se fog megállni hanem bejön búzáig.Ja igen a kistokaji volán is plusz szolgáltatás szirma/martintelep számára.Ennek ellenére valahogy nem látom a kocsiból kipattanó lakosokat.Pedig most már tényleg mindenkihez eljuthatott hogy tarifaközösség létezik.Szépen ömlik a sok kocsi yhíd mindegyik ágán,eszük ágában sincs körjáratot használni.Állok vízügynél és jön folyamatosan a forgalom keletről.
Világos hogy 44es rengeteg kiállása egy nonszensz.Meg az is hogy 43as kint állt a semmi szélén.Az volt a maximális pazarlás,ez meg a finomított pazarlás.Ez nem jelenti azt hogy 1-2-3 éven belül többen fogják használni.
Ami "potenciál" lehet a jövőben az a yuasa utcácskája kistokaj felé amit körjárattal ugye nem fognak kiszolgálni hanem 45ös marad megoldásként.Valami 1000 fő feletti létszámról beszéltek,de lehet csak a propaganda szólt belőlük anno.
Az autóipar vergődését látva inkább arra se tennék nagy téteket hogy joyson műszakok meg fogják tölteni a körjáratot.Erről már írtunk régebben,szinte lehetetlen olyan menetrendet alkotni ami követni tudja a változásokat.Üzemi feltételeket pedig nem lehet cégek hullámzása szerint módosítani.
Rendben elfogadom hogy ez a kisebbik szar és ki kell fizetni,csak nem látom hogy ez fejlődne bárhova és rohadt nagy lehetőség van benne évtizedekre előre.Sőt ha geopolitika közbeszól még kevesebben is fogják használni.Más városrészek pedig várnak generációk óta hogy legyen valami szolgáltatás.
Pl:hétvégén 11-kor induló Auchantól 3-as ami 11:20-ra ért Tiszaira az 1-esre csak 20 percet kellett várni hogy tovább tudajk utazni Majálisparkig most 10:30-kor induló 44-es miatt 45 percet kell várnom!
Vonalvégeken nem kihasználtságot kell nézni, hanem
a., az ellátás méltányosságát
b., a megoldás hálózati jelentőségét
c., a fejlődési potenciálban rejlő további lehetőségeket.
Az, hogy óránként kicsattog egy városszélre egy 44-es, kiáll a parkolóba, visszacsattog, a Búzán megint áll egy sort - s közben az útvonala 70%-ában a 14-essel közös vonalon jár, amivel viszont semennyire nem hangolják - nos ennél nagyobb pazarlás nincs.
A 43-as klasszikus műszakos járat - ennek a kihasználtsága eleve max. 50%-os, vagy pedig áll kint a sztyeppén 45 percet, s akkor talán oda-vissza lesz rajta utas, ám ilyenkor a fordulási ideje növekszik meg az eredeti duplájára, áll kihasználatlanul a sofőr is, meg a busz is.
A 3-as is leír minden egyes indulásnál egy 1,5 km-es kört, mire "kihasznált" lesz, mert a hurokban nem fog megtelni sosem a busz.
Ehhez képest most a sok új hálózati átszállásmentes kapcsolat mellett az is megvan, hogy a város legdinamikusabban fejlődő része ez a Pesti úti környék, ahol tíz éve még alig volt valami, 20 éve meg tényleg csak a Cora. Könnyen lehet, hogy a most sztyeppének tekintett ponton létesül egy forgalmas megálló, s akkor máris az van, hogy 700-800 méterre csökken a megállótávolság, ami egy külterületen már abszolút vállalható.
Ezt már hetekkel ezelőtt írtad,nem a számokkal van a probléma hanem a remélt kihasználtsággal.Szerinted a hidegsor körjáratnak is kellett 1 év mire rászoktak.Hát figyu az lassan 3 éve (?) létezik és számtalanszor mentem vele de heringet sose láttam.Pedig ott a győri kapu,főtér,egyetem,avas rengeteg lakója.Az esetek 70%-ban volt ülőhelyem.
Itt meg arról van szó hogy két "falut" szolgálnak ki egy sztyeppén.Okés ez is spórolás mert áthuzalozták csak nem látom a kertvárosi részről hogy fogják megtömni (bármelyik irányba) csuklósokat ha avason/győri kapuba szólót se sikerült.Pedig ottan jóóóó sok emeletes panyel van közben.Az útvonal miatt ki kell csengetni a lóvét még akkor is ha alig lézengenek csuklóson.Értem hogy ez így jobb lett (már kétszer levezetted) de hosszútávon valahogy nem jön át a "megéri" történet mert annyian nem laknak arrafelé.A kocsit se nagyon akarják eldobálni,még túl olcsó a benya ezért engedd meg hogy szkeptikus legyek 43/44 páros jövőjével kapcsolatban.
Olyan offtopic részletekbe is belemehetünk hogy mennyire kell az auchan két kertvárosnak.Mivel olyan qrva drága lett hogy még avasról se mindig telik meg AU járat.A környék üzletei szintén elszálltak erősen.Talán ecofamily (ttl) megéri oszt csók,többi lehúzós.Praktiker horror mióta létezik,esetleg lidi ami vonzó,ahhoz ugye busz meg nem alternatíva mert sok gyaloglással jár.Inkább eljönnek a cementgyár mögött szirmáról és vissza ugyanott.Ezen kívül a csabai kapu nem tudom mennyire lehet célpont szirma/martintelep lakosságnak.Kórházakat és két iskolát leszámítva ott semmi nincs.Iskola alapból nem generál egész napos igényt,egyetemre átszállás szintén napi két alkalom.Kórházak és sztk martintelepnek "körbe" túl sok idő,szirmának meg a kertes jellege miatt eleve nem lehet számottevő.Nagyvonalúan 3as busz is maradt a körjárat mellé.Nem látom a hosszútávú kihasználtságot.Kivéve ha 1000 forint lesz a benya,vagy ha egyáltalán nem lesz.
Lehet hogy látványosabb hogy a prérin megy üresen a busz mint az, hogy a 3-as reggel üresen ment ki vagy délután üresen ment vissza a Búza térre a 43-as esetén pedig pont fordítva.
A másik nagy pénzégetés a 45-ös volt a felesleges Szírmai betérővel ezt most sikerült megszüntetni.
Hétfő 29 12:15 Újgyőri főtér CNG szóló (1609) (OBU nem működik benne, megállót mutató kijelző szem,a járatszám mutatva van a kinti kijelzőn) Sályi István utca (1 perccel hamarabb jött) 31 utas Avas vk. 33 utas 7 le 9 fel Ifjúság útja 30 utas 3 le Mednyánszky utca 23 utas 7 le Hajós Alfréd utca 21 utas 5 le 3 fel Leszih Andor utca 22 utas 1 fel Avas kilátó 18 utas 6 le 2 fel Mendikás 21 utas 3 fel Hideg sor 19 utas 2 le Avasalja utca nem történt utascsere Szent Anna tér 12 utas 7 le Aba utca 11 utas 1 le Zoltán utca 9 utas 3 le 1 fel Örs utca 8 utas 1 le Avar utca 5 utas 3 le Ujgyőri főtér ( 3 perc késés)
54 13:55 Felső-Majláth Veszprémi NEO (079) Újgyőri főtér 15 utas Újgyőri piac nem történt utascsere Bulgárföld 13 utas 2 le Diósgyőri gimn. 10 utas 3 le LAEV 9 utas 1 le Táncsics tér 7 utas 2 le Diósgyőr vk. 4 utas 3 le
34 17:52 Avas kilátó BYD csuklós (2603) (Kijelző nem müködik) Villanyrendőr 32 utas (Népkert - Szentgyörgy út között a 20-as járat mögött megyünk) Népkert 33 utas 1 le 2 fel (SZTK-nál a 3.ajtó alig akart bezárni) SZTK 31 utas 3 le 1 fel Petneházy bérházak 29 utas 2 le Tapolcai elágazás 27 utas 7 le 5 fel Vasúti felüljáró 22 utas 5 le Szentgyörgy út 24 utas 2 fel
Kedd 12 6:40 Repülőtér/Bosch CNG csukló (1654) (3. ajtó feletti doboz v. mi csüng nyitva) Szentgyörgy út 3 utas Vasúti felüljáró 7 utas 4 fel (Tapolcai elágazás - Népkert között a 14-es járat mögött megyünk) Tapolcai elágazás 11 utas 1 le 5 fel Petneházy bérházak 12 utas 1 fel SZTK (megelőzzük a 14-est ,ha már az is a Szentpéteri kapu felé megy) nem történt utascsere Népkert 16 utas 1 le 5 fel Vörösmarty Mihály utca 14 utas 2 le Centrum 10 utas 7 le 3 fel
Szerda
34 11:52 Avas kilátó CNG csuklós (1659) (Utastájékoztató kijelző nem müködik ,a hangosbemondás igen) Dózsa György út 10 utas Petőfi tér 15 utas 1 le 6 fel Hősök tere 19 utas 4 fel Villanyrendőr 35 utas 5 le 21 fel Népkert 39 utas 1 le 5 fel SZTK 43 utas 7 le 11 fel Petneházy bérházak 45 utas 3 le 5 fel Tapolcai elágazás 43 utas 8 le 6 fel Vasúti felüljáró 43 utas 1 le 1 fel Szentgyörgy út 41 utas 4 le 2 fel (Nem birja az emelkedőt,és az ülés alatti lap a buszon lévő (sofőrrel párhuzamba) utolsó előtti kettes szék alatt meg van lazulva) Sályi István utca 28 utas 14 le 1 fel
12 13:15 Repülőtér/Bosch MAN szóló (074) Szentgyörgy út 29 utas Vasúti felüljáró nem történt utascsere Tapolcai elágazás 32 utas 8 le 5 fel Petneházy bérházak 38 utas 6 fel SZTK 40 utas 4 le 6 fel Népkert 38 utas 2 le Vörösmarty Mihály utca 32 utas 6 le Centrum 21 utas 14 le 3 fel
Csütörtök
29 16:45 Újgyőri főtér CNG szóló (1616) (Utastájékoztató kijelző nem müködik ,a hangosbemondás igen) Ujgyőri főtér 15 utas Vasgyári út nem történt utascsere Vasgyár 22 utas 7 fel Vasgyári temető 24 utas 1 le 3 fel Batthyány sor nem történt utascsere Vargahegy 22 utas 2 le Magas-hegy 21 utas 1 le Csermőke-felső nem történt utascsere Csermőke nem történt utascsere Ruzsinszőlő 21 utas 1 le 1 fel Egyetem nem történt utascsere Csermőmei út 21 utas 3 le 3 fel Szentgyörgy út 20 utas 4 le 3 fel (Simán feltudott menni a busz) Sályi István utca 17 utas 8 le 5 fel Avas vk. 19 utas 4 le 6 fel Ifjúság útja 19 utas 2 le 2 fel Mednyánszky utca 17 utas 4 le 2 fel Hajós Alfréd utca 20 utas 3 le 6 fel Leszih Andor utca 19 utas 1 le Avas kilátó 21 utas 2 fel Mendikás 18 utas 3 le Hideg sor nem történt utascsere Avasalja utca 15 utas 3 le Szent Anna tér 9 utas 6 le Aba utca 6 utas 3 le Zoltán utca 5 utas 1 le Örs utca 3 utas 2 le Avar utca nem történt utascsere Ujgyőri főtér
34 18:22 Avas kilátó CNG csuklós (1643) Villanyrendőr 34 utas Népkert 32 utas 3 le 1 fel SZTK 31 utas 1 le Petneházy bérházak 30 utas 2 le 1 fel Tapolcai elágazás 38 utas 1 le 9 fel Vasúti felüljáró 38 utas 3 le 3 fel Szentgyörgy út 40 utas 3 le 5 fel (Alig bír felmenni) Sályi István utca 23 utas 17 le
Péntek 36 13:05 Repülőtér/Bosch Veszprémi NEO (077) Sályi István utca 20 utas Szentgyörgy út 17 utas 3 le Vasúti felüljáró 18 utas 1 fel Tapolcai elágazás 17 utas 5 le 4 fel Petneházy bérházak 22 utas 1 le 6 fel SZTK 32 utas 10 fel Népkert 33 utas 1 le 2 fel Villanyrendőr 29 utas 13 le 9 fel
34 18:22 Avas kilátó Veszprémi NEO (077) Petőfi tér 8 utas Hősök tere nem történt utascsere Villanyrendőr 20 utas 3 le 15 fel Népkert 24 utas 4 fel SZTK 23 utas 3 le 2 fel Petneházy bérházak 21 utas 4 le 2 fel Tapolcai elágazás 36 utas 3 le 18 fel Vasúti felüljáró 36 utas 2 le 2 fel Szentgyörgy út 33 utas 6 le 3 fel (Alig bírja az emelkedőt) Sályi István utca 13 utas 20 le
Azért szép összeget lehet elégetni naponta a kistokaji sztyeppén.Meddig tudják ezt pénzelni?Mentem vele kétszer eddig,mindkét esetben néhány ember lézengett auchan felé szirmáról.Igaz völgyidőben sikerült használnom.
Ahha....izgalmas lehet ott dógozni kocsi nélkül bármelyik cégről is legyen szó.Nekem kissé neccesnek tűnik a 06:10,14:10,18:10,22:10 vissza indulás.Nagyon kapkodni kell a lábakat és gyorsan átvedleni hogy ki is érjen a megállóba.
Részmunkaidős 6 órás hogy csinálja?Kijönnek délben és várnak 13:45-ig?Gyaloglás lesz abból.....
Délután 15-kor kijön és várnak fél órát?
Hétvége meg...cukimuki tünemény de komolyan.Nem jelezték még a parasztok hogy 14:20-ig dógoznak?Ezt azért kérdem mert a jelek szerint a szondi nem kérdezősködött cégeknél.
Ugye ez a 88-as leginkább a Bosch 301-es csarnoka miatt van kihasználva és lett sűritve ennyire. Hétvégei menetrend úgy ahogy van katasztrófa.
Jelenleg a 301-es csarnokba munkanap sok idősávban dolgoznak emberek, 6-18, 6-14, 6-14:20, 6-12, 7-15, 7:30-15:50, 18-6, 14-22, ezekhez úgy ahogy van is busz.
Hétvégén a 8 órások csak akkor jönnek ha elrendelt munkanap van, viszont akkor fixen 6-14:20-ig, de a busz 14:05-kor elmegy... Délutános illetve éjszakás műszak nincs, csak 6-18, 18-6, ezért lett megrendelős ez a két menet.
15:30 34 Bodótető - Avas kilátó 1669 csuklós CNG, 24 fok Petőfi tér 1 le 2 fel (14 utassal megyünk tovább) Hősök tere 1 fel (15) Villanyrendőr 2 le 25 fel (38) Népkert 6 le 2 fel (34) SZTK 3 le 5 fel (36) Petneházy 1 le 1 fel (36) Tapolcai elágazás 2 le 6 fel (40) Vasúti felüjáró nem állt meg Szentgyörgy u. 6 le 7 fel (41) (gyalog lehagynám a buszt az emelkedőn) Sályi u. 2 fel 16 le (27 utas ment tovább)
https://www.youtube.com/watch?v=cHEQT30MU5A Egyszer tényleg mondja már el valaki, hogy ennek mi értelme van, miért kell erőltetni. Botrány az egész. Aztán mehetnek tönkre szép sorban, jóvanazúgy.
Sályi u. 4 fel 1 le (22 utassal indulunk) (lefelé nyilván jól megyünk, de itt még egy bowling golyót is le tudnék gurítani) Szentgyörgy u. 3 le 1 fel (20) Vasúti felüljáró 3 le (17) Tapolcai elágazás 1 le 2 fel (18) Petneházy u. 1 le 1 fel (18) Lévay u. 1 fel (19) Vörösmarty vr. 5 le (14) Szinvapark 12 le 4 fel (6 utas ment tovább)
Hogy kell elképzelni 88as menetrendnél a hétvégi 13:40 és 21:40 piktogramos indulásokat?
Mert az 5 perc alatt ott van és ha 8 órás műszak akkor 14-kor vagy 22-kor jönnek ki.Van valami eltolt műszak cégeknél vagy mi lenne a rejtvény?Patyolatnál tudok 05:30-13:30 műszakról.
Az új járatok és a kijelzők között vannak még erős anomáliák. A 064 papírral ment a 20B-n. A 88-ason a 074 még 240-es kijelzővel közlekedett, a 073 viszont már rendesen 88-ast írt. A 18-as járat két délutáni indulása közül viszont egyiken sem szerepelt a 18-as viszonylatjelzés. A Tiszai felé a 074 vitte a járatot, 8B-s kijelzővel. Ez nem tudom honnan jött, de a Mechatronikai parkban nagyon erősen összetéveszthető a 88-assal, így a lehető legszerencsétlenebb választás volt. De a legérdekesebb a 025 volt, ami a Reptér felé 78-as jelzéssel közlekedett, ráadásul a Várközi Lajos utcán még Tiszai pu. volt rá kiírva, a Mechatronikai park után pedig már a Reptér. De persze volt itt már itt korábban az 1B-s 192-es, a 20A-s 62-es, a Gábor Dénes utcához betérő 53-as pedig 153-as is. Amúgy nem volt említve az sem, hogy változott a 23-as kijelzőképe, megjelent rajta a Martinkertváros felirat.
A 18-as amúgy a Reptér felé teljesen üresen közlekedett, még nem igazán fedezték fel. A Tiszai felé viszont megtelt a Mechatronikai parkban. De persze kérdés, hogy mennyien voltak, akik a 2 perccel később érkező 88-ast várták, és a 8B-t nézték annak... Egyéb észrevétel: Az Egyetemig továbbközlekedő 14-es alapvetően szerintem egy jó ötlet, de menetrend szerint is 7:50-kor van az Egyetemen, a valóságban késéssel együtt pedig konkrétan a 8:00-s órakezdés után pár perccel fut be a főépülethez. Ez így nem lesz népszerű. Szerintem érdemesebb lenne az egyel hamarabbi 14-est elvinni az Egyetemig, az kényelmesen odaérne időben.
Ha valahol, akkor 34-esen tökéletes helyen van a dízel.
A kevesebb átszerelés szintén jó hír. De úgy látom a 12-esbe teljesen értelmetlenül átszerelő szólók megmaradtak (az egyik ugye 31-esről, máig nem értem, hogy ez miért kell).