Keresés

Részletes keresés

jinjang Creative Commons License 6 órája 0 1 62472

Tegnap elmeséltem a fiamnak is az élményeimet a kérdezősködős nénikkel, és azt mondta, hogy őt sokszor megszólítják a Villanynál, hogy melyik busz jó az SZTK-hoz. Csakhogy ő nem tudja, mert megelégedett azzal a (tőlem szerzett) tudással, hogy neki minden jó a Népkertig.

Szóval most megtanítottam arra, hogy a 28, 35 nem jó, a többi jó az SZTK-hoz, adja tovább a tudását, ha legközelebb kérdezik.

 

Aztán viccesen megjegyeztem, hogy de ha én megírom az ötleteimet ide, és az MVK véletlenül megvalósítja, lesz olyan is, hogy valamelyik busz a Villanytól az Uitzon megy tovább és nem érinti a Népkertet. Szigorúan megtiltotta! :-) Végül kiegyeztünk abban, hogy de ami nem érinti a Népkertet, az álljon meg a Dankó sarkán a kápolna közelében, mert onnan közel van a könyvtár.

 

Szóval kedves kollégák, így tessék hálózatot tervezni. :-)

 

 

Ma nem volt kérdezősködés, csak tömegnyomor a csuklós 20A-n az SZTK-nál délben. A Centrumnál szinte az egész busz leszállt, de vagy 20-25 ember meg felszállt arra az egy megállóra.

A Búzán a sofőr megállt a Volán 16-os kocsimegállóján és ajtót nyitott. Úgy láttam, volt előtte egy Volán busz, és félő volt, hogy még percekig ott fogunk dekkolni.

Előzmény: jinjang (62450)
jinjang Creative Commons License 7 órája -1 0 62471

Nem tartom fontosnak az 52-es felkanyarítását az Avasra. Sőt, ha lehetne, akkor rögtön a Tapolcai elág. megálló után megfordítanám azzal, hogy a következő megálló a Petneházy. De nem tudom, hogyan fordíthatnám meg így, mert az az elágazás nagyon zizi.

 

Viszont ha nem fordítom meg rögtön, akkor valamerre tovább kell vinni. Szerintem egy 52-es megérdemelne egy csuklóst (még ha esetleg nem is egész nap), tehát olyan terület kell, ahol elmegy a csuklós is. Meg olyan terület, ami igényel is csuklóst, még úgy is, hogy egyébként esetleg van más alternatívája. De ha szólós az 52-es, akkor is olyan terület kell, ami felér a Győri és Csabai kapu közvetlen járat igénnyel. Mert ha nincs ilyen terület, akkor osztani kell a véget, az alapjárat ide, a B járat meg oda módon, vissza meg szívás a hangolás.

 

És ilyen megfelelő terület csak kettő van, az Egyetem, meg az Avas. Az Egyetemre meg ott a 12-es, ha kap 52-est is, akkor abból az lesz, hogy a 12-es is meg az 52-es is ritkán fog járni, a ritkán járó busz meg szívás. Az 52-es meg nem tudja kiváltani a 12-est.

 

Szóval kizárásos alapon marad az Avas, ami azért elég nagy ahhoz, hogy ne legyen olyan, hogy itt túl sok a busz. Legfeljebb egyes részein az.

Előzmény: Racilaci (62468)
rednalhgih Creative Commons License 19 órája 0 1 62470

Ideális esetben lenne csuklós 14 és szóló 14H de ez édes álom.

 

Szóló 14H útvonal elképzelhető:

Sütő jános-hejőpark-murphys megálló(lidi)-avasi tesco-mésztelep-balassi-sütő jános.

Régóta dédelgetett lidi+tesco elérés meglenne hejőcsabának és hejőparknak.

Plusz avasi tesconál 20A+12 átszállás (hamarabb mint tapolcainál),nem beszélve 29ről nyugat felé.

Emellé olyan csabai terület is be lenne vonva ahol 75 év alatt a madár sem járt.

 

Most esetleg annyit tehetünk hogy 24et megnyújtjuk.

Példul:

Középszerről nem fordul balra meki felé hanem jobbra fel sályinak és lecsorog szentgyörgy BE megállóhoz.Ezzel a teljes avas hejőpark és hejőcsaba elérése teljesülne anélkül hogy mekihez 14re átzebráznának.Mivel AU járat nincs így marad meki.

Kissé forgalmasabb lenne szentgyörgy BE körzete mert kilátótól ott szállnának át 24re.

Utána lezúdulna mésztelep-balassi-sütő-hejőpark-murphys-avasi tesco vonalon és főúton visszatérne középszerre.

(felesleges sályinak felmenni és jobbra mert megálló híján értelmetlen-persze létre lehet hozni bárhol)

 

Ez feltételezi hogy középszer mindkét oldalán van megálló,tehát három BE megállót létesíteni kellene.Így már 20 helyett kábé 30 perces lenne az út.

Hejőcsaba+hejőpark megkapná lidit,tescot,egyetemre gyaloglást esetleg,29/20A/12/20/24 útvonalát.Lényegében meki átszállás nélkül rövidebb úton eljutnak avasra,főtérre.

Persze mindehhez nem ilyen trágya 24es menetrend szükséges.

Egzotikus középszer-hejőcsaba-hejőpark összekötés létrejönne.

Középszer elérhetné lidit valamint vargahegyet 39 átszállással szentgyörgy BE megállónál.

Előzmény: Racilaci (62462)
rednalhgih Creative Commons License 20 órája 0 1 62469

Nem,sajnos egyáltalán nem elég.Egy tankelhárító akadály szükséges az ajtó elé mert túl sokan nem ismerik a betűket.Ha ismerik is mennek mint a csorda.Ha kilincset leszereled azt hiszik fotocellás és rárontanak.

Sajnos a csordát terelni kell.Borjú van bőven nem csak itt hanem soprontól záhonyig.

Előzmény: jinjang (62458)
Racilaci Creative Commons License 22 órája 0 2 62468

Nem tudom, miért tartod ilyen fontosnak az 52-es felkanyarítását az Avasra. Rengeteg járat van az Avason, az hogy épp a Városháza 200 méteres körzete esetleg kiesne az átszállásmentes kapcsolatok közül, szerintem nem olyan drámai dolog. A hivatalok negyede a 35-össel a fél Avas számára minden gond nélkül biztosított (ugye a belvárosban 600 métert gyalogolni nem ugyanazt jelenti, mint egy külvárosi, falusias körzetben, ahol egy ekkora rágyaloglás kb. automatikusan autóba ülést jelent a buszra szállás helyett). Az Avas II-nek ott a 29/39 + átszállás; a Középszernek meg én is biztosítanám-:)

 

Ellenben semmi szükség egy újabb Tapolcai eá.-Kilátó kapcsolatnak.

 

 

Az 59-et elkapkodva írtam, nem gondolom, hogy beleférne a kapacitásba egy Vargahegyen az Auchanig közlekedő járat: iszonyú hosszú, s alig van rá utas. Az Avasra nem lehet felvinni, mert akkor az már egy másik járat. Ott a településszerkezet nem sok mindent enged. Azt igen, hogy a 29/39-hez hangolva egy Kilátó-Miskolc-Dél fusson.

 

 

A Kilátótól a Miskolc-Dél forgalmilag a következőképpen érhető el:

 

- Csermőkei-Futó

- Szentgyörgy-Vasúti felüljáró-Tapolcai eá.-Tapolcai eá. (McDonalds megkerülése)-Hejőcsaba ---- ez elég béna és felesleges megoldás

- Szentgyörgy-Középszer-Meki-Tapolcai eá.

- Ifjúság útján megy le.

 

Nincs más opció, szerintem egyik alternatíva sem túl értékes annyira, hogy érdemes legyen a Csermőkei-Futó "gyorsjáratot" megbolondítani. 

Előzmény: jinjang (62464)
Racilaci Creative Commons License 23 órája 0 2 62467

Hát lehet, de hogy a Szentgyörgyről nem vonulnak tömött sorokban a Mészetelep utcán, az biztos-:)

Előzmény: jinjang (62466)
jinjang Creative Commons License 24 órája -2 0 62466

"Roppant sűrűn van beépítve az egész, ezért ami légvonalban nincs is olyan messze, ahhoz is jó sokat kell kerülni, kutyagolni. Le sem esett, hogy már nem jár ott semmi. Ami azért is lehet bosszantó, mert miskolci viszonylatban még mindig a jól kiszolgált 14-es vonala közelében van."


Egyébként lehet, hogy pont ez a két dolog lett a veszte a területnek. 1. tényleg sűrűn beépített, kanyargós utcákkal és nehéz ott buszt mozgatni 2. úgyis el van az jól látva, a sűrűségért cserébe mondjanak le az átszelő járatról - koncepció

Előzmény: Racilaci (62462)
jinjang Creative Commons License 24 órája 0 2 62465

Az a hurok már elég rég nincs meg, de nem tudom, mikortól. Szvsz még a Covid előtt, vagy legkésőbb akkortól megszűnt.

 

Kár, hogy már nincs (vagy nem tudok róla) olyan lelkes ember, mint Ali volt, aki gyűjtötte régen a mindenkori menetrendet.

 

Bár, a mostaniak olyan gyorsan változnak, hogy ember legyen a talpán, aki lementi mindet.

Előzmény: Racilaci (62463)
jinjang Creative Commons License 24 órája -2 0 62464

"Ha most beindítanának egy 59-es Avas-Joysont, azt azonnal egész napos járattá kéne tenni az igény miatt..."

 

Ha 59, akkor gondolom az Avason át, de nyugat felől indítanád. Épp most gondolkodom egy 52 Főtér-Hivatalok-Sztgyörgy-Avas vkp/Kilátó, még nem tudom a végét, meg egy Avas-Auchan járaton, ahol az 52-nek garantált csatlakozása van az Auchan felé, meg hazafelé is a Tapolcai elágazásnál.

 

Az Auchan járat útvonalán még gondolkodom, de a Tap.elágtól a 44-es vonalán menne, nem Hejőparkon át, mert oda mást terveznék. Talán Kilátó-Vkp. és onnan le az elágazáshoz. Vagy tudna működni egy Kilátó-Szentgyörgy-Középszer-Tapolcai elág.? Nem tudom, hogy mit enged a forgalmi rend.

Előzmény: Racilaci (62462)
Racilaci Creative Commons License 24 órája 0 2 62463

De a kérdésem úgy szólt, hogy mióta nem jár a Sütőn busz? Egy ideig úgy volt, hogy Cementgyár-Farkas A. u. - Hejőpark - Sütő - Gyógyszertár. Ez a hurok mikor lett megszüntetve?

Előzmény: jinjang (62461)
Racilaci Creative Commons License 24 órája 0 2 62462

A múltkor szervizeltem egy autót az Autocarmában, s ráérősen felsétáltam a kis Tescoba. Ez ugye a Hejőcsaba gyógyszertár - Szentgyörgy megállók közötti legrövidebb utat jelentette. Bóklásztam egy kicsit a környéken, s megállapítottam, hogy jó, hogy átszeli busz a körzetet, mert egyébként vannak távolságok, némi emelkedő is. Roppant sűrűn van beépítve az egész, ezért ami légvonalban nincs is olyan messze, ahhoz is jó sokat kell kerülni, kutyagolni. Le sem esett, hogy már nem jár ott semmi. Ami azért is lehet bosszantó, mert miskolci viszonylatban még mindig a jól kiszolgált 14-es vonala közelében van. 

 

 

Hát, igen, a dedikált "céljáratok" átka. Valaki kitalál egyet, mert jó ötletnek tűnik, aztán születik még egy, meg még egy. A végén meg hoppon marad az, amelyiket a lakosság számából fakadóan már nem lehet kiszolgálni napi egy-két menettel. 

 

Ha most beindítanának egy 59-es Avas-Joysont, azt azonnal egész napos járattá kéne tenni az igény miatt...

Előzmény: jinjang (62461)
jinjang Creative Commons License 24 órája 0 2 62461

Mire gondolsz? A 14-esnek továbbra is van Sütő János megállója a menetrend szerint. Annak a területnek a közepétől (nagyjából a régi Hejőcsaba városközpontjától), ami kb. a legtávolabb van mindentől, a megállók egy része valóban túl van 500 méteren, de azért van olyan megálló, ami jóval azon belül van.

 

Ettől függetlenül nem ártana oda is kiszolgálás.

 

Egyébként én se értem, hogy miért van túllihegve Majálispark ellátása az 53-assal, amikor egy kb. 30 ezres lakótelepről, az Avasról nincs oda közvetlen járat, csak átszállásos.

És ez csak egy példa a jelenlegi hálózat igazságtalanságáról és logikátlanságáról, amit ezek a híres átszállásmentes, interkontinentális távú járatok okoznak.

Előzmény: Racilaci (62460)
Racilaci Creative Commons License 25 órája 0 2 62460

Urak, a Sütő utcán mikor szűnt meg teljesen az ellátás? 

Kérdezem ezt azért, mert egyrészt nem tűnt fel csak tegnap, másrészt meg kínlódunk itt azzal, hogy a Majálisparknak van-e átszállásmentes kapcsolata a Tiszaival, amikor a Futó u - 3. sz. főút - Miskolctapolcai út közötti jóóó nagy terület totálisan ellátatlan. Ott rengeteg az olyan terület, ahonnan 500 m-nél bőven nagyobb a rágyaloglás a legközelebbi megállóra.

jinjang Creative Commons License 26 órája 0 2 62459

Fogalmam sincs, hogy sikerült ennek így összecsúsznia, de remélem olvasható, hogy a dőlt betűs sorokra válaszoltam.

 

Egyébként én kitöltöttem a lentebb belinkelt kérdőívet, és megírtam a cégnek jó pár problémát, amiről itt is volt szó, pl. nem működő kijelzők, tömegesen kimaradó járatok.

Előzmény: jinjang (62458)
jinjang Creative Commons License 26 órája 0 2 62458

Sztk-zsarnai igényről ritkán hallok

Nem, ez Centrum-Zsarnai igény volt.

Talán funkcionálisabb lenne hálózati térképet felerősíteni minden esőbeállóra a színházi előadások dátumai helyett mert így legalább meg tudná mutogatni a városi merre kell menni a falusinak.

Mindenképp hasznosabb lenne. Sőt!

Minap hétvégén mentem volna villamossal a Főtérre, de elment egy az orrom előtt, mert napsütéses idő volt, és nem néztem meg a menetrendet, pedig tudtam, hogy 15 percenként jár, de gondoltam, várok, ha kell. Aztán a napsütésről kiderült, hogy de hideg is, a villamos meg abszolut az orrom előtt ment el. A térdnyavalyám előtt elindultam volna gyalog, de most már max. az Örs utcáig mentem volna el a Gyulától. Ám hétvégén a busz is falusi menetrenddel jár.
Olyan jó lett volna, ha a villamosmegállóban nem csak a vili, hanem a mellette elhaladó buszok menetrendje is kinn van. Njem kell a megállóorientált, elég az általános, amiből az ember kimatekolja, hogy várható-e olyan busz, amit elér és jobban jár vele, mint a villamossal.

 

csak illene a zárt ajtók elé kukát tenni kívülre,ezzel megakadályozva hogy rángassák,pórbálkozzanak,idegből beüssék,berúgják,gyalogoltassák saját magukat

Elég lenne a feliratot kicserélni egy Bejárat --> (a pékség ajtaján), hogy egyértelmű legyen. (Esetleg az ajtónyitó fogantyút is leszerelni.)

 

Egymáshoz szólnak az emberek,szociális elidegenedés fel sem merül mert úgyis megkérdi valaki napokon belül:bemegy a búzára?

 

 

:-) Igen, de ez egyébként elég furcsa. Ugyanaz a néni, aki szemrebbenés nélkül kérdez ilyeneket, csak áll a tahó, a kettes ülésen nem az ablaknál ülő személy felett, és nem szólna neki, hogy üljön már beljebb, és engedje leülni, csak a szemével szuggerálja és pofákat vág.

Előzmény: rednalhgih (62456)
Atis57 Creative Commons License 27 órája 0 2 62457

Szia!

 Ugyan OFF, 

De ha Búza Tér --a VOLÁN kikapcsolta az összes kijelzőjét---A váróterembe sincs már nagybetűs kiirás.

 A buszok felén meg papirlap.

 

On ;

 

Az a lépcső,aluljárő meg Karácsonyra sem készül el....A munkás szerint  hidegben nem köt a beton , igy nem lehet csiszolni.

Előzmény: rednalhgih (62456)
rednalhgih Creative Commons License 27 órája 0 1 62456

1-Ezt eljátszották a főtéren is de ki volt írva hogy ettől-eddig zárva lesz.

 

2-Nem évek hanem bizonyos személyeknél évtizedek sem elegendőek.Főleg akik ritkán járnak be városba.Ha nem változna semmi akkor sem tartaná észben mert tucatnyi dolog fontosabb az életében.Ezért nem szabad folyamatosan kisérletezgetni,mert aki rendszeresen utazik is megbolondul napokra a bevezetés után.

 

3-A szállóige sosem fog kikopni a köztudatból.Bemegy a búzára????

Ebből is látni hogy a volán miatt (is) a legtöbb busznak vagy be kell menni vagy külsőleg érinteni.Nem baj ha aluljáró van a történetben csak legyen búza elérés.

Sztk-zsarnai igényről ritkán hallok pláne olyantól aki nem a városban lakik.Mindig van új a nap alatt.

Talán funkcionálisabb lenne hálózati térképet felerősíteni minden esőbeállóra a színházi előadások dátumai helyett mert így legalább meg tudná mutogatni a városi merre kell menni a falusinak.

 

4-A búza külön "szegregátum" a városon belül egyedi írott és íratlan szabályokkal.Ha sokat járnál arra semmi probléma nem lenne,mert tudnád mikor mire kell figyelni valamint melyik irányba fordítsd a fejed hogy ne kerülj busz elé.

Ettől még túltelített közeg persze.Nem véletlenül próbáljuk kipiszkálni onnan a járatokat.

 

5-Az már évek óta zárva,csak a volán oldali ajtók nyithatóak.

Nem mondom hogy rossz ötlet mert négy helyett két ajtó is elég,csak illene a zárt ajtók elé kukát tenni kívülre,ezzel megakadályozva hogy rángassák,pórbálkozzanak,idegből beüssék,berúgják,gyalogoltassák saját magukat.Van már ott szép zöld-fehér hordó kukának,csak odébb köll pakolni.Mindkét oldalon.

Ezek szerint körbetáncoltad a pénztárt :D

 

6-A nyuggereknek mindig van valami bajuk.Szerintem nem a magasság idegelte őket mert hosszú évek óta fent van hanem a már sokszor leírt betűméret és színvilág kombinációja.

 

7-Érdekes.Elvileg úgy volt hogy legkésőbb mikulásra átadják.Lehet azóta több cikk is megjelent különböző dátumokkal csak én nem olvastam.

 

8-Villanynál még ilyen kínálat mellett is előfordul hasonló jelenet.

 

 

 

Ázsia nyugati végein ez így működik :)

Ahol nem tudnak egy kijelzőt évek alatt emberszabásúra hangolni ott ilyen apróságokon nem kell fennakadni.

Nézd a pozitív oldalát mert olyan is van.Egymáshoz szólnak az emberek,szociális elidegenedés fel sem merül mert úgyis megkérdi valaki napokon belül:bemegy a búzára?

Előzmény: jinjang (62450)
Racilaci Creative Commons License 27 órája 0 2 62455

Nem megrovásból írtam-:) Inkább csak szomorúan, hogy semerre nem haladt ez a cég, ez a város. Pontosabban 2-t hátra, 1-et előre.

Előzmény: rednalhgih (62454)
rednalhgih Creative Commons License 28 órája 0 1 62454

Értem,tehát már felmerült 22es esetében.

Nem olvasok vissza huszonévnyi tartalmat de ezek szerint ismétlés.

 

A bokik megálló csúcsban így is zsúfolt,ha ehhez hozzápakolnánk 35ös utasait akkor gyalogosforgalom nem létezne.Gondoltam eloszthatjuk minimális gyalogtávra.

Mindegy végül is mert ha 15 évig nem lett belőle semmi akkor ezután sem lesz.

Előzmény: Racilaci (62447)
Racilaci Creative Commons License 29 órája 0 2 62453

Hát ezt a felosztást nem ismertem-:)

Előzmény: jinjang (62452)
jinjang Creative Commons License 29 órája 0 3 62452

"Az Újgyőri főtér nem Diósgyőr része?"

 

Közigazgatásilag lehet, hogy igen, esetleg az öregek fejében is, de szerintem az én generációm többsége, meg a fiatalabbak szerint az inkább csak Miskolc városhatára, mert ott ér véget a kapu és a Főtérnek van kapu jellege.

Azután jön Mordor meg Orbanisztán, utána pedig Diósgyőr két agglomerátuma: Bulgárföld és Kilián és végül maga az igazi Diósgyőr.

Előzmény: Racilaci (62449)
Racilaci Creative Commons License 29 órája 0 2 62451

A tanulság egy szó: Balkán.

Előzmény: jinjang (62450)
jinjang Creative Commons License 29 órája 0 2 62450

Mai kalandjaim a közlekedéssel (a Szt. Ferencbe mentem reggel, 11.45 körül jöttem vissza):

 

1. Reggel 7-kor szembesültem vele, hogy az Uitzon nincs nyitva a bérletpénztár. Automata van, de az ugye nem jó Miskolc Kártyás vásárláshoz. Utólag a honlapról tudtam meg, hogy átalakítás miatt van zárva, az ügyfélszolgálaton van kiszolgálás. De az csak 8-kor nyit, és erre utaló kiírást se láttam. (Bár, tegyük hozzá, hogy mostanában vakegér üzemmódban közlekedek, mert muszáj a maszkot hordanom és bepárásodik a szemüvegem.)

 

2. Csak amikor láttam az SZTK-nál, hogy épp elmegy a 24-es a Búza felé, akkor jöttem rá, hogy az is jó lett volna nekem (ha elérem), nem csak a 12-es, ha már a Búzán kell bérletet vennem. Pedig én tudom fejből a hálózatot, de még nekem se ugrik be rögtön a 24-es: mert új és mert ritkán jár. (Ellenben azon elméláztam, hogy ha lenne közvetlen Csabai kapu-Főtér járat, és nem óra, fél óra, meg 20 perc múlva, akkor azt azért megvárnám és vennék a Főtéren bérletet.)

Aki nem használ naponta egy járatot, csak hébe-hóba, az nem tud meg/jegyez meg minden változást pár hét, vagy hónap alatt. Évek kellenek, mire rögzül az átlagutas fejében, hogy mi merre jár.

 

3. A 12-esen a Centrumnál két utas is a sofőrt faggatta. Egy néni: "Ez bemegy a Búzáraaaa?" Egy - láthatóan idegen a városban - fiatalember: "Ez elvisz a Zsarnai közelébe? De hogy jutok akkor a Zsarnaihoz? Ne haragudjon, de nem értem. Hol kell leszállni? Majd szól, ha le kell szállni? És akkor onnan mit kell csinálni?" (Végül az egyik utas megszánta, és mondta, hogy majd ő szól, meg eligazítja, mert ő is a Reptérig megy.)

 

4. A Búzán átvágva újfent megállapítottam, hogy le kéne bombázni az egészet. A Volán pályaudvar is sokkal hosszabb, mint amire emlékeztem (ritkán járok arra). És persze kész közlekedési káosz, ahol gyalogosnak lenni életveszély, sofőrnek meg idegbaj.

 

5. A bérletpénztár ajtaján felirat: Műszaki okok miatt zárva, bejárat a másik ajtón. Átmegyek a másik oldalra, ahol ugyanez fogad. ??? Aztán rájöttem, hogy a másik ajtó a pékség ajtaját jelenti, csak az meg be van fóliázva, és nem tűnt fel a rajta lévő felirat, hogy ott a bejárat a pénztárhoz. (ld. még fentebb említett vaksi egér üzemmód)

 

6. Kijőve onnan két nyugdíjas néni fennhangon szidja a jó édes anyukáját annak, aki kitalálta, hogy nyaktörő magasba teszi a digitális kijelzőt, amin egyébként se látni semmit, mert rásüt a nap.

 

7. Mennék automatikusan az aluljáró felé, de látom a barikádot, és eszembe jut, hogy persze, írtatok itt róla, hogy le van zárva. Ha nem olvasnám a topikot, csak néztem volna ki a fejemből. De így legalább eszembe jutott, hogy meg akartam nézni az 1-es menetrendjét, hátha jönne egy, ami elvisz hazáig. De erre nem került sor, mert épp beállt egy 44-es, hogy már indul is. Az előttem felszálló néni kérdése: "Ez megáll az SZTK-nááál?"

 

8. A Villanynál a 34-es farában ott állt egy 35-ös, aztán jöttünk mi a 44-el. Azt már nem néztem, hogy ezek után kell-e 15 percet várni, mire megint jön valami.

 

A tanulságokat tessék levonni, én most itt csak egyet:

 

(irónia ON): Nem kell ide menetrend, meg hálózat, meg utastájékoztatás. Ez a város nem így működik. Itt az emberek beállnak a legközelebbi megállóba és megkérdezik a várakozókat vagy az első beérkező busz sofőrjét, hogy ezzel eljutnak-e oda, ahova menni akarnak, és ha nem, akkor mit csináljanak. Ezért kell ez a sok átszállásmentes kapcsolat mindenhonnan mindenhova, hogy minél kevesebb sofőrt nyúzzanak ezzel.

(irónai OFF): Oké, az emberek hülyék, de az utastájékoztatás is még mindig valahol a béka segge alatt van.

 

Minden elismerés (és a mostaninál több fizetés) illeti meg Eládi topiktársat és kollégáit, mert nem csak sofőrök, hanem jegypénztárosok valamint élő menetrendek, térképek és útvonaltervezők.

 

Racilaci Creative Commons License 29 órája -2 0 62449

Mivel nem vagyok döntéshozói szerepben, nem is kell, hogy megeméssze a közönség... Egyébként nemigen tudom, hogy hol vannak azok a tömegek, amiknek az érdekeit ez sértené.

 

A Majálispark-Felső-Majláth szakasz kétségtelenül ilyen. Abból indultam ki, hogy:

 

a., semmivel nem több, nem kevesebb a helyzetük, mint mondjuk a komlóstetőieké: van ráhordásuk a villamosra (sőt az 5-ösmmel azért átszállás nélkül elintézhetnek ezt-azt postát, boltot stb.)

b., sőt a Volán révén így is van kb. óránként közvetlen kapcsolatuk a Búza térrel

c., ennél több nem fér bele abba az alapvetően gyéren lakott területbe

d., az 53-ast, meg az összes gyári járatot nem írtam - az kimehet a Majálisparkig.

 

 

 

Az Újgyőri főtér nem Diósgyőr része?

 

Az indítóállomás kérdése csak a 34-esnél problémás, szociális helyiségnek ott a benzinkút.

 

 

7/32-es:

- alapesetben összevonnám a kettőt pl. 7-es számmal Avas-Tapolcai-Búza-Felsőzsolca (meglenne az Avas-Auchan kapcsolat is, ez gondolom, örömteli + a Zsolca-Tap. eá. szintén)

- a 32-es valamivel többet fordul, mint a 7-es, ezeket a pluszfordulókat 7A v. 32-es számmal teljesíteni az Avas-Gömöri között

- de a Gömöri ellátását a 38-as adná, amelyik Búza-Centrum-Tampere-Népkert-Vörösmarty-Szinvapark-Búza-Gömöri-Búza köröket írna le. Ha ez vezénylési okokból nem szimpatikus, akkor Gömöri-Tampere-Gömöri is lehet, akkor a Gömörin szusszanhat a sofőr.  

Előzmény: jinjang (62448)
jinjang Creative Commons License 30 órája 0 2 62448

Köszi, hogy leírtad. Még emésztem. Pár megjegyzés és kérdés, így, első látásra:

- kétlem, hogy ezt megemésztené a miskolci utazóközönség

- kétlem, hogy ezt megemésztené a minden járatnak legyen rendes indítóállomása becsípődésű cég

 

"páros gerincjárat, ami Diósgyőr határát átlépi:

52 - Újgyőri - Szemerekert-Centrum-SZTK-Egyetemváros "

 

Ez az 52-es mégis hol lépi át Diósgyőr határát?

Majálisparkot nem látom sehol. Elég oda szerinted az 5,15, Volán?

 

 

"7 - Felsőzsolca - Búza tér - Avas Kilátó (32-essel összevonva, a 32-es többletfordulói 32-es számmal Avas Kilátó-Gömöri)

...

38 hurokjárat - Búza - Villanyrendőr - Tampere-Vörösmarty - Szinvapark-Búza-Gömöri-Búza"

 

 

Ezt a 32-es dolgot így akartad írni? Mert nem értem, mire gondolsz.

Előzmény: Racilaci (62443)
Racilaci Creative Commons License 1 napja 0 3 62447

Ez egy régi ötlet. Anno a 22-est szerettük volna megfordítani a Régipostán, részben a km-spórolás, részben pedig az Egyetem felé a 12-essel a Centrummal közös megálló használat miatt. Ez már 2007 után volt, de még azelőtt, hogy a 22-est sikeresen betereljék a Pláza-Búza keringőbe...

 

Sajnos azóta egyre rosszabbak a feltételek, a Régipostán rendesen dugó tud kialakulni délután, e bizony nagyon is jó volna. (Azt nem értem, hogy miért nem állhat meg a BOKIK tövében, szerintem azért akkora forgalom nincs abban a megállóban.) 

Előzmény: rednalhgih (62445)
rednalhgih Creative Commons License 1 napja 0 1 62446

javítva az útvonal : régiposta (vagy horvát lajos)

A papszerezés még élénken él :)

Előzmény: rednalhgih (62445)
rednalhgih Creative Commons License 1 napja 0 1 62445

A madarász viktor szindróma....című elmélet.....

 

Másnéven a fordított 35ös belvárosba esete.

Centrum után pláza bejáratnál nem tudunk 35ös megállót létrehozni mert a négysávoson a belső sávból kell madarászra fordulni.Jó lenne mert százával gyalogolnak 35ről pláza felé de reménytelen a forgalmi rend miatt.

A madarászon ugyan akad hely a földes közelében de az már olyan messze van hogy időben jobban jár az utas centrumtól gyaloglással.Másrészt az apeh felé nincs igény ennyi le és felszállásra,nagyjából totál felesleges madarász megálló.Ott a 11/34 pozíció földes mögött az bőven elég.

Egyfajta "szükséges rossz" útszakasz ami nem ad hozzá semmit az életünkhöz,főleg nem a pláza-szeles-macropolis körzethez mert centrumtól gyalogolnak.

 

Mindez még sokba is merül mert 95 fordulója van 35nek és a pláza-madarász-földes "kifli" több mint 360 méter amit meg kell tenni visszaúton.Naponta 34 km-t megesznek,évente 10600 kilométer.

(feltételezve hogy így marad a 35ös menetrendje)

Pénzügyi vonzatára tippelni tudok: legolcsóbb "bydrezsivel" számolva is évente 55-60 milliós tétel.

Ha jól emlékszem 5000 pengő/km a byd de javítani ér ha tévedek.

Sok bydcsodát nem látok 35ös emelkedőkön ezért a cng rezsi még több közpénzt vihet el.

 

Mindössze két lehetőségünk van:horvát lajos és régiposta.

Fordított útvonal.

Népkert-máv székház-villany-régiposta(vagy papszer)-centrum-otp-népkert.

 

Régiposta verzió.

Villany után kazincy közepén (zsinagóga) létrehozni egy megállót,utána egyből jobbra régipostán.Az étterem kiülős része felejtős lenne,amit gyalogosok nem is nagyon bánnának mert fellökik a pincért kiülős szezonban (vagy őket a személyzet)

A török étteremnél (sever) 4-5 parkolót beáldozva létrehozni egy megállót ,így 90 méterrel kevesebbet kell gyalogolni pláza felé mint a centrumtól.

Utána bokik következne de ott már egyébként is zsúfoltság van ,ezért a "matrózgrill" előtti részen lenne külön 35ös járatnak felcímkézett megálló.Használták amikor bokik fel volt állványozva

pár éve.Jelenleg korlát van végig,ez átkerülne batóház oldalára megakadályozva hogy átsuhanjanak a vérmesebbek.Persze arany corvinnál így is átrohannak egész nap de legalább az aranyjánosig korlát lenne.

 

Horvátlajos verzió.

Villany után nagypostánál leszállás,jobbra horváth lajos.A rendelő előtt egy szem parkolót kell beáldozni hogy fordulni tudjon 35ös.Az utca végén létezik egy pozíció ahol nem szükséges fát kivágni mert 4-5 parkolóról van szó.Azt hiszem a horváth lajos 15 szám előtt.

Ez lenne a pláza bejárathoz legközelebbi megálló,kábé 80 méter.Most 270 méter a centrumtól.

A 11es útvonalmódosításával létrejönne 11+35 átszállás anélkül hogy a hősök terét át kellene gyalogolni.

 

Van jó néhány hátránya de lehet vele spórolni.

 

 

Előzmény: rednalhgih (62407)
gdk107 Creative Commons License 1 napja 0 2 62444
Racilaci Creative Commons License 1 napja -4 1 62443

Akkor jinjang kérésére felsorolásszerűen. A páros gerincjáratok a párokkal hangoltan, ütemesen közlekednek.

 

nyugati városrész:

 

páros gerincjárat, ami Diósgyőr határát átlépi:

52 - Újgyőri - Szemerekert-Centrum-SZTK-Egyetemváros (párja még: 12)

54 - Berekalja-F-Majláth-Vologda-Búza-Kassai u.-Repülőtér (párja még: 3A)

 

29/39 a mai rend szerint

 

gyüjtőjárat: (a gyűjtőjárat többfunkciós, ami azt jelenti, hogy nem cél, hogy végigutazzanak rajta, egy járaton sok utascsere elképzelhető)

 

21 - Tiszai-Vörösmarty-Papszer-Üveggyár-LIDL-Újgyőri-Tatárdomb-Dél-Kilián (nem vagyok biztos abban, hogy be kell mennie a Selyemrétre, elmehet a Pfaff F. úton is).

 

 

 

ráhordó járat: 6, 15, 16, 19, 68 - a mai rend szerint

 

gyűjtőjárat: 

5- Felső-Majláth-Lillafüred-Felső-Majláth-Vár-Tokaji F.-Kenyérgyár-Diósgyőri G.-Felső-Majláth   

 

 

 

----

 

 

északi városrész

 

páros gerincjárat

12 - Repülőtér - Centrum - Szabadságharc - Avas vk - Egyetem (párja még: 52)

14 - Repülőtér - Villanyrendőr - SZTK - Tapolcai eá. - Farkas A. u. 

 

 

3A - Repülőtér -Kassai u.-Búza - Tiszai-Berzsenyi (párja még: 3)

 

 

peremjárat: 8 a mai rend szerint

 

 

------

 

keleti városrész:

 

7 - Felsőzsolca - Búza tér - Avas Kilátó (32-essel összevonva, a 32-es többletfordulói 32-es számmal Avas Kilátó-Gömöri)

 

 

-----

 

déli városrész:

2 - Tiszai pu. - Búza tér - Szinvapark-Lévay - Tapolcai eá.-Olajkutató-Tapolca

3- Búza - Szirma- Miskolc-Dél

4- Búza - Tapolcai - Erzsébet királyné - Görömböly - Lavotta - Miskolc-Dél

34 gyűjtőjárat - Hejőpark - Sütő u. - Tesco Avas - Középszer - SZTK - Dankó/Vörösmarty - Szinvapark - Búza tér - Petőfi tér - Jókai ltp. - Bábonyibérc - Dózsa Gy. - Kis-Hunyad-Vologda-Bodótető (pihenő-végállomás: Hejőpark, benzinkút)

 

 

 

----

 

Avas Kilátó

 

29/39 - ismert módon

12/52 - írtam

7/32 - írtam

30, 31,  35 - mai rend szerint

 

36-osra minimálisan van szükség (12-es állandó kapcsolatot ad a II. ütem és Repülőtér között)

 

38 hurokjárat - Búza - Villanyrendőr - Tampere-Vörösmarty - Szinvapark-Búza-Gömöri-Búza.

 

 

Remélem, nem hagytam ki semmit. 

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!