Keresés

Részletes keresés

bz_ Creative Commons License 2001.09.21 0 0 318
Na ez is eldőlni látszik. 38-35-ről 51-35-re elrugaszkodtak a franciák.

Hajrá magyarok!!!

bz_ Creative Commons License 2001.09.21 0 0 317
Nos, a továbbjutáshoz elég lett volna 60 alatt tartani a spanyolokat...

A védekezésünk a 71 kapott pont ellenére nem volt katasztrófa. Igaz, hogy a sok gyors labdajáratással sokszor zavarba tudtak hozni minket, de az első félidőben pl. a palánkunk alatt az összes lepattanót megszereztük és a másodikban is csak kettőt engedélyeztünk, ráadásul egészen kivételesen sok, 23 labdaeladást kényszerítettünk ki, no és magukhoz képest kevés triplát tudtak megkísérelni és rosszabb hányaddal is dobták, mint szokták. A fő fegyvereik ellen tehát viszonylag jól felkészültünk, még a viszonylag sok faultot is relatíve jól sikerült "elosztani", csak egy kipontozódásunk volt (azért Iványinak volt két teljesen fölösleges faultja, amivel nehéz helyzetbe hozta a csapatot, mert hamar kigyűlt neki a négy). Mindezzel együtt nem sikerült jobban védekeznünk a spanyolok ellen, mint a francia vagy a jugoszláv csapatnak (ugyanúgy 50 mezőny% körül és 70 pont fölött tudtak dobni a spanyolok, ahogy "szoktak"). Mondjuk szokatlanul sokszor tudtak elérni a jó kosár mellé büntetőt, és itt azért azt is el kell mondani, hogy a büntetőzésük (29/29!!!) sem volt mindennapi, még magukhoz képest is nagyszerű teljesítményt nyújtottak - pont ellenünk (ha a korábbi átlagukat hozzák, 6 vagy 7 büntetőjük kimaradt volna).

Hanem a támadás - pontosabban "azok az időszakok, amikor nálunk volt a labda" - az a meccs nagy részében ugyanolyan gyenge maradt, amilyen a szlovák, a cseh vagy a litván meccsen volt. Rengeteg előkészítetlen dobásunk volt, és gyenge volt a dobószázalék (egyedül Hagara, Papp és - a 0/4 triplakísérleteit nem számítva - Seres vette fel a versenyt a spanyolokkal ebben a mutatóban). A spanyol palánk alatt "képződő" 44 lepattanóból kb. 30-ért egyáltalán nem is indultunk, a többin nagyjából fele-fele arányban osztoztunk.

Azon a tényen már régóta rágódom, hogy ebből a spanyol válogatottból mindenki otthon játszik, és spanyol klubcsapatok nemzetközi sikereiről az utóbbi években gyakorlatilag nem hallottunk, mégis egész ügyes csapatot sikerült belőlük kovácsolni (már a 98-as VB-n is az 5. helyükkel az ezüstérmes oroszok után a második legjobb európai csapat lettek). Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy Spanyolországban 1000 lakosból 12-szer(!!!) annyi igazolt női kosárlabdázót találunk, továbbá ott 1863 emberre jut egy kosárlabdaklub, nálunk kb. 60 ezerre! (Forrás: basketeuro.com) Összehasonlíthatatlanul nagyobb tehát a merítés, és kisebb a tehetségek elkallódásának a veszélye.

Nagyon nehéz meccsek várnak ránk, de a remény hal meg utoljára!

Hajrá magyarok!!!

Figyelem! FRA-SVK a félidőben 36-33!

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 316
finoman szólva
Előzmény: Törölt nick (315)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 315
a francba
EN228 Creative Commons License 2001.09.21 0 0 314
Hat, sajnalom. Mondjuk tenyleg eleg kib..as volt ennyit utaztatni a lanyokat! Lörinc, miert nem intezkedtel a szomszednal?
Előzmény: Törölt nick (313)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 313
Igen, Kiss Lenke mondta.
Előzmény: EN228 (307)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 312
Jugók ellen,
Előzmény: Lorinc_d (310)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 311
ja, most a tegnapi 6 órás buszozásra hivatkoznak a szpíkerek- ha az nem lett volna ...
Előzmény: EN228 (308)
Lorinc_d Creative Commons License 2001.09.21 0 0 310
Akkor az 5. helyert szallhatunk harcba...
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 309
Úúúgyvan, mezőny 48%
Előzmény: kékkirály_d (300)
EN228 Creative Commons License 2001.09.21 0 0 308
A mi 61 pontunk majdnem meglett. Csak ök dobtak joval többet...
Előzmény: Törölt nick (306)
EN228 Creative Commons License 2001.09.21 0 0 307
Sajnos nem. De ennyivel jobbak lennenek?
Előzmény: kékkirály_d (305)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 306
VÉGE 71-60
kékkirály_d Creative Commons License 2001.09.21 0 0 305
Én sem,ha ez megnyugtat.
Előzmény: EN228 (304)
EN228 Creative Commons License 2001.09.21 0 0 304
Hat, most nem repdesek az örömtöl...
Előzmény: Törölt nick (301)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 303
1 p. 71-56
kékkirály_d Creative Commons License 2001.09.21 0 0 302
Nem baj,nem rossz ez...Bár az orosz meccs után...

Az elődöntő kvalifikálást jelentett volna a vb-re...

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 301
itt vagyok még, beírom,

69-54

Károlyi kipontozta magáz 71-54

Előzmény: kékkirály_d (299)
kékkirály_d Creative Commons License 2001.09.21 0 0 300
25 büntető-100%???
???
Miért nincs egy O'Neal szintű büntetődobójuk?
Előzmény: kékkirály_d (296)
kékkirály_d Creative Commons License 2001.09.21 0 0 299
Azért a végeredményt még beírhatnád.
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 298
Sp. 25 büntető 100%
1,5 perc 69-53
kékkirály_d Creative Commons License 2001.09.21 0 0 297
fogy az idő
késő
5.hely a cél
kékkirály_d Creative Commons License 2001.09.21 0 0 296
3:25
kevés
Előzmény: Törölt nick (293)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 295
2:25 65-53
kékkirály_d Creative Commons License 2001.09.21 0 0 294
16 pont
jó,ha 4 perc van
asszem,sajna eldőlt
Előzmény: Törölt nick (289)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 293
3:25
Béres 65-51
todi36 Creative Commons License 2001.09.21 0 0 292
sorry, kicsit gyors voltam...
kékkirály_d Creative Commons License 2001.09.21 0 0 291
Még nincs vége!
De az állás,mint olvashatod,nem kedvező.
Előzmény: todi36 (287)
Lorinc_d Creative Commons License 2001.09.21 0 0 290
Hat ez KO...
A rakert kellett elkonnyelmuskodni a csehek elleni meccset (bar lehet a lengyelek sem lettek volna konnyebb ellenfelek)...
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.21 0 0 289
vége a fellángolásnak,
65-49
Előzmény: Törölt nick (286)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!