Lenne egy kérdésem, vagyis segítséget szeretnék kérni. Gondoltam rá h sportoljak vmit. A röpi igen testhez álló számomra, csak úgy gondolom idős vagyok ahhoz h csapatban elkezdjem. Hobbi szinten is szívesen játszanék. Ha valaki lenne olyan kedves és ellátna néhány információval h mit is tudok kezdeni magammal, akkor nagyon hálás lennék.
Bár már két hete megkezdte a felkészülést az őszi feladataira a Kométa Kaposvár férficsapata, a Törökországba szerződő Demeter György edző utóda hétfőn mutatkozott be Kaposvárott, az új csapatánál.
A horvát Marko Jazvicra esett a vezetők választása, akit információnk szerint éppen a távozó szövetségi kapitány javasolt elárvult posztjára. A legutóbb Eszéken dolgozó szakember eddig szabadságát töltötte, s a kaposvári vezetőkkel kötött megállapodás alapján augusztus 4-én kell munkába állnia. Érkeztéig a csapat játékosedzője, Zarka Péter irányította a Kométa ráhangoló edzéseit.
Az 1966-os születésű, 37 éves horvát szakember nem idegen helyre érkezett. Otthoni csapataival gyakorta részt vett a magyar bajnok kaposvári felkészülési tornáin.
"Már otthon is érzem magamat Kaposváron, annyiszor megfordultam a városi sportcsarnokban. Jól ismerem a Kométa játékosait, sőt mondhatom, hogy a válogatott keret valamennyi tagját is – mondta érkezésekor a szakember, s megjegyezte, hogy a nyelvi nehézségeket igyekszik mielőbb áthidalni. – Egyelőre az angol lesz a hivatalos nyelv az öltözőben, de közben igyekszem a legfontosabb szakkifejezéseket magyarul is megtanulni.”
Marko Jazvic még elmondta, hogy 1990-ben, 24 évesen vállsérülés miatt kellett abbahagynia a játékot, attól számítva hat évig edzősködött Eszéken, s mint említette: ők voltak az örök másodikok. 1996-tól 2002-ig a Mladost Zagreb trénere volt, s csapatával kétszer nyert horvát bajnokságot, egyidejűleg pedig besegített a válogatott felkészítésébe is. Tavaly tért vissza Eszékre, ahol egykori csapatával ismét ezüstöt nyert.
"Tudom, hogy a Kométánál már a múltja miatt is nagyon magas a mérce. Mind a kupában, mind a bajnoki küzdelmekben a döntőbe jutás az elvárás, s legalább az egyikben az aranyérem megszerzése is. Egy új szellem meghonosítását, valamint egy új stílus kialakítását is várják tőlem az itteni vezetők. Először dolgozom külföldön, azt hiszem, szebb és egyben nehezebb feladatot aligha kaphattam volna” – mondta végezetül Marko Jazvic, akivel a Kométa egy plusz egy éves szerződést kötött.
Újság még a klubnál, hogy a Tunéziába készülő Dávid Zoltán s a klub között közeledni látszanak a mindeddig nagyon távoli álláspontok. Tomanóczy Tibor pedig e héten ad végleges választ, hogy egy módosított szerződés alapján Kaposváron marad-e. A sokszoros bajnokcsapatnak egyébként számos meghívása van az előkészületek során. Most az új edzővel egyeztetve alakítják ki a végleges felkészülési programot. Annyi bizonyos, hogy a szeptemberi, hagyományos kaposvári Würth-kupa az idén sem marad el.
Engem érdekel a röplabda, szeretem, nagyon sokat jártam meccsre, amíg volt Szegeden igazi jó röpi. Ma már, mint szinte mindenhol, közbeszól a pénz.
Mindeegy! A kérdésem annyi lenne, hogy, annak ellenére, hogy a férfiak arasznyival lecsúsztak az Eb-ről, maradt-e még ELVILEG esély az olimpiára való kijutásra. Mert hallottam én olimpiai kvalifikációs tornákról, amit állítólag megrendeznénk, de lehet, hogy ilyen nem is elesz (ilyet is hallottam), most mi az igazság?
Mert ha jó formában van ez a csapat, akkor- a legeslegnagyobbakon kívül- szinte bárkit elkaphat, és ha lenne ilyen torna, én nem tartanám lehetetlennek, hogy sikerrel vegyék.
Hétvégeken szabadtéri játékot szervezek Bp-n illetve a Velencei tónál - attól függ, hol vagyok :)
Rendes háló - nem benzinkúti tollasizé - állitható magasság, vonalak, stb. USA-ból hoztam, hivatalos beach volley pálya, bárhol felállitható. Általában füvön játszunk, a Margitszigeten a viztorony és a szálloda közötti réten, illetve Velencén a strandon, a csúszdánál. Tavalyig nagyrészt külföldiek jöttek, de sajna legtöbbjük hazament, igy "megfogyatkoztunk". Akinek van kedve, irjon. Ja, a mail valahogy nem szokott megjönni...
Nem offtopic, ha kicsit amatőrködök?
Amatőr fiú, vagy vegyes csapatot keresek, akihez hozzá lehet csapódni úgy heti egyszeri edzésre. Meg szeretnék amatőr edzéseket és tornákat szervezni. Van itt a szurkolók között hason érdeklődésű, vagy aki tud segíteni, mondjuk helyszínajánlásban?
kedden 2 év kihagyás után ismét lementem röpiedzésre. nem voltam valami villámgyors, de örömmel vettem észre, hogy a röpi olyan, mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni. (-; tök jó volt, úgyhogy holnap megint megyek! (-;